|
Elhangzott a Búvópatakok – mélyfúrások. Magyar jobboldal – 1945 után
az OSZK 1956-os Intézet – Oral History Archívum és az 1956-os Intézet Alapítvány tudományos konferenciáján
2013. december 11., Országos Széchényi Könyvtár Bár erről gyakran megfeledkezünk, baloldal és jobboldal végső soron puszta metaforák, amelyekkel politikai-ideológiai kategóriákat rendezünk el egy elképzelt térben. Efféle térmetaforákra több szempontból szükség van.
 |  | | Schweitzer András | A tetraéder-modell | Vizuális modellek megalkotása egyfelől az ember veleszületett kognitív tulajdonsága, a gondolkodást segítő mankó. „Elitekről és tömegekről beszélünk és eközben az előzőt akaratlanul is magasabbra helyezzük, mint az utóbbit, régiről és újról, tegnapról és az elkövetkező napokról beszélünk és közben ’tudjuk’, hogy a múlt mögöttünk, a jövő pedig előttünk áll. (…) Távolabbra vagy közelebbre helyezzük magunkat attól, amit szeretünk vagy gyűlölünk (…) Használjuk a teret, hogy a gondolatainkat formákba rendezzük, és aztán ezek a formák új ötleteket szülnek.”1
A térben megjelenített modellek gondolatok közvetítésére, megvilágítására, illusztrálására is alkalmasak. Az atommodellektől az állatvilág törzsfáján át a pénzpiaci folyamatábrákig vég nélkül sorolhatók a példák arra, hogy a vizuális információ a természet és társadalomtudományokban egyaránt a megértés és megértetés hasznos eszköze.
Mindemellett politikai elemzések sora bizonyítja, hogy a térbeli modelleknek az illusztráláson túl magyarázó és előrejelző funkciójuk is lehet, amit politikai folyamatok megértésére törekvő elemzők mellett adott esetben politikai aktorok is használhatnak. Egy felmérés szerint például Nyugat-Európában a második világháború utáni kormányok bal-jobb indexe számos kormánypolitikára vonatkozó jelenséggel korrelál (az állami kiadások GDP-részesedésével, az állami alkalmazottak arányával, a jóléti kiadásokkal, az oktatásra fordított költségekkel, és a fejlődő országok támogatásával).2 Hasonlóan hasznosnak tűnnek azok a modellek – például az amerikai David Nolan a személyes, illetve gazdasági szabadságot megkülönböztető diagramja – amelyek segítségével választók, illetve pártok ideológiai besorolása pontosan mérhetővé válik.
A bal-jobb modell nem csak a tudósok fejében létezik, és nem csak politikai kategóriákra vonatkozik. Egyes fogalompárokat – például ateizmus és vallás, munkás és bankár – laikusok nagyjából konzisztensen tudnak a bal-jobb megosztás szerint értelmezni, éppúgy, mint például a kommunizmus-fasizmus ellentétpárt3. Annak ellenére, hogy az eközben balra, illetve jobbra sorolt fogalmak közt nem feltétlenül áll fenn a kettéosztást erősítő kapcsolat (vallásos munkások is vannak például).
Hasonlóképpen baloldal és jobboldal definiálásakor a politikatudósok általában kénytelenek elismerni, hogy a meghatározás mindkét kategória esetében csak nagy vonalakban mondható egységesnek és ellentmondásmentesnek4.
Ettől azonban még egy elképzelt bal-jobb tengely – bár szükségképpen leegyszerűsítő modell – mégis univerzálisan használhatónak tűnik politikai nézetek besorolására. Elemzők és laikusok mentális térképén a szélsőbaltól az szélsőjobbig tartó egydimenziós egyenesen nagyjából hasonlóképpen sorakoznak a politikai ideológiák, valahogy így: 
A modellel kapcsolatos problémák közül némelyek évtizedek óta ismertek a nyugati politikaelméleti gondolkodásban. Ám az 1989 utáni kelet-közép-európai rendszerváltások további anomáliákat hoztak a felszínre, illetve újult erővel világítottak rá a korábban ismert és könnyen megoldhatónak gondoltakra.
