"A demokráciát leépítő Rákosinak, úgy rémlik, ha sikerült is a pártokat szétmorzsolnia, de a népben feltámadt önkormányzati hajlamot és készséget nem sikerült megtörnie. Ezek nyomokban jelentkeztek, az országban mindenütt, mintegy az anyaföldből bukkanva ki, mihelyt a Sztálin-szobor inogni kezdett [...] Nyilvánvaló, hogy a forradalom valóságos szervei nem az újjáéledt pártok, hanem az újonnan született nemzeti bizottságok és forradalmi tanácsok. A fölkelt nép ezekbe úgy rendeződik, mint a dagály hullámokba a parton: ők a forradalomcsinálta népképviseletek." (Szabó Zoltán)

Írásomban a következő kérdésekre keresem a választ: Hogyan zajlott a forradalom napjaiban a helyi hatalomváltás? Milyen szerepet játszottak ebben a helyi hagyományok?  Miért alakultak át egyes forradalmi szervek többször is? Milyen volt a forradalmi szervek viszonya egymáshoz? Létezett-e hierarchia? Intézményesíthetők-e a közvetlen demokrácia formái?

A társadalom intézményi struktúrája felbomlott 1956-ban. Régi-új közösségi formák jöttek létre a lerombolt, illetve az átalakított, kisajátított intézmények helyett.
A forradalom - határhelyzet (antropológiai fogalommal liminalitás), amely teret ad az addig lefojtott energiáknak, és az emberek között új érzelmi és funkcionális kapcsolatot teremt. Átmenet a struktúra közvetettsége és a communitás közvetlensége között. A communitás ott jön létre - írja Victor Turner - ahol érezni lehet a struktúra végét. Martin Bubert idéte: "A közösségben az emberek sokasága nem egymás mellett (és hozzátehetnénk, nem egymás fölött és alatt) él, hanem együtt. És ebben a sokaságban, bár egy cél felé mozog, mindenhol dinamikus egymás felé fordulás, az Én Te felé fordulása tapasztalható. A közösség nem más, mint a közösség megvalósítása."[1] Valami ilyesmi történt Magyarországon 1956 őszén.

Pártállami próbálkozások

A hatalomváltás kétfelől közelíthető meg, s ezt a distinkciót az indítékok és a tartalmi különbségek mellett a történések időbeli rendje is indokolja. A kommunista párt helyi vezetői és a Magyar Dolgozók Pártjától függő helyi állami funkcionáriusok számukra szokatlan és szinte kezelhetetlen helyzetbe kerültek a forradalom kitörése után. Továbbra is követték volna a Budapestről jövő instrukciókat, ezek azonban ellentmondásosak voltak, állandóan változtak, s főként nem a helyi körülmények ismeretében születtek. Október 28-ig az volt a "hivatalos" álláspont, hogy ellenforradalmi erők kihasználva a reformkezdeményezők jó szándékát, puccsal kívánták megdönteni a népi demokratikus rendszert. Ennek megfelelően kellett a helyieknek eldönteniük, hogy minek minősítik az egyre indulatosabb és radikálisabb helyi csoport- és tömegjelenségeket: jó szándékú, rendszerkorrekciós próbálkozásoknak vagy a felhergelt csőcselék rendszerellenes randalírozásának. S e két szélsőség között is lehetett számos átmenet. A helyi vezetőkön múlott, hogyan reagálnak a szokatlan helyzetre. Két megoldás tűnt kézenfekvőnek: a tüntetők, a változást követelők mellé állnak vagy erőszakkal kísérelnek meg gátat vetni a megmozdulásoknak. A döntést számos tényező befolyásolta. Ilyen volt például a vezetők reformhajlandósága, személyes tulajdonságaik - reagáló- és szervezőképességük, a rendkívüli helyzetet kezelni tudó kreativitásuk -, viszonyuk munkatársaikhoz - a közigazgatás, a erőszakszervek vezetőihez-, a helyi szellemi elit képviselőihez stb. Mozgásterük attól is függött, hogy kik voltak a velük szembenállók, milyen elveket képviseltek, hogyan cselekedtek. A helyi események alakulása e bizonytalansági tényezők együtthatásától függött.

Az helyi MDP- és tanácsfunkcionáriusok hatalommegtartó kísérletei

Az 1950-ben szovjet mintára létrehozott tanácsrendszer a forradalom alatt több lépcsőben alakult át, bomlott le. A legtöbb helyen az 1954-es Hazafias Népfront újjáélesztésében bízó antisztálinista kommunisták voltak azok, akik - jó politikai érzékről téve tanúságot - szorgalmazták a helyi néphatalmi szervek létrehozását: a "nemzeti bizottság" elnevezést is nem egy helyen ők javasolták.[2] A helyi párt- és tanácsi vezetők összefogtak a hozzájuk hasonlóan gondolkodó helyi népfrontvezetőkkel, s így ideig-óráig ellenőrzésük alatt tudták tartani az eseményeket, sőt, nem egy településen befolyásolni is tudták a történések menetét. A forradalom első napjaiban a sztálinizmusban és Rákosiban csalódott kommunisták közül számosan meg voltak győződve arról, hogy ha Nagy Imre - aki szovjet és magyar pártdöntés alapján október 23-án éjjel újra miniszterelnök lett -, visszatérhet az 1953-54-es politikai vonalához, a tömegindulatokat a számukra is kívánatos követelések elfogadásával le tudják csillapítani, és a párton belüli elitcsere után a szocializmus építése "magyar módra" folytatódik majd tovább. A helyi reformhajlandóságú pártbizottsági és tanácsi vezetők úgy gondolták, hogy addig is, amíg Nagy Imre a "pártvezetés foglya", saját településükön a hajdani, Nagy Imre-i reformok szellemében cselekszenek, s a miniszterelnököt pedig táviratokkal, telefonokkal, küldöttségekkel ráveszik arra, hogy zárkózzék fel hozzájuk. A megyei MTI-jelentések alapján készült október 27-i összefoglaló a szocializmus megmenthetőségében bízó, reformszellemű kommunisták és párton kívüli híveik nézeteit tükrözi; kiolvasható belőle a kormány késlekedése miatti aggodalom, valamint az a vélekedés, hogy bölcs kormánydöntéssel a jobbratolódás megállítható: "A mozgalom követelései mindenütt csaknem azonosak és lényegükben szocialista demokratikus jellegűek, nem törnek a népi hatalom, a munkáshatalom létére. Ahol a helyi pártszervek magukévá tették a mozgalom célkitűzéseit, ott nem került sor lényegében e szervezetek s egyes személyek elleni megmozdulásokra, s a pártszervek bizonyos konzekvenciák levonásával tevékenyen bekapcsolódtak a helyi forradalmi szervek munkájába. [...] Sürgetőnek látszik a helyi szervek: a forradalmi bizottmányok és munkástanácsok stb. elismerése, főbb követeléseik azonnali megvalósítása, mert csak ez biztosítja, hogy széles tömegek támogatását élvező forradalmi szervek együttműködjenek a kormánnyal."[3] 
A hatalom megtartása érdekében kompromisszumokra hajló helyi kommunista vezetők - várakozásaikkal ellentétben - csupán néhány megyében tudták befolyásolni az eseményeket. A legismertebb példa Miskolc, ahol az 1953-ban váratlanul a hatalom legfőbb körébe került, majd Rákosi visszatértével megyei pártitkárrá visszaminősített Földvári Rudolf kísérelte meg a helyi forradalom csillapítását.
