Standeisky Éva:

Köszönöm szépen. A film egyik truvájának tartom azt, hogy a rendező megtalálta Szörény Rezsőnek a Kivételes időszak című filmjét, amelyet soha nem mutattak be, és rendkívül izgalmas, hogy a filmben a több mint harminc évvel ezelőtti emlékeket lehet szembesíteni a mostani emlékekkel, megszólal néhány szereplő a filmből, azok is, akik most emlékeznek arra filmre.

Az ünneplés mellett most egy problémát vetnék fel, ez az úgynevezett janicsár-effektus kérdése: hogy a lelkesedés, ez a közösségi ethosz, ami meghatározta a kollégiumban lakók életét, mennyire kapcsolódott össze a politikai szándékokkal és a politikai kihasználhatósággal, hogy a politika hogy telepedett rá, hogy tette tönkre néhol részben, másutt teljes egészében. 1948-49-re pedig tudjuk, hogy mit történt, és a Kádár korszakban is milyen nehéz volt a kollégium emlékének felelevenítése. Tehát arról szeretném kérdezni Önöket, hogy mi a véleményük erről az úgynevezett janicsár-effektus kérdésről, a filmben a megmutatott jelenetekről, az akkori és a mostani értékeléséről a népi kollégiumi mozgalomnak.

Pál József:

A janicsár effektushoz talán annyit, hogy ha a filmet így még egyszer végigfuttatjuk magunk előtt, akkor látjuk, hogy itt két egymástól jól elválasztható korszak volt. Ott volt a Horthy korszak, a háborúnak az időszaka, a Bólyai és Győrffy kollégium és a NÉKOSZ időszaka 1946 után. Mind a kettőben fölvetődött a janicsárság. Fölvetődött a janicsárság már a Bólyai Kollégiummal szemben is. Akkor mitől féltették a kollégistákat? Attól, hogy lepaktálnak valamilyen módon az akkori úri rendszerrel, melléjük csapódnak, és a saját fajtájuk ellen nevelődnek. Akkor is figyelmeztettek az akkori népi írók bennünket ennek a veszélyére, és a kollégium nagyon tudatában volt annak, hogy ő igyekszik azoknak az elveknek a követésével továbbmenni, amiről most itt a fiatal rajkistákat is hallottuk.

1944-ben, az ellenállási mozgalomban áldozataink is voltak. Egyáltalán nem voltak janicsárok, kifejezetten azért küzdöttek, hogy egy új világ keletkezzék. Itt most többen várakozunk azzal a két koszorúval, hogy Szíjártó Lajos barátunknak az emléktábláját megkoszorúzzuk a Királyi Pál utcában ezután a beszélgetés után. Félthették Szíjártó Lajost is attól, hogy janicsár lesz. Félthették, hiszen a tudománynak szentelte az életét. Történész volt, már egyetemista korában is a történelmi társulatnak a tagja volt. Mégis amikor arra került a sor 1944 őszén, ott volt az ellenállók sorában és fegyveres harcban esett el.

A Rajk Kollégiumhoz egy talán kevéssé ismert különös adalékot mondanék el, mert itt a kapcsolódások borzasztóan fontosak. Nem tudom, László Imre itt van-e, a nyitányon még itt volt. A Rajk Kollégium történetét tulajdonképpen 1956 nyarán és őszén kezdték. A Petőfi Kör, a NÉKOSZ és 1956 nagyon sajátosan fonódik össze. A Petőfi Kör egyik vitáján az úgynevezett partizán vitán Rajk Júlia felszólalt, és azt a pénzt, amit a jóvátételként Rajk László után kapott, Júlia fölajánlotta a népi kollégiumok céljaira. Ez 1956 nyara, 56 szeptemberében, a filmben is látható Gólyavárban lezajlik ez a vita a népi kollégiumok pedagógiájáról, annak tanúságairól, a NÉKOSZ-ról. Itt László Imre felszólalt, és elmondta, hogy létre kellene hozni a Rajk László Kollégiumot. Tehát a Rajk László Kollégium eszméje 1956 szeptemberében hangzik el a Petőfi Kör vitaülésén, és másfél évtizedre volt pontosan szükség, amíg át lehetett törni azt a politikai gátat, amelyek a Rajk Kollégium létrehozása előtt álltak, sőt mint azt tudni lehet, a Rajk névtől a hatalom három esztendeig félt, szimbolikus jelentése van. Ebben Kádár személyes érintettsége valószínűleg ugyancsak szerepet játszott. Lényeg az, hogy hosszas huzavona után a kollégisták erőfeszítései nyomán nyerhették el a Rajk nevet. De ezt talán még a kollégisták maguk sem mindannyian tudják. Csak mint érdekességet mondtam el, mielőtt a jelenlévők kérdéseikkel megostromolják az itt ülőket.

