Elhangzott a Búvópatakok – mélyfúrások. Magyar jobboldal – 1945 után
az OSZK 1956-os Intézet – Oral History Archívum és az 1956-os Intézet Alapítvány tudományos konferenciáján
2013. december 11., Országos Széchényi Könyvtár

Bevezetés:
Annak ellenére, hogy egy irodalmi kultusz elemzésében olvasható, Dávidházi Péter kultusz definíciója a különféle politikai kultuszokra is alkalmazható, de legalábbis megfelelő kiinduló pontot nyújt. Meglátása szerint a kultusszal való azonosulás („beállítódás”) „teljes és feltétlen odaadást”, kritikátlan, „mindenekfeletti tiszteletet” jelent, így az „imádata tárgyát minden szóba jöhető vád alól felmenti”. Végeredményben bármi ennek a tárgyává válhat. Ez a teljes mértékben érzelmi „beállítódás” a kultusz „hívőire” jellemző. Azt, hogy a kultusz hívőinek száma mekkora, nem tartom alapvetően lényegesnek. A kultusz ezen túl „szokásrend”, ritualizált cselekvések tárháza, amely „szentnek tekintett helyek fölkereséséből, ereklyék gyűjtéséből, szövegek áhítatos gondozásából, szent idők megünnepléséből, szertartásokon való részvételből” áll. Harmadrészt „nyelvhasználat”, ugyanis bizonyíthatatlan és cáfolhatatlan, alapvetően magasztaló kijelentésekben „ölt testet”. Egy politikai kultusz esetén, megítélésem szerint, szintén e jellegzetességekre akadnak a kutatók. Illetve, kultuszról akkor beszélhetünk, ha a jelenség megfelel az alábbi kritériumoknak: a kritikátlan tisztelet kifejezésére szolgáló nyelvhasználat és rítusok rendszere, amely lehetőséget ad e tisztelet rendszeres megélésére, ápolására. Az előadásban említésre kerülő rítusok a megemlékezési szertartások közé sorolhatók, amelyek – mint Paul Connerton írja – „nem egyszerűen felvetik, hanem kifejezetten állítják a múlttal való folytonosságot”. Ennek eredményeként „rituálisan újra előadja azon események narratíváját, amelyek valamilyen múltbéli időpontban mehettek végbe. Továbbá, az újraelőadás pontosan kidolgozott, tehát formális aktusok és megnyilatkozások több-kevésbé változatlan szekvenciáját hajtja végre”.

A közönség	Turbucz Dávid

A Magyar Igazság és Élet Pártja:
A MIÉP identitáspolitikájában Horthy Miklós alakja elsősorban az újratemetésekor töltött be kitüntetett szerepet. A politikai, katonai vezetők halála nem feltétlenül jelenti az esetleges kultuszaik megszűnését, a(z) (újra)temetés, az emléküket ápoló szervezetek, intézmények fenntarthatják azt. Az újratemetés a nem hazai földben eltemetett vezér szerepének radikális újraértékelését jelenti, az identitásképzés eszközeként.
A Magyar Fórum egy akkor megjelent cikke szerint az újratemetés körüli vitában is „a konzervatív, nemzeti, az ezeréves folytonosságot vállaló gondolkodás csap össze a baloldal és a baloldali liberalizmus nép- és nemzettudatával”. A kérdés tehát az, hogy „sikerül-e az egyszer már vesztes baloldalnak, a hataloméhes liberalizmusnak ennek az ügynek megzavarásával lezárni a nemzeti-népi függetlenségi törekvéseket, sikerül-e kimondatnia, hogy a magyar történelem 1945-tel kezdődik, s ami előtte volt, arra mi már semmilyen formában nem hivatkozhatunk”. Az idézett cikk a Horthy-kultusz jelenségére is utalt: „még akkor is tiszteljük a kormányzót, a hazafit, a vörös terror letörőjét, ha szellemének és politikájának nem minden vonásával értünk egyet. Sajnáljuk, hogy a néphez s a nagybirtokhoz való viszonya olyan volt, amilyen”. A MIÉP identitáspolitikájának célja tehát az 1945 és 1989 közötti rendszer Horthy-képének ellensúlyozása, a nemzeti öntudat erősítése, illetve saját szerepének – a Horthy-nosztalgián keresztül is történő – legitimálása. Pozitív történelmi személyiségnek tartották, azonban nem tekintették minden téren követendőnek az általa követett politikát, miután lényegét tekintve azonosultak a népi írók Horthy-korszak kritikájával. Kritikátlan tiszteletről nem volt szó, ahogyan kifejezetten a volt kormányzóhoz kötődő ritualizált eseményeket sem szerveztek. A MIÉP a Horthy-korszak megítélésének átértelmezésére törekedett, azonban egyáltalán nem idealizálták annyira, mint teszi ezt mostanság a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A Magyar Fórum cikkeiben az 1944 előtti Horthy-kép több eleme is megtalálható volt, így például az „otrantói hős”, a „felszabadító”, az „ízig-vérig magyar”, az „országgyarapító” jelzők. A nemzetet megtestesítő Horthy Miklóst, a 19. század „utolsó lovagját” „reménységnek” is nevezték, akit korabeli beszédek felhasználásával és fényképek közlésével méltattak. E méltatásokat, egyoldalú, idealizáló kijelentéseket azonban árnyalták az időnként olvasható kritikus megjegyzések. Így például az, hogy „jellemében benne volt, hogy bizonyos helyzetekben nem tudott jól dönteni”. Emellett a külpolitikában „több pragmatizmusra – ha úgy tetszik elvtelenségre – lett volna szükség egyes esetekben, mert ott neki kellett volna alkalmazkodnia, mivel az eseményeket nem ő irányította”. Ennek ellenére „helye van a magyar panteonban a legnagyobbjaink között”.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom:
A politikai pártok identitáspolitikájukon keresztül a saját önazonosságuk megfogalmazására a politikai szerepük, a meglévő, vagy éppen az elérendő hatalmuk legitimálására törekszenek. Az identitáspolitikus így – többek között – a múlt meghatározott korszakaira, személyiségeire hivatkozik, amely mindig tudatos választáson alapul. Ráadásul ezzel jár az idealizálás, akár a mitizálás jelensége is.

