|
Szerkesztői előszó Az Országos Széchényi Könyvtár szervezeti keretei között működő 1956-os Intézet 2011 nyarán kezdett kutatásának soron következő, negyedik kötetét tartja kezében az olvasó. Három évvel ezelőtt a két világháború közötti magyar nemzeti-konzervatív, jobboldali politikai ideológia, gondolkodás és értékrend, valamint az ezt hordozó, valló társadalmi csoportok útját kezdtük vizsgálni 1945-től a nyolcvanas/kilencvenes évek fordulóján kezdődő átmenetig. Akkor négy fő vizsgálódási irányt jelöltünk ki. Az első Életút-rekonstrukciók – konzervatívok és jobboldaliak életútjai és emlékező stratégiái címmel jobbára az Oral History Archívum életútinterjúira, az archívum munkamódszereire épített. A második, az állambiztonság jobboldali célpontjairól szóló az akkori állambiztonsági szervezet által 1945 és 1989 között „feldolgozott” jobboldali-konzervatív személyekről és csoportokról készített esettanulmányokat. A harmadik a térségi nemzetközi összehasonlítást tűzte ki célul: mit jelentett a jobboldali, illetve a konzervatív fogalma Kelet-Közép-Európában a második világháború előtt, mit tudunk képviselőinek történetéről a szovjet típusú rendszer időszakában, s mi a helyzet ezen a téren a rendszerváltások óta. A negyedik kutatási irány a mai, pontosabban az 1989-es rendszerváltás óta eltelt negyedszázad magyar konzervatív-jobboldalának 1990 utáni egyik fő identitásképző stratégiájával foglalkozott: azzal, ahogyan ez a gondolkodás a magyar közelmúlt képét konstruálja. Eddigi munkánkat többek között három tanulmánykötet fémjelzi (ebből kettő Évkönyv).1 2013 decemberében az egész kutatási programot bemutató konferenciát tartottunk Budapesten.2 A jelen kötet e tanácskozás tematikáját tükrözi, a tanulmányok az ott elhangzott előadásokon alapulnak. Mivel eleve nem tűztük ki célul, hogy a problematikáról valaminő egységes, nagy történetet formáljunk – ehhez a kérdés túl bonyolult, a résztvevők elmélyült érdeklődése túlságosan szerteágazó – a mélyfúrások alcím híven kifejezi vállalásunkat, módszereinket és talán eredményeinket is. Ennek megfelelően alakult a konferencia, illetve a mostani könyv felépítése is. Fogalmi problémákkal nyitottunk, a politikatudomány jobboldaliság-értelmezésének egy érdekes, többdimenziós kísérletével (Schweitzer András), majd két, egymástól meglehetősen távol eső fogalomalkalmazási példával, melyek a Kádár-kori politikai mező két, mondhatni ellentétes pólusán, a hatalom csúcsán, illetve azzal vállaltan homlokegyenest szemben jelentek meg. Tabajdi Gábor Kádár János mentális politikai térképén, Molnár János pedig a hazai ellenzéki szamizdat egy jellegzetes csoportjának szöveg- és magatartási korpuszában próbálta meghatározni a jobboldal fogalmát. A kötetet záró két tanulmány az előző Évkönyv hasonló tanulmányainak szerves folytatása – a hazai nemzeti-konzervatívok Horthy Miklósról és koráról, illetve a szovjet típusú rendszer (vagy ahogyan ők nevezik: a kommunizmus) reprezentánsairól és időszakáról szóló képzeteit, konstrukcióit vizsgálták (Turbucz Dávid, Sárközy Réka). A kettő között leginkább társadalom- és politikatörténeti esettanulmányok foglalnak helyet, a nemzeti-konzervatív gondolkodás sajátos hordozóinak történetei: elit- és középosztályi csoportok és egyének. A szélsőség képviselői két szövegben is felbukkannak, pontosabban eltűnésük, rejtőzködésük és esetleges felszínre kerülésük történetei olvashatók (Lénárt András, Ungváry Krisztián). Két további tanulmány a nemzeti-konzervatívnak feltételezhető társadalmi mikrocsoport, illetve – egyetlen személy gondolkodás- és karriertörténetén keresztül – a gondolkodás, az eszmék transzformációjának és búvópatakként való továbbélésének rajza (Rainer M. János, Szegő Iván Miklós).