Somodi István:

Erről az oldalról, ahol magam állok, csak a köszönetet lehet kifejezni. Meghal az, akiről elfeledkeztek, és hogyha ez a film hozzájárul ahhoz, hogy a mi kollégiumunk legalább annyit ért el a népi kollégium mozgalomban, hogy nem feledkeznek meg róla, akkor ezt meg kell köszönni a film alkotóinak.

Amit mondani akarok, az a film hiánya. Nem azért hiánya, mert valamiféle programszerűen akart hiány, hanem azért, mert itt nem fejeződik be az ügy. Sem a történet, sem pedig az a feladatkör, küldetés, amelyen a népi kollégiumi mozgalom elindult. Engedjétek meg, hogy három arcot villantsak föl a vén kollégista generációból: Fekete Sándor, Hegedüs András, Fekete Gyula. Azt hiszem, hogy közületek a legtöbb időt én töltöttem Fekete Sándor halálos ágya mellett. Később valamennyit Hegedüs András halálos ágya mellett is. Fekete Sándortól származik az a kifejezés, amelyet nagyon határozottan, megfontoltan deklarált: gengszterek kezébe jutott az ország. A magyar történelem keserves periódusai, úgy látszik szüntelenül megismétlődnek, folytatódnak. A két pogány közt egy hazáért komplexum szüntelenül ismétlődik, és időről időre Sándor szavával �gengszterek veszik át az uralmat� az ország javai és emberei életei felett. Nos, amit ajánlanék a film rendezőjének és alkotóinak, hogy emlékezzenek meg egy későbbi feldolgozásban arról is, hogy a népi kollégiumi mozgalomnak volt egy olyan állomása, amelyik mindenkor szembefordult ezzel a gengszterizmussal, amely rendszeresen ismétlődik. A Rákosi-féle kor gengszterizmusával, a Kádár kor gengszterizmusával és napjaink gengszterizmusával. Emlékezzetek Fekete Sándor Hungaricusára, emlékezettek arra, hogy Hegedüs András, mint próbálta jóvá tenni mindazt, amiben benne volt. Hogy az ország és a világ nyilvánossága tudomást szerezzen arról, hogy mi minden történt itt azokban az esztendőkben és emlékezzünk arra, hogy Fekete Gyula mit harcolt, küzdött napjaink mindenféle betegségei ellen. Magam is ehhez a vonulathoz tartozom szerény keretek között. Ha még lesz egyszer idő, energia, és főként akarat, elszánás arra, hogy folytassa a filmet, akkor emlékezzen meg arról a népi kollégista elszánásról, arról a népi kollégista felfogásról, amely tekintet nélkül a hatalom ellenszenvére, mindenféle intrikájára, mindenféle hadjáratára a mindenkori magyar humánum nemzeti és egyetemes emberi érdeket oltalmazza.

Berecz József:

Igazándiból egy a háziasszonyi stábbal megemlített könyvre szeretném fölhívni a figyelmet. Maga mellett jobbra egy közismerten szerény ember ül. Aki, amikor maga elkezdte sorolni, hogy melyek azok a művek, amelyek valamilyen módon segítenek abban, hogy a népi kollégium mozgalma hitelesebben és árnyaltabban ismertessék meg, főleg azok, akik az én számomra roppant rokonszenvesen nyilvánultak meg a filmben, azok, akik vállalják a közösségi szolgálatot.

