|
Az LMP közleménye: Udvari kultúrát épít a kormány?
2010. november 23.
A Lehet Más a Politika a sokszínű kultúrában hisz. Ezért elfogadhatatlan számunkra, hogy a kormány a jövő évi kulturális költségvetéssel egy narancssárga, udvari kultúra létrehozására törekszik. Az LMP módosító javaslatot nyújtott be a független kulturális kezdeményezések támogatási forrásainak visszaállítása érdekében.
A jövő évi költségvetés igazi vesztesei lehetnek az államtól független kulturális intézmények. Bár a kormány 2011-ben több pénzt ad kultúrára, de ezt főleg olyan intézményeknek juttatná, amelyek a kormány vagy a Fidesz-vezette önkormányzatok irányítása alatt állnak. A független közalapítványok és művészeti csoportok támogatását viszont kicsinyes módon megkurtítja.
Érhetetlen, hogy a 185 milliárd forintos kulturális költségvetésben miért csak 59 millió forint jut az 1956-os Intézetnek, amely az elmúlt évtizedekben oly sokat tett a közelmúlt magyar történelmének a megismeréséért? Miért nem kap egy fillért sem a PANKKK, amely az elmúlt években mintegy kétszáz könnyűzenei album, ötvennél is több tehetségkutató rendezvény és több ezer vidéki klubkoncert létrejöttéhez nyújtott anyagi támogatást? Az sem világos, miért sajnálja a Fidesz azt a 30 millió forintot, amivel az állam eddig támogatta Magyarország egyetlen roma közösségi rádióját, a Rádió C-t?
Miért sodorja válságba a magyar filmművészetet azzal, hogy kivérezteti a Magyar Mozgókép Alapítványt? Miért veszi ki a filmek támogatásáról szóló döntést a filmes szakmai szervezet kezéből, és miért spájzol milliárdokat saját filmeseinek? Miért szünteti meg egy tollvonással a független színházi- és tánctársulatok támogatását, amelyek eddig is minimális pénzből hoztak létre évente közel egymillió előadást és arattak sikereket nemzetközi fesztiválokon?
Csak egy válasz tűnik logikusnak, a Fidesz, klienseit jutalmazva, udvari kultúrát akar építeni magának. Az LMP szerint korántsem egyszínű - narancssárga -, hanem sokszínű kultúrára van szükség, ezért számos módosító javaslatot nyújtott be a független kulturális kezdeményezések megmentése érdekében.
Budapest, 2010. november 23. Kukorelly Endre országgyűlési képviselő
Kukorelly Endre (LMP) felszólalása a Parlament költségvetési vitájában
2010. november
Tisztelt képviselőtársaim, ha megengedik, megengedek magamnak némi személyeset. Akik valamelyest ismernek, nyilván tudják, mások talán elhiszik nekem, egy évvel ezelőtt föl se merült bennem, hogy ilyen szerepbe kerülhetek. Költségvetési vita! Számomra természetesen az első - és nem kizárt, hogy az utolsó. Korántsem a huszadik, ahogy pl. a vitában legeslegelőször megszólaló képviselőtársunké. Jól emlékszem, húsz esztendővel ezelőtt, egy igazán fogcsikorgató téli napon New Yorkban, Baránszky László költő lakásán ültem, mikor is Pestről betoppant egy kiválóan okos és művelt zenész-zenekritikus barátom, és az ilyenkor szokásos na-mi-vanozásra, némi hatásszünet után halálravált arccal bejelentette: elfogadták a költségvetést!
Ja, elfogadták. Elfogadják. És persze addig sok minden elhangzik majd, el is kell hangzania, ez ennek a formája. Forma és formális azonban nem keverendő.
