Az 1958-1959 utáni másfél évtizedben a magyar ipar rendkívül dinamikusan növekedett. A szocialista blokkon belüli gazdasági együttműködés és további új, főként fejlődő világbeli piacok meghódítása révén a növekedés egyik legfőbb hajtóereje az export lett. Az ipart jellemző általános tendenciák alól a haditechnikai cikkeket gyártó vállalatok (az egyszerűség kedvéért: a hadiipar[1]) sem vonhatták ki magukat, már csak azért sem, mert termelésük tekintélyes részét polgári termékek tették ki. Az 1968-as mechanizmusreformot követően ráadásul a hadiipari vállalatok is mindinkább rákényszerültek a gazdaságossági szempontok figyelembevételére,[2] és messzemenően érdekeltek voltak az új piacok felkutatásában. Ezért volt különösen nagy jelentősége a hatvanas évek második felétől a közel-keleti arab országokkal kiépülő gazdasági és katonai kapcsolatoknak, amelyekből a későbbiekben jól jövedelmező, hosszú távú együttműködés alakult ki.
Az alábbi tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy az újonnan ismertté vált levéltári források alapján felvázoljam az exportkényszer okait, bemutassam a magyar külkereskedelemnek a haditechnikai export fellendítése érdekében tett erőfeszítéseit, és feltárjam a szocialista blokkon kívüli piacok "megdolgozásának" első lépéseit. A további kutatómunkát nehezíti, hogy a hadiipari termékek behozatalának és kivitelének (korabeli fedőnevén a "speciális" import-exportnak) legfontosabb iratanyagai egyelőre nem hozzáférhetők: a Külkereskedelmi Minisztérium (KKM) illetékes főosztályának iratai eltűntek, az ügyleteket lebonyolító Technika Külkereskedelmi Vállalat (TKV)[3] iratai pedig csak a közelmúltban kerültek a felszámolótól a Honvédelmi Minisztérium (HM) Központi Irattárba, jelenleg a felülvizsgálatuk folyik. Ennek ellenére más gyűjteményekből előkerültek olyan külkereskedelmi, illetve tervhivatali iratanyagok, amelyekből, ha töredékesen is, de rekonstruálhatók az első arab-magyar kapcsolatfelvételek és szállítások.
Az eddig megtalált hazai iratok alapján bizonyosan állítható, hogy Magyarország - és a többi szocialista ország - a szovjet kezdeményezéseknek köszönhetően tudott bekapcsolódni a közel-keleti hadiszállításokba. Így lehetett - szovjet engedéllyel - elhelyezni a szovjet licenc alapján gyártott régebbi haditechnikai eszközöket, valamint további új megrendeléseket szerezni a magyar konstrukciójú termékekre (páncélozott szállító harcjármű - PSZH, felderítő-úszó gépjármű - FUG, rádiófelderítési eszközök stb.). A témakör teljes mélységű feldolgozásához fontos lenne tudni azt is, hogy a Szovjetunió pontosan milyen (katonai) eszközökkel és milyen nagyságrendben támogatta az arab országokat. Továbbá nem mellékes kérdés, hogy a szatellit-országok szovjet utasításra szálltak-e be a fegyverszállításokba, vagy "szabad akaratukból" kötöttek kétoldalú külkereskedelmi kontraktusokat a térségbeli államokkal. Megfelelő szovjet (orosz) források hiányában azonban jelenleg még sem a szovjet (katona)politika közel-keleti szerepvállalásának részletei, sem pedig a szállításokra vonatkozó nemzetközi egyeztetések nem tárhatók fel.

A MAGYAR HADITECHNIKAI EXPORT
A hazai ipar - az ötvenes évek elején végrehajtott nagyarányú fejlesztések ellenére is - csak bizonyos fegyverekből, lőszerekből, egyes járműfajtákból és híradástechnikai eszközökből tudta kielégíteni a Magyar Néphadsereg igényeit. Magyarország a korszerű és igen drága harcjármű-, páncélos-, repülő-, lokátor- és rakétatechnikából alapvetően szovjet importra volt utalva. A fizetési mérleg egyensúlyának megőrzése érdekében különösen fontos volt a tetemes haditechnikai import ellentételezése. A Varsói Szerződés (VSZ) és a KGST keretei között kiépített, a KGST Hadiipari Együttműködési Állandó Bizottsága (HEÁB) által koordinált munkamegosztás és specializáció ráadásul lényegesen egyszerűbb volt a haditechnikai cikkek esetében, mint a civil termékeknél, hiszen a tagországok hadseregei egységes - szovjet - fegyverzettel voltak felszerelve. A VSZ tanácskozásain egyeztetett és megállapodásokban rögzített hadsereg-fejlesztési programok megvalósítását kölcsönös (kétoldalú) haditechnikai szállítási szerződések garantálták, amelyeket gyakorlatilag lehetetlen volt módosítani.[4] Az ötéves, illetve éves egyezmények és jegyzőkönyvek rögzítették a kölcsönösen ki- és beszállítandó termékek és anyagok listáját, mennyiségét, az ellentételezést, valamint a fizetési és hitelkonstrukciókat. A tagországok tehát - elvileg - biztos és távlatilag is tervezhető felvevőpiacot jelentettek.
A KGST-n belüli szakosítás és kooperáció a hatvanas évek végére kezdett működni. A magyar ipar néhány kedvező területre koncentrálhatott a haditechnikai cikkeknél (járműgyártás, műszergyártás, híradástechnika stb.), s ezek - éppen a nagy szériaszámoknak köszönhetően - általában nyereséggel értékesíthető termékek voltak. Így a haditechnikai export és import egyenlege a hetvenes évek közepére nullszaldót mutatott, sőt egyes tagországokkal szemben még kiviteli aktívumot is sikerült elérni.
Az akkori szóhasználattal tőkésnek nevezett dollárelszámolású viszonylatban, azaz a szocialista blokkon kívül inkább az eseti szállítások voltak jellemzők. Az ilyen ügyleteket az MSZMP Politikai Bizottsága (PB) és/vagy a Honvédelmi Bizottság (HB) engedélyezte. Magyarország Nyugatról már a COCOM-lista bevezetése előtt is legfeljebb csak licenceket vásárolt, illetve elektronikai, híradástechnikai alkatrészeket, részegységeket importált. Az, hogy magyar vállalatok a fejlett országokba haditechnikát exportáljanak, ideológiai és technológiai okokból fel sem merült. Ám a fejlődő országok szovjet vagy szocialista orientációjú csoportja jelentős felvevőpiac lett éppen a hatvanas évek végétől.
A Magyarországon előállított hadiipari termékek értékesítésében az ötvenes-hatvanas évek fordulójától növekedett az export részaránya. (1. táblázat.)

