Elhangzott a Búvópatakok – mélyfúrások. Magyar jobboldal – 1945 után
az OSZK 1956-os Intézet – Oral History Archívum és az 1956-os Intézet Alapítvány tudományos konferenciáján
2013. december 11., Országos Széchényi Könyvtár

„Az emberi együttélés (…) legsúlyosabb félreismerése az a (…) hit, hogy a verseny által irányított piaci gazdaság önmagában megálló világ, amelyet a természet rendje szerint – amiként azt Adam Smith írta – «láthatatlan kéz» irányít.”1

„Az ár és a relatív szűkösség közötti kapcsolatot a piaci értékítélet teremti meg és tartja fenn. Az ún. láthatatlan kéz így hozza létre a kereslet-kínálat egyensúlyát.” Marx szerint „az állami tervezés jobb egyensúlyszabályozó, mint az ármechanizmus”, ám „az ár egyensúlyi funkciójának kiiktatása a szocialista gazdaságban működési zavarokat okoz.”2

Szegő Iván	Ungváry Krisztián elnök és Szegő Iván

Az első idézet Csikós-Nagy Béla 1943-as választanulmányából származik, amelyet a kollektivizmust bíráló Wilhelm Röpkének3 írt, a Kállay-kormány antiliberális hivatalnokaként, Horthy Miklós uralmának utolsó előtti évében. A második viszont idézet 1982-es akadémiai székfoglalójából, amelyet a Lázár-kormány reformkommunista árhivatali elnökeként tartott, Kádár János uralmának utolsó évtizedében.4 A szociális piacgazdaság teoretikusának, Wilhelm Röpkének is az volt a tézise – illeszkedve a klasszikus liberális közgazdaságtan egyensúlyi és határhaszonról szóló elméleteihez, A. Marshall nyomán5 –, hogy „az egyensúlyi ár megtisztítja a piacot”,6 ezért érdekes a második idézet, hiszen 1943-as bírálata után negyven évvel éppen ezt az alapgondolatot vette át Röpkétől Csikós-Nagy Béla.
A Szegedről induló közgazdász sikeres és szinte egyenletesen felfelé ívelő7 pályafutása nem tipikus a jobboldali-szélsőjobboldali eszmék hazai képviselői között. A Rákosi- és a Kádár-korban kevés hasonló indíttatású politikus emelkedett olyan magasra, mint ő, és még kivételesebb, hogy negyven éven át fontos pozíciókban tudta tartani magát: már az 1938-as győri fegyverkezési program kidolgozásában is részt vett, csakúgy, mint a 1946-os forintstabilizációban, az 1957-es, elhalt reformkezdeményezésben és az 1968-as új gazdasági mechanizmus kidolgozásában.
Ha kormányzati pozícióban volt – 1940 és 1984 között –, akkor mindig „kormánypárti” volt, bármilyen kabinetet és azon belül bármilyen fordulatot jelentsen is ez. Teleki Páltól kezdve Sztójayn, Rákosin, Kádáron és Fock Jenőn át Lázár Györgyig számos kormányfőnek dolgozott. Megszámlálhatatlan pálfordulása szélsőjobbos és -balos, illetve mérsékeltebb ideológiák (ausztrofasizmus, nemzetiszocializmus, marxista, vulgármarxista, sztálinista és posztsztálinista eszmék, szociális piacgazdaság) hatását mutatja. A két szélsőség felé konzervatív irányzatok vitték: az ókonzervatívok organikus állameszméje a jobboldali extremitás, a reformkonzervatív társadalmi modernizációs törekvések a szélsőbaloldal iránt tették nyitottá.
