A tanulmány folytatása a 2002-es Évkönyben megjelent „Lemerülés vagy megkapaszkodás? Idősb és ifjabb Antall József az 1956 utáni években”, illetve az „Egy kompromisszum” hétköznapjai – jelenetek a hatvanas évekből (Antall József és az állambiztonság embere)” című, a „Múlt századi hétköznapok” című kötetben napvilágot látott írásoknak. Ez alkalommal azt vizsgálom, hogyan reagálhattak az 1968-as helyzetre olyanok, akik semmiféle a reformmal kapcsolatos, a döntéshozatalra kiható beszélgetésben nem vettek részt. Ez feltehetően igaz a magyar társadalom túlnyomó többségére, s bizonyosan igaz olyan csoportokra, amelyekhez Antallék tartoztak. Ők valamikor politikai részvételi ambíciókkal bírtak, de 1956 előtt a sztálini rendszer ellenségként kezelte őket, s ezért különféle repressziókat szenvedtek el. Az 1956 utáni politikai és lélektani helyzetben a fenntartásokon alapuló együttélésre rendezkedtek be a szovjet típusú rendszert működtető hatalommal, annak intézményei pedig hasonló attitűddel „kísérték figyelemmel” őket. Ez az együttélés az 1960-as években kölcsönös előnyökkel járó társulás, szimbiózis irányába mozdult el.

A volt keresztény középosztály tagjai és leszármazottaik a közélet alakulását továbbra is követték, arra saját körükben politikailag reflektáltak, a fejleményeket folyamatosan szembesítették saját értékeikkel. Feltételezésem szerint 1968 körül felismerték a „képlékeny” helyzet adta lehetőségeket, s hosszú idő óta (talán 1956–57 fordulója óta) először úgy gondolták, hogy a politikai liberalizálódás számukra is lehetőségeket kínál. Ha nem is a politikai pluralizmust, de annak csíráit, esetleg csökevényes formáit. A felismerést és a bekapcsolódás készségét a több mint két évtizedes politikai nemlét után jelezni kellett: politikai „életjelekre” volt szükség. A tanulmányban két személyes „életjelről” s azok (megelőlegezhető: elutasító) fogadtatásáról lesz szó. Az első, 1968 eleji jelzés – egy politikai levél – ifj. Antall József nevéhez fűződik, a második – kísérlet nyilvános megszólalásra egy újságcikk formájában – látszólag id. Antall Józsefhez.