Hanem rigorózusan különválasztandó. Ha a formálisról van kedvük valami végtelenül szórakozatót olvasni, ajánlom Thomas Bernhard osztrák író könyveit, pl. a Díjaim címűt. A forma minden. Az élet maga a szerveződés, bármely tartalom formáltságától az, ami. "A Forma teszi Isten képévé az egészet", ahogy Dante írja az Isteni színjátékban, és épp ama isteninek kicsúfolás a formális. Mint például, idézek, "új ösvény, elkorhadt fák kiirtása, úttörés áthatolhatatlan területeken, most formálódó új világ", hogy "sikeres nemzetet csak sikeres emberek" satöbbizésével satöbbizik, ehhez hasonló laposságok. Meg az olyasmi képzavarok, hogy "A siker soha nem lehet egy adat, csak a megélt valóság" - kicsit én a körmére néznék a beszédíróknak, de mindegy. A költségvetés ugyanis, amint könyvbe kötik, megvan, az ellenzék szorgos háborgását a kormánypárt lezsibongja. Ámde mégiscsak vita folyik: élet. Ütközet. Minimum ütközés. (Hogy a benyújtott költségvetés békés dodzsem, megy körbe-körbe - ahogy Pálffy képv. leírja - és az ellenzék meg csak ütközik vele. Mert a dodzsem épp ütközésre való.) De hát ellenzékben bárki hiába kárál, a többség bealszik: ellenzék énekel, kormánypárt unatkozik, ellenzék taszigál, kormánypárt nevetgél, meg lesz minden szavazva, nincs mese. Vagyis van mese, de én nem ezért mesélek. Elmesélem, miért mesélek.
Egykor, a rendszerváltás idején (vagy minek nevezzem - a németek egyszerűen Wendét, fordulatot mondanak), baráti-kollegiális, mondjuk így, író-művész-körökben, sokan hitték azok közül is, akik addig, bár igazi rosszkedvvel, sokat "politizáltak", hogy no végre, ezután ilyesmivel, közügyintézéssel nemigen kell foglalkozniuk. Hanem egyéb, azoknál a dolgoknál igazán fontosabbakkal - szabadság, szerelem stb., mind nem is sorolnám. Élet, egészség, halál. Szeretteink. Nők és futball, Mozart és Hölderlin, sajt- és sajtóválaszték. Mert jönnek a profik, felkészült, jólfizetett, ügybuzgó technokraták, akik intézik hadügy- pénzügy és kutyapiszok-eltakarítási ügyeinket. A közért való beszédből finoman kivonódik majd mindenféle ideológia, a 'mi tudjuk, hogyan élj optimálisan!' helyett a 'mi tudjuk, hogyan lehet optimális feltételeket teremteni az életedhez' kerül előtérbe, megképződvén a belátás: nemzet és haza igazi szellemi-lelki vállalkozás, és a kultúra mindehhez az alap. Nem hab a tortán, nem maradék, épphogy minden emberi reláció a kultúra maradéka: gyermeke, ija-fia. Hogy a kultúra szervezi a közösség életét. Ehhez képest - hallgatván itt rendre a költségvetéshez való hozzászólásokat - a kultúra szó el sem igen hangzik. Ez alig minősíthető.
Minősíthetetlen.
