___„Nagypéntek nélkül nincs feltámadás”___Back

 

Ungváry Krisztián

„Nagypéntek nélkül nincs feltámadás”: Szálasi Ferenc külpolitikai elképzelései.

1. Az alapok.

Szálasi Ferenc politikai programja, mely egyben „írói munkássága” is, a „Hungarizmus könyveiben” jelent meg. Ezek közül csak az 1. és a 3. maradt kiadott programként ill. kéziratként az utókorra.

A „Hungarizmus 1. könyve” a sokatmondó „Cél” alcímet viselte. 1944 decemberében jelent meg Budapesten, funkciója hasonló volt a Mein Kampfhoz, amennyiben a párt „eszmerendszerét” fektette le. „Ez a könyv a Hungarizmusnak a parasztra, a munkásra, az értelmiségire, valamint a népek és nemzetek közösségi viszonyaira vonatkozó igazságait tartalmazza”, írta róla Kőfaragó-Gyelnik Vilmos, a pártépítés vezetője.

A könyvnek azonban több előzménye is volt: Szálasi Ferenc először 1933-ban „A Magyar Állam Felépítésének Terve”, majd 1935-ben „Cél és követelések” címmel jelentette meg gondolatait. Előbbinek csak első füzete látott napvilágot, mely a gazdaság átállításával és a nemzet akaratmegnyilvánulásával foglalkozott. A program további 8 füzetre tagolt része, melyben a külpolitika külön füzetnyi helyet kapott volna, soha sem látott napvilágot.

Szálasi ideológiájának megértése különösen első olvasatra nem könnyű feladat: szóhasználata, mondatszerkezetei és az állandóan végigvonuló számmisztika alapján sokan csak kusza zagyvaságként értékelik szövegeit. Nem könnyű eloszlatni az olvasónak azon benyomását, hogy a szöveg és írója nem történeti, hanem pszichológiai vizsgálatokra szorul. Tanulmányunknak mégis azért tesszük tárgyául, mert Szálasi vízióit és válaszait nem az őrült monológjának, hanem egy kor sajátos, de jellemző termékeinek tekintjük. A Hungarizmus 1. könyvében megfogalmazott gondolatokat a magyar bel és külpolitika megoldatlan kérdései szülték. Más kérdés, hogy a nyilasok által javasolt megoldások mennyire racionális kapcsolatban vannak a problémával.

Rendkívül megnehezíti Szálasi politikai ötleteinek elemzését, hogy a fennmaradt szövegek olyan mértékben hiányosak - Szálasi nem is törekedett teljességre - hogy azok alapján több kérdésre nem is lehet egyértelmű választ adni. Emellett a nyilasok csak olyan rövid ideig voltak hatalmon, hogy kormányzati módszereikből hosszútávú programra alig vonhatunk le következtetéseket.

2. A magyar külpolitika problémái

Magyarország külpolitikai helyzetét a XIX. század közepétől egyre inkább a szomszédos, Magyarországon is honos nemzetiségek államai határozták meg. Az I. világháború bukásával pedig egyértelműen a magyarországi nemzetiségi kérdés megoldása, majd a trianoni békediktátum után a szomszédos államokba szorult magyarság helyzetének javítása és a revízió vált a magyar külpolitikai elsődleges feladatává. Annak ellenére, hogy a nemzetiségi kérdés megoldására tett intézkedésekről már az I. világháború előtt bebizonyosodott, hogy alkalmatlanok, a nemzetiségi politika elvei és princípiumai mégis szinte 1944-ig változatlanok maradtak.

Magyarország vezetői a magyar „politikai nemzet” hirdetésével, és az államnacionalizmus gyakorlatával sikeresen vadították el az összes nemzeti kissebbséget. A vesztes világháború után csak Károlyi Mihály kormánya volt képes arra, hogy új koncepcióval közelítse meg a kissebségek ügyeit. Az 1918 évi X. törvénycikk kimondta „Ruszka-Krajna”, az 1919 évi VI. törvénycikk a német nép autonómiáját. Jászi Oszkár tervei szerint az összes magyarországi nemzetiség széles körű helyhatósági és kulturális autonómiában részesült volna. Az államnevezés „Népköztársaság” is pozitívabb hangzású volt a nemzetiségek számára mint a királyság, mert utóbbi államformát óhatatlanul a magyar szupremáciával azonosították.