1. táblázat. AZ EXPORT RÉSZARÁNYÁNAK VÁLTOZÁSA 1950 ÉS 1980 KÖZÖTT A MAGYAR HADITECHNIKAI TERMELÉSEN BELÜL[5]

A hatvanas évek második felében jelentősen emelkedett a Magyarországról exportált hadiipari termékek mennyisége: 1970-ben már 60 százalékkal több haditechnikai cikket szállítottak magyar vállalatok külföldre, mint 1966-ban. A jelzett öt évben (a III. ötéves terv időszakában) gyártott katonai híradástechnikai berendezések 58 százalékát, a lőszerek 46 százalékát, illetve a katonai műszerek 48 százalékát külhonban értékesítették.[6] A látványos exportbővülés motorja elsősorban a táboron belüli termelési együttműködés és munkamegosztás volt, s ezt erősítette az új (fegyver)piacokra való betörés is. (Az 1966 és 1970 között létrejött ügyletekről lásd a 2. táblázatot.)

2. táblázat. A FEJLŐDŐ ÉS EGYÉB ORSZÁGOKBA 1966 és 1970 között SZÁLLÍTOTT MAGYAR HADITECHNIKAI CIKKEK ÉRTÉKE ORSZÁGONKÉNT[7]

Az iparirányítás arra törekedett, hogy a magyar hadiipar a nyersanyagigényes termékek helyett inkább fejlesztés- és munkaigényes cikkeket gyártson. Ennek megfelelően 1966 és 1972 között kisebb ingadozásokkal, mégis tendenciaszerűen emelkedett a magyar exportban a híradástechnikai és műszeripari termékek, illetve csökkent a kézifegyverek és lőszerek aránya. (1. ábra.)
1970-ben a fejlődő országokba irányuló - korábban jelentéktelen mértékű - haditechnikai exportot ugrásszerűen, tizenhatszorosára növelte az Egyesült Arab Köztársaságnak (EAK) és Szíriának eladott 102 db SZ-60-as légvédelmi ágyú, E-2-es lőelemképző és 100 db R-401-es URH rádiórelé-állomás. Ezzel az ügylettel a korábbi 1,6-2,4 százalékról hirtelen 25 százalékra ugrott a harmadik világ részesedése a magyar hadiipari kivitelből.[8] A hetvenes évek első felében aztán a közel-keleti térség a magyar hadiipari kivitel stabil piacává vált: az összes "speciális" exportnak 1971-ben a 18,5 százaléka, 1972-ben a 14,7 százaléka irányult ebbe a régióba,[9] 1973-ban az öszszes haditechnikai export 11,9 százalékát, 1974-ben pedig 15,6 százalékát tették ki az Irakba és Szíriába szállított katonai termékek.[10]

1. ábra. AZ EXPORTÁLT HADITECHNIKAI CIKKEK TERMÉKCSOPORTONKÉNTI MEGOSZLÁSA 1966 ÉS 1972 KÖZÖTT[11]

A hetvenes évek elején kialakított kapcsolatok alapozták meg az évtized második felében tapasztalható dinamikus exportbővülést. 1976-1980 között ugyanis az összes magyar hadiipari termelésből már 140 millió USD értékű árut szállítottak a fejlődő országokba. A reexportot (az importtermék harmadik félnek történő továbbadását), a hadsereg raktárkészleteiből történő kiszállítást és a katonai szolgáltatásokat is beleértve pedig több mint 200 millió USD-nyi forgalmat sikerült megvalósítani a térségben. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a rubel, illetve dollárviszonylatú haditechnikai export szerkezete gyökeresen eltért egymástól. A VSZ-tagországokba irányuló kiszállítások háromnegyedét híradástechnikai és műszeripari termékek tették ki, a fejlődő országoknak viszont (az összes "speciális" export mintegy 84 százalékában) fegyvert és lőszert adott el Magyarország.[12]
A haditechnikai külkereskedelmet az államigazgatásban a KKM úgynevezett Műszaki Főosztálya felügyelte, és főként a TKV bonyolította. A haditechnikai termeléshez kötődően más külkereskedő vállalatok is szerephez jutottak (híradástechnikai alkatrészeknél az Elektroimpex, szerszámgépek esetében a Technoimpex, komplex rendszereknél pedig a Gépexi stb.), kifejezetten fegyverzettel azonban kizárólag a TKV kereskedhetett. A TKV a legjelentősebb kereskedelmi partnernek számító országokban kirendeltségeket is létesített (Moszkvában például 3-6 fős irodát működtetett), illetve más ígéretes piacokon (Szíria, Egyiptom, Irak stb.) állandó megbízottakat foglalkoztatott, akik a magyar (nagy)követségek helyi kereskedelmi részlegéhez kapcsolódva dolgoztak.
A haditechnikai exportban alapvetően a (nép)gazdaság más területén is érvényes exportelszámolási rendszer és devizaszorzók voltak érvényesek. A Hadiipari Ármegállapító Bizottság szabta meg az exportálandó termék limitárát, amely az állami szubvenció kiszámításának alapját is képezte.[13] Az exporttámogatások eredetileg a szövetséges szocialista országokba szállított lőszerek előállításánál keletkező veszteségek pótlására szolgáltak. 1970-ben HB-határozat szögezte le, hogy tőkés exportra csak olyan hadiipari termék szállítható, amely támogatást nem igényel. Így ilyen célra nem is irányoztak elő pénzügyi keretet. A termelővállalatok azonban kifogásolták, hogy civil exportjukkal ellentétben a haditechnikait nem támogatja az állam. A Mátravidéki Fémművek például tubusok és dobozok tőkés exportja esetén dolláronként 12-15 forint visszatérítésben részesült,[14] lőszerek kiviteléhez viszont nem kaphatott támogatást. Sőt, a szubvenció függött az exportőrtől is: a TKV támogatás hiányában egyáltalán nem tudott külföldön PSZH-kat eladni, viszont ha a MOGÜRT szállította volna ki, akkor - a dolláronkénti 17-18 forint visszatérítéssel - már nyereségesen lehetett volna értékesíteni a páncélozott járműveket.
Ráadásul, ha a polgári termelésre nem konvertálható hadikapacitást nem lehetett kihasználni, annak "hideg-kapacitásként" való konzerválása jelentős összegekkel terhelte az állami költségvetést. Akkor már olcsóbbnak tűnt visszatérítéssel ösztönözni a dollárelszámolású hadiipari exportot, hiszen így a kapacitás is leköthető volt, s a szakemberállományt is meg lehetett őrizni. 1972 márciusában ezért a Honvédelmi Bizottság külön határozattal írta elő, hogy "amennyiben a hadiipari export a Magyar Néphadsereg korszerűsítését, vagy más fontos jelentős érdeket szolgál, a polgári tőkés exporthoz hasonlóan preferálható".[15] Ekkortól tehát a haditechnikai export ugyanolyan szubvenciókban részesült, mint a civil termékeké.
A haditechnikai termékek ki- és beszállítása szintén speciális szabályok szerint történt. A VSZ-tagállamok 1960. március 1-jén Varsóban egyezményt írtak alá a hadianyagok "tranzitálásáról", amely vám- és szemlementes kezelést biztosított a katonai szállítmányoknak: "A hadianyagok tranzit szállításai nem esnek vámvizsgálat alá és nem terhelhetők vámokkal és illetékekkel. A hadianyagok tranzitálásaira vonatkozó adatok hadititkot képeznek" - szólt a verdikt. Magyarországon a különleges áruk ilyetén forgalma három vasúti határállomáson keresztül bonyolódott eleinte: Csapnál, Biharkeresztesnél és Párkánynál. A magánjogi szerződések (azaz nem államközi egyezmények) alapján exportált hadiipari termékeket a termelőüzem telephelyéről vagy a fegyveres erők raktáraiból karhatalmi őrizet mellett szállították a határállomásig. Ott a fuvarlevélen rögzítették a vám- és szemlementes kezelés tényét. A határállomástól a rendeltetési helyig aztán a magyar külkereskedelmi vállalat (általában a TKV) megbízottja kísérte az árut, aki vitte magával a bevagonírozott hadianyagok tételes listáját is.
Aztán a hatvanas évek végén, éppen a megnövekedett harmadik világbeli szállítások miatt, új határátkelőhelyeket is kijelöltek a katonai szállítmányok vám- és szemlementes átengedésére: a közúti forgalomnál Záhonyt, Komáromot, Biharkeresztest és Röszkét; a folyami forgalomnál Csepel-Szabadkikötőt és Mohácsot; a légi forgalomnál pedig a Ferihegyi reptéri átkelőt.[16] Ezek bevonásával immár minden relációban és minden szállítási lehetőségre felkészülten bonyolíthatták a haditechnikai külkereskedelmet.