Minap küldte át Reményi József Tamás barátom-kollégám a debreceni irodalmi napokon elhangzott, a magyar irodalmi folyóirat-kultúráról szóló tanulmányát, melyben egy 1984-es folyóirat-alapítási kísérletet elemez. Melyben magam is alaposan részt vettem volt amúgy, és most leesett állal olvasom e több mint negyed évszázados história "politikai hátterét", az irodalom kiváltotta hajdani heveny izgalmat. Csak pár dolgot idézek, viccből. Hogyaszondja:
Létezett olyan, hogy minisztériumi megbízott. Bizonyos Baczoni. Akad e házban, 'ki e nevet még ismeri! És ez a Baczoni azt írja bizonyos kedves Balogh Elvtársnak az MSZMP KB illetékes osztályára: "Kérésedre összefoglalom a József Attila Kör folyóiratával kapcsolatos véleményünket". És összefoglalja. 1987 júniusában, két és fél év múlva foglalja össze, mivel még mindig azon izgulnak az elvtársak, hogyan lehetne elusmákolni a dolgot. Bizonyos Bányász elvtárs, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke bizonyos Radics elvtársnőnek, az illetékes KB-osztály vezetőjéhez szintén 1987-ben: "A Magyar Írók Szövetsége József Attila Körének vezetősége az elmúlt év végén kéréssel fordult hozzám, hogy +1 címmel folyóirat alapítását engedélyezzem. Az engedélyezés előtt a részletek tisztázására személyes megbeszélést kértek, amely elől akkor nem zárkóztam el. A megbeszélésre azóta nem került sor. A vezetőség - korábbi kérését megismételve - ismét személyes találkozót kezdeményezett. A találkozó előtt célszerűnek tartanám a lapalapítással kapcsolatban az álláspontok egyeztetését. Kérem, hogy az Osztály véleményéről tájékozatni szíveskedjék". írt levelét a margón a következő kézírás kommentálja: "Javaslom, hogy Lendvai elvtársnő keresse fel Bányász elvtársat és tájékoztassa álláspontomról. Még jobb lenne, ha az APO (Agitációs és Propaganda Osztály) és a Minisztérium bevonásával Bányász elvtárs egy megbeszélést hívna össze, amin Osztályunk részéről Balogh et. vagy Lendvai elvtársnő vegyen részt. Aláírás: Knopp" stb. Mennyi név, mennyi hivatal, osztály, alosztály és ügybuzgás, ugye?
Mindebből számomra most (már - mert akkor korántsem) a legérdekesebb az, miféle fontosságra tett szert egy szigorúan irodalmi lap-alapítási kísérlet. Enyhén szólva sem kívánnék vissza semmit az odafigyelésnek ebből a fajtájából, mégis elképeszt, hogy ma, szabad világunkban az, amit mindközönségesen magaskultúrának nevezünk, mennyire nincs a "politika", a T. Ház horizontjában.
A kultúrát, lássuk jól, feladták a döntéshozók. A legmélyebb-hatékonyabb közösség-struktúráló kihajóz a közös ügyekkel foglalkozók szemhatáráról. Ez öngyilkos dolog. Az LMP-vel kapcsolatban legvidámabb számomra épp az a kulturális zavarodottság, nem túlzok: kultúrsokk, ahogy mások, a bal/jobb-jó/rossz dichotóm szerkezetben mozgó "politizálók" viszonyulnak hozzá, mivel az nem a szokásos leosztásban, nem a bevett gyűlölet-paradigmában, az ellenségképzés reflexe szerint működik, és nem a nettó mindent-tagadás elve mozgatja, hanem - ahogy Bocskai István mondotta volt - a dolgot magát nézi. Álláspontját az adott helyzet mérlegelésével alakítja ki, a politika számára kulturális kérdés. Arisztotelész Herméneutikája óta tudható, hogy a beszéd aktus, nem pusztán az információt közvetíti, hanem cselekvés is. Az LMP ennek megfelelően nem csupán mást mond, de másként is mondja. A szocik a "kultúrpolitika" iránt - így nevezték hajdan, és, mint idéztem, szörnyen rá voltak izgulva - mára közömbösekké váltak - erről sokszor volt alkalmam meggyőződni az elmúlt években, pl. a Szépírók Társasága elnökeként. A Jobbik kulturális orientációja Wass Albert és Herczeg Ferenc föléneklésére korlátozódik, és pl. a nemzetiségi színházakkal kapcsolatban cigányozásba fullad. (Fölhívnám a figyelmüket arra, hogy az imént idézett Dantét Babits Mihály által tercinákban átültetett fordítása mellett Szabadi Sándor remek prózafordítását is olvashatják - a Püski kiadó jóvoltából!) A Fidesz kultúrához való viszonya pedig - hát az súlyos!
