AZ 1956-OS INTÉZET TÖRTÉNETE

Az 1956-os Intézet egyidős a magyar demokráciával. 1989. június 17-én, Nagy Imre és mártírtársai temetésének másnapján határozta el húsz hazai és külföldi értelmiségi, hogy a közelmúlt történelmének tanulmányozására intézményt alapít. Szervezeti előzményei a forradalom után Brüsszelben működő Nagy Imre Intézet, valamint a nyolcvanas évek elején létrejött, 1956 és a XX. század emlékezetét a Soros Alapítvány támogatásával gyűjtő Oral History Archívum. (Történetünkről: http://www.rev.hu/portal/page/portal/rev/az_intezet/intezet_tortenete)
Az Intézet 1991-ben magánalapítványként kezdte meg munkáját. Mint országosan közhasznú feladatot ellátó szervezet, kormánydöntés alapján vált közalapítvánnyá 1995 tavaszán. Célja a hazai és nemzetközi jelenkortörténet, ezen belül kiemelten az 1956-os forradalom és szabadságharc történetének kutatása, valamint a kutatás eredményeinek bemutatása. 1991-től máig az Intézet több mint 130 önálló kiadványt (köztük az 1992 óta folyamatosan megjelenő Évkönyvet), 20 nagyrészt multimédia elektronikus kiadványt (18 internetes tartalomszolgáltatás, 2 CD-ROM) valamint 12 történelmi dokumentumfilmet készített. Munkatársainknak összesen csaknem kétezer tudományos és ismeretterjesztő tanulmánya jelent meg, mintegy harmada idegen nyelven. Több mint százhúsz nemzetközi konferencián képviseltük Magyarországot. Az Intézet több mint harminc hazai és nemzetközi konferenciát rendezett. Közülük kiemelkedett 1956 negyvenedik és ötvenedik évfordulójának eseménysorozata. Rendszeresen tartunk tanári továbbképzéseket, gyakran járunk középiskolákba, munkatársaink ismeretterjesztő tevékenysége is jelentős. (Tevékenységünkről szóló részletes évi beszámolók 1991-1996 között az Intézet Évkönyveiben olvashatók, lásd a honlapon az Elektronikus könyvtárban; 1997-től közvetlenül itt: http://www.rev.hu/portal/page/portal/rev/az_intezet/beszamolok_uj)
2011. december 27-én az Orbán-kormány határozatot hozott az 1956-os Intézet Közalapítvány jogutód nélküli megszüntetéséről. 2012. január 1-től az Intézet közfeladatait az Országos Széchényi Könyvtár szervezeti keretei között látja el, munkatársainak egy része a nemzeti könyvtár alkalmazottja lett.
Ebben a helyzetben határozta el az 1956-os Intézet szellemi közössége és alapítóinak egy része az 1956-os Intézet Alapítvány létrehozását. Az Alapítvány célja az 1956-os Intézet tevékenységének támogatása. Az Alapítvány támogat kutatási és fejlesztési projekteket a pályázatoktól a megvalósításig. Közreműködik kiadványok megjelentetésében, hozzájárul az Oral History Archívum gyarapításához, konferenciák, workshopok szervezéséhez.

Az 1956-os Intézet keretében működő Oral History Archívum a 20. századi magyar történelem mintegy 1100 szereplőjével és tanújával készült életútinterjúkat őriz. Ez az egyik legnagyobb ilyen gyűjtemény Kelet-Közép-Európában. Tizenkétezer kötetes jelenkortörténeti szakkönyvtárunk áll a kutatók rendelkezésére. Az 1956-os Intézet kapcsolatokat épített ki a térségi, európai és amerikai jelenkortörténeti kutatóműhelyekkel. 2008-tól 2011-ig a magyar történettudomány képviseletében aktív részese az Európai Emlékezet Intézete, utóbb az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja (“Platform of European Memory and Conscience”) felállítását célzó nemzetközi erőfeszítéseknek. Rendszeres együttműködésünk a prágai Totalitárius Rezsimeket Kutató Intézettel (Ústav pro studium totalitních režimů, ÚPSTR), a lengyel és a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézetével, a szlovén Study Center for National Reconcilation-nel, a romániai ICCMER-el, a német Stiftung zur Aufarbeitung der SED-Diktatur-ral, a washingtoni National Security Archive-val, a Woodrow Wilson Center Cold War International History Project-jével stb. Az Európa Tanács megbízásából a totalitárius múlt feldolgozásának nemzeti útjait bemutató jelentés (Study on how the memory of crimes committed by totalitarian regimes in Europe is dealt with in the Member States http://www.ipp.csic.es/sites/default/files/IPP/proyectos/pdf/ESTUDIO.PDF_.pdf) az 1956-os Intézetet nevezte a témával foglalkozó legfontosabb magyar kutatóintézetnek.