Van Pál Józsefnek a kezemben tartott könyve, amelyiknek Huszonöt hónap a címe. A legizgalmasabb időszakról, a 1944 és 1945 vége közötti időszakról részletesebben az előzményekről és az utózmányokról rendkívül hitelesen ír, és ami az én számomra különösen vonzó, hogy olyan személyes hitelességgel és azzal az irodalmi igényességgel, amit a kollégiumi múltból hozott magával. Akinek nincs meg, próbáljon hozzájutni, bár nagyon kis példányban jelent meg. Kiegészítésként tessék meríteni abból a bő tárházból, amit még a hajdani népi kollégisták személyes sorsa kíván.

Mohácsi László:

Komoly téma, hogy mit jelentett nálunk, hogy janicsárok is voltak. Ezt a kérdést nem tudom elválasztani a másik problémától, hogy a NÉKOSZ elsősorban egy szociális problémát próbált megoldani. Köztudott mindegyikünk előtt, hogy a szegényparasztság, munkásság elnyomott értelmiség gyerekei a régi rendszerben másfél-két-három százalékban voltak jelen a középiskolákban és egyetemeken. A NÉKOSZ ezt próbálta megfordítani, és ezt én karöltött problémának tartom az úgynevezett janicsár problémával. Egyiket a másik nélkül én nem tudom megérteni, és nem is lehet. Tehát a janicsár problémáról külön nem lehet szerintem beszélni, mert a janicsár probléma az előbbivel annyira szoros összefüggésben volt, hogy igazi janicsárság nem is lehetett valójában. Ha egy kicsit sarkosan akarok fogalmazni, én a magam számára így rögzítem, hogy a janicsárság egy eszme, egy elv janicsársága lehetett, de nem a gyakorlatnak a janicsársága. Ha végignézzük a NÉKOSZ Rákosi időszakban való vezetőit, akár a Hegedüs Andrist, Szalai Bélát, egyikük sem volt olyan, a többiek sem, akik ilyen magas pozícióba kerültek, akik gyalázatos disznó perekben, atrocitásokban részt vettek volna, vagy erre utasítást adtak volna. Én jogász vagyok, és amikor az Igazságügyi Minisztériumban dolgoztam, az egyik évben foglalkoztunk a régi pereknek az átnézésével. Az MDP-nek a vezetői, a kommunista pártnak a vezetői igen sokszor utasításokat adtak a nyílt és durva törvénysértésekre. A Hegedüs Andris, a Huszár Pista, a Szalai Béla ilyesfajta utasítást soha nem adtak. Tehát hogyha az akkori kollégisták esetleg janicsárok voltak, a janicsárságukat korlátozta az eszmékhez, az elvhez, ha úgy fogalmazom a marxizmus- leninizmus-hoz való janicsárkodó ragaszkodás. Ezt bizonyítják az 56-os események, az 56-ban való részvétel és azt követő időszakok is.

Én az Igazságügyi Minisztériumban dolgoztam, amikor az Államvédelmi Hatóság utasítást adott, hogy a Viharsarokban, még a névre is emlékszem, egy Kerék Mátyás nevezetű állami gazdasági igazgató-munkáskádert bíróság elé kell állítani, mert a pitypangot nem tudta megfelelően termeltetni ott a déli részen. Erre az előkészületekre az Igazságügyi Minisztériumtól az Államvédelmi Hatósággal együtt megtették, amikor az akkor állami gazdasági miniszter, Hegedüs Andris ezt megtudta, és volt ereje ahhoz, hogy az Államvédelmi Hatóságot le tudta állítani ettől a pertől. Ilyen példákat tudnék hozni Kéri Jóskával kapcsolatban, az itt jelenlevő többekkel kapcsolatban, csak illusztrálásként. Mások is tudnának példákat mondani, hogy a janicsárságot nem lehet úgy értelmezni, hogy tettleges janicsárok voltunk. Még a legexponáltabb túlsó oldalon állók sem. Ezt, ha valaki cáfolni akarja, akkor én inkább már tovább is megyek.

Vétei Fritten Lajos:

Egykoron a Szabó Dezső Népi Kollégiumnak az igazgatója voltam. A filmet nem először láttam, és mivel először voltak kételyeim, problémáim, nagyon örülök, hogy másodszor is láttam.