A Károlyi kormány, majd a tanácsköztársaság bukása, a régi hatalmi elitek visszatérése, és a sokkoló békekötések azonban nem adtak lehetőséget a nemzetiségi kérdés liberálisabb kezelésére. A magyar politika minden irányzata totálisan egységes volt a békeszerződések elutasításában. A „nem, nem, soha” szlogent azonban nem követte annak megválaszolása, hogy mit jelentsen az „igen, igen, mindig” a magyar külpolitika számára. Maga Bethlen István is kétértelmű magatartást tanusított abban a kérdésben, hogy mi is a magyar koncepció arra az esetre, ha a trianoni békeszerződést módosítani lehet, és hogy egyáltalán történelmi, gazdasági vagy csak etnikai alapon tartja jogosnak a határok megváltoztatását, és hogy egyáltalán meddig terjedjen a határváltoztatás. Sem Bethlen, sem Teleki vagy Gömbös nem volt képes ara, hogy elszakadjon az „államnemzet”, a „magyarság vezető szerepe”, a Szent Korona tan ábrándjaitól, annak ellenére, hogy ezzel nem lehetett szerbek, románok, szlovákok közt nagy népszerűségre szert tenni és a szomszédos országok egyébként sem mutattak különösebb hajlandóságot az önkéntes visszatérésre. Vágy és a valóság közti szakadék akkor válik talán legnyilvánvalóbbá, ha arra gondolunk, hogy sok magyar politikus komolyan hitte, a szlovákok a legszívesebben önként csatlakoznának Magyarországhoz, ha erre módjuk volna.

Még a felvilágosultnak és européernek tekinthető Teleki Pál sem volt képes arra, hogy elsimerje a magyaroszági nemzetiségek „nemzeti népcsoport jellegét”. A probléma akkor jelent meg először, amikor Imrédy Mester Miklós és több cionista politikus javaslatára a készülő zsidótörvényben a zsidóságot mint nemzeti népcsoportot kívánta definiálni, és ezzel indokolni a numerus clausust. Imrédy ezt is terjesztette be, de a zsidóság képviselői, valamint a törvényt továbbvivő Teleki mereven elzárkózott ettől a megfogalmazástól. Előbbiek nyilván azért, mert a legszívesebben maguk is asszimilálódtak volna, utóbbi pedig azért, mert tartott attól, hogy ilyen jogokat mások is kérnek majd, ami az államnemzeti előjogok elvesztésével jár.

Szálasi Ferenc politikai programját a kor fényében kell vizsgálnunk és megítélnünk. 1919 után a szélsőbaloldali politika szalonképtelenné tette magát, nem beszélve arról, hogy az ellenforradalmi rezsim még a maradék párttagság mozgási lehetőségeit is minimálisra szűkítette. Az ország a kiegyezés óta meglévő társadalmi feszültségeket görgette maga előtt, mivel az uralkodó elit semmi kedvet sem mutatott a változtatásra. Törvényszerű és egyúttal tragikus, hogy megoldási javaslatok ezért csak jobbról jöhettek.

3. Szálasi programja

A magyar jobboldal Szálasi feltűnéséig nem rendelkezett túlságosan eredeti programmal. Szélsőséges képviselői szerint „a magyar nemzetiszocializmusnak a Szent Korona diktatúráját kell proklamálnia” A nemzetiszocializmus ténylegesen is megvalósul, ha az ország egész lakosságát katonává és bürokratává alakítjuk, írta Meskó Zoltán „Hol vagy magyar Hitler” című brosúrájában. Festetics Sándor magyar nemzetiszocialista pártjának programjában már az élettér iránti igény is szóba került.

