Tóth Eszter Zsófia bevezetője
Recenziók

Szerkesztette: Kovács Éva
MTA Szociológiai Kutatóintézet, 1956-os Intézet, 2008

Tónusok, árnyékok és visszaverődések. A kötet tanulmányai elé - Kovács Éva
Az élettörténeti emlékezet helye az emlékezetkutatásban- Tudománytörténeti és kutatási bevezető - Kovács Éva

I. TÓNUSOK
„Szóval ez már nincsen, ezt így emlékezetből megfestettem” - Zombory Máté
„Elhunyt korszakról vagy jót, vagy semmit” - Udvarnoky Virág
„Politika nyista-pista, ugy kellett csinálni, ahogy te csinálsz, csak bólintani” - Füleki Katalin
„Onnantól kezdve ilyen hivatásos zsidóként működöm” - Neumann Eszter és Vajda Júlia
„A fejünk fölött történt az egész” - Viczián Zsófia
„Élhető volt az a világ, de sok mindenbe leredukált minket - tehát valamit kaptunk, valamit meg elvettek” - Kovai Cecília
„A Kádár-rendszerrel semmi bajom.” - Bányai Borbála és Légmán Anna

II. ÁRNYÉKOK
„Nekem az egy munkaköröm vót” - Pulay Gergő

III. VISSZATÜKRÖZŐDÉSEK
„Láttam eléggé közelről, de csak ilyen icipici ablakokon, hogy mi megy végbe itt Magyarországon”- Kovai Melinda

IRODALOM
MÓDSZERTANI MELLÉKLET

Tónusok, árnyékok és visszaverődések. A kötet tanulmányai elé

Nincs könnyű helyzetben, aki ma egy emlékezet-témájú tanulmánykötetnek akar címet adni, pláne ha az a kötet az emlékezet egy meglehetősen bonyolult és gyakran félreértett szeletét, az élettörténeti emlékezetet tárgyalja. Keret, ablak és tükör - talán ezek azok a metaforák, amelyekkel a társadalmi emlékezetről szóló írásokban a leggyakrabban találkozunk. A keret metaforája a megemlékezések formáinak és szertartásainak elemzését segíti, így a kötet írásaival csak távoli kapcsolatba hozható. Az ablak metaforája már valamivel közelebb visz vizsgálódásunk tárgyához, az életrajzi emlékezethez, hisz a hangsúlyt nem magára a formára, hanem az érzékelésre helyezi. A szocializmus kora inkább ablak, mintsem falra akasztott kép. Ha ezen az ablakon nézünk ki a világra, sok, egyébként láthatatlan dolgot is megpillanthatunk. Az emlékezet, mint a történelmi világra nyitott átlátszó, de legalábbis áttetsző ablak illő metafora lehetne a közösségi emlékezetet tápláló történeti elbeszélések elemzéséhez. Könyvünk azonban e történeti elbeszéléseket nem önmagukban, csupán az önéletrajzi énben való visszatükröződésükben ragadja meg, ezért mondanivalója leginkább a tükör metaforájába sűríthető. A tükör mutat valamit és egyben el is takar valami mást. Az élettörténeti elbeszélésben az én azokat a képmásokat tükrözi vissza, amelyeket önmaga leírására feltalált. Élettörténetünket elbeszélve - sommásan szólva - egy tükör visszavert képébe nézünk.

A Kádár-kor tükre azonban korántsem ép. Nemcsak azon gyakorlati ok miatt, hogy elbeszélőinket olyanok soraiból válogattuk ki, akik számára a rendszer felbomlása mérföldkő lehetett, hanem amiatt, hogy ez a tükör a rendszerváltásban darabjaira törött, hogy szilánkjai aztán a porba hullva opálosodjanak, „vakuljanak” tovább az idővel, s a Sors, a Cenzúra vagy a Felejtés köntösében járó Jelen szeszélyesen némelyiküket arrébb rúgja.