A KÖZEL-KELETI FEGYVEREXPORT MEGINDULÁSA
Felmerülhet a kérdés, hogy miért éppen a Közel-Kelet vált Magyarország, illetve a többi KGST-VSZ-tagország fegyverszállításainak elsődleges célpontjává. A Szovjetunió és szövetségesei más válságrégiókban - Délkelet-Ázsiában, Fekete-Afrikában stb. - is szubvencionáltak különféle marxista-kommunista mozgalmakat és fegyveres csoportokat, a Közel-Kelet azonban az olajmezők és a Szuezi-csatorna stratégiai jelentősége miatt kitüntetett területnek számított. Ráadásul az expanzív szovjet világpolitikai célkitűzések a térségben nemcsak fogadókészségre, hanem fizetőképes keresletre is találtak.
A hatvanas években - a kiújuló és egyre forróbbá váló konfliktusok miatt - a Közel-Kelet minden országa jelentősen növelte, átlagosan megduplázta katonai kiadását, az olajbevételekben mindinkább dúskáló Szaúd-Arábia megötszörözte, a miniállam, Kuvait pedig tizennégyszeresére emelte. A régió egymással háborúba is keveredő államai erőteljesen fegyverkeztek: Izrael meghatszorozta, az EAK négyszeresére, Szíria két és félszeresére növelte katonai kiadásait tíz év alatt. (3. táblázat.)[17]

3. táblázat. A KÖZEL-KELETI ORSZÁGOK KATONAI KIADÁSAI 1960-BAN, ILLETVE 1969-BEN MILLIÓ USD-BAN, 1960-AS ÁRON ÉS 1960. ÉVI ÁRFOLYAMON

A Szovjetunió a térség legégetőbb konfliktusában, az arab-izraeli viszályban a negyvenes évek végétől az előbbiek oldalára állt. Jelentős katonai és gazdasági pozíciókat épített ki Egyiptomban és Szíriában, Irakkal is igyekezett minél szorosabb együttműködést létrehozni. Az 1967. júniusi, "hatnapos" arab-izraeli háború idején a Szovjetunió és Románia kivételével az összes KGST- és VSZ-tagország megszakította a diplomáciai kapcsolatot Izraellel. A jelentős területi veszteség miatt (Egyiptom - Sínai-félsziget, Szíria - Golán-fennsík, Jordánia - Ciszjordánia) visszavágni készülő arab országok nagyszabású hadsereg-fejlesztési programokba kezdtek, megvalósításukhoz a szocialista blokktól kaptak fegyvereket és hiteleket. Óriási felvevőképességű és a növekvő olajbevételek miatt folyamatosan fizetőképes piac nyílt meg ezzel a VSZ hadiipara előtt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az araboknak nem a legújabb szovjet haditechnikát adták el, hanem a VSZ-ben már régóta rendszerben lévő, többnyire a tagországok által licenc alapján gyártott fegyvereket és felszereléseket. A bevételek tekintélyes része így a kelet-európai szocialista országokat gazdagította.
A közel-keleti megrendelések megszerzése részben a KGST HEÁB keretében kidolgozott szakosítás alapján, részben szabad versenyben dőlt el. Az egy-két országra specializált haditechnikai termékeket (mint például a légvédelmi lövegeket) a kizárólagos gyártó szállíthatta az arab félnek. A több országban is gyártott cikkeknél viszont egymás alá kínálva versenyeztek a tagországok az üzletért. (A lőszereket, a harckocsikat és alkatrészeiket, a könnyűfegyvereket például a Német Demokratikus Köztársaság, Csehszlovákia vagy Lengyelország 30-50 százalékkal alacsonyabb áron kínálta, mint Magyarország, sőt, 8-12 éves, 2,5 százalékos kamatú hitelt ajánlottak fel az araboknak.[18])
Magyarország bizonyos légvédelmi eszközökből, híradástechnikai cikkekből és speciális járművekből számíthatott megrendelésekre. Figyelembe véve, hogy a "hatnapos" háború kezdetén az izraeli légierő rajtaütésszerű bombázással még a földön megsemmisítette szinte a teljes egyiptomi légiflottát,[19] csak idő kérdése volt, hogy az EAK hatékonyabb légvédelmének kiépítése érdekében mikor fut be az első kérés. E téren hazánk az 1950-ben rendszerbe állított, ekkor már nem a legkorszerűbbek közé tartozó 57 mm-es űrméretű légvédelmi gépágyút, az SZ-60-ast kínálta. (2. ábra.)