Még egy személyes megjegyzés: jól emlékszem, OVvel utoljára egy irodalmi esten beszéltem rendesen a Kossuth Klubban - nagyjából húsz éve. Ehhez képes most az látszik, hogy a kultúra kényelmetlen ballaszttá vált számukra. Van ez a populáció, művészek meg ilyesmi, és nocsak, a java nem paríroz! Tehát le velük! Kicsoda mondja meg, hogy miért pont a java a java! Úgyis elég sértett és frusztrált lép majd a helyükre. Művelődési (kultusz stb.) minisztérium egyszerűen nincs, a Balassi Bálint Kulturális Intézetet más tárcához pakolták, az államtitkár - noha képes arra, hogy már az interpelláció elhangzása előtt válaszoljon - láthatólag nincs beavatva az ügymenetbe.
De nézzünk néhány adatot a költségvetésből: az önkormányzatok által fenntartott intézmények csaknem 12 milliárdos (11.885.400.000) támogatási összege nominálisan nem változik, valamivel nő a közgyűjtemények, és valamivel (853mill) jobban a művészeti intézmények támogatása. A "Művészeti tevékenységek támogatása" soron viszont 72,55 %-os (1.8 milliárdra) zsugorodás látszik. Növekszik az egyházak kulturális támogatása, és csökken a cigány művészet támogatása (Rajkó, 100 tagú cigányzenekar, roma múzeum- és tájház): az egészet nézve komikusan kis pénzekről van szó, az irány viszont, amit jelez, csöppet sem komikus. Míg - helyesen - létrehozza, és 2 millióval támogatja a kormány a Magyar Nemzeti Digitális Archívumot, elvéve a 100 milliót, egyszerűen megszűnteti a PANKKK-ot (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért). Miért?!
Gyanús a magyar rock?
A Magyar Mozgókép Közalapítványtól pedig 4.085.000.000-ot von el, 1.035.000 marad - ami arra sem elég, hogy a már leforgatott filmek pénzügyeit rendezze. Megjelenik viszont, nini! 2 milliárd a "magyar film támogatására" - amin ki tudja, miféle népszínműves ál-nemzetiszín pántlikák libegnek majd, miféle, a Széchenyi-filmhez fogható giccshalmazt készülnek előállítani belőle. "Filmszakmai támogatások" címen is - mi ez? - 175 millió van beírva.
Tisztelt Ház, ez nagyon nem jó így! Nem gondolom magam az igazság birtokosának, de úgy látom, alaposan el van tévedve, aki ennyire belebarmol abba, amit nem ért. Vagy túl-ért, mert okkal, ok nélkül meg van rá sértődve. A Rainer M. János vezette 56-os Intézetre (151 millióról 59 millióra levitt költségvetés) és az egész alternatív színházi szcénére, nem angazsálódott írókra és filmesekre. Ezt nem kéne! Így revolverhez kapni, ha azt a szót hallják, hogy kultúra.
Hanem kis vidám váltást-változást az életmódban! Olvasni, amit eddig olvasás nélkül, eleve nem szeretünk, megnézni Mundruczó filmjét, hallgatni a Bëlga együttes politikus CD-jét, elmenni legalább egyszer a Szkénébe, Pintér Béla színházába, megnézni Garaczi László darabját a Tháliában, Háy Jánosét a Bárkában, Térey Jánosét a Nemzetiben. Az amúgy egy parlamenti képviselőről szól! És ha mindez megvan, talán akkor majd senki nem fog a parlamenti patkóban hátsó felével a már benn ülők előtt oldalazva, mindenki ölébe kissé beleülve a széke felé araszolni, nyilvánvalóvá téve, hogy mikor is járt utoljára színházban. Amúgy én könnyen beszélek: egyrészt mi, LMP-sek így, csinosan, a sorok szélén ülünk, másrészt pedig mellettem, látják, nagyon ritkásan és csak olykor-olykor ülnek - szerencsére, vagy hogy is kéne fogalmaznom.