Bár Szálasi már 1933-ban hozzákezdett elképzeléseinek publikálásához, ez csak hiányosan történt meg. Kölpolitikai elképzeléseiről igazából csak a Hungarizmus 1. könyvében, ill. a „Nagytér, élettér, vezetőtér” c. 1943 június 15-16 án elhangzott előadásban számolt be. Elképzeléseiben nem érezni különösebb változást, így a megjelenési idejétől függetlenül egységes külpolitikai koncepcióról beszélhetünk. Programjának kidolgozatlansága különösen elgondolkoztató, ha figyelembe vesszük, hogy Szálasi kedvenc érdeklődési területe a földrajz és a külpolitika volt és maradt. 1944 november 2-án, amikor a Üllői út végén már szovjet páncélosok vívták halálos csatájukat, többórás előadást tartott a Vár nagytermében összegyűlt katonai és polgári méltóságoknak a magyar-japán kereskedelmi kapcsolatok fejlődéséről, melyet fontosabbnak tarthatott, mint a hadihelyzet, mert arról egy szót sem ejtve távozott...

Szálasi „Cél és követelések” c brosúrájának végén érdekes térképet, a „Hungária Egyesült Földek” rajzát találja az olvasó. A rajz sok mindent elmond, jobban minden elemzésnél, amit a programban egyébként is hiába keresnénk. A dalmát-szlavon-bosnyák horvát területekkel kiegészített Nagymagyarország 6 terülere („Részföldre”) bomlik. Szlovákia, azaz „Tótföld” nagyjából Nyitra, Pozsony, Trencsén, Árva és Liptó vármegyékre korlátozódna, „Nyugat-gyepű” nagyjából megfelelne a Lajtabánság azaz Burgenland területének, „Ruténföld” a későbbi ruszinszkónak, Erdély pedig nagyjából a történelmi határaival szerepel. Délnyugatról pedig a Horvát-Szlavonföld zárná le Kárpát-Duna Nagyhaza azaz „Magyarföld” határait. Hogy mi alapján születtek ezek a határok, arról sajnos nem szól a brosúra.

A nemzetiségi kérdés kezelésénél elválaszthatatlanná váltak a kül és belpolitika szempontok, hiszen résznépek és vezetőnépek viszonya a „nagytereken” belül eleve nem csak belpolitikai kérdés.

„Akarjuk és követeljük (...) a törvényvégrehajtásban és az egyes igazgatásokban az anyanyelv használatának alkotmányos törvényesítését” áll a III. cikkelyben. A résznépek pontosabban körül nem határolt kultúrális autonómiára lennének jogosultak. Szálasi a nacionalizmus s internacionalizmus „elavult” fogalmát meghaladónak tartva új kifejezést, a „konnacionalizmust” alkalmazta céljai jellemzésére. Új birodalmának elnevezésében szándékosan nem szerepel a magyar jelző, hiszen a konnacionalizmus lényege a többnemzetiségű jelleg, megyet azonban mégis határozott területi érdek fog össze. A hungarizmus ebben az értelemben a Kárpát-Medence politikai eszperantójává vált volna.

Ezzel az ötletével Szálasi felrúgta a magyar politikában (a kommunisták és polgári radikálisok kivételével) addig mindenki által betartott konszenzust, mely szerint a magyar nép különleges jogállása s egyedüli államalkotó volta megkérdőjelezhetetlen. Nyilván Szálasi is a magyarság vezetőszerepét akarta fennartani - csak éppen arra jött rá, ellentétben az ország meghatározó politikusaival, hogy az eddig alkalmazott módszerek erre nem alkalmasak. A Hungária Egyesült Ősföldek és a Dunai konföderáció között jogállás szempontjából első látásra nincs is sok különbség. Csak a területi kiterjedés más: Szálasi nem tartott igényt Románia balkáni területeire, valamint Szerbiára.