Számára az egész XX. század az átmenetgazdaság volt.8 Ez jelenthette a háborús és a békegazdaság közötti átmenetet, ahogy tanára, Surányi-Unger Tivadar hangsúlyozta a negyvenes első felében, de a náci nagytérgazdaság kialakulásáig tartó átmenetet is, mint azt 1942-ben maga írta. Később a kommunizmus eléréséig tartó „szocializmus” (1945-89), majd az európai integráció megvalósulásáig tartó kor (1989-től) is átmenetinek minősült számára. A Csikós-Nagy által használt „átmenetgazdaság” azonban nem keverendő össze a szocializmusból kapitalizmussá alakulás kelet-közép-európai országokra és a volt Szovjetunióra vonatkozó közgazdasági elméletével, a szakirodalomban „transition economy”-nak nevezett irányzattal (bár Csikós-Nagy is foglalkozott ezzel a problémakörrel az 1990-es évektől kezdve).
Az átmenetgazdasági szakértő köntösébe bújva a nemzeti érdekeket9 hangsúlyozta az éppen aktuális regionális gazdasági integráció (náci nagytérgazdaság, szovjet típusú KGST vagy liberális-konzervatív alapú Európai Unió) körülményei között. A 40-es években a náci nagytérgazdaságon belüli magyar különutat is indokolta. Igaz: úgy utasította el a nácik által tervezgetett egységes európai pénzt és a „márkaautomatizmust”,10 hogy valójában a hitlerista pénzügyi és gazdasági vezetők sem akarták feltétlenül ráerőltetni ezt a náluk fejletlenebb országokra.11 A náci eszmékhez legközelebb ekkor, a német nagytérgazdaság 1942-es tárgyalásakor került. Túl is teljesítette az elvárásokat: Pritz Pál kutatásaiból tudjuk, hogy a német gazdasági miniszter és Reichsbank-elnök Walter Funk 1940-ben bírálta egy belső fórumon azokat, akik „egységes európai nagy gazdasági térségről fantáziálnak”.12
Miközben a gazdaságban túlteljesített, és saját „faji logikáját” is hangsúlyozta, Csikós-Nagy a német fajbiológia teóriáit óvatosan, de ellenezte.13 A taktikázás később is minden lépését áthatotta: a „fasiszták” elítélése hol feltűnik, hol kimarad ugyanarról a témáról szóló 1953/54-es tanulmányaiban, opportunizmusát példázva. Ugyanakkor váltakozva tűnnek fel és el a Sztálin-idézetek, illetve a Nagy Imrére vonatkozó utalások a félévente megjelenő tanulmányaiban, könyveiben. E munkáit is mindazonáltal az átmeneti szemlélet jellemzi. A sztálinista tervgazdaságon belül a helyi ipart védte (tulajdonképpen a Nagy Imre idején bekövetkező felemás liberalizációt támogatta). Később, a 60-as években a háztáji gazdaságok mellett érvelt. A nyolcvanas években pedig a „szocialista piacgazdaság” kategóriája is ilyen átmeneti jelenség volt nála.
Az 1990-es években – akárcsak a negyvenes években – szkeptikus volt a közös európai valutával szemben, és elsietettnek tartotta a forint konvertibilitásának bejelentését.14 Hivatkozott piac- és iparvédelemre, a XIX. századi közgazdász, Friedrich List nyomán. Tehát a „tiszta” liberalizmus elveit árnyalta, a gazdasági nacionalizmus eszméit felélesztve.
Pályafutása során Csikós-Nagy az állami beavatkozást15 mindvégig szükségesnek tartotta. Ennek ideális mértéke azonban állandóan változott nála. Jellemző a kizsákmányolás elleni fejtegetése, az „embergazdálkodás” kapcsán 1938-ban: „az organikus tőkével, azaz az emberekkel, épen úgy gazdálkodunk, mint a többi gazdasági jószágokkal”. A kapitalista gazdasági rendszer hatalmas „fejlődési értékeket áldozott fel”, minthogy a gyermek- és női munka kizsákmányolása „súlyosabban károsítja a társadalmat”, mint amennyi nyerhető vele.16 Miközben a kizsákmányolás elleni fellépése az államszocializmusra utal már előre, a rendszerváltás után Csikós-Nagy a munkaerő árujellegére hívja fel a figyelmet – amit a „kommunista rezsim” elvetett szerinte. Így tér vissza saját 1938-as gondolataira, nem mellőzve a szociális szempontokat, viszont kerülve az „embergadálkodás” szót.17
A teljes foglalkoztatás elérése18 már a háború előtt fontos volt számára, hiszen a reformkonzervatív Teleki-kormány megbízásából munkásszociográfiai felméréseket végzett. (E kormány Ablonczy Balázs szerinti legmaradandóbb alkotása,19 a szociális lakásépítéssel is párosuló ONCSA-program, is a negyvenes évek elején valósult meg.)