Debrecenben - ahogy a korabeli MTI-jelentésben olvasható - a "párt beleegyezésével alakult meg a szocialista forradalmi bizottmány", vagyis a megyei pártbizottság elfogadta az október 23-i egyetemi diákgyűlés programját.[4] A Zala megyei kommunista vezetők is megpróbáltak előre menekülni: már október 23-án követelték Nagy Imre bevonását a vezetésbe.[5] Bács-Kiskun megyében október 24-én bírálták a helyi párt és tanácsi vezetők a Központi Vezetőséget.[6]
Szegeden október 25-én éjjel a városi párt- és állami vezetők megállapodtak a felkelőkkel, hogy a munkahelyeken munkástanácsokat alakítanak, és ezek képviselőiből városi forradalmi bizottságot alakítanak.[7]
A győriek 27-én, Nagy Imre október 28- deklarációja előtt egy nappal elismerték a forradalmat, a szolnokiak pedig - kissé bizonytalankodva ugyan - már két nappal korábban.[8]
A győri Ideiglenes Nemzeti Tanács abban is megelőzte a kormányt, hogy egy nappal Nagy Imre nyilatkozata előtt javasolta a falvak lakóinak, hogy köztiszteletnek örvendő helyiekből alakítsank "a helyi tanácsoknál ideiglenes nemzeti tanácsokat", melyeknek feladata "a közösség értékének gondos megőrzése, a nyugalom és a rend biztosítása".[9] A szövegből nem derül ki egyértelműen, hogy a győriek az új szerveket a meglévő tanácsok mellé vagy helyett szánták-e: a gyakorlat majd mindkettőre mutat példát. (Az új helyhatalmi szervek spontán - megyei felszólítás nélkül is - megalakultak.)
A vidéki pártvezetők szembefordulása az országos pártvezetéssel nem óvta meg őket a széteséstől: néhány nap elteltével teljesen kiszorultak a hatalomból. Rugalmasságuk ellenére - a megyei pártbizottság tagjai is részt vettek az október 23-i esti tüntetésen - hasonló sorsra jutottak a szegedi kommunista vezetők és a Győr-Sopron megyeiek is.
Október 26-án az MDP vezetése úgy próbálta kézben tartani az elszabaduló indulatokat, hogy - az ötletet a nála hitelesebbnek tartott szakszervezetek kezdeményezésének feltüntetve - üzemi munkástanácsok létrehozását javasolta. Szolnokon a megyei pártbizottság tagjai különösen szívükön viselték, hogy a központi intencióknak megfelelően a párt szervezze meg a munkástanácsokat, mielőtt mások más programmal megtennék helyettük: még követeléslistát is összeállítottak számukra.[10] Ők javasolták, hogy a megyei hatalmi szervnek "munkástanács" legyen a neve. A megyei párttitkár alkalmazkodóképességét bizonyítja, hogy 26-án délelőtti nagygyűlésen beszédét a következő szavakkal kezdte: "Nehéz forradalmi időket élünk, feltámadt a nép igazi alkotóereje." Ő vette rá a város egykori népszerű szociáldemokrata vezetőjét is arra, hogy vállalja el a Szolnok Megyei Forradalmi Munkástanács (gyakorlatilag csupán a város) elnöki posztját. Dancsi József fűtőházi vízműlakatos vonakodva állt kötélnek. Bár a pártbizottság feloszlott, tagjai közül többen átkerültek a Munkástanács intéző bizottságába, ahol így megmaradt a baloldali túlsúly. A testületbe beválasztott szolnoki egyetemi oktatók képviselték a testületben a "radikális jobboldalt".  A szolnoki átalakulás a forradalmi békés hatalomátvétel, a tárgyalásos, vér nélküli rendszerváltozás példája.[11]
Az első "munkástanácsok" eredetileg alapvetően és a kommunista hatalommentés céljait szolgálták, de már megalakulásukkor nem egy helyen "túlnőttek" ötletadóikon: több városban és megyei központban a helyi kommunista hatalom - a párt és a tanács - helyett már 26-án a változást akaró egyetemi hallgatókból és oktatókból, valamint a gyárak többnyire MDP-tag értelmiségieiből alakult új hatalmi csoportosulások formálták a helyi közvéleményt úgy, hogy ugyanakkor idomultak is a helyi forradalmi igényekhez. Ez történt például Szolnokon, Veszprémben, Pécsen és Egerben.[12]
A fővárosban és egyes nagyvárosokban a szakszervezeti vezetők, vagyis a pártállamosított szakszervezeti központ (Szakszervezetek Országos Tanácsa) és megyei központjainak élén álló funkcionáriusok is az MDP segítségére siettek: pozíciójuk függött attól, hogy meg tudják-e állítani a bomlást. Az MDP vezetése a rádión keresztül úgy állította be a történteket, mintha a megyei munkástanácsokat a kormányt támogató helyi üzemek munkástanácsai hozták volna létre.[13] Valójában ezek a megyei "munkástanácsok" nem választott szervek, hanem a krízishelyzetet ily módon megoldani kívánó helyi vezetők részben felülről inspirált, részben helyben is támogatott testületei voltak: a rendszerváltó idők átmeneti, felemás képződményei.