A liberalizmust például nehéz a szocializmus és a konzervativizmus közé eső ideológiaként értelmezni. „A három fél viszonylagos pozícióját általában úgy írják le, hogy az nem megvilágítja, hanem inkább homályba borítja valódi kapcsolataikat. Rendszerint olyan különböző pozíciókként tüntetik fel őket, amelyek egy egyenes mentén fekszenek, ahol is a szocialisták a bal oldalon, a konzervatívok a jobb oldalon, a liberálisok pedig valahol közöttük helyezkednek el. Semmi sem lehet félrevezetőbb ennél. Ha ábrázolni akarjuk, akkor helyesebb, ha háromszögbe rendezzük őket, ahol is a konzervatívok foglalják el a háromszög egyik csúcsát, a szocialisták a másik, a liberálisok pedig a harmadik csúcs felől fejtenek ki húzóerőt.”5
A jobboldaliság – általában meglehetősen komplex – definíciója a legtöbb szerzőnél a kapitalizmus és a szabad piac védelmét is tartalmazza. Ebben az értelemben éppen a liberalizmus az, amely – a keresztény értékekre hivatkozva állami gyámkodásra hajlamos konzervativizmushoz képest is – a jobboldalon áll6. Mindebből egy igen gyakran előforduló fogalmi probléma következik: rendre megkérdőjeleződik, hogy jobboldalinak nevezhető-e egy konzervatív párt, ha politikája gazdasági értelemben paternalista, etatista tendenciákat mutat.
Egy másik gyakran felbukkanó probléma (egyes brit konzervatívok vesszőparipája a Brit Nemzeti Párttal kapcsolatban), hogy vajon milyen alapon kerül a fasizmus (a szélsőséges nacionalizmus, etnocentrizmus, rasszizmus) a jobboldalra? Mi az a jobboldaliság, amit a konzervativizmusnál is szélsőségesebben képvisel? Az mindenesetre biztos, hogy nem a változás hasznosságával kapcsolatos kétségekről, avagy az evolucionista fejlődésbe vetett hitről van szó, hiszen a fasizmus – a kommunizmushoz hasonlóan – igencsak radikális társadalom-átalakító ideológia. A jobboldalnak általában tulajdonított jellemzők közül a szabad piac védelme vagy a vallásosság sem játszik központi szerepet a fasizmus különféle fajtáinál.
A probléma megoldása egyesek szerint rendkívül egyszerű. „A fasiszták aligha voltak konzervatívok, hiszen nem akarták megőrizni a fennálló rendet. (…) Mégis, a totalitárius eszméjük nem felelt meg a szabadságról vallott baloldali utópista céloknak, így aztán a szélsőjobboldalon kaptak helyet.”7 Ha így van, az súlyosan diszkreditálni látszik a bal-jobb dichotómia magyarázó erejét és használhatóságát. Annál is inkább, mert a magyarázatban a dichotómiával kapcsolatban egy másik probléma is el van rejtve. A szabadság propagálása ugyanis a szélsőbaloldalon helyet foglaló kommunizmusról éppoly kevéssé mondható el8, mint a fasizmusról.
A lineáris bal-jobb tengellyel szemben az 1950-es és 1960-as években egyre gyakoribb lett egy alternatív, patkó alakú politikai spektrum használata, amelyik azt fejezte ki, hogy bal és jobb szélsőséges pontjai egymáshoz konvergálnak, miközben elkülönülnek a liberalizmus, szocializmus és konzervativizmus demokratikus hitvilágától9. 