„A hungarizmus azt vallja, hogy földgömbünk minden (...) anyagi jószágkészletét mindenkor úgy kell felosztani, hogy minden nép azokhoz hozzáférhessen és belőlük kielégíthesse erkölcsi, szellemi és anyagi igényeit. Ennek érdekében azonban el kell végeznünk történelmünk első tudatos jószágkészlet-elosztását.(...) Szabályoznunk kell tehát 134 millió földnégyzetkilométer és 360 víznégyzetkilométer erkölcsi, szellemi és anyagi életviszonyát és életgyakorlatát kereken 512 milió családban élő 2050 millió emberhez úgy, hogy ebből az emberiséget alkotó népek jóléte és életbiztonsága ténylegesen és jogosan is belátható legyen”

Az ötlet nem új - hiszen a kommunisták is a javak újrafelosztásában látták az üdvözülés útját. Fontos viszont, hogy Szálasi a zsidók kivételével nem tesz említést felsőbb és alsóbbrendű népek között. A világot ezért szerinte nem fajbiológiai, hanem hatalmi alapon kell felosztani „nagyterekre”. Nagyterekre azért van szükség, hogy a konnacionalista birodalmak között megszűnjön az összetűzés, hiszen mindenkinek ki lenne jelölve a saját „Lebensraum”-jának, azaz homokozójának határa, melyet természetesen mindenki be is tartana. „teljesen fel kell számolni az angol, az USA, a szovjet és a francia világbirodalmak rablógazdálkodásra épített egész gyarmatrendszerét” áll Szálasi programjában. A gyarmatrendszert a hungarizmus eleve nem tartotta megfelelő megoldásnak, hiszen az csak a judeoplutokrata imperializmus terméke, mely megmérgezi a népeket. Gyarmatosítás veszélye nélkül afrikának és a négereknek, valamint az „Izlám” államainak egyébként is „csak a magyarok és a japánok tudnak.”

Európában és Ázsiában a következő nagyterek fogják Szálasi szerint meghatározni a politikát: a latin, germán, szláv, izlám, hungarista politikai nemzet. Afrika valójában Európa élettteréül szolgál, de nem gyarmat módjára. „Négerkérdés: elsősorban is meg kell állapítanunk a derűs tényt, hogy a néger számunkra éppen olyan színes ember, mint amilyenek mi vagyunk az ő számára. A négerség (!) a legtragikusabb hasadásban él, kultúrája, civilizációja és technikagazdálkodása teljesen elszakadtak egymástól,” és az USA-ban civilizáció helyett csak szifilizációt tanultak - írja a hungarista vezér anak illusztrálására, hogy potenciálisan a négereknek is joguk lehet saját nagytérre, melyet leginkább magyar segítséggel teremthetnek meg. „Hiba nélkül nép nincs (...) Nincsenek kiválasztott vagy kiválasztatlan népek, nincsenek nagy vagy kis népek, csak életképes és életképtlen népek vannak” Ebben az értelmezésben nagytér és jog kizárólag az erő függvénye, Szálasi tehát ebből a szempontból majdnem reálpolitikusnak tekinthető.

Az európai nagytér két részből áll: a politikai Európa a Dakar-Aden vonaltól északra, a politikai Afrika ettől délre terül el. A politikai Európa sajátos mása a Hungarista Egyesült Földeknek: „Mivel Európában 30 népszemélyiség foglal helyet, így Európa ugyanolyan nemzetiségi állam, mint hazánk.” ezért a hungarizmus a legigazibb európai gondolat, ellentétben a német „faj-nép” és az olasz „állam” centrikus világnézettel. Egységet a Duna teremt Európa germán és latin része között, mert nyugat-kelet irányban metszi az észak-déli tengelyt. A hungarizmus előnyei közé tartozik, hogy ellentétben az árjákkal, az itt megtelepedett gondváni (!) népek nem keveredtek a zsidókkal.

Az élettereket a latin, germán, szláv, izlám (!), hungarista politikai nemzetek egy-egy vezetőnépe irányítaná. A vezetőnép és a többi nép viszonyának szabályzásával Szálasi sajnos adósunk marad. Abból a megjegyzéséből, hogy délkeleteurópa „népi törmelékhalmazán” 1526-ig a magyar volt a vezetőnép, sejthetjük, nagyjából mire gondolt.

Az Európán túlmenő nagyterekről és vezetőnépekről semmi sem tudható meg a nyilaspárt programja alapján. Az „Izlám” nagytérről is csak annyi többletinformációt kapunk, hogy „nyersanyaghiánya miatt egyelőre az európai nagytérhez csatolandó”.