2. ábra. AZ SZ-60-AS 57 MM-ES LÉGVÉDELMI GÉPÁGYÚ VÁZLATRAJZA[20]

A szovjet fejlesztésű fegyvert (eredeti nevén S-60) licenc alapján - Kínán kívül - csak Diósgyőrben gyártották. Termelését itthon 1963-ban ugyan leállították, de a megújuló közel-keleti érdeklődés hatására újraindították. A gépágyú főként alacsonyan szálló repülőgépek megsemmisítésére volt alkalmas, így az arab országok is a korszerűbb, föld-levegő rakétás légelhárító rendszerek (V-75, S-125, S-200[21]) kiegészítése céljából vásárolták.
Az első közel-keleti haditechnikai üzletet mégis híradástechnikai cikkek szállítására sikerült megkötni. Magyarország a "hatnapos" háború évében, 1967-ben az egyik harcoló félnek, Szíriának adott el kb. 40 millió forint értékben rádióállomásokat és lőszereket. 1968-ban Szíria újabb rádióállomásokat vásárolt közel 100 millió forintért,[22] és ekkor írták alá az első szerződést az SZ-60-as légvédelmi komplexumok (ágyúk, lokátorok, lőelemképzők együtt) szállítására is.
1968-ban újabb kapcsolatfelvétel történt: Bagdadban bemutattak egy (reklám)filmet a magyar fejlesztésű FUG-ról. Az iraki hadsereg különösen a harcjármű vegyvédelmi változata iránt érdeklődött, ám még egy évvel később is csak egy magyar ajánlati lista átadásáig jutottak a tapogatódzó tárgyalások.[23]
Szíriában a következő évben a külkereskedők erőfeszítései ellenére is alig sikerült eredményt elérni. 1968-69 fordulóján a TKV előrehaladott tárgyalásokat folytatott a "Gyulafehérvár" fedőnevű, gépkocsira szerelhető rádió-adókészülékek eladásáról. 1969 februárjában azonban kormányválság robbant ki Damaszkuszban, és az új szír kormány, valamint annak hadügyi bizottsága a költségvetés felülvizsgálata során úgy döntött, hogy csak a hadrafoghatóságot biztosító legszükségesebb harceszközök vásárlását engedélyezi a hadsereg számára. Így végül - a magyarok helyett - a Siemens, a Telefunken és a CSF szállíthatott mintegy 2-300 ezer USD értékben kis hatósugarú hordozható rádiókészülékeket. 1969 elején viszont a szír hadsereg újabb igényt jelentett be légvédelmi eszközökre. A magyar gyártók csak SZON-9-es lokátor nélkül és csupán 1971. évi szállítással tudták volna a megrendelést teljesíteni, ami nem felelt meg a szíriaiaknak.[24]
A legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő EAK 1969 áprilisában ugyancsak jelezte a magyar félnek, hogy jelentős mennyiségű légelhárító eszközt és járművet kíván vásárolni: 400 db SZ-60-as légvédelmi üteget, 200 db 57 mm-es ikercsövű önjáró légvédelmi löveget, valamint 100 db páncélozott felderítő gépkocsit. A hazai kapacitásokat azonban már 1970-71-re is lekötötték a Szíriának szállítandó légvédelmi rendszerek előállításával, az ikercsövű löveget pedig nem is gyártották Magyarországon. Czinege Lajos így kénytelen volt elhárítani az egyiptomi kérést, amivel kisebb diplomáciai bonyodalmakat váltott ki: Kairóban ugyanis a "segítségnyújtás" megtagadását az államközi kapcsolatokat is negatívan befolyásoló tényezőként értékelték.[25]
Hamarosan pozitív választ kapott Kairó, még ha nem is a kifogásolt ügyben. 1969 júniusában a HB - egy 1967-ben nyitott 15 millió angol fontos hitelkeret terhére - engedélyezte hatmillió dollárnyi katonai termék eladását az EAK-nak: 1969-70-ben 0,6 millió USD értékben különféle rádióállomások és repülőgép-alkatrészek, 1971-ben, 1972-ben és 1973-ban évenként 1,8 millió (összesen 5,4 millió) USD értékben (lokátor nélküli) légvédelmi lövegkomplexumok és PSZH-k szállítását.[26]
A magyar külkereskedőknek 1969 nyarán - szíriai viszonylatban - a "testvéri" szocialista országok támasztotta konkurenciával is meg kellett már küzdeniük. A szíriaiak ugyanis használt T-34-es harckocsikat kívántak vásárolni, ám a TKV már az árajánlatot sem állította össze, megtudván, hogy a tankok máshonnan kb. féláron beszerezhetők.[27] A nehézségek ellenére végül mégis sikerült néhány tízmillió forint értékben üzletet kötni: Szíria R-403-as rádiórelé-állomásokat vásárolt.[28]
Az egyiptomiak eközben minden lehetséges úton-módon próbáltak nyomást gyakorolni a magyar vezetésre fegyverigényük - akár részleges - kielégítése érdekében. Előbb az EAK külügyminisztere ismételte meg a kérést a magyar diplomácia vezetőjénél, Péter Jánosnál, majd az Arab Szocialista Unió idelátogató küldöttsége Fehér Lajosnál, illetve magánál Kádár Jánosnál interveniált ugyanebben az ügyben. Erre már megtört a jég: Czinege Lajos levélben értesítette egyiptomi kollégáját, hogy a probléma mégis megoldható. Szeptember végén már Budapesten tárgyalt az EAK katonai delegációja arról, hogy még 1969 végéig négy teljes SZ-60-as üteget kapnak, illetve 1970-től megkezdődnek a folyamatos szállítások. Az ütegekhez tartozó lokátorokat azonban csak a Szovjetuniótól lehetett beszerezni: október 18-án értesítették a HM-et, hogy 1970-71-ben 22 db használt, de nagyjavításon átesett lokátort ad át a szovjet hadsereg. Czinege ezt követően terjesztette az MSZMP PB elé az EAK-nak nyújtandó katonai segélyről szóló jelentését, s a testület 1969. október 21-i ülésén engedélyezte a fegyvereladást.[29]
Magyarország komoly átszervezésekkel és a HM készleteinek áruba bocsátásával is mindösszesen 22 üteg (1969-ben négy, 1970-ben hat és 1971-ben tizenkét üteg) szállítását tudta vállalni. Az 1971 utáni további export megvalósításához ráadásul meg kellett szervezni az RPK-1 lokátorkomplexum (SZON-9/A lokátor, E-2-es lőelemképző és DJA-6-os távmérő) hazai gyártását is. A szállítási szerződés megkötése érdekében 1969 decemberében szakmai - a HM, a KKM, a DIMÁVAG, a TKV és PM képviselőiből álló - delegáció utazását tervezték az EAK-ba. Az Egyiptomban folytatandó tárgyalásokon a "legnagyobb kedvezmény elvét" kívánták alkalmazni az árakat illetően, azaz ugyanannyiért adni a berendezéseket, mint bármely szövetséges VSZ-tagországnak.[30] Az 1969. decemberi tárgyalásokról egyelőre nincsenek információink, a szerződést viszont csak 1970 késő őszén kötötték meg.
Az exportálandó cikkek - pontosabban hiányzó fődarabok (22 készlet SZON-9/A rádiólokátor, 22 db SZPO-30 ütegaggregátor és 22 db APG-15 lokátoraggregátor) - témája a KGST Hadiipari Együttműködési Állandó Bizottság 1969. november 11-14. közötti ülésén megtartott magyar-szovjet konzultációkon is hangsúlyos napirendi pont volt. A szovjet fél a lokátorok és aggregátorok szállítását hitelbe nem, csak klíringelszámolással[31] vállalta. Az egyre szaporodó közel-keleti ajánlatkérések hatására a szovjet és a magyar delegáció - nyilván a tagországok közötti rivalizálás elkerülése érdekében - javaslatot terjesztett a HEÁB elé, hogy a fejlődő országokba irányuló szállításokat előzetesen egyeztessék (különös tekintettel a szállítandó eszközök nómenklatúrájára, az exportárakra és a hitelfeltételekre). A HEÁB többi tagja azonban nem fogadta el a javaslatot, így ez a pont nem került be a bizottság intézkedési tervébe.[32] Az ígéretes új piacon tehát a tagországok többsége egyénileg, a szabad versenyt is vállalva akart jelen lenni.

