INTERJÚK

/
1 2 
1. C. D. (). Az ÁVO/ÁVH tisztje.
[zárt] »46« 1986. 14 ív és melléklet, Kozák Gyula

2. Cinege Antal (1928 - 1997). Közgazdász. 1953-1957 között ÁVH-tiszt. 1957-től a Szövetkezetek Országos Szövetsége budapesti elnökhelyettese. 1961-től a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság gazdasági szakértője, majd csepeli elnöke. 1970-től a Magyar Posztógyár igazgatója. 1979-től a Domus Áruház vezérigazgatója.
[kutatható] »1129« 1984. 6 ív, Darvas Péter

3. Cornides István (1920 - 1999). Fizikus, vegyész, 1942 óta a Pázmány Péter Tudományegyetem Gyakorlati Fizikai Intézetében, majd a jogutód ELTE TTK-n tanított és kutatott a Nobel-díjas Békésy György professzor mellett. 1956-ban Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Forradalmi Bizottságának elnöke. 1957 elején letartóztatták, és néhány hónapig vizsgálati fogságban tartották.
[kutatható] »609« 1993-1994. 20 ív (11+9), hangfelvétel, Garai Gábor

4. Csáki János (1927). Építőmérnök. 1968-ig építőipari vállalatoknál közép-, illetve felsőszintű vezető, majd az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban főosztályvezető. 1978-1981 között az Országos Szakipari Vállalat igazgatója.
[kutatható] »1045« 1983. 9 ív, Baross Gyöngyvér

5. Császár László (1928). Géplakatos. 1956-ban az ózdi nemzetőrség tagja. Tizenöt év börtönbüntetésre ítélték.
[nyilvános] »342« 1991. 2 ív, Páczelt Istvánné

6. Csatár Imre (1918 - 2003). Újságíró. Illegális kommunista, részt vett az Országos Ifjúsági Bizottság munkájában. A Szabad Nép, a Győri Újság, a Győr Megyei Hírlap munkatársa, 1956-ban a Szabad Ifjúság főszerkesztője. A Magyar Nemzet olvasószerkesztője.
[kutatható] »20« 1986. 25 ív, melléklet, hangfelvétel, Murányi Gábor

7. Csehiné Papp Sára (1917 - 1994). Tanár Kolozsváron. Csehi Gyula (1910-1976), irodalomkritikus, egyetemi tanár özvegye. Az interjú az ötvenes évekre, kiemelten a magyar forradalom kolozsvári fogadtatására emlékezik.
[kutatható] »481« 1992. 7 ív, Gagyi-Balla István

8. Cseley Tibor (1930). Mezőgazdász. 1956-ban a Baross téren fegyveres harcos, majd a Divatcsarnokban működő csoport parancsnoka. Angliába, majd az USA-ba emigrált.
[kutatható] »277« 1989. 2 ív, Gulyás Zsuzsa

9. Cserépy Gyula (1931). Nyomdász, katonatiszt. Az 1956-ban a Berzenczey utcai fegyveres csoport tagja. 1957-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1970-ben szabadult.
[nyilvános] »578« 1994. 3 ív, Eörsi László

10. Csernák Emilia (1920). Tanár Erdélyben. Az ötvenes, hatvanas évek nagyváradi társadalmáról, hatalmi mechanizmusáról és az 1956-os magyar forradalom kiváltotta hatásokról beszél.
[kutatható] »505« 1993. 5 ív, Gagyi-Balla István

11. Csernok Attila (1929). Közgazdász. 1951-1967 között a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa, 1973-ig a Minisztertanács Gazdasági Bizottságának szaktanácsadója, majd titkárságának vezetője. Ezt követően a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese.
[kutatható] »1005« 1982,2005. 18+12 ív, Hadházy Ágnes, Hegedűs B. András, Kozák Gyula

12. Csetri Elek (1924). Történészprofesszor Kolozsváron. A Bolyai Egyetemen történt 1956-os eseményekre és az azt követő megtorlásra emlékezik.*
[zárt] »440« 1991. 2 ív, Gagyi-Balla István

