1. Dalos György (1943). Író, költő, műfordító. 1967-ben a Munkásmozgalmi Múzeumban dolgozott. 1968-ban egy maoista csoport tagjaként államellenes összeesküvésért letartóztatták, eltiltották a publikálástól, és elbocsátották a munkahelyéről. Szabadfoglalkozású fordító lett. A hetvenes években a magyar demokratikus ellenzékhez tartozott. 1984-86 között a DAAD berlini ösztöndíjasa, a Brémai Egyetem kutatója volt. 1987-95 között Bécsben élt, német és magyar újságok, rádiók munkatársa volt. 1995 óta Berlinben él, 1999-ig a berlini Magyar Kultúra Háza (Collegium Hungaricum) igazgatója volt. [MM] [nyilvános] »825« 2005-2007. 13 ív, Keller Márkus
|
2. Darin Sándor (1932-2009). Gépészmérnök. 1956-ban a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem adjunktusa volt. A forradalom alatt részt vett az egyetemi rádió munkájában, majd az Észak- és Kelet-Magyarországi Nemzeti Tanács titkárává választották. 1958-ban 6 év szabadságvesztésre ítélték. 1960-as szabadulása után technikus, majd tervezőmérnök volt, számos találmánya van. 1992-től nyugdíjas. [kutatható] »668« 1995. 6 iv és melléklet, Molnár Adrienne
|
3. Darnay Benjámin (1933). Újságíró. 1950-től a csepeli Fogaskerék munkatársa, majd 1953-ban beiskolázták a katonatiszti főiskolára, de 1955-ben elbocsátották. Ezt követően a Csepel Vas- és Fémművekben segédmunkás. 1956. október 25-től tagja a csepeli forradalmi bizottságnak. 1956 novemberében elhagyta az országot, az USA-ban él. [nyilvános] »597« 1994. 10 ív és melléklet, Gyenes Pál
|
4. Darvas József (1908). Munkás, közgazdász. 1933-tól a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyárában dolgozott, 1948-1949-ben munkásigazgató, 1953-1972 között igazgató volt. 1949-1953 között a Vegyipari Minisztérium főosztályvezetője és a Vegyipari Szakszervezet főtitkára volt. [kutatható] »1139« 1984. 5 ív, Vajda Mihály
|
5. Darvas László (1918 - 2005). Optikus, külkereskedő. 1945-1947-ben rendőrnyomozó. 1948-tól különböző vegyipari vállalatoknál és külképviseleteken töltött be vezető pozíciót. 1964-1969 között külkereskedelmi miniszterhelyettes, majd 1980-1984 között a Generálimpex Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója. [kutatható] »1073« 1983. 12 ív, Kozák Gyula
|
6. Dávid Ferenc (1915 - 2004). 1944-től pártalkalmazott. 1945-1956 között Győr- Sopron, majd Szolnok megyei elsőtitkár, az MKP, illetve az MDP KV tagja. 1975-ben gyárigazgatóként ment nyugdíjba. Az interjú elsősorban a kommunista párt vezető testületeiről, az 1956-os forradalmi eseményekről és Szigethy Attiláról tartalmaz információkat.* [nyilvános] »283« 1990-1991. 5 ív, Standeisky Éva
|
7. Dávid Gyula (1928). Irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő, a Kriterion igazgatója Kolozsváron. 1956-ban a Bolyai Egyetemen tanársegéd. 1957-ben a magyar forradalommal összefüggésben hét év börtönbüntetésre ítélték. [kutatható] »479« 1992. 6 ív, Gagyi-Balla István
|
8. Dede Ernő (1933). Szobrász. 1956-ban a Képzőművészeti Főiskola nemzetőrségének tagja. A forradalom leverése után a MOKÉP-nél plakátkészítő, majd szellemi szabadfoglalkozású. [nyilvános] »361« 1991. 3 ív, Eörsi László