A patkó modell a bal-jobb megkülönböztetést továbbra is relevánsnak tartja, csak épp kiegészítendőnek azzal, hogy a végpontok nem esnek olyan távol egymástól, mint azt az egyenesre rendezett modell sugallja. A fasizmus tehát nem jobboldalibb a konzervativizmusnál (vagyis a mérsékelt jobboldalnál), hanem annak radikális változata, miként a kommunizmus sem baloldalibb a szocializmusnál, hanem radikálisabb nála.
Ezzel a bal-jobb modell lényegében egy új dimenzióval egészül ki. A hatalomhoz (avagy az egyéni szabadsághoz) való viszony tengelye – kimondva vagy kimondatlanul – számos szerzőnél átmetszi a hagyományos bal-jobb tengelyt10.
Az ilyen módon kapott komplexebb modellek sem tudják ugyanakkor a nacionalizmust (a nemzeti elvet középpontban állító nézetrendszert) értelmezni, noha az elmúlt kétszáz évben az is a politikai gondolkodás meghatározó eleme. A problémát gyakran úgy orvosolják, hogy a nemzetelvű nézeteket a konzervativizmushoz sorolják (lásd például a nemzetgazdaság elméletét kidolgozó, a német nemzeti ipar védelmét szorgalmazó Friedrich List tanait). Ennek eredményeként mérsékelt jobboldal alatt a politikatudósok két alapvetően eltérő konzervativizmusról beszélnek: a lényegét tekintve leginkább liberálisnak (szabad piac hívőnek) mondható angolszász konzervativizmusról, illetve a liberalizmustól messzebb fekvő, állami újraelosztásra hajlamosabb, gyakran nacionalizmussal átitatott európai kontinentális változatról.
Magyarország (illetve tágabban Kelet-Közép-Európa) 1945 előtti és 1989 utáni történetében a nacionalizmus meghatározó ideológia, a nemzetpolitikai, identitáspolitikai kérdések a közélet homlokterében álltak és állnak. Ennek a térségnek a vizsgálatakor a nacionalizmus hiánya még inkább problematikussá teszi a hagyományos bal-jobb skála alkalmazását, avagy az azt például liberális-konzervatív függőleges tengellyel kiegészítő kétdimenziós modelleket.
Végső soron „baloldal” és „jobboldal” nem azért olyan konfúzus fogalmak, mert az ilyen széles körben használt fogalmak eleve definiálhatatlanok. A zavar fő oka elsősorban az, hogy e fogalmak használatakor három, gyakran, de nem mindig összekapcsolódó, elvileg világosan elkülöníthető és jól definiálható ellentétpárt keverünk össze. A bal-jobb dichotómia három lényegesen különböző jelentésének azonosításával termékenyen használható fogalompárt, politikai modellt kapunk, amelyben ráadásul a nacionalizmus is elhelyezhető lesz.
Másféle bal-jobb tengelyt feszít ki ugyanis az az ellentét, amelynek jobboldali végpontján a változ(tat)ással szembeni szkepticizmus szerepel, mint az, amelyiknek a lényege az állami beavatkozás igenlése és a szabad piac alkotta ellentétpár, és megint mást (egy harmadikat) a két totalitárius eszmét szembeállító dichotómia11. Egyszerűen fogalmazva, az első esetben a jobboldalt a konzervativizmus, a második esetben a liberalizmus, a harmadik esetben a nacionalizmus jelenti.
Az első bal-jobb tengelyen (a radikalizmus-hagyományőrzés tengelyen) a társadalmi haladással kapcsolatos felfogás szerint csoportosíthatók a politikai nézetek12. A radikális anarchizmus, kommunizmus és fasizmus, illetve a hagyományőrző konzervativizmus között félúton foglalnak helyet a mérsékelt ideológiák, a liberalizmus, a szocializmus és a nacionalizmus. A bal-jobb dichotómiának ez az az értelmezése, ami a fasizmus jobbra helyezését problematikussá teszi. A fasizmus nem a konzervativizmus szélsőséges fajtája13, hiszen – miként az anarchizmus is – inkább a kommunizmus „holnapra megforgatjuk az egész világot” mentalitását osztja. Ebben az értelemben tehát valóban baloldali ideológia, de csak ebben az értelemben.