A "munkástanács" elnevezés egyrészt a térség alapvetően ipari jellegével, másrészt átvétellel, utánzással - például Nyíregyházán - magyarázható olyan esetekben, amikor települési vagy területi forradalmi szerv kapta ezt a nevet. Nem kizárt, hogy a forradalom első napjaiban a kommunista reformszándék, a "munkásosztály vezető szerepére" épülő ideológia is szerepet játszott a "munkás" szó preferálásában.
Kaposváron az MDP megyei bizottsága és a szakszervezetek megyei tanácsa úgy próbálta levezetni a feszültséget, hogy az üzemekben, intézményekben és a termelőszövetkezetekben 26-án és 27-én munkástanácsok létrehozását kezdeményezte: maga irányította a választásokat a Vaskombinátban, a Gépjavító Vállalatnál és a Kiskereskedelmi Vállaltnál. Számítása azonban nem vált be: a radikalizálódást "felülről" már nem lehetett befolyásolni.[14]
Azokban a megyékben, ahol nem voltak tömegeket foglalkoztató üzemek, és ahol jó hagyományai voltak az 1947 után felszámolt pártok társutas vezetőivel való együttműködésnek, a helyi kommunista vezetők nemzeti bizottság létrehozásával próbálták megtartani hatalmukat, vagyis felújították azokat a koalíciós hagyományokat, amelyeknek csírái már 1956 késő nyarán, kora őszén is megjelentek, s amelyek létjogosultságát október 30-án deklarálta Nagy Imre.
A hatalmukat féltők engedménypolitikájuk következményeibe nem gondoltak bele. Átmeneti sikereiket alapvetően annak köszönhették, hogy a felkelőket ekkor még nem osztotta meg a győzelem természetes velejárója: a sokféleségből következő hatalmi versengés. A Vas megyei hatalmi elit előremenekülő csoportja - J. Kiss Ernő megyei tanácselnök és Kovács László, a megyei pártbizottság MDP-titkára - az események megítélésében fordulatot hozó október 28-i miniszterelnöki bejelentés előtt egy nappal megalakította az egykori koalíciós pártok képviselőiből a Nemzeti Bizottságot, amely feltehetően legitimitása erősítése érdekében bírálta "a budapesti kormányt", felszólította, hogy az haladéktalanul kösse meg a kölcsönösség alapján a tűzszünetet a magyarországi szovjet parancsnoksággal", és jelentse ki, hogy a szovjet haderőt 1957. január 1-ig kivonják Magyarországról.[15] Másnap viszont a rádió a Szombathelyi Városi Nemzeti Tanács megalakításáról tudósított, amely egyértelműen kiállt a "nemzeti kormány", vagyis az október 27-én bejelentett, módosított összetételű, de még a fordulat előtti - a forradalmat el nem ismerő - kormány mellett. Az országos változások két, homlokegyenest eltérő helyi megítélése kapkodására, összeviszaságra utal: tendencia nemigen olvasható ki belőlük.
Szolnokon is a koalíciós viszonyok felújításával próbálták a helyi vezetők feltartóztatni a bomlást. Az új közigazgatás élére - mint erről már szó esett - egy volt szociáldemokrata - Dancsi József - került, de a Munkástanácsnak több mint a fele az MDP-t képviselte (22-ből 12). A reformhajlandóságú funkcionáriusok számítása bevált: a "kezdeményező védekezés" eredményeképp a legtöbb településen kommunisták, volt tanácsi vezetők lettek az új hatalmi szervek vezetői vagy résztvevői. Ehhez persze az is kellett, hogy a helyiek maguk is rokonszenvezzenek ezzel a kommunista reformer megoldással, s legyen némi bizalmuk régi vezetőikben.
Szekszárdon október 28-án a megyei pártbizottság kezdeményezésére azért ült össze a Hazafias Népfront megyei bizottsága, hogy a kommunista párt e szervezeten keresztül befolyásolja a helyi eseményeket. Az eredeti szándékkal ellentétben a tanácskozás a korábbi helyi hatalom felszámolásának lett fontos állomása: itt javasolta az egyik résztvevő forradalmi bizottság létrehozását, ami felgyorsította a helyi rendszerváltás folyamatát.[16]
Összességében a megyék csaknem egyharmadában próbáltak a kommunista vezetők alkalmazkodni a tömeghangulathoz, így kísérelve meg hatalmuk átmentését. Egy-két nap leforgása alatt azonban a perifériára szorultak, s immár kívülről próbáltak hatni az új helyi irányításra. Veszprém megyében az intéző bizottsággá alakuló MDP-vezetés október 28-án, Vas megyében három nappal később támogatásáról biztosította a helyi forradalmi szerveket, és egyetértett követeléseikkel. Ennek ekkor már nem volt semmi jelentősége: épületeiket, autóikat felajánlás nélkül is elvették volna, a Magyar-Szovjet Társaság pedig magától is feloszlott.[17]
Nagyivánon a megdöntött rendszer helyi vezetői a forradalom alatt mindvégig megőrizték befolyásukat, ami kivételesnek tekinthető. Ebben a Szolnok megyei községben a régi helyi állami és pártvezetés élvezte a lakosság bizalmát. Ezen a településen hagyományosan nagy tábora volt a kommunista pártnak.[18] Az 1945-ös országgyűlési választásokon Nagyivánon 281-en (22,5%) szavaztak az MKP-ra, két évvel később pedig már 421-en (37%), jelentősen meghaladva az országos átlagot (17%, illetve 22%).[19] 1956 október 23-át követően a nagyivániak ellenszegültek a megyei pártbizottság utasításának: nem engedték meg, hogy a községi tanács forradalmi tanáccsá alakuljon. A megyei vezetőket nyilván opportunistáknak, a munkáshatalom elárulóinak tartották. A téesztagok vadászpuskával felszerelkezve őrizték a helyi szovjet emlékművet. Amikor a helyiek egy részének nyomására mégis megalakult a forradalmi bizottság, vezetőjét hetven téesztagból álló küldöttség lemondatta, hiába támogatta őt a kunmadarasi repülőtérről érkező tucatnyi fegyveres honvédtiszt. Ezen a településen a református lelkész is a régi vezetők mellé állt.