Thomas Blanton, Mark Kramer és Christian Ostermann levele Navracsics Tibor miniszterhez
2010. november 11.
The Honorable Tibor Navracsics
Deputy Prime Minister
Republic of Hungary
Dear Minister Navracsics,
As scholars involved with the study of the Cold War and historical memory in former Warsaw Pact countries, we have worked closely for many years with the 1956-os Intézet in Budapest, an institution for which we have great respect and admiration. The institute has acquired an outstanding international reputation, and rightly so. Its research and publishing activities have been invaluable in overcoming the decades of Communist lies and distortions under the Kádár regime. Researchers at the institute have made important, lasting contributions to international scholarship on Hungarian history and the history of the Cold War.
We were concerned upon learning about the proposed 60-percent reduction in funding allocation for the 1956-os Intézet. Even though we fully appreciate the need for budget austerity in Hungary at a time of economic crisis, we hope that your government might reconsider this step. The 1956-os Intézet is a crucial asset for Hungary and for all those who want to establish a truthful account of the past.
Respectfully,
Thomas Blanton, Director, National Security Archive, George Washington University
Mark Kramer, Director, Cold War Studies Program, Harvard University
Christian Ostermann, Director, Cold War International History Project, Woodrow Wilson International Center
Nagy Károly, egyetemi tanár, szociológus (Rutgers University, USA) körlevele az amerikai magyarokhoz
2010. november 9.
Kedves Barátaim!
1956-os forradalmunk ötvennegyedik évfordulója napjaiban-heteiben továbbra is világszerte egyre gyarapodik a felismerés: világtörténelmí jelentőségű cezura volt a magyar 56.
Publikációk, dokumentumok, könyvek, folyóiratok, filmek, előadások, egyetemi kurzusok sokasága elemzi, értelmezi, tudósítja a totalitárius kommunista diktatúra birodalma megrendítésének legalapvetőbb első, önfeláldozóan hősi függetlenségi népfelkelését, forradalmát, szabadságharcát.
Ezért olvasom mély megdöbbenéssel tudós, sok könyvet írt történész barátom, a Budapesti 1956-os Intézet igazgatója, Rainer János itt mellékelt Feljegyzését.
Az 1956-os Intézet nemzeti és világérték.
Olyan egyedi tudományos intézet, amely az emberiség modern történelemtudományában hitelesen jeleníti meg a magyar 56-ot. Ahogy Rainer János Feljegyzése írja: "Munkatársaink összes tudományos és ismeretterjesztő közleménye, tanulmánya a kétezerhez közelít, ezek mintegy negyede idegen nyelvű... eddig száznál több nemzetközi konferencián képviselték Magyarországot."
Egy ilyen magyar tudományos intézettől költségvetési támogatást megvonni, a működtetethetlenségig, ellehetetlenítésig elszegényíteni: nemzetellenes felelőtlenség.
Kedves barátaim! Arra kérlek benneteket, és mindazokat is, akiknek továbbítani tudjátok ezt a felhívást, hogy tegyetek meg mindent, amit megtehettek -- telefon, felhívás, nyílt levél szerkesztőkhöz, lobbizás, interpelláció -- annak érdekében, hogy az 56-os Intézet úgy folytathassa felelős tudományos munkáját, mint eddig: a lehető legszínvonalasabban képviselve hírünket, és 56-unk jelentőségét otthon és a világban.
Baráti köszöntésemmel, Nagy Károly
Rainer M. János: Feljegyzés az 1956-os Intézet Közalapítvány 2010. évi költségvetési támogatásáról
2010. november 4.