Csikós-Nagy két szerzőtársával együtt 1939-ben a német katonai vereséget jósló Lajos Iván ellen írt pamfletet. Ebben Lajos „legnagyobb bűnének” azt tartották, hogy „képes (…) a Németországból elmenekült zsidók és marxisták orgánumaival megfertőzni a magyar közvéleményt!”.20 Miután Lajos Ivánt nyilvánosan elítélte, a Teleki-kormányzat gazdaságtanulmányi osztályán Lajos Ivánéhoz hasonló (de nem publikált) eredményre jutottak 1940-41-ben, amikor a német háborús esélyeket latolgatták. Rézler Gyula, aki ebben a kutatásban is részt vett, ad magyarázatot arra, hogy Csikós-Nagynak – aki 1940-45 között az összes magyar kormány mellett dolgozott, és a később kivégzett Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter erősen jobboldali tanácsadója volt – miként sikerült kimentenie magát a Szálasi idején vállalt szerepéből: az ellenálláshoz azért csapódott, hogy mentse a bőrét.21
De nemcsak a politikai taktikázással, hanem ideológiai alapon is magyarázható, hogy Csikós-Nagy miként tudta magát 1945-ben gyorsan „átmenteni”. Az állami beavatkozás és a tervszerű gazdálkodás hangsúlyozásával a szélsőséges bal- és jobboldali gazdaságpolitikák „összeértek” gondolkodásában az 1940-es és az 1950-es években.22 Még Teleki Pál is egyik utolsó, 1941-es beszédében a tervgazdaságot és az iparvárosok építését szorgalmazta.23 Csikós-Nagy egyetértett ezzel, de a tervgazdaságot 1941-ben sem tartotta „öncélnak”,24 s a szovjet tervgazdaság sikereit elismerve, annak belső ellentmondásaira is rámutatott. Gazdaságpolitikai javaslatai egy paradigmakörön belül (állami beavatkozás, tervezés, piacszabályozás, részleges államosítás) mozogtak 1938 és 1953 között. Így 1945-ös „jobbról balra” mozdulása a piacelvűség-etatizmus skáláján, vagyis a gazdaságpolitikában sokkal kisebb volt, mint a hatvanas évekbeli „balról jobbra” tolódása, amikor a piac erőteljesebb hívévé vált. Az ötvenes évek sztálinista kirohanásai után ugyanis a hatvanas évektől erősödött nála a tervgazdaság bírálata. Az igazi fordulat a nyolcvanas években következett be nála – még a rendszerváltás előtt –, amikor a piacot nevezte fontosabbnak a tervezésnél, miközben a „tervszerű” gazdálkodást és a tervezést élete végéig fontosnak tartotta. A rendszerváltás után a szociális piacgazdaság liberális alapját is elfogadta, amint azt a bevezetőben már említettem.
A piac felé sajátos körülmények között nyitott Csikós-Nagy: Horthy-kori tanulmányai, nyelvtudása a szovjet típusú rendszer idején a nyugati piacgazdaságok egyik szakértőjévé tették itthon. Szélsőséges eszméitől kezdett megválni, s nála nem „búvópatakként”, inkább „új, friss forrásként” bukkant fel a gazdasági liberalizmus, a piacgazdaság és a verseny. E tanokat ismerte ugyan a 30-as években is, de akkor még bírálta őket. Nagy Imre idején, 1953-ban a liberalizálódás csírái bukkannak fel nála, de aztán mindez gyorsan elenyészett (különösen, hogy 1955-ben leváltották miniszterhelyettesi posztjáról). Majd 1957-től, a közgazdasági reformbizottságban ismét fellángolt ez a törekvése, de tartósabbá a hatvanas évektől vált újra, az új gazdasági mechanizmus bevezetésekor.
