A Nagy-budapesti Központi Munkástanács határozata
1956. november 14.
Határozat
A mai napon, 1956. november 14-én, alulról jövő
kezdeményezés alapján a munkástanácsok
küldötteiből megalakult a Nagy-budapesti Központi
Munkástanács, amely hivatott Nagy-budapest területén
lévő üzemek dolgozóinak nevében tárgyalni,
a munka megszüntetését, illetve felvételét
elrendelni. Kijelentjük, hogy szigorúan a szocializmus elvi
alapján állunk, a termelőegységeket társadalmi
tulajdonnak tekintjük, és mindenkor készek vagyunk
annak megvédéséért harcba szállni.
- Mi, munkások, a nyugalom és a rend helyreállítása
érdekében szükségesnek tartjuk, hogy kormányunk
élén a nép bizalmát élvező
kormányfő álljon. Ezért javasoljuk, hogy
Nagy Imre elvtárs vegye át a kormány vezetését.
- Tiltakozunk az ellen, hogy az ÁVH tagjai az újonnan
megalakult karhatalmi szervekhez felvétessenek. Követeljük,
hogy az új karhatalmi szerveket a forradalmi ifjúság,
a magyar honvédség néphez hű fiaiból,
a rendőrség és az üzemek dolgozóiból
szervezzék meg. Az új karhatalmi szerv semmiképpen
nem lehet sem párt, sem személyek érdekét védő
alakulat. A Münnich-féle katonatiszti nyilatkozat azonnal
veszítse érvényét. Egyben elítélünk
mindenféle önkényt.
- A szabadságharcosoknak beleértve Maléter
Pált és társait teljes szabadságot
biztosítsanak. Az eddig őrizetbe vetteket eresszék
szabadon.
- A Szovjetunióval való barátság megerősítése
érdekében a szovjet csapatokat minél előbb
vonják ki az országból, és adjanak lehetőséget
arra, hogy szabadon építhessük fel országunkat.
- Követeljük, hogy az igazságnak nem megfelelő
híradást a rádió és a sajtó ne
adjon.
- Mindaddig, amíg követeléseinkre választ
nem kapunk, csak a legszükségesebb, a lakosság ellátását
szolgáló üzemeket működtetjük. A
nemzetgazdaság szempontjából fontos fenntartási
és karbantartási, továbbá helyreállítási
munkákat elvégezzük.
- Követeljük az ország területén az egypártrendszer
megszüntetését és csak olyan pártok működésének
engedélyezését, amelyek a szocializmus talaján
állnak. Záros határidőn belül követeljük
a szabad választások megtartását és
minden politikai pártnak az üzemekből való
kivonását.
- Fenti követeléseinkre kapott kielégítő
válasz esetén felvesszük a munkát.
Nagybudapesti Központi Munkástanács
(Megjelent: Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni.
Válogatás 1956-os munkástanács-vezetők
visszaemlékezéseiből. Szerk.: Kozák Gyula és
Molnár Adrienne. Budapest, 1993. 353354. l.)
Please send comments or suggestions.
This page was created: Wednesday, 23-Aug-2000
Last updated: Wednes, 12-Sept-2001
Copyright © 2000 The Institute for the History of the 1956 Hungarian Revolution
Top of the page