Az 1956-os Intézet Közalapítvány elődje 1989-ben alakult; a kezdeményezés 1956 emlékezetének a magyar demokratikus átmenetben betöltött szerepére utalt. Az 1956-os Intézet, mint országosan közhasznú feladatot ellátó szervezet kormánydöntés alapján vált közalapítvánnyá 1995 tavaszán. A közalapítványt 1995. június 29-i dátummal jegyezte be a Fővárosi Bíróság. Alapító okirata szerint célja a hazai és nemzetközi jelenkortörténet, ezen belül kiemelten az 1956-os forradalom és szabadságharc történetének kutatása, valamint a kutatás eredményeinek sokrétű bemutatását. A Közalapítvány nem osztott támogatásokat, hanem kezdettől fogva a mintegy 20-25 fővel dolgozó intézményt tartotta fenn. Kurátorai és felügyelő bizottságának tagjai tiszteletdíjat sohasem kaptak.
1996 volt a forradalom első, szabadon ünnepelhető kerek évfordulója, amely az 1956-os Intézet számára egyszerre jelentett rendkívüli lehetőséget és feladatot. 1997-ben a komplex jelenkor-történeti kutatások megalapozása és néhány új, a korábbinál szélesebb tematikájú kutatás kezdődött, a forradalom kutatásának továbbvitelével párhuzamosan. 2000-ben a Széchenyi-terv keretében kiírt pályázaton (Nemzeti Kutatás-Fejlesztési Projekt) a Hatvanas évek címmel három éves nagyszabású új alapkutatási programot elvégzésére kaptunk lehetőséget. A következő években az intézet munkatársainak kutatási profilja tematikai és időbeli keretekben is bővült: immár a 20. század teljes második felét átfogják, és mind erősebb hangsúlyt kapnak - a hagyományos esemény- és politikatörténet mellett - az új gazdaság- és társadalomtörténeti irányzatok is.
1991-től 2010-ig az Intézet több mint 110 önálló kiadványt (könyvet), 17, nagyrészt multimédia elektronikus kiadványt (15 internetes tartalomszolgáltatás, 2 CD-ROM) valamint 12 történelmi dokumentum- és ismeretterjesztő filmet készített. Munkatársaink összes tudományos és ismeretterjesztő közleménye, tanulmánya a kétezerhez közelít, ezek mintegy negyede idegen nyelvű. Munkatársaink száznál több nemzetközi konferencián képviselték Magyarországot, ezek közül is kiemelkedett a két jubileumi év, 1996 és 2006 eseménysorozata. Az 1956-os Intézet kutatóinak több mint fele tudományos fokozattal bír; több kollégánk évek óta részt vesz a főiskolai-egyetemi oktatásban.
Az 1956-os Intézet Közalapítvány 2008-tól a magyar történettudomány képviseletében aktív részese az Európai Emlékezet Intézete, utóbb az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja ("Platform of European Memory and Conscience") felállítását célzó nemzetközi erőfeszítéseknek. Rendszeres együttműködésünk a prágai Totalitárius Rezsimeket Kutató Intézettel (Ústav pro studium totalitních režimů, ÚPSTR) és számos más jelenkortörténettel, illetve a kommunista rendszerek történetével foglalkozó intézettel, alapítvánnyal és múzeummal (a lengyel és a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézetével, a szlovén Study Center for National Reconcilation-nel, stb.).
Az Európa Tanács megbízásából a totalitárius múlt feldolgozásának nemzeti útjait bemutató, közel 500 oldalas jelentés (Study on how the memory of crimes committed by totalitarian regimes in Europe is dealt with in the Member States /Contract No JLS/2008/C4/006/ Submitted by Prof. Dr. Carlos Closa Montero. Institute for Public Goods and Policy Centre of Human and Social Sciences CSIC Madrid, Spain www.pilieciams.eu/uploads/final_study.pdf) az 1956-os Intézetet emeli ki, mint a témával foglalkozó legfontosabb magyar kutatóintézetet.