A Hazafias Népfront mint közvetítő
A Hazafias Népfront megyei, járási és - kisebb mértékben - helyi szerveinek számos településen azért jutott döntő szerep a forradalom első napjaiban, mert a helyzet megmenthetőségében reménykedő kommunisták a népfront helyi vezetőit tolták előtérbe, abban bízva, hogy "semlegességük" kifogja a szelet az antikommunista szélsőségesek vitorlájából. Nem egy helyen rájuk építettek a forradalom első hetében azok is, akik féltek a hatalom bosszújától, s nemigen hitték, hogy az országban lévő szovjet csapatok és a magyar erőszakszervek nem torolják meg az ellenük lázadókat.
Nem tisztázható egyértelműen, hogy a Hazafias Népfront hatalommentő célú felhasználásának ötlete Budapesten vagy - többnyire egymástól függetlenül - az egyes megyei pártbizottságokon és tanácsokon született-e, ami azért nem különösebben fontos, mert ez utóbbiak élén is kommunisták álltak.
A kommunista párt és a Hazafias Népfront együttműködése a forradalom első napjaiban a Somogy megyében történtekkel illusztrálható. A kommunisták Kaposvárott az elégedetlenkedők semlegesítésére mérsékelt reformprogramot tettek közzé.[20] A helyi kommunista vezetők a Petőfi Kör mintájára alakult, pártellenzékinek számító Zrínyi Miklós Körön keresztül próbálták az MDP tekintélyét megőrizni. A kör aláírásával megjelent röplap tudósította a kaposváriakat és a megye lakosait arról, hogy az "üzemek és szervezetek megválasztott küldöttei" megalakították az Ideiglenes Nemzeti Forradalmi Bizottságot. Október 27-én Somogy Megyei Nemzeti Tanács alakult meg, amely a korábbi, a kommunista alapítású Forradalmi Bizottság némileg radikálisabb változata volt. 28-án tartott ülésükön felvetődött, hogy meg kéne rostálni a helyi párt- és tanácsi apparátust. Most a Hazafias Népfront lett az átmentő próbálkozásoknak keretet adó szervezet. "A Hazafias Népfront legyen a népi-nemzeti egység megtestesítője, a különféle pártok, szervezetek és ezeken kívüliek összefogója" - olvasható a 16 követeléspontot tartalmazó nyilatkozatukban.[21] A Nemzeti Tanácsnak egyetlen olyan követelése volt, amely nem illett a langyos programpontok közé: Mindszenty József szabadon bocsátása és hercegprímási működésének sürgetése. A követelések összeállítói azért távolodtak el saját felfogásuktól ennyire messzire, mert úgy gondolhatták, ezzel az engedménnyel többet nyernek, mint veszítenek: lecsillapítják a főként katolikusok lakta somogyiak elégedetlenségét. "A megyei iroda - számolt be Gazda János november 30-án a Népfront helyi tevékenységéről - a forradalmi idők főhadiszállásává vált. 5-6 községi bizottság keresett fel bennünket naponta, hogy mit tegyenek, mert ha ők nem tesznek semmit, majd tesznek azok, akik Budapestről és máshonnan jönnek. Amikor a 16 pontot kiadtuk, megalakult a Forradalmi Tanács, a megyei forradalmi intézőbizottság, amelybe nekünk sikerült igen megbízható, párthű, marxista és nem sztálinista elemeket beépíteni a munkások, honvédség, dolgozó parasztok részéről. A forradalmi bizottság igen ésszerűen és tárgyilagosan végezte munkáját a megyében."[22] Itt a népfronttitkár is tagja lett a megyei forradalmi bizottságnak, október 30-án azonban eltávolították a testületből.
A Népfront helyi vezetőinek számos településen fontos szerep jutott a helyi hatalmi viszonyok megváltoztatásában, a tömegindulatok kordában tartásában, a helyhatalmi szervek átalakításában. A legtöbb helyen keretet adtak a népgyűléseknek: vállalták levezetésüket, igyekeztek mérsékelni az indulatokat.
Székesfehérváron hat fiatal halálát okozó szovjet sortűz miatti tömegfelháborodást a helyi Népfront vezetőinek sikerült lecsillapítaniuk azzal, hogy a hitelét vesztett helyi párt- és állami vezetés helyett intézkedtek: létrehozták saját embereikből a Nemzeti Bizottságot, mederben tartották a nagygyűléseket. Programot hirdettek, és ők jelöltették ki a küldötteket a Nemzeti Bizottságot kiegészítő és véglegesítő gyűlésre. A színházban, ahol az eseményre sor került, több mint hatszázan szorongtak. Ezen a tömeggyűlésen a Nemzeti Bizottság intéző bizottságát is megválasztották. "Igyekeztünk levezetni a nép hangulatát azzal is, hogy a követeléseket igyekeztünk teljesíteni. Le akarták mondatni a párttitkárt, a hadsereg parancsnokát és az ÁVH vezetőjét. Ezt megelőztük azzal, hogy megbeszéltük ezekkel az emberekkel, hogy mondjanak le. A rendőrség és a hadsereg a forradalom mellé állt. Az ÁVH-t leszereltük, és saját biztonságuk érdekében összefogtuk, és lezártuk őket, hogy megvédjük az életüket" - számolt be a forradalom alatti székesfehérvári eseményekről a Népfront helyi vezetője.[23] Maccechini József népfronttitkár büszkén hivatkozott arra, hogy a Népfront, az eredeti célkitűzésnek megfelelően, valódi tömegszervezet lett, miután képessé vált a nép érdekeinek képviseletére, s mindezt a szocialista demokrácia alapján. A városi tanács változatlanul működött, politikai irányítását - mint legtöbb helyen az országban - forradalmi bizottság vette át.[24]
Kecskeméten Mészöly Gyula, a megyei Hazafias Népfront tudós elnöke a megyei pártbizottság sugalmazására és támogatásával lett az Ideiglenes Nemzeti Bizottság vezetője.[25]
Számos megyei településen a népfrontszervezet alakult át forradalmi bizottsággá. Nyíregyházán a helyzet konszolidálódását az is segítette, hogy a Hazafias Népfront megyei vezetője támogatta "Szilágyi polgártársat", a megyei forradalmi bizottság vezetőjét: többször tárgyalt vele, és a felszámolt népfrontszervezet gépkocsiját a forradalmi bizottság rendelkezésére bocsátotta.