Külpolitikai ellenségként Szálasi a kommunizmust és imperializmust jelöli meg. Utóbbinak legreakciósabb formájának minden kétséget kizáróan az USA minősül, hiszen a II. világháború egyáltalán nem sérti az ő életterét: „a háború az USA részéről tehát a legutolsó és legundorítóbb imperializmus, melyet a világtörténelem egyáltalán nem ismer.”

A zsidósággal Szálasi meglepően keveset foglalkozik ideológiai műveiben. Számára nem az antiszemitizmus, hanem az aszemitizmus, azaz a zsidónélküliség a probléma megoldásának kulcsa, mivel így megszűnik a konfrontációnak a lehetősége is, és a zsidók jelenlétük megszüntével nem keltenek érzelmeket sem.

Fajkutatása alapján 64-67 magyar faji jellegzetességet állapított meg: „Hogy ezen 64 vagy 67 különböző tényekből számszerűleg mennyi tartozott az egyes fajtatörzsekbe, ez a számszerűség már ti. többség döntötte el aztán az alapfajiságot. Egy ilyen vizsgálatnál az alfajokat vettük és az alfajokból következtettünk vissza a fajtatörzsre.

Az én képletem például keletbalti alapfajiságú, hun-török és dinári beütéssel, harmonikus fajtaképlet, mert mind a három a gondváni alaptörzshöz tartozik. Feleségemé ugyanaz, csak északi beütéssel, tehát alapfajisága gondváni, de árja beütéssel, fajtaképlete tehát diszharmonikus. Tehát a mi felfogásunk szrint én hibrid vagyok, a feleségem basztard.” mondta Szálasi később a meglepett Népbíróságnak.

4. A nemzetvezető gyakorlatban.

Szálasi halálosan komolyan vette programját, ahhoz vallásos hittel ragaszkodott. Nem véletlen, hogy pont eme kérlelhetetlen ragaszkodása miatt szinte mindenkivel összeveszett. Német szempontból Szálasi azon összes lehetséges választás közül a legrosszabbnak számított - nem csodálhatjuk, hogy csak 1944 október 15-én került rá a sor, amikor már az összes többi politikus elhasználódott.

A legtöbb összezördülésre talán Szálasi éles németellenes kritikája adott okot. Nem volt nehéz rájönni arra, hogy a Reich imperialista politikát folytat szövetségeseivel - ezt kimondani a jobboldal vezérei közül mégis csak Szálasi merte, bár ő is azonnal „a Völkische Bewegung kiforratlanságával” magyarázta a súrlódásokat. Különösen saját pártja elhajlóinak vetette szemére, hogy a német nemzetiszocializmus gyakorlatát akarják érzéketlenül ügynök módjára megvalósítani. „Németországban kicsi, de igen erőteljesen beépült imperialista csoport működik, mely Európát imperialista módon akarja megépíteni.”, írta naplójába. Az alapjában nem téves megfigyelésnek azonban folytatása is van: „A német imperialista körök terve a Hungarista mozgalom megsemmisítsésre teljesen találkozott a magyar plutokrata-szabadkőműves-zsidó rendszer azonos tervével és célkitűzésével.” (!)

Különösen fájdalmasan érintették a németek kis népeket becsmérlő megjegyzései: a lengyel,magyar, román népre való letűnő, kieső, kultúrálatlan jelzők. Nehéz eldöntenünk, hogy Szálasi csak a német imperializmustól féltette nemzetét, vagy szolidáris is volt Kelet-Európa egyéb népeivel. Egyéb kijelentéseiből azt szűrhetjük mindenesetre el, hogy a német fajelméletet elutasította. Haller német ügyvivő előtt egyszer fájdalmasan fakadt ki „egyes német körök kapitalisztikus s imperialisztikus” magaviselete miatt a gazdaság terén, „mely azt a látszatot kelti, hogy bizonyos német körök ugyanott akarják folytatni, ahol a zsidók abbahagyták.”