Miért van szüksége a Jobbiknak Horthy Miklósra?
Úgy gondolom, hogy a radikális jobboldali párt nem választhatta történelmi előképnek a XX. századi magyar történelem más időszakát. Választásuk, múltszemléletüket is tükrözve, legitimációs célokat tükröz. Ugyanis a jobbikos politikusok ennek a korszaknak a vélt, valós eredményeiről, pozitívumairól beszélnek. Arról, hogy a Horthy nevével fémjelzett korszak a „nemzeti” és „keresztény” értékrendszer talaján állt. Arról, hogy akkoriban az országban „rend” és „közbiztonság” volt. Vona Gábor 2007. november 16-án, Kenderesen kijelentette, hogy „ma is szükség lenne egy Horthy Miklósra”, tehát csakis vele orvosolhatók az aktuális problémák. Vona e kijelentésével nem tett mást, mint minősítette, elítélte a jelent, az aktuális állapotokat, és a múltat, a két világháború közötti Magyarországot nevezte meg követendő példának, amit szerinte modernizált formában vissza is kellene állítani. A Jobbik saját magát tekinti e „történelmi örökség” letéteményesének. A nemzeti érdekek egyedüli képviselőjeként, a „rendteremtés” és a „szebb jövő” garanciájaként definiálják önmagukat. A „szebb jövőről” beszélnek, a „nemzet feltámadásáról”, továbbá az „új honfoglalásról”, ráadásul ezek a hívószavak is 1944 előttről származnak, amely csakis rajtuk keresztül érhető el. Felvázolnak tehát egy történelmi előképet, Horthy Miklóst és a róla elnevezett korszakot, amely minden elemében tökéletes, példaértékű, követendő; így aktuális politikai érdekeikkel összhangban az akkori Magyarországot egyoldalúan, leegyszerűsítve, idealizálva értékelik.