Szarvason az első helyi új önigazgatási szervet a járási népfrontbizottság hozta létre - 1945-ös mintára, de még pártok említése nélkül. A Szarvasi Járási Hazafias Népfront Nemzeti Bizottsága "Magyar Honpolgárok! Hazafiak!" kezdetű, október 27-i keltezésű nyomtatott felhívásában nemzeti frazeológiába öltöztetett mérsékelt ígéretekkel próbálta kifogni a szelet a vitorlából (a beadási kötelezettségek felülvizsgálata, a gyűlölt vezetők leváltása, a szabad hitoktatás bevezetése, a "komoly gazdapolgárok és az érett ifjúság" bevonása a közügyekbe stb.)[26] A magát Népfront-mezben túlmenteni akaró helyi vezetés már 28-án kénytelen volt meghátrálni: arányosítania kellett a Nemzeti Bizottságot kiegészítve azt a parasztgazdák, a kátéeszbe kényszerített kisiparosok és az 1948 után mellőzött értelmiség képviselőjével.
A fenti példák is mutatják, hogy a Hazafias Népfront helyi vezetői sikeresebben alkalmazkodtak az október 23-a utáni változásokhoz, mint a helyi kommunista irányítók. A forradalom első hetében még nem egyszer "pártfeletteseik" álltak a népfrontosok mögött, de az állampárt gyorsuló bomlása átmeneti időre a népfrontpolitikusoknak kedvezett, főként ott, ahol sikerült a helyieket meggyőzniük arról, hogy elvágták az őket a helyi kommunista vezetőkhöz kapcsoló köldökzsinórt.
A "népfrontosok" közül különösen sikeres lett Győrben Szigethy Attila,[27] az egykori parasztpárti politikus, majd a pártállami érában országgyűlési képviselő, valamint Hódmezővásárhelyen, illetve Csongrád megyében (Szeged kivételével) a szintén parasztpárti Gyáni Imre, valamint az egykori szociáldemokrata, Erdei István. Mindhárman a kommunisták szövetségeseinek számítottak. Tekintélyük, emberségük hitelesítette politikai szerepvállalásukat, ami a forradalom második szakaszában már kevésnek bizonyult: további szerepük azon múlott, mennyire fogadja el őket az egyre inkább jobbra tolódó helyi vezetés. Szigethy Attila, ha hatalma korlátozódott is, a Dunántúli Nemzeti Tanács stratégiai fontossága miatt megmaradhatott Győr-Sopron megyei forradalmi bizottság, illetve a Dunántúli Nemzeti Tanács élén, Erdeit és Gyánit a radikalizálódó helyiek félreállították. 
Számos helyen a népfrontvezetők hiába próbálták arra hivatkozva elfogadtatni magukat, hogy függetlenek a kommunista párttól, az emberek a forradalom radikalizálódásával egyre kevésbé hittek nekik. Hol alaptalanul, hol megalapozottan. Kalocsa népfrontbizottságának elnökét, aki pártonkívüli ügyvédnő volt, pártspiclinek nevezték, és elzavarták, miután rájöttek, hogy a pártbizottságra jár tanácsért.[28]
Pécsen a Népfront vezetői érzékelték, hogy a helyiek a kommunista párt segédcsapatának tekintik őket. Kertész Endréhez, a megyei forradalmi bizottság - ott Munkástanácsnak hívták - elnökéhez fordultak tanácsért. Kertész azt javasolta: vonuljanak háttérbe, ne foglalkozzanak politikával. A Hazafias Népfront képviselői egyre inkább kiszorultak a megye településeinek forradalmi bizottságaiból. Aki megmaradt, nem a Népfrontot képviselte, hanem személyében volt a helyiek előtt hiteles.[29]
Veszprém megyében a megyei népfrontszervezet fokozatosan szorult ki a hatalomból: a Nemzeti Forradalmi Tanács olykor kikérte tanácsukat, és képviselőket is kértek tőlük. Amikor a megyei pártbizottság lapját megszüntették, az újság öt napig a Hazafias Népfront lapjaként jelent meg. A MEFESZ és a Népfront október végére eljelentéktelenedett. Bár még október 31-én is a Hazafias Népfront Veszprém Megyei Elnöksége játszotta a koordinátor szerepét, a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanácsba azonban már a forradalmi szervek és az újjáalakult pártok képviselői kerültek. Ezzel megszűnt a helyi Népfront vezetőinek, valamint az általuk támogatott új vezetőinek - köztük a Forradalmi Nemzeti Tanács elnökének - a befolyása a helyi események alakítására.[30]
A Hazafias Népfront október 28-án, késő este két deklarációt is közzétett a rádióban. Az egyikben üdvözölte a forradalmat elismerő, késő délután elhangzott miniszterelnöki rádiónyilatkozatot, és felszólította a helyi népfrontbizottságokat, hogy alakítsák meg a megyei, városi, járási és a községi "nemzeti bizottságokat", amelybe válasszanak "köztiszteletben álló, a nép bizalmát és szeretetét kiérdemelt hazafiakat". A másikban az Országos Nemzeti Bizottság megalakulását adta tudtul, melyet a választott forradalmi önkormányzati szervek, a "nemzeti bizottságok" csúcsszervének nevezett.[31] A már megalakult forradalmi bizottságok tagjai elnéző fölénnyel hallgathatták az adást. Leszűrhették belőle, hogy a Hazafias Népfront a kormány, pontosabban Nagy Imre hű támasza, és a kormányfőhöz hasonlóan az események után kullog.
Nagy Imre nem hivatkozott Országos Nemzeti Bizottságra, ami megkérdőjelezte a hirtelen feltűnő új országos szerv legitimitását. Az Országos Nemzeti Bizottság összetételéről, feladatköréről, elérhetőségéről semmit nem lehetett tudni, s ez így maradt a rákövetkező napokban is. Az új szervezet körüli bizonytalanság, a "semmiben lebegés" a kormánynak sem tett jót: azt sejtette, hogy az országos irányító szervek egymástól függetlenül, egymáshoz való viszonyukat nem tisztázva tevékenykednek.