A hatvanas és a hetvenes évek szovjet típusú reformjai és ellenreformjai közben árhivatali elnökként jutott politikai pályafutásának csúcsára. A rendszerváltás előtt pedig akadémikusi rangig emelkedve Csikós-Nagy a cinizmust önideológiává varázsolta. Így valóban sikerült – a rövidtávra koncentrálva – túlélnie a nagy ideológiák összeomlását maga körül. Ezt nevezem opportunista átmenetgazdasági megközelítésnek. Általában pragmatikus gazdaságpolitikai – és még pragmatikusabb személyes – célok érdekében vedlett át egyik ideológiából a másikba. Ez a politikai gátlástalanság egyik korai művében „tudományos” magyarázatot is nyert: a „tudományi megkötöttség a tudományi végcélnak a politikai ideál alá való rendeléséből fakad”. Az önigazolás valójában tanárának, Surányi-Unger Tivadarnak a húszas években megfogalmazott teóriáira vezethető vissza,25 de a szovjet típusú rendszer idején is „hasznosnak” bizonyult, miközben Csikós-Nagy tudományos karriert épített, és a külföldön legtöbbet idézett tíz magyar közgazdász közé került.
Alapvetően opportunista „ars poeticáját” viszont 1987-ben, utolsó komolyabb állami vezetői posztjáról való távozása után összegezte: „Aki felelős vezető beosztásban vesz részt a szocialista építőmunkában, az természetesen érzékeli azt a korlátot is, amelyet a felelősség állít a gondolatok szabad csapongásának. Ilyen munkakörben kifejlődik egyfajta érzék a tekintetben, mi is valójában a politika és a társadalom befogadóképessége az újjal, a változóval szemben. (…) általában azt írtam le, amit belátható időn belül megvalósíthatónak tartottam. Lehet ezt a tudományos objektivitás szempontjából bírálni, de végül is mindenki maga határozza meg a politika befolyásolásának leghatékonyabbnak vélt útját.”26
Opportunizmusa életmentő volt: legalább két büntetőeljárásban is érintett volt 1945 után. Az egyikre Murányi Gábor mutat rá,27 de levéltári kutatásaim során találtam egy eddig kevésbé ismert eljárást, amely 1950-56 között zajlott, s amelyben Csikós-Nagyot terhelő vallomások hangzottak el.28 Így 1945 és 1956 között tényleges fenyegetettségben élhetett, különböző rendőrségi, ügyészségi, bírósági procedúrák miatt. Bár ezt ő nem ezzel magyarázta, de a Rákosi-kor fenyegető hangulatáról beszél önéletrajzi interjújában.29
A múlt árnyéka szerepet játszhatott abban, hogy a Kádár-korban egyfajta pofozógépként viselte el az árhivatalra zúduló kritikákat: humoristák tömkelege viccelődött rajta és a központi áremeléseken, így a Belkereskedelmi Minisztérium és az „építőipar” mellett állandó céltáblája volt a Rádiókabarénak vagy a Ludas Matyinak. A „begyűrűzés” fogalma is a hetvenes évek árrendezéseinél, az olajárrobbanások okozta drágulásoknál fonódott össze a nevével. Jóllehet a hatvanas években még az új mechanizmust magyarázó médiaszereplések voltak rá jellemzőek, s nemcsak itthon, hanem a New York Timesban is.30
Mindezek alapján a Schweitzer András által is vizsgált háromdimenziós politikai-ideológiai térben Csikós-Nagy állandó és több tengelyen is változó ingamozgást végzett.31 Döntő részben tehát Schweitzer alapján (de a demokratikus-diktatórikus tengelyt – „negyedik dimenzióként” - jobban és egyértelműbben kiemelve), vázolhatjuk Csikós-Nagy mozgását.