Hogyan emlékeznek Horthy Miklósra?
Az elmúlt években a Jobbik identitáspolitikájának központi elemévé vált tehát Horthy Miklós személye. A jobboldali radikális párt rendezvényein gyakoriak emiatt a Horthyra történő utalások, amelyekkel saját identitásukat, legitimációjukat, értékrendszerüket erősítik. A párt identitáspolitikájában ezen túl szerepet játszanak azok a rendezvények is, amelyeket – meghatározott évfordulókon (Horthy születésnapja [június 18.], a budapesti bevonulás napja [november 16.] és a halálának napja [február 9.]) – kizárólag annak szentelnek, hogy Horthy emlékét ápolják, tisztelegjenek a kormányzó „történelmi nagysága” előtt. Ezek az évfordulók tekinthetőek a Horthy-kultusz ápolása elsődleges, ráadásul ritualizált alkalmainak. Elsősorban november 16. szerepe meghatározó, amire ugyanis 2006 óta minden évben emlékezik a párt. Az ünnepi beszédek kivétel nélkül Horthy Miklós érdemeit magasztalják, kiemelik, hogy akkor „rend” volt, a fennálló hatalom csakis a nemzet érdekeire volt tekintettel. A hangsúlyt a volt kormányzó alakjára helyezik, kiemelve kiválónak nevezett képességeit, hazaszeretetét, „történelmi érdemeit” és a neki tulajdonított „tetteket” (gazdasági növekedés, csendőrség működése, népességnövekedés, stb.). Egy olyan „erős kezű” vezetőként festik le, akinek köszönhetően – a nemzet ellenségeivel leszámolva – a világháború és a vörös terror után megerősödött az ország. Gyakran utalnak a szónokok arra a „történelemhamísításra”, ami meghatározta az 1945 utáni időszakot. Az ünnepségek szimbolikáját az Árpád-sávos, a nemzeti színű zászlók határozzák meg a párt vagy éppen a Magyar Gárda jelvényei mellett, de feltűnnek természetesen a Horthy Miklóst ábrázoló képek, portrék is (utóbbiak a rendezvények plakátjain is). A „szebb jövőt” köszöntés és az irredenta szólamok is elmaradhatatlan elemei e rendezvényeknek. A Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg jelenléte e megemlékezések militáns jellegét erősíti. A jelen lévők a Himnusz, a Szózat és a Székely Himnusz eléneklésével igyekeznek emelni az ünnepi hangulatot, majd ezek után, illetve előtt ünnepi beszédek hangoznak el. A Jobbik hivatalos oldala, a párthoz is kötődő különféle portálok (http://kuruc.info/), blogok, internetes rádiók (Szent Korona Rádió), havi- és hetilapok (Kárpátia, Barikád) adnak hírt az alábbi eseményekről, illetve közvetítették – akár ezektől függetlenül – a Horthy-korszakkal kapcsolatos egyoldalú, hamis értékelésüket. A youtube.com videomegosztón bizonyos évfordulós beszédeket meg is lehet nézni.

A budapesti bevonulás 90. évfordulója: 2009. november 16.
Horthy Miklós a Jobbik számára tehát egy rendpárti, nemzeti vezér. A november 16. ünnepi megemlékezések ezért töltenek be központi szerepet a párt identitáspolitikájában. Számukra szimbólumértéke ugyanis ennek a napnak van: ez jelképezi az 1919-es „rendteremtést”, az 1919-es „új honfoglalás”, „feltámadás” és „nemzetmentés” csúcspontját, a „bűnös város” felelősségre vonását.
A budapesti bevonulás 90. évfordulóján, 2009. november 22-én a Jobbik a Gellért téren tartotta központi rendezvényét. A helyszínválasztás nem véletlen: az ún. megemlékező szertartások szimbolikus jelentőségű helyszínekhez kötődnek. A megemlékezés elején Király András, a párt egyik szóvivője, felolvasta Horthy Miklós Gellért-téri beszédét. Bodrog László, Nemzeti Őrsereg főkapitánya ezt követően amellett érvelt beszédében, hogy szerinte Budapest és Magyarország már 60 éve „vörös homályban” van és most is csak egy Horthyhoz hasonló „erőskezű” vezérrel lehet rendet tenni. Az üzenet egyértelmű: rendnek kell lenni, rendet is kell tenni, és ezt ők meg is teszik – hangsúlyozta a főkapitány. Miután Horthy bevonult, megtörtént a rendteremtés, a kormányzó húsz év alatt „talpra állította” az országot, „visszaszerezte” az elcsatolt területek egy részét – tette hozzá Bodrog. Ez a beszéd tehát arra is kiváló példa, hogy az 1919 és 1944 közötti Horthy-kultusz nyelvhasználata újjáéledt, de – mint látható – aktualizálódott. Kiss Róbert, az Új Magyar Gárda Mozgalom főkapitánya, szintén aktualizálta mondanivalóját. Párhuzamot vont ugyanis Horthy Miklós és a Jobbik, a Magyar Gárda között, azt állítván, hogy a „nemzeti összefogás”, a „nemzeti ébredés” 1919-ben és 2009-ben is hasonló reakciókat váltott ki a baloldali, liberális, „hazaáruló” politikai erőkből: „hazugságokkal” igyekeztek, igyekeznek a magyar nemzet „öntudatra ébredését” megakadályozni, a „nemzeti” törekvéseket lejáratni. Ebben a tekintetben meglátása szerint érdemi változás 90 év alatt nem történt. Akkor a Nemzeti Hadseregre, most a Magyar Gárdára és a Jobbikra zúdulnak az ilyen típusú vádak, rágalmak. Novák Előd, a párt alelnöke, először azt hangsúlyozta, hogy Horthy Miklós nem volt antiszemita, sőt 1944-ben rendkívül sokat tett a magyar zsidóságért. Ezután a korszak eredményeire utalt. Emiatt is követelte, ünnepi beszédének második részében, hogy az 1919-es bevonulás útvonalát – szimbolikus térfoglalási eljárásként – nevezzék el Horthy Miklós-útnak, de ha ez mégsem valósítható meg, akkor egyéb közterület vegye fel Horthy nevét. Murányi Levente, a Jobbik alelnöke, „országos patkányirtásról” beszélt, amelyet szerinte a 2009. évi Európai Parlamenti választás napján kezdtek meg. Murányi ezek után Tormay Cécilet, majd Horthy Miklós szavait idézte, igaz, ebbe némi pontatlanság csúszott, miután a fővezér nem az írónőnek adott válaszában hívta tetemre a magyar fővárost. Az aktuális politikai üzenetek többször előfordultak ebben a beszédben is, főként a „patkányirtás” kifejezés ismételgetése kapcsán.