Október utolsó napjaiban a legtöbb településen az új helyhatalmi szervek elsősorban saját gondjaikkal voltak elfoglalva, és nem a fővárosban székelő irányító központok létrejöttének furcsaságaira figyeltek. Ugyanakkor napról-napra szaporodtak az olyan ügyek - tulajdonrendezési, jóvátételi, igazságszolgáltatási, financiális, igazgatási és egyéb problémák -, amelyek országos hatókörű intézkedést igényeltek volna. Az igény a forradalom szellemének megfelelő központi irányítás iránt október-november fordulóján vetődött fel igazán, és lett napról-napra erősebb, akkor, amikor a Hazafias Népfront, mint a kommunista párt háttérszervezete már végképp jelentőségét vesztette.
A gazdaparaszti hagyományokat őrző vidékeken - elsősorban a Dunántúlon - nem volt tekintélyük a többnyire mesterségesen életben tartott helyi népfrontképződményeknek. Ahol ideig-óráig cselekedni tudtak, ott is felváltották őket a megelőző évtizedben gazdaságilag megnyomorított és mellőzött tulajdonos parasztság képviselői.
Egyes településeken a Népfront még az október 28-i kormányfordulat után is hatalmi tényező maradt, vagy szeretett volna az lenni. Dunapentelén - s már nem Sztálinvárosban! - a Hazafias Népfront városi vezetése október 29-én deklarálta, hogy tagjaiból alakítja majd meg a Városi Nemzeti Bizottságot.[32] Tette ezt akkor, amikor a helyi önkormányzat új szerveként már napok óta működött a Forradalmi Munkás és Katona Tanács.[33]
Karcagon és Kisújszálláson a népfrontos kommunisták még november elején is befolyásolni tudták a helyi történéseket. Kisújszállás Városi Forradalmi Bizottsága november 2-án ugyanazokat a reformkommunista követeléseket tette közzé, mint a karcagi MDP-szervezet október 27-én. A Nagy Imre vonalát követő, s feltehetően budapesti utasításokat is végrehajtó karcagi kommunisták a helyi Hazafias Népfronttal szerveztették meg a település forradalmi szervezetét, és ők tanácsolták, hogy a helyi üzemekben alakuljanak munkástanácsok.
Eszteregnyén november 1-jén a járási forradalmi bizottság és a helyi népfrontszervezet együtt kezdeményezte a község új vezetésének megválasztását. A lebonyolítás módja a szabályzatok szükségszerű hiányában - a forradalom önszerveződése még nem jutott el odáig, hogy létrehozzon szabálykidolgozó fórumokat, valamint az új elképzeléseket jóváhagyó törvényhozást - megegyezett az országban általánossal: a választás "jelölések nélkül", "csupán a népakarat megnyilvánulására támaszkodva" zajlott. Az "elnök a népgyűlés által közfelkiáltással megnevezett személyeket, mint a nép jelöltjeit egyenként megnevezve a személyazonosság pontos megállapításával a nép döntésére hozott fel. A nép kézfelemeléssel szavazott. [...] A választás megejtése után indítványok hangzottak el. A felvetett kérdésekben, amennyiben az teljesen a nép döntésétől függött [vagyis nem igényelt a körülmények tisztázását szolgáló vizsgálódást], a nép azonnal döntött, más javaslatok felterjesztését és további intézését a nép a megválasztott Községi Nemzeti Tanácsra bízta."[34]                   

"Önkormányzati hajlam". A településeken belüli hatalmi átalakulás és szervezeti hierarchia

"Ne várjuk meg azt, hogy a megye vagy a kormány mit határoz."[35] "A forradalom első szakaszát, a fegyveres harcot győztesen befejeztük. A forradalom második és nehezebb szakasza most kezdődik. A hatalom megerősítése, az elért eredmények megtartása és megőrzése, a még nem teljesített követelések kivívása."[36] Az ország keleti (Sarkad) és nyugati (Veszprém) részéről származó két korabeli dokumentumrészlet magabiztosságról és tettrekészségről tanúskodik. Az a meggyőződés olvasható ki belőlük, hogy a helyiek magukra utaltan, országos irányítás nélkül is képesek saját szűkebb és tágabb közösségük életét megszervezni. 
A forradalmi bizottságok önállóan dönteni képes, független, demokratikus népképviseleti szervek voltak, amelyek élére - a hatalmi centralizációra épülő diktatúra ellenpólusaként -általában a települések legmegbecsültebb, legtekintélyesebb lakói kerültek. A legtöbb forradalmi helyhatalmi szerv törekedett arra, hogy benne településük minden szociális és foglalkozási rétege, a településen található valamennyi vállalat és üzem kapjon képviseletet.
A vágyott önkormányzatiság főbb elemit a követeléslisták tartalmazták. Az egyenlő, titkos, közvetlen választást nem csupán országosan, hanem a településen is igényelték.[37] Ennek kitágítása volt a megszüntetett egyletek, körök, gazdaszervezetek, paraszti érdekképviseleti szervek visszaállításának követelése. "A falu a helyi vezetőit is titkosan és közvetlenül válassza meg [...] A földművesszövetkezeteknél valóságos önkormányzat legyen, a vezetőket a szövetkezeti tagság közvetlenül válassza meg" - foglalta követelései közé október 27-én a hajdúsámsoni Forradalmi Bizottmány.[38]
Nagy Imre október 28-án tartott beszédében - mint erre már a fentebbiekben utaltunk - utólag erősítette meg az új helyi végrehajtó szerveket: az önkormányzatok megújítását szorgalmazta, s azt ígérte, hogy a már megalakult forradalmi bizottságokat beépíti az államigazgatásba. Nagy Imre és hívei itt meg szerettek volna állni: azt remélték, hogy a helyi forradalmi szervek, miután a kormány teljesítette követeléseiket, engedelmesen felsorakoznak majd a központi akarat mögé. A jóváhagyó gesztus azonban elkésett: amit Nagy Imréék az engedmények maximumának gondoltak - a kormány deklarálja a népmegmozdulás demokratikus, nemzeti jellegét, legalizálja a forradalom helyi szerveit, tárgyalást kezdeményez a szovjet csapatok kivonásáról a szovjetekkel, leszereli az államvédelmet - a helyiek számára október 23-a után öt nappal már természetesnek tűnt, s immár új kívánalmak foglalkoztatták őket. Az október 28-i kormánynyilatkozat hatását csökkentette, hogy a csaknem mindenki által hallgatott Szabad Európa Rádió módszeresen lejáratta a forradalomhoz felzárkózni igyekvő kormányfőt: kommunistának, moszkovitának bélyegezte Nagy Imrét. 