IDEOLÓGIAI FORDULATOK NÉGY TENGELYEN

• Demokrácia-diktatúra:32
• 1938-1944: autoriter rendszerek közreműködője
• 1944-45: jobboldali diktatúra hivatalnoka, majd passzív ellenállója
• 1945-84: kommunista párti hivatalnok-politikus
• 1989- demokratikus rendszer híve, tudományos kutató
• Piacelvűség-etatizmus:
• 1938-1945: döntően és növekvő mértékben etatista
• 1945-53: szinte kizárólag etatista
• 1953-1982: gyengülő etatizmus;
• 1982-: a piac válik fontosabbá számára
• Fasiszta-kommunista:
• 1938-39: ausztrofasiszta-ókonzervatív hatások;
• 1939-45: nemzetiszocialista-reformkonzervatív hatások;
• 1945-89: kommunista;
• 1989-: szociális piacgazdaság
• Radikális-konzervatív:
• 1938-1944, 1945-53, 1957-1968, 1984-1996: radikalizálódás
• 1945 és 1956: átmeneti passzivitás
• 1970-es évek, 2004-2005: értékőrző álláspontok relatív erősödése
• 1953-54: állandó váltakozás, félévente

Míg az első tengelyen a demokratikus-diktatórikus szembeállítást mérhetjük, a másodikon a piacpárti-etatistát (itt tulajdonképpen a liberalizmus és a kollektivista ideológiák közötti ingadozást láthatjuk gazdasági vonatkozásban). A harmadikon a fasiszta-kommunistát (ez megfeleltethető a nacionalista-internacionalista tengelynek) és végül a negyedik, radikális-konzervatív tengelyen a forradalmiságot és az értékőrzést vizsgálhatjuk (Csikós-Nagy esetében persze eltérő értékek „őrzéséről” van szó, a konzervativizmus nála igencsak relatív kategória). Csikós-Nagy a 30-as évektől radikalizálódik a 40-es évek elejéig. Az 50-es években is radikálisnak mondható (forradalmi jellegű társadalmi átalakulást pártolva). Ám 1945-50 között ideológiai csöndbe burkolózik, talán óvatosságból, hiszen 1945-ben szélsőjobbról szélsőbalra hajt végre éles váltást. Az etatizmus-liberalizmus tengelyen a döntő fordulatot 1956 után teszi meg, de már 1953-tól erősödik piacpártisága (egy ideig terv és piac egyensúlyát hangsúlyozza33). A piac (a laissez faire-elv) később, az 1980-as években válik számára az állami beavatkozásnál fontosabbá. A hetvenes évektől csökken a radikálitása, egyre magasabb politikai-tudományos pozíciókba jutva, de 1984-es nyugdíjazása után megint fokozódnak átalakulás iránti törekvései. Ez a rendszerváltás után is megmarad, meg sem közelítve persze az 1940-es/50-es évek „forradalmiságát”. A rendszerváltáskor a demokratikus-tekintélyelvű tengelyen mozdult a demokrácia felé, bár autoriter és diktatórikus rezsimekben futott be karriert. A szociális piacgazdaság hangoztatásával az 1989 utáni évtizedben minden dimenzióban a kompromisszumot kereste, de radikalizmusa nőtt a 80-as évekhez képest (a jóléti intézményrendszer sokkterápiáját is már-már támogatta volna,34 Kornai „koraszülött jóléti állam”-koncepciójához kapcsolódva35). Halála előtt, a 2000-es években modernizáció-ellenessé vált, így – bár forradalmi változásokról ír – mégis, mintha a piacellenes konzervativizmus felé hajlott volna ismét.36