Kis gimnazista gyerek voltam, amikor Kecskeméten a Két templom közben a nyomdába egy biciklivel megérkezett egy csizmás paraszt bácsi. A könyvét jött korrigálni, meg ott volt a kefelenyomat, és át kellett nézni. Ez a parasztbácsi Veres Péter volt. Meghívott, hogy fiam, ha arra jársz, látogass be hozzánk. Amikor belátogattam Péter bácsihoz, Kecskemétről biciklivel úgy mentem én is, mert ha az öreg el tudott jönni biciklivel, akkor én miért ne tudnék. Hát azt mondta, hogy olvasd: akkor jelent meg a könyve a Levelek egy magyar parasztfiúhoz a vidékre. Azt mondta, két embert olvass nagyon, Szabó Dezsőt, meg Móricz Zsigmondot, ők azok, akik ismerik a magyarságot. Ezért hoztuk létre a Szabó Dezső Kollégiumot és ezért olvastam Móricz Zsigmondot, és lettem a Móricz Zsigmond Társaságnak a jelenlegi elnöke. Az ő tanácsára jutottam el Balatonszárszóra. Balatonszárszón Veres Péter ezt mondta: ha a népet szereted, akkor ne a benne lévő uralmi lehetőséget keresd, hanem a szolgálatára tett föl az életedet, még akkor is, ha megkövez érte.

A Nagy Imre Társaság kérésére foglalkozom az emlékiratokkal, és azt a címet szándékozom adni neki, hogy Szolgálatban. Megírom benne, hogyan történtek a megkövezéseim is. Hiszen a megkövezések eszembe jutnak a film alapján. A Szabó Dezső Kollégium igazgatója két évig voltam, amikor leváltottak. Kardos Laci hívott be akkor az irodájába, este beszélgettünk, és azt mondta, hogy Lajos, lásd be, szél ellen nem lehet dobálódzni. 1947-48-ról van szó, amikor Kardos László ezt jelentette ki. Ez, azt hiszem, a janicsárkodást idézi, ez is hozzá tartozik, és Lacinak a megítéléséhez is.

Mit magyarázott Kardos Laci nekem mindig? Meg kell tanulnunk: a politika a kompromisszumok tudománya. Csak egyetlent kell tudnunk, hogy a kompromisszumokban meddig szabad elmenni, hol van a végső határ. Azt hiszem a janicsárképzéshez ez megint hozzátartozik. Hozzátartozik ez is, megint csak Kardos Lacinak a személyére hadd utaljak: 1957 februárjában, amikor már négy napot a kapitányságon én is a pincétől a padlásig kijártam, és ötödször és hatodszor is megvívtam a milliméter-életrajzomat, és kikerültem, Lacival összetalálkoztam és azt mondta nekem: Józsi, valahogy rendezni kellene, hogy a becsületünket nyugat felé rendezzük. Nagy Imrének van ez a két dolgozata. Ezt a két dolgozatot valahogy ki kell juttatni, az egyik már rendben van, a másikkal menj ki - már bent voltál, úgy is letartóztattak - vidd ki magaddal, legyen kint legalább ez a könyv. A kézirat átiratát azóta is őrzöm, hál Istennek, megvan otthon, de én nem vittem ki. Ezt a második kötetet később Göncz Árpád juttatta ki. Ő se tette meg hogy kimenjen, barátai révén juttatta ki. Ezek eszembe jutnak a filmről, és én azt hiszem, hogy végig kell gondolnunk így ezeket az eseményeket. Én nagyon jónak találom a filmet azért, mert azoknak, akik a végigjártuk a kollégiumi mozgalmat 46-tól, vagy már 39-től, azoknak eszükbe jutnak a gondolatok, és tudunk róla beszélni másokkal.

Szita Margit:

Két dologról szeretnék röviden beszélni. Az egyik az, hogy megkaptunk egy kópiát a film első változatáról. Ez a film jóval tökéletesebb. Nagyon sok csiszolás látszik rajta. Finom nüansznyi változások, egyenletesebb a szerkezete, és érthetőbb a tartalma is.