Az október 28-i kormánynyilatkozat bizonytalanságot tükröz: sejteti, hogy Nagy Imrének sem információja, sem elképzelése nem volt az új helyi hatalmi szervekről. Bejelentése megnyugtatta azokat, akik ódzkodtak minden felülről nem jóváhagyott cselekedettől, és bátorította a továbblépni szándékozókat: az utólagos felsőbb jóváhagyás későbbi helyi intézkedéseikre is vonatkozhat. Az új önigazgatási szervek megalakulásának tudomásulvétele azonban nem erősítette, inkább gyengítette a kormányt: a jóváhagyást nem egészítették ki a továbblépéshez szükséges elképzelések, amelyekre pedig lett volna igény, és amelyeket így maguk az érdekeltek vetettek fel és valósítottak meg. Nagy Imre ismét lépéshátrányba került.
A hatalomváltásnak számos módozata volt. Több településen az addigi tanácsokat ellenőrző vagy felváltó forradalmi bizottságok vették át az irányítást. Sok helyen katonai tanácsok,[39] paraszttanácsok (is) alakultak, s igen gyakori volt, hogy a gyárak, vállalatok munkástanácsai jelöltek ki tagokat, ellenőröket a forradalmi helyhatalmi szervekhez.
Az események alakulását számos tényező befolyásolta: a régi vezetés helyi megítélése, a forradalom alatt élre kerültek személyes tulajdonságai, a település lakosságának összetétele, vagyoni, politikai, vallási megosztottsága, a fővárostól vagy a nagyvárosoktól való távolság, az információközvetítés módjai, a helyi katonai jelenlét stb. Ritka volt a gyökeresen forradalmi, már-már anarchista megoldás, amelyre Újpest a példa. Ott a helyiek teljes hatalomcserét hajtottak végre, és a létrejött új helyi hatalom autarkiára rendelkezett be. Ahogy a megtorló hatóságok találóan megjegyezték: az újpesti vezető, Kósa Pál államot rendezett be az államban.[40] (A fővároshoz tartozó, de 1950 előtti különállásából adódó sajátosságait megőrző Újpest forradalmasodása Budapesten nem tekinthető tipikusnak. A fővároshoz csak hat éve tartozó település még őrizte az önálló önkormányzatiság emlékeit, s a város szívében történtek híre a közelség miatt késedelem nélkül juthatott el az újestiekhez.)
A forradalmi bizottságok tevékenységük alapján két nagy csoportra oszthatók: azokra, amelyek változtatásokkal ugyan, de tovább engedték működni a régi államhatalmi szervet, vagyis a tanácsi apparátust, és csak politikai ellenőrzést gyakoroltak fölötte, valamint azokra, amelyek teljes egészében átvették a település irányítását, meghagyva természetesen azokat a tisztviselőket, akik nyíltan a forradalom mellé álltak vagy megbízhatónak bizonyultak.
A pártállami diktatúra választott önkormányzati testületeinek, a ritkán összeülő tanácsoknak nem volt igazán politikai jelentőségük. A forradalom előtti utolsó tanácsválasztás 1954-ben volt, amely a korábbiaknál némileg nagyobb teret engedett a helyi érdekeknek, és a diktatúra 1953 nyári lazulásának következtében a tanácsba bekerültek olyanok is, akik településük, járásuk, megyéjük szolgálatát fontosabbnak tekintették a központi igények kielégítésénél. Az 1954-ben újjászervezett Hazafias Népfront az 1955-ös rákosista visszarendeződés után leginkább a választott tanácsi testületeken keresztül őrizhette a Nagy Imre-féle mérsékelt reformperiódus értékeit. Ezzel magyarázható elsősorban, hogy nem egy tanácstag a forradalmi bizottságba is átkerült.
A demokratikus önkormányzatiság iránti megnövekedett igény a forradalom egyik legfőbb jellemzője. Több újonnan alakult forradalmi bizottság legális keretet kívánt szabni a változásoknak, amit az is bizonyít, hogy visszahívták a tanácstagokat.
A többnyire népgyűléseken, közfelkiáltással választott forradalmi bizottsági tagok a formálisnak tartott korábbi tanácstestület helyett képviselték a népakaratot. Legitimitásuknak eleve határt szabott megválasztásuk módja, hiszen csupán a forradalom idején aktív helyieknek köszönhették funkciójukat. Az adott körülmények között nem is volt mód másra: a minden választópolgár véleményére számító demokratikus választáshoz nyugodt körülmények, szervezettség és legfőképpen idő követeltetik: egyik sem a forradalmak sajátja. 1956-ban a minimális feltétel, az ideiglenes alkotmányozás lehetősége sem volt adott. A forradalmi önkormányzati testületek egyik alapvető funkciója az új, operatív irányító testületek megválasztása, vagy a régiek átalakítása, ellenőrzésük megszervezése lett.