A jobboldali búvópatakok elemzésekor nem Csikós-Nagy személye érdekes. Esetében ugyanis a 60-as évekbeli liberalizálódás új jelenség, s csak eszmetörténeti szempontból számít újra felbukkanónak. S bár Csikós-Nagy világháború előtti piac-, bank- és spekulációellenes nézeteihez37 hasonló gondolatok nála 1996-ban is felbukkannak,38 mégis, 2005-ös halála után, a 2010-es évektől – nélküle – éledtek újjá ténylegesen. A logika hasonló: piacellenességből a jobboldali gazdaságpolitikai retorika szintjén megjelent a „tervezési-koordináció” szükségessége. A gyakorlatban ennek egyelőre nem sok jele látszott 2013-ig, miután Orbán Viktor 2011-ben úgy fogalmazott: „…nem fogadhatjuk el tovább a visszaéléseket, a pazarlást, az extraprofitokat, a spekulációt”, s akkor ki is jelölte az ideológiai feladatot: „Miközben leszámoltunk a neoliberális korszak elméleti alapvetéseivel, nem építettük fel a nem liberális gazdaságpolitika XXI. századi tervezési-koordinációs kereteit és gyakorlatát”.39 Csikós-Nagy régi nézetei tehát nem közvetlenül hatnak a mai jobboldalra. Inkább arról van szó, hogy hasonló tényezők befolyásolják az ideológiák ismételt felbukkanását. Így a 60-as évek reformjai Csikós-Nagy „liberalizálódását” idézték elő, míg a gazdasági válság, a liberalizált piacok krízise a 2010-es évek jobboldali mozgalmaiban váltottak ki hasonló reakciókat (legalábbis a retorikában), mint az 1929-33-as világválság után.

JEGYZETEK:
1 Csikós-Nagy Béla: Kapitalizmus vagy kollektivizmus? (Megjegyzések W. Röpke könyvéhez) Szeged. 1943. 4.
2 Csikós-Nagy: Az értéktörvény szerepe a szocialista gazdaságban. (Akadémiai székfoglaló, 1982) Bp. 1984. 24.
3 Röpke fontos munkája: Die Gesellschaftskrisis der Gegenwart. Zürich 1942.
4 Ezt megismételte később is: Csikós-Nagy: Szocializmus, piac, gazdaság. 1987, 42.
5 A kereslet és kínálat alakulását a Marshall-keresztnek nevezett közös ábra írja le a klasszikus közgazdaságtan szerint. Mikroökonómia. (Szerk.: Kopányi Mihály.) Economix Kiadó, 1989. 21.
6 Wilhelm Röpke: Die Lehre von der Wirtschaft. 13. kiadás. Bern, Stuttgart, Wien. 1994. 193.
7 1984-es nyugdíjba vonulása előtt két törés mutatkozik pályájában: a Gazdasági Főtanács főtitkár-helyettességéről és a könnyűipari miniszterhelyettességéről való távozása után.
8 „a több évtizedre kiterjedő átalakulást nézzük, amely már a múlt században indult meg” és „nagytérgazdaságok kialakulása felé vezet”. Csikós-Nagy: Nagytérgazdaság. 1942. 10. Ill.: „az átmeneti gazdaság viszonyai között vannak tervenkívüli tényezők is”. Csikós Nagy: Helyi iparunk a fejlődés útján; 1954. 70.
9 „A nemzeti érdek volt és marad az állami gazdaságpolitikai aktivitás fő mozgatója”. Csikós-Nagy: Közgazdaságtan a globalizálódó világban. Magyar Tudomány, 1999/9.
10 A „márkaautomatizmus elgondolása még az aranyvalutánál is igazságtalanabb, mert itt a vezető állam, tehát a Német Birodalom már eleve munkanélküli előnyökhöz jutna” Csikós-Nagy: Nagytérgazdaság. i. m. 80-81.