A nemzeti-nemzetiségi kérdés kezelésének sarokpontja volt a nyilasok 1940 június 7-én beterjesztett nemzetiségi törvényjavaslata. A nyilasok elképzelései megszüntették volna a nemzet-nemzetiség kategóriákat, és az országban csak egyenlő „népcsoportokat” ismertek volna el, melyek összessége alkotná a magyar államot. A népcsoportok mindegyike széleskörű kulturális és közigazgatási autonómiát kapott volna, és számarányának megfelelően küldött volna képviselőket a parlamentbe. Önkormányzati szervezetük közjogi szervezetnek minősült volna, élén a népcsoport felelős, az államfő által le nem váltható vezetőjével. Ez gyakorlatilag a svájci kantonális rendszernél is nagyobb jogokat adott volna az egyes népcsoportoknak. A tervezet embertelensége abban nyilvánult meg, hogy egyéneket és egyéni szabadságjogokat gyakorlatilag nem ismert, mindennek valamilyen közösségben kellett volna artikulálódnia - az állampolgár köteles volt tartozni valamelyik népcsoporthoz, és alávetni magát döntéseinek.

Annak ellenére, hogy a törvényjavaslat utalt a magyar „népcsalád” vezető szerepére, mégis majdnem hisztérikusan reagált rá a kormányzat, sőt az ellenzék is. A kormány jó érzékkel erőteljes soviniszta kampányt indított, melyben a haza elárulásával vádolták meg a nyilasokat. Szinte minden „hazafias” szervezet (frontharcosok, TESZ, stb.) tiltakozott, két nyilas képviselő kilépett a pártból, egy harmadik pedig egyháza parancsára lemondott mandátumáról. Teleki még azt is keresztülvitte, hogy a két beterjesztőt, Hubay Kálmánt és Vágó Pált a képviselőház megfossza mandátumától. Érdekes módon a törvényjavaslat valóban embertelen részét, t.i. hogy totális szervezettséget ír elő a nemzetiségeknek, és az egyének csak népcsoportjaikon keresztül nyilvánulhatnak meg, senki sem tette kritika tárgyául.

Hasonló sorsa lett a konnacionalizmus elve alapján meghirdetett erdélyi román nyilas pártszervezeteknek is. Bár szinte senki sem lépett be, ennek ellenére az egyenlőség elvének puszta meghirdetése elegendő volt arra, hogy a soviniszta hangulatú közvélemény előtt a párt komoly vereséget szenvedjen.

Leginkább természetesen akkor volt konzekvens az egyenlőség hirdetésében, amikor a németekkel szemben kellett ezt tennie. Veesenmayerrel való második tárgyalásán (1944.4.3.) például feltette a kérdést, hogy Magyarországnak miért nincs tejhatalmú megbízottja Németországban, ha Németországnak lehet Magyarországon. Veesenmayer válasza, melyben megjegyezte, hogy nem a magyar hadsereg szállta meg Németországot, hanem a német Magyarországot, nem elégítette ki, és nem is értette meg vele a helyzet okát. A németek számára imperialisztikus viselkedése miatt Szálasi folyamatosan tiltakozott, mivel sértve érezte szuverenitását és nemzetvezetői jogait. 1945 január 27-én például terjedelmes levélben tett szemrehányásokat Adolf Hitlernek a magyar SS-hadosztályok terén kialakult visszásságok miatt.

Érdekes volt viszonya a marxizmushoz: „a plutokratáknak két ellensége van: a nemzetiszocializmus és a marxizmus”.

Az ideológia és a koncepció kiforratlanságát jól mutatja, hogy 1943 január 5-én (!) érkezett el számára a pillanat, amikor „tisztázni kívánta a Hungarizmus viszonyát a Völkische Bewegunghoz, a Fassizmushoz (sic) és a japán által vezetett Turanizmushoz. Szükséges (...) hogy az európai nemzetiszocialista népi mozgalmak vezetői értekezletre jöjjenek össze, hogy megbeszéljék, hogy akár boirtokon belül, vagy kívül vannak, mi a feladatuk, és milyen kötelezettséget kell vállalniuk mindaddig, míg a világnézeti háború győzedelmes befejezést nyer, valamint, hogy milyennek képzelik a nacionalista és szocialista új Európa-rendet és a rajta alapuló Európa közösséget.”