13. Csicsery-Rónay István (1917-2011). Könyvtáros, könyvkiadó. 1945-1947 között a kisgazda-párt külügyi osztályának vezetője, 1947-ben két év börtönbüntetésre ítélték. 1949-től az USA-ban élt, az Occidental Press alapítója.
[kutatható] »198« 1989. 18 ív, melléklet, hangfelvétel, Kozák Gyula

14. Csillag Zoltán (1914). Orvos, katonatiszt. 1950-től a Honvédelmi Minisztériumban osztályvezető. 1956-ban Janza Károly honvédelmi miniszter titkárságának vezetője. 1956-1957 fordulóján a Magyar Vöröskeresztnél a HM képviselője. 1957-ben elbocsátották a hadseregtől, ezt követően fogorvos.
[kutatható] »139« 1988. 10 ív, hangfelvétel, Ferber Katalin

15. Csokits János (1928). Költő. 1949-ben megszakította jogi tanulmányait, elhagyta Magyarországot, és Párizsban telepedett le. 1963-tól a Szabad Európa Rádiónál, később pedig a BBC Magyar Osztályán dolgozott. Az emigrációban többek között a Párizsban megjelenő Magyar Műhely, és a müncheni Új Látóhatár közölte verseit. 1999-ben hazateleült. 2006-ban József Attila-díjat kapott.
[kutatható] »867« 2007. 8 ív, hangfelvétel, Lugossy István

16. Csongor Anna (1951). Magyar-angol szakos tanár. 1975-től a XX. kerületi Nevelési Tanácsadó családgondozója, 1982-től az Oktatáskutató Intézet munkatársa, 1993-tól az ELTE, Szociális munka és Szociálpolitika Tanszékének munkatársa volt. 1995 óta az Autonómia Alapítvány igazgatója. [MM]
[kutatható] »814« 2005. 1 ív, Udvarnoky Virág

17. Csongovai Per Olaf (1930 - 2005). Filmrendező. 1956-ban részt vett a Magyar Rádió épületének ostromában, a Tűzoltó utcai felkelőcsoport helyettes parancsnoka, a Nemzetőrség Operatív Bizottságának tagja. A forradalom bukása után Franciaországba emigrált, ott a trockista mozgalom aktív tagja lett. 1988-ig egy filmvállalat tulajdonosa volt.
[nyilvános] »420« 1992. 6 ív, Eörsi László

18. Csontos András (1923). Gépész, szállításvezető. 1956-ban a Berettyóújfalui Forradalmi Bizottmány karhatalmi szekciójának tagja, majd a nemzetőrség parancsnoka. 1957 őszén letartóztatták, és hat év börtönbüntetésre ítélték.
[nyilvános] »523« 1993. 4 ív, Valuch Tibor

19. Csóra József (1919 - 2004). Földműves, kereskedő. 1956-ban a Berettyóújfalui Forradalmi Bizottmány vezetőségének tagja. 1958-ban négy év börtönbüntetésre ítélték.
[nyilvános] »447« 1992. 3 ív, Valuch Tibor

20. Csorba Béla (1950). Költő, író, néprajzkutató, politikus Újvidéken. 1971-1972-ben az Ifjúsági Tribün szerkesztője volt. 1974-1975-ben Magyarkanizsán, 1976-1982 között Temerinben tanított. 1976-tól 1983-as kizárásáig az Új Symposion szerkesztője volt. 1982-től az újvidéki egyetemen magyar nyelvi lektor. 1975-1988 között tagja volt a Jugoszláv Kommunista Pártnak. 1990-től a vajdasági magyarok politikai képviselője. 1992-1996 között a jugoszláv szövetségi parlament alsóházának képviselője volt. 1992 óta a temerini képviselőtestület tagja.
[kutatható] »871« 2007. 18 ív, hangfelvétel, Kovács Csaba

1 2 


Copyright © 2008 Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány – impresszum