___Keller Márkus___Vissza
 

1974. szeptember 4-én születtem Lipcsében, középiskolai tanulmányaimat a kecskeméti piarista gimnáziumban végeztem, ahol 1993-ban érettségiztem. 1994-től az ELTE BTK-n és az ELTE Szociológiai Intézetében folytattam történelmi, szociológia és pszichológiai tanulmányaimat. 2000-ben és 2001-ben szereztem meg történészi és szociológus diplomámat. 2000 tavaszától öt féléven keresztül a DAAD, a Katholische Universität Eichtstätt, és az Erasmus Program ösztöndíjával folytattam tanulmányokat Berlinben a Humbold Egyetem Európai Etnológiai Intézetében, és az Eichstätti Katolikus Egyetem Új- és Legújabbkori Tanszékén. 2001 őszétől vagyok az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Doktori Programjának ösztöndíjas hallgatója, 2002 őszétől dolgozom az 1956-os Intézet Oral History Archívumában.

2004-től tanítok megbízott előadóként az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékén és annak Doktori Programjában. 2004 és 2007 között a Berliner Kolleg für Vergleichende Geschichte Europas (www.fu-berlin.de/bkvge) doktori ösztöndíjasa voltam. 2009-ben summa cum laude eredménnyel megvédtem a doktori disszertációmat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

Az egyetemi évek alatt a Szent Ignác Szakkollégium tagja, a Diákbizottság titkára, a Kollégium seniora, majd tanulmányi vezetője voltam. Kutatási területem a 19-20. századi magyar és német társadalomtörténet, különös tekintettel a középiskolai tanárság mint professzió kialakulására.

 

Publikációs jegyzék

Könyv:

A tanárok helye. A középiskolai tanárok professzionalizációja porosz–magyar összehasonlításban a 19. század második felében, L’Harmattan–1956-os Intézet, Budapest, 2010, 288 o.

 

Szerkesztés:

Közép-Európa összehasonlító perspektívában Korall, 28-29., 2007. Szeptember, 301 o.

 A forradalom emlékezete. Személyes történelem
Az Oral History Archívum interjúi alapján összeállította: Molnár Adrienne, Kőrösi Zsuzsanna, Keller Márkus, Könyv- és címlapterv: Molnár Iscsu István, 2006
Budapest, 1956-os Intézet, 2006, 374 o.

 Psyche és Clio, Korall (21–22.), 2005. november, 350 o.

Szemközt a történelemmel, Budapest, Századvég - Szent Ignác Szakkollégium, 2003. S. 247

Egyházak Korok Világképek, (Terdik Szilveszterrel közösen), Budapest, Szent Ignác Kollégium, 2001. 285 o.

 

Tanulmányok, recenziók:

A kelet-közép-európai modell. A középiskolai tanárok professzionalizációja a 19. század második felében Magyarországon  in Korall 41. 2010/3.

Az óbudai kísérleti lakótelep mint a kádári modernitás ideáltípusa? in Megtalálható-e a múlt? Tanulmányok Gyáni Gábor 60. születésnapjára (szerk.: Bódy Zsombor, Horváth Sándor, Valuch Tibor), 2010, Argumentum, 560-569.

A történettudomány mint szabaduló művészet. Konferencia az Aetas-Történettudományi folyóirat alapításának 25. évfordulója alkalmából (Baráth Katalinnal és Klement Judittal közösen) in Korall 40. 2010/2., 175-180.

Vasfüggönyök és rendszerváltások. György Dalos: Der Vorhang geht auf. Das Ende der Diktaturen in Osteuropa, CH. Beck, 2009, in Kommentár 2010/3. 116-120.

Modernität im Osten? Die Errichtung der Óbudaer Versuchswohnsiedlung in Ungarn. Theoretische Ansätze und ihre Probleme.  In Europäische Großstädte zwischen dem Ende des Zweiten Weltkrieges und dem Ende des Kalten Krieges (1945-1989) Archiv der Hauptstadt Prag, Documenta Pragensia, 2010, megjelenés alatt

Diktatúra, professzionalizáció és emlékezés. Az építészek esete a Kádár-rendszerrel. In Mélyfúrások. Az 1956-os Intézet Évkönyve 2009, Budapest, 1956-os Intézet, 2010, 115-140. o.