A második bal-jobb tengelyen (az etatizmus–laissez faire tengelyen) az állam gazdasági szerepével kapcsolatos nézetek a meghatározók. Ez az a tengely, ami miatt a szabad piacot védő liberálisok baloldalinak (szocialistának) érzékelik például az olyan, más szempontból jobboldalra sorolt pártokat, amelyek hajlamosak az állami szabályozást propagálni. Ebben az értelemben a liberalizmus valóban jobboldali ideológia, de csak ebben az értelemben.
A harmadik (nagy antitézisnek is nevezett) bal-jobb tengely a kommunizmustól a fasizmusig húzódik. A szocializmus (mérsékelt egyenlősítő ideológiaként) a kommunizmushoz, a nacionalizmus pedig (a nemzetelv mérsékeltebb képviselőjeként) a fasizmushoz áll közelebb. Az előző két értelemben jobboldalinak számító konzervativizmus és liberalizmus nem jelenik meg ezen a tengelyen – más dimenzióban foglalnak helyet és ugyanolyan messze állnak mindkét szélsőséges ideológiától.
A háromféle bal-jobb tengely vizuálisan is jól elkülöníthető egy olyan 3 dimenziós tetraéder modellen, melynek dimenzióit a szabadság, egyenlőség, testvériség14 fogalmakkal jellemezhető tengelyek alkotják. A szabadság dimenziója a konzervativizmustól a liberalizmuson át az anarchizmusig terjed, az egyenlőségé a konzervativizmustól a szocializmuson át a kommunizmusig, a testvériségé a konzervativizmustól a nacionalizmuson át a fasizmusig. 
A modellben fellelhető a három bal-jobb tengely és a hatalomhoz való viszony tengelye is. Az első bal-jobb tengely (az ábrán függőlegesen) a konzervativizmustól a mérsékelt ideológiákon át a radikálisakig terjed, a második a szocializmustól a liberalizmusig (avagy ezzel párhuzamosan a kommunizmustól az anarchizmusig), a harmadik pedig szocializmustól a nacionalizmusig (avagy ezzel párhuzamosan a kommunizmustól a fasizmusig. A hatalomhoz való viszony tengelye az anarchizmustól a totalitárius ideológiák felé irányul, a modell felülnézetében fentről lefelé. 
Természetesen a tetraéder-modell is leegyszerűsíti a politikai teret, a főbb ideológiai törésvonalak bemutatására, összehasonlító vizsgálatra azonban alkalmas lehet, mert a nyugati világ elmúlt kétszáz évének fő politikai eszméi helyet kapnak rajta.
A modell illusztrációs hozadéka, hogy olyan problémákat old meg, amelyekre az egyszerűbb, egy- vagy kétdimenziós modellek nem képesek, és segít tisztázni azokat a fogalmi zavarokat, amelynek oka, hogy a bal-jobb dichotómia használatakor három fundamentálisan különböző tengelyt préselünk egymásra. Megkülönbözteti a rendre összekeveredő három jobboldalt (konzervativizmus, liberalizmus-anarchizmus, nacionalizmus-fasizmus), ezáltal tisztázza, mi okozza az etatista (anti-liberális) jobboldallal, illetve a fasizmushoz közelálló (valójában nacionalista) konzervativizmussal kapcsolatos értelmezési problémákat. Magyarázatot ad arra a jelenségre, hogy Magyarországon, illetve Európa számos országában a nacionalizmus (vagyis a nemzeteszmét középpontba állító ideológia) miként „csúszott át” a 20. század elején baloldalról a jobboldalra15. Valójában nem a nacionalizmus mozgott, hanem a politikai spektrum változott meg: míg a 19. században a nemzeti elv (a liberalizmussal karöltve) a konzervatív birodalomeszmével állt szemben, addig a 20. században a szocialista, kommunista mozgalmak ellenében – az ugyancsak internacionalista liberalizmustól is eltávolodva – a konzervativizmushoz kapcsolódott (a Habsburg birodalom megszűnésével a magyar nacionalizmus immár könnyedén felvállalhatta annak neobarokk hagyományát).