A következő év elején az EAK kormánya látogatásra hívta Czinege Lajos magyar honvédelmi minisztert, aki 1970. április végén tett eleget a felkérésnek.[33] Bár látogatásának programja és a tárgyalások részletei még nem ismeretesek, bizonyosan szóba került a légelhárító ütegek összeszerelése és beüzemelése, valamint feltehetőleg újabb magyar termékek felajánlása is megtörtént.
1970 júniusában - a különféle szíriai és egyiptomi ajánlatkérések, valamint Czinege közel-keleti útjának tapasztalatai alapján - az érdekelt magyar minisztériumok (HM, KGM és KKM), valamint a TKV képviselői együttesen próbálták számba venni a közel-keleti országoknak ajánlható termékeket és az alkalmas konstrukciókat. Szíria továbbra is légvédelme erősítésére törekedett, ám a magyar fél korlátozott mennyiségben (1971-ben ötöt, 1972-ben tizenhatot) és csak lokátor nélkül tudott volna szállítani az SZ-60-as légvédelmi ütegből. Helyette pisztolyokat, AK-47-es gépkarabélyokat, álcázóhálót, valamint különféle űrméretű tüzérségi lőszereket kínáltak eladásra. Szíria ráadásul a számára megnyitott hatmillió angol fontos hitelkeretből már 1,7 milliót felhasznált, de az újonnan rendelni kívánt katonai eszközök kb. 4,4 millió fontot tettek volna ki.
Az EAK vonatkozásában - a magyar ipar kapacitásait és az egyiptomi igényeket is mérlegelve - a D-566-os terepjáró tehergépkocsi és a páncélozott felderítő, illetve szállító gépjárművek (FUG, illetve PSZH) jöhettek elsősorban számításba. A megbeszélésen döntés született arról, hogy ezekből a katonai járművekből mintapéldányokat küldenek az arab köztársaságba. Ugyanakkor már előre látszott, hogy nem lesz könnyű üzletet kötni, ugyanis a terepjáró teherautó ára 10 ezer dollárral volt a világpiaci ár (20 ezer USD) felett, ráadásul a FUG-okból kizárólag a Magyar Néphadsereg járműveinek felújított példányait kínálhatták fel, a PSZH-kból pedig csak 1973-tól kezdődően tudtak volna szállítani.[34]
1970 nyarán azonban újabb, ezúttal iraki szállítási lehetőség merült fel. M. T. Al-Windawi (korábbi bukaresti iraki nagykövet) rendkívüli és meghatalmazott miniszteri minőségében augusztusban hosszú igénylistát nyújtott át a TKV-nak: azonnali szállításra különböző haditechnikai anyagokat kért az iraki hadsereg számára. A TKV - az iraki magyar nagykövetség információira támaszkodva - maga is összeállított egy listát a kiajánlható hazai katonai termékekből,[35] ám 1970. évi szállításra csak a Kalasnyikov gépkarabélyokból és lőszereiből, valamint harckocsielhárító kézigránátokból voltak eladható készletek. Távlatilag a TKV - az iraki igények nagyságrendjéről előzetesen tájékozódva - évente egy- és ötmillió USD közötti értékű katonai exportot látott megvalósíthatónak.[36] A már szerződésben vállalt többi közel-keleti szállítási kötelezettség - és az, hogy a hazai hadiipar a kurrens termékekből immár teljes kapacitását lekötötte - végül nem tette lehetővé az üzletkötést az irakiakkal.
Szeptemberben - valószínűleg tengeri úton - megérkezett az EAK-ba a magyar FUG, PSZH, illetve D-566-os egy-egy mintapéldánya, amelyekkel helyszíni bemutatót tartottak az egyiptomi hadseregnek. Az EAK képviselői elismeréssel nyilatkoztak a magyar katonai termékekről, és négyezer db D-566-os megrendelését helyezték kilátásba az 1971-1975 közötti időszakra. A szállítási és hitelfeltételek részleteinek megtárgyalása során azonban nem sikerült olyan megállapodást kimunkálni, amely alapján nagyobb tételt vehettek volna az egyiptomiak.[37] A három mintajárművet a Szeged nevű magyar tengerjáró 1970. október elején hozta el az alexandriai katonai kikötőből.[38]
Nem sokkal később, 1970. október utolsó napjaiban futott be ugyanebbe a kikötőbe a Hungária nevű magyar tengerjáró hajó, fedélzetén két üteg SZ-60-as légvédelmi komplexum, valamint két db rádiórelé-állomás érkezett az EAK hadserege számára. November 6-án újabb 33 db rádióberendezést indítottak útnak Budapestről, 10-étől pedig a Finommechanikai Vállalat szakértői segítették Egyiptomban az R-401-es és R-405-ös rádiórelé-állomások összeszerelését, valamint az arab kezelőszemélyzet betanítását. Az egyiptomi hadsereg képviselője mindezeken túl újabb (kb. egymillió angol font értékű) hírközlési berendezésre (kábelek, telefonok, rádiók, hordozható adó-vevők stb.) jelentett be igényt.[39]
1970 októberében szír katonai delegáció tett látogatást Magyarországon, és összesen hárommillió USD értékben kívánt volna kiképzési eszközöket, valamint felújított harci repülőgépeket (MIG-15-ösöket, MIG-17-eseket és L-29-eseket) rendelni - ismét hitelre. A KKM azonban a kimerített hitelkontingensre hivatkozva még az ügylet megfontolásától is elzárkózott.[40]
1970. december közepén a HB - utólag - jóváhagyta az EAK-kal kötött kormányegyezményt, amely SZ-60-as légvédelmi rendszerek és más haditechnikai cikkek hitelbe történő szállításáról szólt. A bizottság hozzájárult ahhoz is, hogy az EAK és Szíria 25 millió USD-s hitelkeret erejéig hadiipari termékeket rendeljen hazánktól. Szorgalmazandónak tartotta ugyanakkor a "szabad devizás", azaz készpénzes eladások volumenének növelését a hitelezéssel szemben.[41]
1971-72-ben újabb nagyszabású szerződéskötésre nem került sor, csak a korábbi kontraktusok teljesítésére: leszállították az EAK-nak és Szíriának a légvédelmi lövegeket, illetve azok tartozékait. Az arabok fizetési fegyelmével sem lehetett különösebb baj, mert későbbi dokumentumokban sem bukkan fel ilyen jellegű panasz, kifogás.
1972-ben - a fentiekben részben bemutatott hosszas tárgyalások és előkészületek eredményeként - egy újabb közel-keleti arab országgal sikerült haditechnikai üzletet kötni: Irakkal, amely a térség országai közül a következő években a magyar hadiipari termékek legjelentősebb vásárlójává vált. A kezdeti kétmillió USD-t meghaladó értékű üzletkötést 1975-re megtízszerezték a magyar szállítók (23,6 millió USD), s 1974-től készpénzért is sikerült katonai cikkeket eladni az irakiaknak. A legkurrensebb cikk itt is az SZ-60-as légvédelmi rendszer volt, de ennek tartozékain (lőszereken) túl páncélozott járműveket, különféle gyalogsági fegyvereket és lőszereket, valamint rádióállomásokat is vásárolt az arab ország.[42]