A közalapítvány munkáját 2006-ban a Magyar Köztársaság 167 mFt-tal támogatta. A következő években ez a támogatás - az állami költségvetés helyzetének romlásával párhuzamosan - fokozatosan csökkent (2007: 160 mFt, 2008: 160 mFt, 2009: 143 mFt). 2010-ben a támogatás ugyan emelkedett (151 mFt), ám júliusban ennek 20%-át (30 mFt-ot) kormányhatározat alapján zárolták, és nem sok remény mutatkozik, hogy a zárolt összeget valaha visszakapjuk.
Megértve a költségvetés helyzetét, a zárolásból eredő kiadáscsökkentést a közalapítvány fegyelmezetten végrehajtotta, bár a zárolás mértéke esetünkben erősen meghaladta a tudományos és kulturális intézmények átlagát. Négy munkatársunk nyugdíj melletti foglalkoztatását meg kellett szüntetnünk, ketten pedig távoztak az intézményből. Közöttük van Maléter Pál özvegye, aki alapítás óta könyvtárunk munkatársa, és maga ajánlotta fel fizetését, hogy fiatal pályakezdő, illetve családos munkatársaink ne veszítsék el munkájukat.
Néhány napja olyan hírek jutottak el hozzánk, miszerint a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a 2011-es költségvetés tervezésekor ezt a csökkentett összeget is meg kívánja felezni, amivel 1956-os Intézet támogatása 59 mFt-ra zuhanna. Más kulturális intézményektől és közgyűjteményektől érkezett információk szerint az általános forráscsökkentés a legszigorúbb esetekben is "csak" 15%-os - szemben a bennünket sújtó 60%-osra tervezett elvonással (az eredeti 2010-es támogatási összeghez viszonyítottan). Ebben az előirányzatban nehéz mást látni, mint politikai büntetést. Emlékezetes, hogy 1998-2002 között az akkori kormányzat megvont az Intézettől minden támogatást - aminek okát soha senki nyíltan nem fogalmazta meg. Nem is lehetett, mert az Intézet alapító okirata szellemében tevékenykedik, ami kizár minden politikai tevékenységet. Tudományos kutatást folytattunk, és ezzel párhuzamosan mindenkor segíteni igyekeztünk a Köztársaság intézményeinek oktatási, művelődési, emlékezetpolitikai és hagyományőrző tevékenységét. Ezt szeretnénk folytatni a jövőben is.
A támogatás ilyen drasztikus csökkentése azonban azt jelentené, hogy a közalapítvány munkatársainak kétharmadát el kellene bocsátani. Egy ilyen lépés egyértelműen veszélyeztetné a közalapítvány közfeladatainak ellátását, a Magyar Köztársaság intézményeinek oktatási, művelődési, emlékezetpolitikai és hagyományőrző tevékenységének támogatását. Ilyen feltételek mellett éppen csak minimális szinten tudnánk működtetni 8 ezer kötetes szakkönyvtárunkat és az Oral History Archívumot, amely mintegy ezer életútinterjút őriz a 20. századi magyar történelem szereplőitől. Elektronikus tartalomszolgáltatásaink és közhasznú adatbázisaink továbbműködtetése (annak tetemes hardver és szoftverköltségei miatt) már erősen kérdésessé válna. Gyakorlatilag megszűnne tevékenységünk lényege, az alkotó műhely közösségében végzett kutató munka. Maga a műhely zárulna így be, mert tagjai szétszélednek és más munka után néznek - ha tudnak...
Az 1956-os Intézet Közalapítvány nem kíván semmiféle különleges elbánást. Csak azt kérjük, hogy hasonlóan a többi kulturális intézményhez és közgyűjteményhez, ha szigorúbb feltételek mellett is, másokhoz hasonlóan akár 15%-os forráscsökkenést elszenvedve, de érdemben folytathassuk munkánkat.
Budapest, 2010. november 4. Dr. Rainer M. János, főigazgató
egyetemi tanár, az MTA doktora
|