A Horthy-kultusz ápolásának egyéb eszközei
A Jobbik identitáspolitikájában a Horthy személyéhez köthető évfordulók mellett tüntetések is szerepet töltöttek be az elmúlt években, amelyeken rendszeresen sor kerül a múlt és a jelen összevetésére. Mindezeken túl a Jobbik rendszeresen megfogalmazta, hogy Horthy Miklósnak szobrot kell állítani. Rácz Tibor, a Jobbik szegedi alelnöke, 2008 őszén bejelentette, hogy a párt is gyűjtést kezdemény egy Horthy-szobor – közterületen történő – felállításáért. Eddig még nem került sor a felállítására. A szoborállításon kívül közterület-elnevezéseken is keresztül igyekszik a Jobbik saját múltképét érvényesíteni, de nem vezetett ez minden esetben sikerre. Alsóörs önkormányzatának képviselő testülete, például, 2012. március 24-én egyhangúlag nem fogadta el azt a javaslatot, ami szerint a Csere-hegyi kilátó újból vegye fel Horthy Miklós nevét. A sárospataki Jobbik kezdeményezése is elbukott. Más településeken azonban sikert ért el a radikális jobboldali párt. Így például Kunhegyesen. A Jobbik a helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényre hivatkozta elérte, hogy egy szovjet katonatiszt helyett Horthy Miklósról nevezzék el a település egyik utcáját. Erről a képviselő-testület a 30/2013. (II.13.) határozatában rendelkezett. Parlamenti párt lévén a Jobbik Magyarországért Mozgalom ott is hangot ad a Horthyról alkotott határozottan pozitív, egyoldalú véleményének. Annak, hogy Horthy Miklós államfői tevékenysége példaértékű, követendő, mert az ország jelenlegi problémái, az ő példáját szem előtt tartva csakis a Jobbik politikájával kezelhetők. 2012. május 22-én Vona Gábor frakcióvezető napirend előtti felszólalásában foglalkozott Horthy Miklós rehabilitációjával. Vona javaslatot tett arra, hogy 2013 – Horthy újratemetésének huszadik évfordulója miatt – legyen Horthy Miklós emlékév. Felszólalásában leszögezte, hogy a pártja szerint Horthy „a XX. század legnagyobb magyar államférfija volt”, mert „a Tanácsköztársaság és a trianoni katasztrófa okozója volt, addig Horthy Miklós néhány év alatt talpra állította ezekből a katasztrófákból az országot”. Sőt, nemcsak a Tanácsköztársasághoz képest „épített” a kormányzó, hanem a rendszerváltozás utáni időszakhoz képest is sokkal komolyabbak az eredmények. A Jobbik június közepén be is terjesztette az emlékévről szóló határozati javaslatát. Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága 2012. szeptember 24-én nem támogatta a kezdeményezést, így az nem került tárgysorozatba.

Összegzés:
A Horthy-mítosz ma című blogomon 2011 elején – nem reprezentatív – kérdőíves felmérést végeztem Horthy Miklós mai megítéléséről.
A Jobbik szavazói többsége számára – eszerint – Horthy Miklós egy vitathatatlanul pozitív személyiség, követendő példa. A Fidesz-KDNP szavazói körében inkább nosztalgia mutatható ki, pozitív figuraként értékelik Horthy Miklóst, de kritikusabbak, mint a radikális jobboldali párt szavazói. A kérdőívet kitöltő 1090 fő pártpreferenciáját mutatja az alábbi táblázat.

Látható, hogy a válaszok lényegében a párt politikusai által képviselt álláspontoknak felelnek meg, leginkább a 2., 3. és az 5. állítás esetén. Minimális a gyökeresen ellentétes véleményt képviselők aránya. Ennél nagyobb azok száma, akik a valamivel árnyaltabb megközelítést tartanak szükségesnek.