EPILÓGUS
A bemutatott ügyletek során a közel-keleti országoknak eladott légvédelmi eszközök igen hamar éles helyzetben is bizonyíthattak. 1973. október 6-án (jóm kippur ünnepnapján) egyiptomi és szír csapatok meglepetésszerű támadást intéztek annektált területeik visszaszerzése érdekében Izrael ellen. Közel háromhetes harcban végül alulmaradtak a még mindig sokkal jobban felszerelt izraeli hadsereggel szemben.[43]
Abban azonban, hogy az arabok mégsem szenvedtek katasztrofális vereséget, döntő szerepe volt a VSZ-tagországok által szállított fegyvereknek (köztük a légvédelmi eszközöknek), valamint a szovjet tanácsadók iránymutatása alapján végrehajtott szervezeti reformoknak (például különálló parancsnoksággá szervezték az EAK légvédelmét). Az egyiptomi, illetve a szíriai légelhárítás az 1300 ütegnyi légvédelmi tüzérség (57 mm-es SZ-60-as, 100 mm-es KS-19-es, ZSU-23 és ZU-23 gépágyúk), valamint a különféle föld-levegő rakéták (40 db V-75-ös, 85 db S-125-ös, 40 db S-200-as rakétaüteg, továbbá a vállról indítható Sztrella-2-es rakéták) kombinált alkalmazásával a korábbiakat messze meghaladó hatásfokkal működött.[44] A háború ideje alatt Izrael összesen elveszített 115 harci repülőgépéből 52-t lövegekkel, 48-at pedig föld-levegő rakétával semmisítettek meg. (A harcoló felek között továbbra is fennálló felszereltség- és tapasztalatbeli különbségeket ugyanakkor jól jellemezte, hogy 40 helikopteren túl 370 egyiptomi, szíriai és iraki repülőgép semmisült meg a háború idején.)[45]
A szovjet blokk és a közel-keleti államok kapcsolata a következő két évtizedben - hoszszabb-rövidebb "mosolyszünetektől" eltekintve - mindvégig szoros maradt. A VSZ-tagországok a fejlődő világ jelentős részének rendszeres fegyverszállítóivá váltak, amivel igen tekintélyes - nemegyszer extraprofitot hozó - exportbevételekre tettek szert. Magyarország esetében ezek a fegyverügyletek nemcsak hogy javították a dollárelszámolású kereskedelmi mérleget, hanem jelentősen hozzájárultak ahhoz is, hogy a haditechnikai cikkeket gyártó vállalatok a gazdaság ballasztjából a hazai ipar húzóerejévé váljanak. Az araboknak eladott fegyverek pedig, annak ellenére, hogy azok már megvásárlásuk pillanatában sem a csúcstechnológiát képviselték, számos regionális konfliktusban és helyi háborúban szolgálták egészen a kilencvenes évekig a közel-keleti országok haderőit.[46]

Évkönyv XI. – 2003. Magyarország a jelenkorban. Budapest, 2003, 1956-os Intézet, 79–91. o.

