| Fotográfus - |
Tarczai Béla |
| Kép címe - |
Gondban |
| |
|
| Műfaj - |
portré |
| Készítés ideje - |
1980 |
| Készítés helye - |
Németország |
| Földrajzi hely - |
Wismar |
| Készítés körülményei - |
magáncélra |
| Eredetiség - |
vintázs kópia |
| Méret - |
27,7x33,7 cm |
| Dedikáció - |
hátlap: pecsét: TARCAI BÉLA, Miskolci Fotóklub, Miskolc 1. P.O.B. 131., HUNGARY*Az alkotó pecsétje: TARCZAI BÉLA, Miskolc, Kandó Kálmán u. 8., H-3534 Hongrie, Tel.: 36-46-372-104.* (kézírás:)Gondban
|
| Színesség - |
ff |
| Hordozó - |
papírkép |
| Állapot - |
hibátlan |
| Fájl neve - |
00014829.tif |
| Jogtulajdonos személy - |
Tarczai Béla |
| Publikáció - |
Tarczai Béla életmű-kiállítása, Miskolci Galéria, 2002 |
| Képleírás - |
Ez megint a Keleti-tenger mellett készült, Wismarban – az egy üdülőhely –, egy vendéglőben, ahová betévedtem, és…, hát hogy ez a hölgy kicsoda, mi baja volt, és hogy van-e összefüggés ő és a mögötte ülő férfi között, azt egyáltalán nem tudhatom. Az ember bemegy a vendéglőbe, leül, és adódik egy-két pillanat. Ez a nő látszólag borzasztó nagy bánatban üldögélt ott, hát lesből fotóztam, mert nem akartam feltűnést kelteni, meg hogy beleavatkozzam a magánügyeibe, ez olyan kritikus dolog. Éppen ma reggel, ahogy jöttem be a múzeumba, a villamoson összeakadtam egy ismerős hölggyel, aki fotografál, de egyébként jogász, bíró, polgári ügyeket tárgyal, és mondja, hogy hát hogy is van az tulajdonképpen, hogy ha egy személyt le akarunk fényképezni, akkor előzetesen engedélyt kell kérni, meg satöbbi, satöbbi. Jogilag ez valóban így van, de hát ez hülyeség. Hát most például menjek oda ehhez a hölgyhöz, és kérdezzem meg tőle, hogy mi a bánata, és hogy megengedi-e, hogy lefényképezzem, ezzel hamvába holt a dolog, mert egyrészt már a szituáció eltűnt, abban a pillanatban, amikor én ott megjelenek, tehát fölfedem magam, másrészt pedig nem fogja megengedni. És akkor mi van? Egy jó képlehetőség eltűnik. Úgy érzem, hogy ez tiszta véletlen, hogy ezt sikerült így elkapni, és hogy ez a fickó is ott a háttérben megjelent, mert valami ritmus is van a kezek állásában, de ezt mind a véletlen produkálta. Úgyhogy, csak annyi zavaró volt, hogy itt volt egy fehér terítős asztal, elég nagy helyet foglalt el, úgyhogy azt ki kellett valahogy iktatnom, tehát csak keveset meghagyni belőle, hogy érzékelhető legyen, hogy itt valaminek támaszkodik a hölgy, és így sajnos a keze is megcsonkolódott. Sajnálom, de végül is így van. Ez az a helyzet, amire szoktam mondogatni, ez volt a jelszavam a szakköri foglalkozásokon is, hogy nyitott szemmel kell járni a világban, és észre kell venni sok mindent, és meg kell csinálni. Aztán hogy lesz-e belőle valami, az majd elválik. |
|