11 Pritz Pál: „Új Európa”. Német propaganda és béketervek – Sztálingrád előtt. Századok, 1998/6. 1240.
12 Uo. 1238-1240.
13 „A munkaeredményesség kérdése bizonyos értelemben a faji tulajdonságokkal is összefügg”. Csikós-Nagy: Nagytérgazdaság. 99. Ill.: „a faji elemeknek bekapcsolása csak még inkább elhomályosítja azt, amit a gazdaság fogalmáról mondhatunk.” Csikós-Nagy: A faj és a gazdaság viszonya az új német gazdaságelméleti irodalomban. Bp. 1940. 4.
14 Csikós-Nagy a forint 1996-os konvertibilissé nyilvánítását is elsietettnek tartotta, és az 1931-es fizetésképtelenséghez hasonló vagy annál rosszabb helyzettől félt. Ennek kapcsán negatív kontextusban emlegette az IMF tanácsait, és az európai valutaunióhoz való csatlakozási igyekezetet a kormány részéről. Csikós-Nagy: A XX. század magyar gazdaságpolitikája. Budapest, 1996. 229., ill. 281-282.
15 Az önmagát megszüntető kommunista állam esetében csak átmeneti lehetett – teoretikusan – az állami beavatkozás. Ám a gyakorlatban ez volt a meghatározó a „létező szocializmus” idején.
16 Csikós-Nagy: A termelékenység elméletének története. Szeged, 1938. 37-38.
17 Csikós-Nagy: A XX. század magyar gazdaságpolitikája. 258.
18 „Akkor van rend a piacon, ha a tervezés tartós és teljes foglalkoztatottságot biztosít, a gazdasági erőforrások ésszerű kihasználása mellett.” Csikós-Nagy Béla: Nagytérgazdaság. i. m. 58.
19 Ablonczy Balázs: Teleki Pál. Osiris Kiadó, Budapest, 2005. 479-480.
20 Arató I. – Csikós-Nagy B. – Török T.: Válasz a Szürke könyvre, Magyar Nemzeti Front, Berlin, 1939. 9.
21 Rézler így emlékszik: „valahogy ő is belekeveredett, részben azért, hogy ő a bőrét mentse, mert ? elég jobboldali irányzatú volt. A Reményi-Schnellernek volt a tanácsadója. Mégis valahogy bekerült...” Lengyel György: Beszélgetés Rézler Gyulával. Szociológiai Szemle 2002/1. 77-84.
22 A „nemzetiszocialista emberről”, a német gazdasági nagytér klíringrendszeréről (Csikós-Nagy: Nagytérgazdaság. i. m. 110.) és a tervezésről is ír. Ezek megfelelői megtalálhatók a szovjet típusú rendszerekben („szocialista ember”, tervgazdaság, KGST) is.
23 Szegő Iván Miklós: Mementó: már 1941-ben tervgazdálkodásról és iparvárosokról beszéltek. hvg.hu, 2011. jan. 18. http://hvg.hu/Tudomany/20110118_teleki_pal_tervgazdalkodas_iparvaros_1941 (Letöltés: 2013. XII. 1.)
24 Csikós-Nagy: A szovjetgazdaság három Achilles sarka. Szeged, 1941, 37.
25 Csikós-Nagy: A gazdálkodás (ökonomia) tanának új megalapozása. Bp. 1939. 244-268., 261. Ez visszavezet tanárának, Surányi-Unger Tivadarnak a húszas években megfogalmazott téziseire, miszerint „a tudományos bölcselet műhelyében keresendő a közgazdasági tanok fejlődésének és a közöttük fennálló ellentéteknek, bár nem egyedüli, de legfontosabb forrása”. Surányi-Unger: A gazdaságpolitika tudományos alapkérdései. 1927. 67.
26 Csikós-Nagy: Szocializmus, piac, gazdaság. 1987. 7.
27 Murányi Gábor: Egy epizodista főszerepe. Lajos Iván történész élete és halála. Noran, 2006. 84.
28 Meznerics Iván tett nyolcadik és tizenegyedik kihallgatásán Csikós-Nagyra terhelő vallomásokat. ÁBTL, O-8757 „Szervező” BM I/4-d. 10-30050 Tárgy: Magyar Nemzeti Bank. Dr. Tordai Lajos. 81., 84. lap.