A másik, hogy megütötte a fülemet, hogy is hívnak? Sós Róbert? Nos Róbert! Mondván, hogy mi nem foglalkoztunk önmarcangolással. Hát a mi önkritikánkban előfordult az önmarcangolás, de az ránk fért időnként. Én, amikor az egyetem befejezése után jutalomból általános iskolába kerültem, de meg kell mondanom, hogy az általános iskolától a gyakorló iskolán át az OTI-ig, a tanárképzőbe belekóstolva soha se felejtettem el az a légkört, amelyben én az alatt a rövid két év alatt nevelődtem.

Egyszerűen nem lehet elmondani szavakkal, képekkel kifejezni, hogy mit jelentett a közösség. A közösség, amelyik befogad, a jó és rossz tulajdonságaiddal együtt, sőt számon tartja, és ezáltal én is számon tartom a magam bűneit, korlátoltságait. Csak annyit, hogy évről évre szervezem a 46-ban érettségizetteknek Orosházán a találkozóit. Ott van egy olyan osztálytársam, akinek most derült ki, hogy az ő nagyanyja meg az én nagyapám testvérek voltak. Jellemző. Mi pedig második unokatestvérek� Megkérdezi tőlem ez az Ádám, hogy: te Szita! Hogy maradtál te meg? Tudniillik őt kizárták, jómódú gazdaember volt az édesapja. Kizárták a műegyetemről, és én azt mondtam, azért mert NÉKOSZ tag voltam.

Nem fizikailag mentett engem meg. Soha nem lépett senki közbe, hogy ide vagy oda kerüljek, hogy ezt vagy azt csináljam. A tanításomért nem egészen vállalok felelősséget, mert igen-igen utópisztikus, és nem tudom, tud-e az ember tárgyilagos lenni a társadalom fejlődésével kapcsolatban. Meg tudja-e fejteni tárgyilagosan azokat a mozgatórugókat, akár marxista, akár más alapon. Fenntartások nélkül gondolok ezekre az esztendőkre még akkor is, ha végül megtörtént a Petőfi Kollégiumban, hogy egy kimaradásom miatt nem érkeztem pontosan, egy történész barátom rám szólt, és fegyelmit rendelt el. Reggel 6-kor, vagy fél 7-kor. A torna után meddig lapulsz még köztünk, Szita? Ezen az alapon ki is zártak. Jó kis poloskás szobákban laktak itt, nem messze a Rókus Kórháztól. De aztán a sors valahogyan visszavezényelt, és én nem adtam fel sose.

A kollégiumból csak nyertem, mert az emberséget, az igazságszeretetet, a társadalom iránti szenvedélyes érdeklődést soha nem tudtam abbahagyni, de értem azokat, akiket önmarcangolásig bíráltak, a kritika, önkritika estéken. Azok is előbb-utóbb talpra álltak, és meg tudták ítélni azt, hogy mi abban az igazság és mi a túlzás. Én a legnagyobb szeretettel gondolok erre a közösségre.

Standeisky Éva:

Köszönöm Szita Margitnak. Igazán nincs is ellentét Sós Róbert véleménye és Szita Margit emlékei között. Én azt hiszem, hogy figyelembe kell venni, hogy a népi kollégiumi mozgalom 1945-46-ban egy olyan időszakban jelentett közösségi élményt, amikor az emberek a második világháború rendszeres szörnyűségét átélve, a halál torkából kijőve kezdtek új életet és ez rendkívül megnövelte a közösségi élet, az együttlét utáni igényeket. Másként lehetett egy közösséget építeni hatvan évvel ezelőtt egy lepusztult országban, és másként most, a rendszerváltozás után, egészen más körülményei között, de azt hiszem a megszólítottság jogán Sós Róbert kíván néhány szót szólni.

Sós Róbert:

Ezek szerint félreérthetően fogalmaztam, mert nem azt mondtam, hogy régen nem volt önmarcangolás, csupán azt, hogy nálunk is van egy hasonló intézmény, mint a népi kollégiumokban a kritika, önkritika volt, csak most nem kritika, önkritikának hívjuk, hanem önmarcangolásnak hívjuk. Tehát csupán a névbeli különbségre próbáltam ráutalni. De egyébként teljesen egyetértek, és annyit tennék hozzá huszonöt éves fejjel, hogy a mai kollégiumban is a legfontosabb a közösségi szellem és az együtt érlelődő, együtt tanuló diákok közössége. Még ma is ez az egyik legfontosabb tényező.