A Búvópatakok program ezzel határkőhöz érkezett. Ebben a formában, a teljes kutatást reprezentáló tanulmánykötetek sorozatában ez a könyv az utolsó. A munkát azonban folytatjuk, mégpedig két irányban.3 A közös gondolkodás szerencsés esetben megtermékenyítően hat egyéni, talán nagyobb művekben is testet öltő kutatási programokra. Mostani szerzőink közül jó néhányan itt közölt szövegeikre nagyobb lélegzetű, monografikus munkák előkészületeként, esetenként akár már részeként tekintenek. Hogy ezek mikor és milyen formában valósulnak meg, arról korai lenne itt szólni. Egy kutatási alprogram, a 2011–2012-es Évkönyvben megjelenő emlékezetekről és emlékezési stratégiákról szóló pedig új szakaszba lép: az Oral History Archívum számára új interjúkat készítünk az 1989 utáni nemzeti-konzervatív gondolkodás néhány fontos képviselőjével, s ezek, valamint más, hozzáférhető emlékezeti konstrukciók elemzésével igyekszünk ezt a problémát részletesebben, akár önálló kötet (vagy kötetek) segítségével megvilágítani. Annyi bizonyos, hogy a Búvópatakok program csapatának, amely lényegében a kutatás kezdete óta ugyanaz, lesz még mondandója erről a jelenségről – ha tagjai ezután más, egyéni hangon szólalnak is meg. Végül nem lehet említés nélkül hagyni azt a sajátos diszkurzív közeget, amelyben az utóbbi három-négy évben e munkát végeztük. A magát újranemző archaikus nemzeti gondolkodás ez idő alatt Magyarországon és a kelet-európai térségben egyaránt hatalmas teret nyert, és nem titkoltan hegemóniára tör. Kiteljesítésén szellemi „műhelyek” dolgoznak, esetenként a legmagasabb szintű állami tisztviselők hirdetik „eszméit”.4 Utóbbiak immár nyíltan szemben állnak nemcsak az 1989-es magyar rendszerváltás szabadelvű tartalmával, hanem az európai liberalizmus, szocializmus és a demokratikus államszervezés elveivel is. Szavakban és tárgyiasított szimbólumokban nyúlnak vissza a nemzeti konzervativizmus magyar és más hagyományaihoz, keveset vagy semmit sem törődve azokkal a tragikus következményekkel, amelyek hét évtizeddel ezelőtt nem kis mértékben e gondolkodásból fakadtak, és a pusztulás szélére juttatták az országot. Hogyan is jutottunk idáig? Amikor a Búvópatakok köteteinek sorát e formában lezárjuk, talán okkal érezzük úgy, hogy kérdéseink időszerűbbek, mint akár négy éve, válaszaink pedig, ha vannak, a magyar társadalom művelt közönségének kínzó dilemmáira is felelhetnek. Ami pedig erőt kell hogy adjon a folytatáshoz. Budapest-Erzsébetváros, 2014 augusztusában Rainer M. János
JEGYZETEK
1 Rainer M. János (szerk.): Búvópatakok – a feltárás. Évkönyv XVIII. 2011–2012. Budapest, 2012, Országos Széchényi Könyvtár – 1956-os Intézet Alapítvány; Ungváry Krisztián (szerk.): Búvópatakok – az állambiztonság jobboldali célpontjai 1945-1989. Budapest, 2013, Jaffa Kiadó – 1956-os Intézet Alapítvány; Rainer M. János (szerk.): Búvópatakok – széttekintés. Évkönyv XIX. 2013. Budapest, 2013, Országos Széchényi Könyvtár – 1956-os Intézet Alapítvány.
2 A konferencia valamennyi előadását és a hozzászólásokat hozzáférhetővé tettük az 1956-os Intézet honlapján: /portal/page/portal/rev/rendezvenyek/20131211_konf (utolsó letöltés 2014. aug. 11.)
3 Harmadik tervünk, eddigi eredményeink felmutatása a nemzetközi tudományosság számára remélhetően egy angol nyelvű tanulmánykötettel valósul meg, amely az eddigi immár négy könyv anyagából válogat, és közöl új szövegeket is hasonló irányokban vizsgálódó külföldi barátaink tollából. Ennek megjelenése a következő években várható.
4 Ennek e sorok írásakor legfrissebb darabja Orbán Viktor miniszterelnök beszéde Tusnádfürdőn 2014. július 28-án, lásd http://mno.hu/tusvanyos/orban-viktor-teljes-beszede (utolsó letöltés 2014. aug. 11.)
|