Kompország nyugatra indul. Litván György: Sorstársak és kortársak, in Kommentár 2009/5. 122-125. o.

Rückständigkeit oder eigene Moderne? Lehrer höheren Schulen im 19. Jahrhundert in Preussen und Ungarn in Vergleich, in Jahrbuch des Bundesinstituts für Kultur und Geschichte der deutschen im östlichen Europa - 2007, Band 15, München, 2008, S. 264-270.

Tanárok, egyesületek, államok. A középiskolai tanárság professzionalizációjának kezdete magyar-porosz összehasonlításban., Korall, 28-29., 2007. Szeptember, 59-87. o.

Ki is vagyok én, mi is az én nevem? Denis Sdvižkov: Das Zeitalter der Intelligenz. Zur vergleichende Geschichte der Gebildeten in Europa bis zum Ersten Weltkrieg, (Rezension). in Korall, 28-29., 2007. Szeptember, 247-252. o.

Übersetzungsprobleme. Die Arbeiterräte in den wissentschaftlichen Diskursen, in Der Ungarnaufstand (Hg.: Kende, Péter - Wolgast, Eiske,) Akadémiai Kiadó, 2007,. 29-39. o.

Hoffnung und Ignoranz. Die ungarischen Arbeiterräte in den wissenschaftlichen
Diskursen., in Deutschland Archiv (39) 2006/6 1048-1052. o.

Vademecum - Jelenkortörténet Magyarország / Vademecum - Contemporary History Hungary Szerk. Rainer M. János, M. Topits Judit, Ulrich Mählert (Annotation). in Deutschland Archiv (39)2006/5.. 957. o.

Fogalmak és határaik - a Bildungsbürgertum és az értelmiség fogalmának összehasonlító vizsgálata in Századvég Ú. F. 42. sz. 2006. 4. sz. 131-162. o.

"... mentől előbb s mentől nagyobb súlylyal bírjunk mi magunk" A Középtanodai Tanáregylet megalakulása és első évei in György Kövér (szerk.:) Zsombékok. Középosztály és iskoláztatás, Budapest, Századvég, 2006, 643-667. o.

A megértés lehetősége - az összehasonlító történetírás hasznáról, In Aetas 2005/4. 102–112. o.

Bódy Zsombor: Egy társadalmi osztály születése. A magántisztviselők társadalomtörténete 1890-1938, (Recenzió) in BUKSZ, 2005. nyár 177-180. o.

Miről írhat egy történész mint történész? Romsics Ignác: Volt egyszer egy rendszerváltás (Recenzió) in 1956-os Intézet Évkönyve 2004, Bp., 318-323. o.

Új polgárok, régi értékek (A piarista rend rekrutációja a 18. század végétől a 20. század közepéig), in: Aetas 2004/1., 144–158. o.

Utak és Emlékezetek  in: 1956-os Intézet 2003-as Évkönyve. 164-181. o.

Für Lajos: A berceli zenenbona és a mikrotörténelem, 1784 (Recenzió), in: Aetas 2003/2. 175–176. o.

Debrecentől Berlinig interjú Niedermüller Péterrel, in Korall (10) 2002. december.. 5–19. o.

Gondolatok a Makkai-kutatásról..., in: Protestáns Szemle 2002/2. S. 118-120.

Harmut Kaelble: Der historische Vergleich. Eine Einführung zum 19. und 20.Jahrhundert (Recenzió), in: Korall (9) 2002. szeptember. 249–251. o.

Két elitközépiskola a Horthy korban, in: Korall (3–4) 2001 tavasz–nyár. 188–203. o.

A gyár és a munkás in: 1956-os Intézet 2000-es Évkönyve. S. 274-286.

„Úristen még sötétebb lesz...!” Egy középiskolai tanár élete a második világháború után. in: 1956-os Intézet 1999-es Évkönyve. S. 197-204.

 


Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2010. december 11. szombat

Keresés a honlapon