29 Halm Tamás: Beszélgetés Csikós-Nagy Béla akadémikussal váratlan fordulatokban és kockázatokban gazdag életútjáról. 269. In: Reform, rendszerváltás, modernizáció. Tanulmányok Csikós-Nagy Béla akadémikus 80. születésnapjára. (Szerk.: Halm Tamás.) Bp., 1995. 253-296.
30 Mong Attila: Kádár hitele. Libri. Bp. 2012. 132.
31 Schweitzer egy tetraéderben helyezi el a hét alapideológiát. Ennek a tetraédernek a konzervativizmus-fasizmus-kommunizmus csúcspontok által közrezárt „határolólapján” mozgott Csikós-Nagy 1953-ig, ha Schweitzer logikáját követjük. Azt is mondhatnánk, hogy Csikós-Nagy már ekkor is óriási ingadozást mutatott, de még nem lépett ki a két dimenzióból. 1953-tól elmozdult azonban a liberalizmus felé is, vagyis a harmadik dimenzióban is elkezdett ingázni, s mint kiderült, itt mutatta utóbb a legnagyobb ingadozást. A liberalizmushoz legközelebb a nyolcvanas-kilencvenes években került, de teljesen már sosem tért vissza a kizárólag konzervatív-fasiszta-kommunista „ideológiai síkra”. Lásd: Schweitzer András: Tengelytörés. A jobb- és baloldal fogalmi problémáihoz. 2013. (Kézirat.)
32 Schweitzer a demokrácia-diktatúra tengelyt a hatalomhoz való viszony tengelyének nevezi.
33 „Állami tervezés és tervszerű irányítás nélkül nincs céltudatos gazdaságfejlesztés és a piaci mechanizmus működése és ellenőrző funkciója nélkül nincs racionális gazdaságszervezés”. Csikós-Nagy: Bevezetés a gazdaságpolitikába. Bp. 1969. 13.
34 Csikós-Nagy: A XX. század i. m. 262.
35 Olivier Blanchard: Interjú Kornai Jánossal. Közgazdasági Szemle, 1999. március. 201-212. 209. Ill. a gondolat első felvetése: Kornai János: A posztszocialista átmenet és az állam. Közgazdasági Szemle, 1992. 6. sz.
36 A „közgazdaságtan nem adhat általános érvényű magyarázatot a Földünkön lejátszódó gazdasági folyamatokról, ha megmarad akár a nyugati civilizáció, akár a modernizáció platformján”, mert „a piaci rendre hivatkozva olyan gazdaságnövekedési irányzatokat igazol, amelyek az ember földi életfeltételeinek ellehetetlenülését hozzák magukkal”. Csikós-Nagy: Közgazdaságtan és világmagyarázat. 2004. 1188–1198.
37 Halm Tamás: Beszélgetés Csikós-Nagy Béla akadémikussal… In: Reform, rendszerváltás, modernizáció. Tanulmányok Csikós-Nagy Béla akadémikus 80. születésnapjára. Bp., 1995. 254.
38 Csikós-Nagy 1996-os művét így zárta: „a piaci közreműködők – ha tehetik – gátlástalanul megszegik a társadalmi együttélés erkölcsi normáit és a nemzetgazdasági (társadalmi) érdek alapvető megsértésével az egyéni meggazdagodás útját járják”. A „gazdaságpolitikai művészet lényege (…), miképpen lehet állami intervenciókkal a társadalmi igazságosságot még leginkább szolgáló módon a nemzetgazdaságot optimális növekedési pályán vezérelni.” Csikós-Nagy: A XX. század... i. m. 302.
39 „Orbán: Eljött az idő, hogy kiálljunk magunkért!” 2011. V. 31. http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=163506 (Letöltés: 2013. XI. 11.)
??