IRODALOM
Csobay József: A magyar hadiipar virágzása, 1968-1988. Haditechnika, 1998. 2. sz. 76-82. p.
Germuska Pál: A magyar hadiipar a hatvanas évek elején. In Rainer M. János (szerk.): Múlt századi hétköznapok. Tanulmányok a Kádár-rendszer kialakulásának időszakáról. Budapest, 2003, 1956-os Intézet. 90-128. p.
A hadiipar helyzetének alakulása 1968. évben. Budapest, 1969, KSH.
A hadiipar helyzetének alakulása a III. 5 éves terv időszakában. Budapest, 1971, KSH.
A hadiipar helyzetének és szerkezetének alakulása 1963-1967 évek között. Budapest, 1968, KSH Középgépipari Osztály.
A hadiipar tevékenysége 1969. évben. Budapest, 1970, KSH.
A hadiipari tevékenység 1972. évben. Budapest, 1973, KSH.
Craig A. Hughes: Achieving and Ensuring Air Dominance. A Research Report Submitted to the Faculty In Partial Fulfillment of the Graduation Requirements. Alabama, 1998, Air Command and Staff Collage, Air University. Maxwell Air Force Base. (www.fas.org/man/ dod-101/sys/ac/docs/98-128.pdf)
Jávor Ervin: A magyar honvédelmi gazdaságpolitika és a hadiipar fejlődéstörténete 1945-1980. Kézirat. 1986. /HL Tanulmánygyűjtemény II./
Jávor Ervin: A magyar honvédelmi gazdaságpolitika és a hadiipar fejlődéstörténete (1945- 1990), valamint következtetések és elgondolások a rekonstrukciójához. Kézirat. 1993. /HL Tanulmánygyűjtemény II./
L. S.: Bevetésen - A MIG-23. Aranysas, 2002. (I. évf.) február.
Martin L. Musella: Air Operations During the 1973 Arab-Israeli War and the Implications for Marine Aviation. 1 April 1985. Marine Corps Command and Staff College Marine Corps Development and Education Command, Quantico, Virginia. www.globalsecurity.org/military/ library/report/1985/MML.htm
Nagy Éva-Helfrih Viktor (átdolg. és szerk.): A modern haditechnika enciklopédiája: 1945-től napjainkig. Budapest, 2001, Gulliver.
SIPRI Yearbook of World Armaments and Disarmament 1969/70. Stockholm, 1970, Stockholm International Peace Research Institute SIPRI.
Tömöry Ákos: Eltévedt golyók. Kalasnyikov-fejlemények. Heti Világgazdaság, 1997. 42. sz. (október 18.).
Worldwide Equipment Guide. leav-www.army.mil/threats/products/weg/Chap-07.PDF.