Az, hogy a 20. század végén Magyarországon lényegében egy szociálliberális blokk állt szemben egy nemzeti-konzervatív tömörüléssel, szintén jobban értelmezhető a tetraéder modellben, mint a hagyományos bal-jobb skálán. Gazdasági értelemben ugyanis a szocialisták balra, a liberálisok pedig jobbra állnak az ez ügyben közömbösnek vagy középutasnak tekinthető nemzetiektől és konzervatívoktól. És ez a jelenség – amellett, hogy komoly politikai feszültséget eredményezett az 1994-1998 között kormányzó koalíció pártjai között (és jelenleg is nehezen kezelhető konfliktust jelent a második Fidesz-kormánnyal szembenálló demokratikus pártok között) fogalmi-értelmezési problémákat is okozott a politikaelmélet számára.
A tetraéder-modell – amellett, hogy a három értékdimenzióban megfelelő skálázással kvantitatív mérésre is alkalmassá tehető – reményeim szerint a Búvópatakok kutatási program számára is hasznos gondolati keretet jelenthet. Annál is inkább, mert a hagyományos módon használt baloldal-jobboldal fogalompár problémái elsősorban éppen a jobboldalon jelentkeznek. Konzervativizmus, liberalizmus és nacionalizmus összekapcsolódása részben annak a több évszázados történeti folyamatnak az eredménye, amelynek során az egyenlőség eszméje – mindhárom értelemben vett baloldali pólusként – egyre meghatározóbbá vált. Másrészt erre a jelenségre erősített rá az 1945 után évtizedekben Magyarországon is meghatározó kommunista politikai diskurzus, amely klerikális konzervatívokat, a szabadságjogok és a kapitalista gazdasági rend mellett kiálló polgárokat, valamint a nemzeti lét kérdéseit középpontba állítókat egyaránt reakciós jobboldaliként bélyegezte meg.
Felhasznált irodalom
Bobbio (1996) Bobbio, Norberto: Left and Right. The Significance of a Political Distinction. Cambridge, Polity Press
Bozóki – Sükösd (1991) Bozóki András – Sükösd Miklós (szerk.): Anarchizmus. Budapest, Századvég
Enyedi – Körösényi (2001) Enyedi Zsolt – Körösényi András. Pa?rtok és pa?rtrendszerek. Osiris Tanko?nyvek. Budapest, Osiris
Gyurgyák (1994) Gyurgyák János. Politikai ideológiák. In: Gyurgyák János (szerk.): Mi a politika? Bevezetés a politika világába. Budapest, Századvég Kiadó
Hayek (1995) Hayek, Friedrich A.: Piac és szabadság. Válogatott tanulmányok. (szerk. Madarász Aladár, ford. Atkári János et al.), Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó
Heywood (2012) Heywood, Andrew.: Political Ideologies. An Introduction. (5th ed.) New York, Palgrave Macmillan
Krogh (1968) Krogh, Kenneth: Needed: New Political Labels, in: Waxman, Chaim (ed.). The End of Ideology Debate. New York, Funk & Wagnals
Körösényi(1993a) Körösényi András: Pártok és pártrendszerek. Budapest, Századvég Kiadó
Körösényi (1993b) Körösényi András: Bal és jobb. Az európai és a magyar politikai paletta. Politikatudományi Szemle, 3. szám, 94-111
Laponce (1981) Laponce, J. A. Left and Right: The Topography of Political Perceptions. Toronto-Buffalo-London, University of Toronto Press
Romsics (2009) Romsics Ignác. Az európai és a magyar jobboldal alaptípusai. Rubicon, 1-2. szám, 6-19
Schweitzer (1995) Schweitzer András. A politikai ideológiák rendszerezése. TDK-dolgozat, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Politikatudományi szekció, kézirat
Schweitzer (1996) Schweitzer András. Modern politikai ideológiák, baloldaliság és jobboldaliság a XX. század végén. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék, szakdolgozat
Tóka (1994) Tóka Gábor. Bal és jobb: miért alkalmazható? Hozzászólás Körösényi András tanulmányához. Politikatudományi Szemle, 3. szám, 135-145