Mi az, amit a mai kollégisták a mai szakkollégisták látnak vagy éreznek, vagy tanulhatnak a népi kollégiumoktól? Az egyik legfontosabb az, hogy hogyan éljünk együtt közösen, hogyan tanuljuk meg azokat a demokratikus játékszabályokat, ami alapján a népi kollégiumok is működtek. Mi abban bízunk, hogyha a kollégista pályafutásukban elsajátítják a mai diákok, hogy hogyan gondolkodjunk együtt, hogyan éljünk együtt, hogyan hozzunk közösen felelősen döntéseket saját magunkról és saját közösségünkről, akkor ez később, a való életben is hozzásegíti majd őket, hogy felelősen gondolkozzanak mind a saját, mind a szűkebb vagy tágabb közösségük életéről.

A beszélgetés hallgatói: egykori NÉKOSZ-osok	A beszélgetés résztvevői (balról jobbra: Sós Róbert, Pál József, Standeisky Éva, moderátor és Pataki Ferenc

Pataki Ferenc:

Azért örülök annak, amit Somogyi Pista mondott, mert összecsendül azzal, ami a filmből is kitűnik, hogy a NÉKOSZ az egy intézmény volt. Megvan a maga története, és ideje volna már - és ez a perdöntő a janicsár ügyben is - szemügyre venni a teljesítményt. Most napirenden van ugye a 60. évforduló, és örülök neki, hogy talán ez alkalommal már a történettudomány illetékesei veszik át a megemlékezés szerepét. Az Akadémia Történelemtudományi Bizottsága bevette a saját programjába a jövő évre a NÉKOSZ 60. évfordulójának megünneplését, megemlékezését. Tehát az önünneplése korszaka, az önméltatások korszaka 30-40-50 éves jubileum, amely hát egy dekadáló, tendencia volt, átadhatja a helyét az elfogulatlan, fiatal történész, nem történész-értelmiségi nemzedék értékelő bíráló szavainak és tekintetének. Ezt nagyon fontosnak tartom. Épp ezért, mert a népi kollégium mozgalom a neveltjei teljesítményeiben ítélhető meg. Abban a tízezer, vagy tizenkétezer egyéni életútból, amelynek most már meg lehet vonni a mérlegét.

Ki vitatná azt, hogy nem lehet a magyar modern magyar lírát megérteni a Nagy Laci, a Juhász, a Simon Pista, a Csanádi, a Sípos Gyula nélkül. Hogy a modern magyar filmgyártást nem lehet megérteni a Jancsó, Kovács Andris, Bacsó, Fehéri, Magyar Jóska nélkül, aki a magyar dokumentarista filmgyártásnak egy kiemelkedő alakja. Nem lehet megérteni a magyar agrárgazdaság, szövetkezeti mozgalom fejlődését a volt kollégista agrárszakemberek, a teoretikus, a Fekete Feri, Csizmadia Ernő és a Novák, a Sándi Ottó nélkül, és hadd ne soroljam többieket. Ugyanígy végigmehetnénk a műszakiakon.

Számba vehetnénk az öngyilkosainkat is. Egyed Jancsit, meg Táncos Gyurit, miért? Mi a háttere? Hát az is a mi sorsunk. És még nincs rá válasz. És azt is szemügyre vehetnénk, hogy amikor Mikojan 1956 nyarán megjelenik itt, hogy Rákosit elvigye, akkor a zsebébe két nevet hoz. Hegedüs Andrist javasolja első titkárnak, Szalait meg miniszterelnöknek. Volt egy történelmi pillanat, amikor úgy festett, hogy a Győrffy kollégisták átveszik a hatalmat, és ez mérkőzhet a Bibó Kollégium teljesítményével. Szerencsére nem került rá sor, mert nem vállalta ezt a szerepet. Szóval az egyéni sorsokkal lehet talán leginkább cáfolni a janicsárságot.