Hasonló ügyben 1944 június 23-án is szerkesztett emlékiratot, miután elért, hogy Horthy fogadja. Az emlékiratot természetesen Adolf Hitlernek, az Európai Nagytér vezetőjének címezte, a magyar miniszterelnök és kormányfő csak tájékoztatásra kepott egy-egy példányt.

Az emlékirat tárgya az új „földgömbrend” nacionalista és szocialista megépítése volt. Ebben szerepelt először az „Európaközösség legfelsőbb vezetése és törzse” létrehozásának igénye. A vezér természetesen Hitler, helyettese Mussolini. Az Európatörzsbe a föggetlen államok kivételével mindenki „népi megbízottakkal képviseltette volna magát. Ezek öt módon juthattak volna az Európaközösségbe:

1. Adolf Hitler döntése alapján (Németország és általa megszállt államok, valamint Oroszország, Anglia és Írország is). Fenti felsorolás tehát lefedte a Szálasi szerint jogos német ”életteret„.

2. Benito Mussolini döntése alapján (Itália, Montenegro, Albánia, Görögország, Szíria, Transzjordánia, Palesztina, Arábia, Tunisz, Tripolisz, Egyiptom, Abesszínia, Szudán)

3. Mussolini döntése és Hitler valamint az emigrált kormányok egyetértésével: Irán, Irak.

4. Mussolini és Hitler együttes döntése alapján: Dél-Afrika.

5. „Saját jogon” (U.K.) Szövetséges államok, valamint Finnország, Szerbia, Bulgária, Franciaország (mely Algéria, Madagaszkár, Francia Közép és Nyugatafrika után is küldhetne népi megbízottat)

A fel nem sorolt államok csak megfigyelőket küldhettek volna. Kifelé (ázsiai, észak, közép, délamerikai nagyterek) szintén megbízottakkal tartották volna a kapcsolatot. A döntés és végrahajtás folymatáról csak anyi áll a tervezetben, hogy legfelsőbb döntésre Hitler és Mussolini jogosultak, a kivitelezést pedig az országok nemzetiszocialista pártjainak bevonásával kell végezni. A tulajdonképenni belpolitikai megszűnt volna, hiszen minden ügy mint „európai ügy” került volna eldöntésre.

A nyilaskeresztes párt külpolitikai koncepciója nem terjedt túl az alább ismertetett vázlatoknál. Szálasi még az olasz fasizmus ideológiáját sem ismerte kellő mélységben, ezért 1944 május 9-én a salói Olasz Köztársaság nagykövetétől kért erről információkat. Három nap múlva a japán nagykövetségen érdeklődött. Ígérete szerint hatalomrajutása után azonnal létre fogja hozni a „ Kelet-ázsiai Nagytér minisztériumot”, és ecsetelte, hogy a nagyterek közt a hungarizmusé lesz a fő szerep.

Szálasinak azonban semmilyen nemzetközi tekintélye sem volt, még az 1944 nyarán Berlinben rendezett antiszemita kongresszusra sem kapott meghívót.

A nyilaskeresztes párt utolsó külpolitikai helyzetértékelésére 1945 május 1-én került sor: Szálasi a régi tagokból új kormányt alakított. Az eskütétel után így értékelte a külpolitikai helyzetet: „A háborút Németország vesztette el, és nem a nemzeti szocializmus. (...)Roosevelt halálával kétségtelenül Churchill nyert a legtöbbet, mer álatala visszanyerte az egész angol világbirodalmat.(...)A közeljövőben erősen kívánatos és egyedül célravezető egy Berlin-London-Tokió rendszerszövetség. (...) Kétségtelen, hogy London mindig a legveszélyesebbeurópai vagy ázsiai állam ellen hozott létre szövetséget. (...) Nyilvánvaló, hogy Európában háromféle rendszer jelentkezik párhuzamosan az Európaközösség vezetésére:

a) a Szovjet, vele a szláv imperializmus

b) a Berlin vezetése alatt állott nemzetiszocialista rendszer, mely azért bukott el, mert német imperializmussal akarta célját megvalósítani

c) a London vezetése alatt álló rendszer.