A tükörcserepek ráadásul élesek: vágni, szúrni tudnak. Vannak szélei, melyeket nem természetes kopás - cirógató nosztalgia vagy jótékony felejtés - hanem szándékolt rombolás formázott. Ha kézbe vesszük, ha belebotlunk, sebet ejthet rajtunk. A Kádár-korszak emlékezete ebben az értelemben veszélyes tárgy: e tükör előtt csak nagy körültekintéssel (és nem kevesebb önámítással) lehet páváskodni.

A darabokban darabjaink (visszavert tükör)képe köszön vissza, melyek egésszé alakításához újabb és újabb helyzetek felvételére kényszerülünk: mozdítunk egyet a tükrön vagy arrébb állunk. S mire a másik helyzetet felvesszük, az előző darab már el is tűnt a képről, vagy oly vakító fénybe, netán oly sötét homályba fordítottuk a szilánkot, hogy bár tükörbe nézünk, mégsem látunk benne semmit. A Kádár-korszak elbeszélt emlékezetének előadását e vakító fény- és tünékeny árnyjátékok rendre megszakítják.

A szövegek is e tükröződések szerint tagolódnak. Az első, leghosszabb rész az emlékezés különböző tónusai közül válogat: az éles tükörképtől az opáloson át egészen a „vaktükörig”, mely a belepillantót elnyeli. A tónus persze, ahogy a művészetelmélet használja, csupán egy relatív világossági fokozat, amely mindig a szomszédjához képest érvényesül. A második rész az árnyék címet kapta, arra a „sötét” emlékezettérre utalva, mely az emlékezet által megvilágított, átlátszatlan testek mögött keletkezik. Olyan tükörszilánk, amelyben árnyékunkból kell megalkotnunk önnön képünket, azt a tükör maga nem mutatja. Az utolsó fejezetben a Kádár-kor tükre egy másik tükörre mutat, s annak visszfényéből bontakozik ki az elbeszélői én.

Mindebből talán kiviláglik, hogy e tükörcserepek nem állnak össze egy képpé, sem mint mozaik, sem mint kaleidoszkóp. E kötet írásai sem adják ki a Kádár-kor kommunikatív emlékezetét. Ahogy ez az emlékezet, úgy a róla készült és itt közölt írások is inkább szilánkok, melyek néha maguk is „szúrnak” és „vágnak”, amikor az emlékezőmunka mögött felsejlő erőfeszítéseket - tekintet nélkül azok sikerére vagy kudarcára - maga az olvasó is átéli.

A kutatást Vajda Júliával közösen találtuk ki. Társaknak olyan egykori, az élettörténeti interjúzásban tapasztalt diákjainkat választottuk ki, akiknek többségével már korábban is dolgoztunk együtt. A fiatal kutatók maguk dönthették el, hogy mely csoport tagjaival készítenek interjúkat, s egy későbbi körben azt is, hogy végül melyik témát és azon belül is melyik interjúkat fogják feldolgozni. A kutatás három éve alatt rendszeresen találkoztunk és mind a kutatási koncepciót mind az elkészült interjúkat újra- és újra megbeszéltük. Hasonlóan intenzív együttgondolkodás kísérte az egyes tanulmányok születését is. A tanulmányok mégsem egy kaptafára íródtak, mert - immáron egyedüli szerkesztőként - igyekeztem az alkotói szabadságot minden esetben tiszteletben tartani, egyúttal tisztában voltam azzal is, hogy az élettörténeti módszer poiesise csak akkor bontakozhat ki, ha az elbeszélő mellett az elemző személyes attitűdjei sem maradnak teljesen rejtve. Ahogy az olvasó is látni fogja, ki-ki különböző módon és mértékben, de „beleállt” a szövegébe: e tükörszilánkokból a szerzők arca is olykor visszaköszön.

Budapesten, 2007 decemberében