A másik: a szegedi egyetem filozófiai professzora Halasi Nagy, aki a NÉKOSZ megszületésekor először használta azt, hogy itt janicsárnevelés készül. Sőt Halasi Nagy cikkében, amire annak idején aztán az ottani barátaink válaszoltak, magát a paraszt kollégium és munkás kollégium eszméjét kifogásolta, mondván, hogy ez egy olyan új privilegizált osztályt hoz létre, amely nem állhat helyt a történelem előtt, mert együtt kell nevelni mindenkit. Ebben elvontan igaza is lehet. Na de ma vajon nem kéne újból népi kollégiumokat teremteni, hogy azt a leszakadt vidéki diákréteget, amely nem jut a művelődés közelébe, újra föl lehessen emelni? A történelemi jóvátétel, és egy normális történelmi fejlődés merőben más összefüggésben helyezi ezeket a kérdéseket, az egész janicsár-problémát, amiről Laci itt beszélt. Tehát van egy ilyen története a NÉKOSZ-nak, ezzel szembe kell nézni.

Szerencsére ma már ezt jóvátehetetlenül a múltba utalhatjuk, mert ha, uram bocsá�, vannak kételyeim, mert egyik szavukkal dicsérik a pécsi Gandhi cigány középiskolát, másik szavukkal meg azt mondják, hogy nem szabad szegregálni. Hát ezzel legalábbis vitatkozni volna értelme, hogy a társadalmi súlyos társadalmi hátrányokat nem lehetne-e gyorsabban behozni. De ez már a napjaink vitája, mint ahogy a NÉKOSZ tanúságainak is vannak aktuális vitái. Én örömmel látom, politikusok, legutóbb a Tamás Pali-féle tudomány szociológiai elemzésbe föltűnik a NÉKOSZ, mert nincs más magyar hungarikum eszköz, társadalmi hátrányok, esélyek egyenlősítésére. Mindannyian tudjuk, hogy az iskola önmagában nem old meg semmit. A társadalmi hátrány az iskola révén nem orvosolható. Az iskola csak átbocsátja magán a gazdagok-szegények különbségét. De a szegények esélyét nem tudja növelni.

Pál József:

Barátaim én nem zárszót mondanék. Meglepődtem akkor amikor azt hallottam, hogy Sós Róbert barátunk tavaly fejezte be a kollégiumi stúdiumát. Nos, ebben is itt van egy kapcsolódás. Emlékezzünk csak vissza rá, a Győrffy Kollégiumnak az alapszabálya úgy szólt, hogy aki a kollégiumban befejezte a tanulmányait, az továbbra is kollégista maradt. Mégpedig végzett kollégisták testülete alakul ki, és ennek nemcsak ilyen jelképes nevet adott, hanem egyúttal a mindenkori Győrffy Kollégium közgyűlésén, demokratikus döntések során a végzett kollégisták testülete mindig 22 szavazattal ott volt. Meg is jelentek, vitatkoztak, szavaztak, és mikor legutóbb fölkerestük a Rajk László Kollégiumot, azt tapasztaltuk, hogy nagyon is támaszkodnak a volt kollégistákra, hogyha nincs is benne az alapszabályukban.

Azt hiszem tanúság ez is, hiszen itt vagyunk, és én úgy hiszem, mindhalálig tagjai leszünk a kollégiumnak.

Sós Róbert:

Csak annyit a megszólítás okán, hogy létezik volt szakkollégisták egyesülete, de hivatalosan nem része a döntéshozatali folyamatainak a jelenlegi kollégiumnak. Mi azt mondjuk, hogy mindig a jelenlegi kollégisták tudják a legjobban, hogy mit csináljanak, és hogyan. És mi kívülről, olykor-olykor elmondjuk véleményünket, de hivatalos formában nem befolyásoljuk.

Standeisky Éva:

Köszönöm szépen mindannyiuknak, hogy eljöttek, köszönöm szépen a film alkotóinak, hogy ezt a remek filmet létrehozták, és ezzel bezárom a beszélgetést. Menjünk koszorúzni azok, akik erre készültek. Először az ELTE-re az Egyetem térre, azután Királyi Pál utcába gyalog.

Fotók: M. Topits Judit

A 2005. december 13-án, az Uránia Filmszínház-beli filmbemutató után elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.