|
9. Dékány László (1907). Gépészmérnök, sportrepülő. A Csonka Gépgyár, a Magyar Vagon- és Gépgyár, illetve a Kohó- és Gépipari Tervező Vállalat vezető munkatársa. 1947-1949 között összeesküvés és szabotázs vádjával az ÁVO többször letartóztatta. [nyilvános] »303« 1991. 3 ív, Garai Gábor
|
10. Dénes János (1930). Vegyipari szakmunkás, technikus. 1956-ban a Kőbányai Gyógyszergyár munkástanácsának elnöke. Tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. [kutatható] »93« 1987. 13 ív, hangfelvétel, Varga László
|
11. Dér József (1928). Agronómus. 1951-ig gazdálkodó, majd agronómus. 1959-1962 között, illetve 1964-től tsz-elnök. [kutatható] »1147« 1984. 20 ív, Szabóné Dér Ilona
|
12. Dessewffy Olivér (1930). Vegyészmérnök. 1952-től a Taurus Gumiipari Vállalatnál kutató, osztályvezető, fejlesztési főosztályvezető, majd tanácsadó. [kutatható] »1006« 1982. 7 ív, Bakonyi Éva, Polgár Miklós
|
13. Dévényi István (1926). Szerszámkészítő. 1951-1955 között katonatiszt. 1956-ban a Telefongyár ideiglenes munkástanácsának elnöke. 1957 márciusában vizsgálati fogságban volt. [nyilvános] »381« 1992. 2 ív, Abod László
|
14. Dialógus békemozgalom. Hoffmann Henrik (1965), mikrobiológus, környezetvédelmi szakember; Hollós Judit (1959), mentálhigiénés szakember, pszichodráma csoportvezető; Kiss Simon Róbert (1960) testnevelő tanár; Kochis Pál Zoltán (1958), gépészmérnök; Tajta Gábor (1960), tanár visszaemlékezése. [kutatható] »925« 2008. 8 ív, Tóth Eszter Zsófia
|
15. Dicső László (1932). Villamosmérnök. 1956-ban Pécsett munkástanácselnök. Tizenkét év börtönbüntetésre ítélték. [kutatható] »305« 1991. 19 ív és melléklet, Kőhegyi Kálmán
|
16. Dilinkó Gábor (1929). Festőművész. 1956-ban a Corvin közben harcolt. Első fokon halálra, másodfokon tizenkét év börtönbüntetésre ítélték. [kutatható] »332« 1991. 15 ív, Romvári Zsuzsanna
|
17. Dimény Imre (1922). Agrárközgazdász, kommunista politikus. 1951-1954 között földművelésügyi minisztériumi osztályvezető, majd az Országos Tervhivatal főosztályvezetője, 1960-62 között elnökhelyettese. 1967-1975 között mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, majd 1986-ig a Kertészeti Egyetem rektora. [kutatható] »55« 1987. 30 ív, hangfelvétel, Nagy Gyula
|
18. Dinnyés Illés (1921). Tanító, tanár. A negyvenes évek közepétől 1983-as nyugdíjazásáig az ország különböző településein pedagógusként dolgozott. 1956-ban Alsószentivánban a forradalmi bizottság egyik vezetője volt, ezért internálták. [kutatható] »729« 2000. 18 ív, melléklet, hangfelvétel, Standeisky Éva
|
19. Dobai István (1924). Erdélyi nemzetközi jogász, egyetemi tanár, politikus. Az erdélyi magyarság ENSZ-hez benyújtott 56-os memorandumának egyik szerzője. 1957-ben letartóztatták, első fokon halálra, másodfokon életfogytiglani kényszermunkára ítélték. 1964-ben szabadult. [kutatható] »126« 1987,1990,1993. 50+5 ív, melléklet, hangfelvétel, Gagyi-Balla István, Murányi Gábor
|
20. Dobai Péter (1944). Hajós, író, számos filmforgatókönyv, köztük az Oscar-díjas Mephisto szerzője. [MM] [kutatható] »805« 2005. 6 ív, hangfelvétel, Molnár János
|
|