Délkelet-Európa rendezésére elfogadható terve csak egy népnek van, a magyar népnek. A többi tervek vagy Moszkva, vagy Berlin alá akarják Délkelet-Európát hajtani.”

„Hogyha a németek az angolszászokkal állanak össze a bolsevizmus ellen, akkor mi is önállóan azt tesszük, s azután el kell szakadnunks vissza kell állnunk a Berlin-Róma-Tokió vonalra. Természetes hogy egy ilyen harc után Angliában is be fog következnia nemzeti szocializmus.A németnek az ördöggel is szövetkeznie kell, tehát az angolokkal is, ha meglesz rá a mód, de azután meg kell semmisítenie az angolt.

Az USA felé kihasználni, hogy a Hungarizmus a magyar területen élő népszemélyiségeket összefogja éppen úgy nemzetiszocialista alapon, mint az USA az ő népeit demokrata alapon.”

5. Összefoglalás.

Szálasi külpolitikával kapcsolatos szövegei gyakran parodisztikus hatást kelthetnek az olvasóban. Groteszkségüket növeli, hogy gyakran valós kérdésekre tapintott rá, sőt értékeléseiben is gyakran mély igazságok találhatók, melyek azonban szinte értékelhetetlenek a sok sületlenség és nyelvi zagyvaság mellett. Pontos helyzetértékelésének egyik legfeltűnőbb bizonyítéka a Szovjetunió megtámadásának hírére való reakciója: Szálasinak június 22-én reggel 7-órakor gépkocsivezetője jelentette a német támadást. Először nem hitte el, majd amikor Csia Sándor is megerősítette a hírt, így értékelte a világjelentőségű eseményt: „Sok baromságot tapasztaltam, de ilyet még nem!” Hasonlóan pontosan látta helyzetét a háború végén: megjósolta, hogy az angolszászok kiadják „ahelyett”, hogy partnernak tekintenék, a magyarok bíróság elé állítják „ahelyett” hogy beiktatnák nemzetvezetői posztjába, és kivégzik „ahelyett”, hogy kitüntetnék.

A volt vezérkari tiszt azonban csak ritkán volt ennyire éleslátó: 1943-1944 folyamán végig az volt a meggyőződése, hogy hadászatilag a tengely erői állnak jobban.

Kavargó és zavaros elképzelései alapján sokan hajlamosak Szálasit bolondnak minősíteni. Lehet hogy az volt, de meg kell jegyeznünk, hogy a többi szélsőjobboldali diktátor sem rendelkezett kidolgozottabb elképzelésekkel. Szálasi és Hitler közt az egyik óriási különbség abban áll, hogy Hitler csak a saját életterének tekintett területre dolgozott ki egyáltalán valamilyen politikai és gazdasági programot (ez is csak csíráiban volt meg) és a föld egyéb részeiről még csak elképzelései sem voltak, ezzel szemben Szálasi az egész világra dolgozta ki nagytér koncepcióját, mely még satnya kezdeti állapotában is több gondolatról árulkodik, mint Hitler világra vonatkozó koncepciója. Érthető, hiszen Hitler nem világuralomra törekedett.

A nyilasok és nemzetiszocialisták ideológiája még siralmasabb képet nyújt, ha a kommunisták viszonylag jól és alaposan kidolgozott, intellektuális igénnyel készült külpolitikai elképzeléseivel hasonlítjuk össze.

Véleményünk szerint Szálasi programja legfontosabb és legérdekesebb elemének az addigi magyar nemzetiségi gyakorlattal való szakítás tekinthető. Ebben nyilvánul meg embertelensége is -számára nem létezett egyén, csakis közösség.

Azt hogy Szálasi mennyire komolyan vette saját ideológiáját az is bizonyítja, hogy hatalomrakerülése után egyik első dolga volt üdvözlőtáviratot küldeni Horia Sima román vasgárdista vezérnek. Hasonló gesztust egyik magyar politikus sem tett a szomszédos országok vezetőivel szemben.


A tanulmány végleges formájában a Magyar külpolitikai gondolkodók.Szerk. Romsics Ignác, 1998, Osiris–Századvég, című könyvben jelent meg.

Please send comments or suggestions.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Last updated:  Monday, 18-September-2006

Search website