JEGYZETEK
* A tanulmánnyal kapcsolatos kutatásokat a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíja támogatásával végeztem.
1 A hadiipar fogalmáról lásd részletesen Germuska (2003) 90-91. p.
2 A problémáról részletesen uő: A magyar haditechnikai termelés és az új gazdasági mechanizmus (kiadás alatt).
3 A TKV jogelődjét, a Technika Készletező Vállalatot még 1953-ban alapították. A TKV az 1960-as évek elejétől foglalkozott fegyverkereskedelemmel, ám hivatalos cégbírósági bejegyzésére csak 1987-ben (!) került sor. Tömöry (1997).
4 Jávor (1993) 43. p.
5 Jávor (1986) 45. p.
6 A hadiipar helyzetének alakulása a III. 5 éves terv időszakában (1971) 5., 9. p.
7 KKM: Jelentés a Honvédelmi Bizottság részére az 1966-1970. évi speciális áruforgalmi terv teljesítéséről. HL OT 118. d.
8 A hadiipar helyzetének alakulása a III. 5 éves terv időszakában (1971) 10-11. p.
9 A hadiipari tevékenység 1972. évben (1973) 10. p.
10 A hadiipari tevékenység 1974. évben (1975) 9. p.
11 A hadiipar helyzetének alakulása a III. 5 éves terv időszakában (1971) 9. p.; A hadiipari tevékenység 1972. évben (1973) 9. p.
12 OT Általános Szervezési Főosztálya. Előterjesztés-tervezet az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Bizottsága részére: Javaslat a hadiipari termelés fejlesztési koncepciója irányelveire. 1979. július. MOL XIX-A-2-ma 31. d. 4-6. p.
13 Lásd részletesen Csobay (1998) 77-79. p.
14 Tehát például 100 USD értéku tőkés export esetén 1200-1500 forint szubvenciót kapott a vállalat.
15 TKV: Jelentés Bíró József külkereskedelmi miniszter elvtárs részére a Honvédelmi Bizottság 1972. március 23-i ülésén dr. Jávor Ervin elvtárs által tett észrevétellel kapcsolatban. 1972. március 31. BM KI Miniszteri közvetlen iratok. 1972/99. 5. p.
16 KKM: Előterjesztés-tervezet a Honvédelmi Bizottság részére a haditechnikai anyagok vám- és szemlementes kezelésének eljárásáról az új gazdasági mechanizmus körülményei között.; Melléklet a 001145/69. sz. HB-előterjesztéshez. 1969. október. BM KI Miniszteri közvetlen iratok. 4706.
17 SIPRI Yearbook 1969/70. (1970) 270-271. p.
18 A TKV damaszkuszi állandó megbízottjának 1969. évi jelentése. 1970. február 20. MOL XIX-G-3-p 2. d.
19 A háború első hatvan órájában az izraeli légierő 451 egyiptomi gépet semmisített meg: 58-at légi harcban, a többit viszont tíz egyiptomi katonai repülőtér szinte egyideju bombázásával. Izrael a háború során mindössze 45 repülőgépet veszített, amelyeknek egyharmada vált az arab légvédelem áldozatává. Lásd részletesen Hughes (1998) 10-11. p.
20 Worldwide Equipment Guide (1999).
21 A rakétarendszerek manapság általánosabban használt amerikai kódnevei SA-2, SA-3, illetve SA-6.
22 A hadiipar helyzetének és szerkezetének alakulása 1963-1967 évek között (1968) 15. p.; A hadiipar helyzetének alakulása 1968. évben (1969) 7., 10. p.
23 TKV levele Külkereskedelmi Minisztérium Muszaki Főosztálya vezetőjéhez, Baki Ferenc ezredeshez: szállítási lehetőségek megvizsgálása Irakba. 1970. augusztus 17.; KKM Muszaki Főosztálya: Jelentés Dr. Szalai Béla külkereskedelmi Miniszterhelyettes Elvtársnak Iraki Fél [sic!] meghívása tárgyában. 1970. szeptember 1. MOL XIX-G-3-p 2. d.
24 A TKV damaszkuszi állandó megbízottjának 1969. évi jelentése. 1970. február 20. MOL XIX-G-3-p 2. d.
25 Czinege Lajos: Jelentés az MSZMP Politikai Bizottságnak. 1969. október 20. MOL M-KS 288. f. 5. cs. 501. ő. e. 172-174. p.
26 HB 4/204/1969. határozat. HL OT 115. d.
27 TKV állandó megbízott 1969. évi jelentése. 1970. február 20. MOL XIX-G-3-p 2. d.
28 A hadiipar tevékenysége 1969. évben (1970) 8., 10. p.
29 Az MSZMP PB 1969. október 21-i ülésének jegyzőkönyve; Czinege Lajos: Jelentés a Politikai Bizottságnak. 1969. október 20. MOL M-KS 288. f. 5. cs. 501. ő. e. 7., 172-174. p.
30 OT Általános Szervezési Főosztálya szóbeli jelentése a HB-nak. 1969. november 21., Tárgyalási irányelvek az Sz-60-as légvédelmi berendezések eladására az Egyesült Arab Köztársaság részére. HL OT 116. d.
31 A követelések és tartozások készpénzfizetés nélküli rendezése bankátutalások útján.
32 HL MN 1969/T 68/014/267.
33 HB Titkársága: Előterjesztés a HB-hoz. Hadiipari kapcsolatok a KGST-n kívüli szocialista országokkal, az arab és egyéb fejlődő országokkal. 1971. május 4. HL OT 118. d.
34 KKM Muszaki Főosztálya: Emlékeztető feljegyzés Dr. Szalai Béla miniszterhelyettes elvtársnál 1970. június 13-án megtartott értekezletről a Szíriába és EAK-ba tervezett speciális szállításokkal kapcsolatban. MOL XIX- G-3-p 2. d.
35 A listán PSZH, D-566-os terepjáró teherautó, SZ-60 légvédelmi komplexum (lokátor nélkül), híradástechnikai berendezések, AK-47-es és AK-47D típusú gépkarabélyok, pisztolyok, 57 és 100 mm-es tüzérségi lőszerek, gyalogsági lőszerek, páncélelhárító kézigránátok és aknák, valamint álcázóhálók szerepeltek.
36 TKV levele Külkereskedelmi Minisztérium Muszaki Főosztálya vezetőjéhez, Baki Ferenc ezredeshez: szállítási lehetőségek megvizsgálása Irakba. 1970. augusztus 17., KKM Muszaki Főosztálya: Jelentés Dr. Szalai Béla külkereskedelmi Miniszterhelyettes Elvtársnak Iraki Fél [sic!] meghívása tárgyában. 1970. szeptember 1. MOL XIX-G-3-p 2. d.
37 HB Titkársága: Előterjesztés a HB-hoz. Hadiipari kapcsolatok a KGST-n kívüli szocialista országokkal, az arab és egyéb fejlődő országokkal. 1971. május 4. HL OT 118. d.
38 TKV cairói [sic!] irodájának jelentése Mácsay Tivadar ezredes vezérigazgató elvtársnak. 1970. november 23. MOL XIX-G-3-p 2. d.
39 Uo.
40 HB Titkársága: Előterjesztés a HB-hoz. Hadiipari kapcsolatok a KGST-n kívüli szocialista országokkal, az arab és egyéb fejlődő országokkal. 1971. május 4. HL OT 118. d.
41 HB 6/217/1970. HL OT 117. d.
42 KGM Általános Szervezési Főosztálya: Feljegyzés Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari miniszter elvtárs részére: a haditechnikai exportforgalom alakulása iraki relációban. 1976. október 27. MOL XIX-F-6-ae 34. d.
43 Az arabokon már az sem segített, hogy - egy magyarországi leszállás közbeiktatásával - An-12-esek fedélzetén megérkeztek a Szovjetuniótól újonnan vásárolt, korszeru MiG-23MS gépek (becenevükön: Floggerek). Ugyanis mire üzembe helyezték őket, már befejeződtek a harcok. L. S. (2002). Magyarországtól - mondhatni gyorssegélyként - 90 db közepes harckocsit, 12 db repülőgépet, valamint különféle fegyvereket és lőszereket kapott Szíria a háború napjaiban, mintegy 12,7 millió rubel értékben. Honvédelmi Bizottság Titkársága: Tájékoztató jelentés a Honvédelmi Bizottság 1973. évben esedékes jelentősebb határozatai végrehajtásáról. 1974. március 13. BM KI Miniszteri közvetlen iratok. 1974/74. 16. p.
44 Musella (1985) 9-10. p. A szovjet gyártmányú S-200-asok első bevetésére itt Egyiptomban és Szíriában került sor. A földközeli és kis repülési magassági tartományban ez a rakétarendszer bizonyult a leghatékonyabbnak az izraeli gépekkel szemben. Az izraeli hadsereg a háború későbbi szakaszában több ilyen rakétaüteget zsákmányolt, amely hozzásegítette őket a rakéták elleni harceljárások kidolgozásához. Nagy-Helfrih (2001) 185. p.
45 Hughes (1998) 10-11. p.
46 Elég csak az egyik legkeresettebb termékre emlékeztetni: a szovjetek, illetve magyarok által gyártott és Iraknak szállított SZ-60-as légvédelmi lövegek még az 1991-es öbölháború idején is rendszerben szolgáltak az iraki hadseregben. Uo. Appendix E: Desert Storm Iraqi Antiaircraft Weapons.