1 Laponce (1981), 3
2 Enyedi-Körösényi (2001) 107
3 Laponce (1981), 129. A vizsgálat amerikai, francia és kanadai felméréseken alapult.
4 Lásd például: Heywood (2012) 17, illetve Körösényi (1993a), 26-27, illetve – kis mértékben másképp szerkesztve – Körösényi (1993b), 95-96.
5 Hayek (1995), 421-422
6 Egyes szerzők szerint átmeneti jelenség, ha a politikai mezőben „inkonzisztens” preferenciákat képviselő pártok jelennek meg, amikor például „politikai-ideológiai” szempontból baloldali nézetek (például az antiklerikalizmus) gazdasági értelemben jobboldali gondolatokkal párosulnak (a liberális pártoknál) vagy éppen fordítva (például a keresztényszocialistáknál). Ezt a gondolatot képviselte például egy 1993-ban lefolyt vitában Körösényi András, szerinte az ilyen pártok általában előbb-utóbb eljelentéktelenednek. (Körösényi (1993b), 99.) Tóka Gábor ugyanakkor úgy vélte, nem garantálható, hogy például „a szavazatokért folytatott verseny valamely öntörvényű, Nyugaton és Keleten egyaránt érvényesülő mechanizmusa abba az irányba hatna, hogy a Körösényi által leírt bal-jobb dimenzió dominánssá válik, és az is marad a magyar pártrendszer fejlődésében” (Tóka (1994), 136). Ma úgy látszik, a fenntartás jogos volt, az első szabad választás után több mint 20 évvel sem látszik egyértelműnek, hogy a jobboldali pártok gazdasági értelemben is konzisztensen jobboldaliak lennének.
7 Krogh, p. 148
8 Ha csak nem egy nagyos sajátos, „újbeszél”-féle szabadságértelmezést használunk.
9 Heywood (2012), 17
10 Lásd például: Bozóki-Sükösd (1991), 464; Bobbio (1996), 78-79; Romsics (2009), 19. Gyurgyák János szerint pedig egyedül a hatalomhoz való viszony tengelye a használható, a bal-jobb megosztás mára értelmét vesztette. Lásd: Gyurgyák (1994), 285-286.
11 Norberto Bobbio ezt nevezte Nagy Antitézisnek, lásd: Bobbio (1996), 26.
12 Ez volt a bal-jobb megkülönböztetés eredeti értelme, amikor először használták a francia forradalom idején.
13 Az sokkal inkább a fundamentalizmus lehetne.
14 A testvériség kifejezést ehelyütt a nemzeteszme szinonimájaként használjuk, annak vizsgálata nélkül, hogy vajon a francia forradalom idején valóban erre utalt-e a híres jelszótrió harmadik eleme.
15 Érdemes ugyanakkor azt is hangsúlyozni, hogy Csehországban például a mai napig jellemző maradt, hogy a nacionalizmus inkább a szocializmussal kapcsolódik, a liberalizmus pedig a konzervativizmussal. Ez a jelenség ott különösen problematikussá teszi, hogy a fasiszta, neonáci mozgalmakat a történetírás és a politikatudomány a jobboldalra helyezi, holott az Csehországban a hagyományosan antifasiszta liberális-konzervatívok „helye”.
|