Ellenőrzött, irányított pártállami tanácsok
"A községekben legnehezebb a helyzet, a pártszervezetek sehol sincsenek, nemzeti forradalmi     bizottságok viszik az ügyeket. A forradalmi tanács sok helyen félreállítja a tanácsokat" - jelentette az MDP KV Somogy megyei instruktora.[41]                                                  
Jután birtokos parasztok döntöttek a helyi hatalomról: kilenctagú Gazdatanácsot alakítottak, és a kultúrteremben tartott falugyűlésen felmentették, ezután visszahívták a korábbi községi, járási és megyei tanácsi testületi tagokat, majd megválasztották az újakat, akik közé régi tanácstagok is bekerültek, immár legitim módon: az összegyűltek által szentesítve. Az ellenőrzésük alá vont tanács megmaradt: egyrészt, hogy folyamatos legyen az ügyvitel, másrészt hogy legyen idejük a végleges hatalomcsere előkészítésére. Az összegyűlt helyiek felhatalmazták a forradalmi bizottság funkcióját ellátó Gazdatanácsot a helyi irányítás ellenőrzésére, a nemzetőrség megalakítására és a helyi tulajdonviszonyok átrendezésének előkészítésére. A jegyzőkönyvet szövegező gazdatanácstagok gondosan ügyeltek arra, hogy demokratikus legitimációjuk kitűnjön a szövegből: hangsúlyozták, hogy hatalmuk a népgyűlés döntésén alapul. "A gyűlés javaslatára feloszlatták az összes szervezeteket és bizottságokat, és elrendelték a megyei és járási tanácstagok azonnali visszahívását. [...] A gyűlés úgy határozott, hogy a vb-elnök, a vb-titkár és a párttitkár maradjon, és az új választásokig viseljék tisztségüket". A gyűlés kötelességükké tette, "hogy munkájukat a továbbiakban becsülettel, a nép érdekeinek megfelelően" végezzék.[42]
Kabán a "nép bizalmából" "felelős helyre ültetett" Forradalmi Bizottmány meghagyta a tanácsot, és maga alá rendelte azt. Állandó irányítóul saját titkárukat, az egyik helyi tanárt jelölték ki, akinek munkáját naponként váltakozó bizottmányi tagok segítették, akik egyben soros elnökként a titkár elöljárói voltak. Úgy tervezték, hogy a kéthetenkénti tanácsüléseken a forradalmi bizottság valamennyi tagja megjelenik. A települést ténylegesen a naponta ülésező Forradalmi Bizottmány irányította, amely kiegészült a helyi üzemek forradalmi, ötös bizottságának képviselőjével. Meghívottként szívesen látták a MDP pártbizottságának titkárát, aki - elképzeléseik szerint - a szektásoktól megtisztult kommunista pártszervezeteket képviselte.[43]
Vértesen a Forradalmi Bizottmány október 29-i ülését megközelítően nyolcvan helybeli követte figyelemmel. "Hajdú-Bihar megye a csendes felkelők kezén van" - jelentette ki az elnök.  "Óvjuk meg emberi méltóságunkat, kötelezzenek minden eddigi tisztviselőt, hogy maradjon a helyén, lássa el továbbra is munkakörét, hogy felelősséggel tudja átadni eddig végzett munkáját. Ítélkezésre és felelősségre vonásra nincs jogunk, erre lesz hivatalos szerv" - olvasható az eseményt megörökítő jegyzőkönyvben.[44]
Szöllösgyörökön a lakosok 70%-a hozott létre "egy hivatalos szervet a közbiztonság, a közellátás és egyéb átmeneti problémák megoldására". Meghagyták a tanácsot, de a helyszínen a 25 főről 35 főre kiegészített forradalmi bizottság alá rendelték. Egyetlen javasolt - Vleit Imre - nem került be a testületbe, "mivel személye a közvélemény előtt népszerűtlennek minősül, és a bizottság összetételét zavarná."[45]  Október 28-án tömeggyűlés jelölte ki az új községi vezetés további feladatait: "A népgyűlés úgy határoz, hogy a tanács csak a nemzeti bizottság irányítása mellett, határozata alapján lássa el és hajtsa végre a lakosság érdekében szükségessé vált teendőket. Ezért a tanács eddigi alkalmazottait munkaviszonyában meghagyja, azzal a kikötéssel, hogy az adószedő, begyűjtési megbízott munkáját ideiglenesen felfüggeszti. Megbízza a megválasztott vezetőséget, hogy a nemzetőrség megszervezését hajtsa végre."[46]
Csanádapácán a helyi tanács Munkástanáccsá alakult át, majd megszervezte azt a csaknem másfélezer embert felvonultató nagygyűlést, amely megválasztotta az 50 tagú Forradalmi Munkástanácsot, melybe bekerültek régi tanácsi vezetők is. Egyikőjük a helyi végrehajtó szervnek, a nyolctagú intézőbizottságnak is tagja lett.[47]
Karcagon a forradalmi bizottság csupán egy osztályvezetőt távolított el állásából, a vb-elnököt szabadságolták. A városi intézmények nem kívánatos vezetőit sem kellett leváltani: akik érezték a lakosság ellenszenvét, önként beadták lemondásukat (a két iskolaigazgató). A békés hatalomváltás a posztforradalmi időkre is kihatott. A november 4-e után újra a régi felállásban működő tanácsapparátus a hónap végéig elismerte a Forradalmi Tanács hatalmi elsőségét, bár egyre kevésbé kérte ki véleményét, amit azért is megtehetett, mert az új kormány a régi tanácsot tekintette partnerének.
Szegeden a meglévő tanácsi apparátus mellett az üzemek és intézmények képviselőiből, "munkástanácsaiból" jött létre október 27-én az Ideiglenes Városi Munkástanács.[48]
Zalaegerszegen a forradalmi szervek - a várost a Munkástanács, a megyét a Nemzeti Bizottság, majd a Nemzeti Tanács irányította - nem csupán a régi hivatalok politikai felügyeletét látták el, hanem szakmai feladatokat is megoldottak. A két tevékenységi formát egyébként is nehezen lehetett szétválasztani.
Sarkadon a tanácsapparátus megmaradt, tevékenységét a forradalmi bizottság ellenőrizte.

A helyi pártállami vezetés felszámolása
"A tanácsrendszer nullával egyenlő, a tömeg nincs a párt mellett" - konstatálta a helyzetet Mátészalka egyik új vezetője.[49]
Az ország számos megyéjében hasonló módon zajlott a régi párt- és közigazgatási funkcionáriusok eltávolítása, anélkül hogy lett volna valamiféle közös forgatókönyv. Helyi sajátosságok természetesen mindenütt adódtak.
Bács-Kiskun megye valamennyi járásában a forradalom alatt élre kerültek a települések többségében szakmai és erkölcsi alkalmatlanságra hivatkozva távolították el a tanácsi vezetőket és az alkalmazottak egy részét, főként az adó- és a begyűjtési felügyelőket. Egy orosházi röplap név szerint is felsorolta az eltávolítandó vezetőket: a VB-elnököt és helyettesét, a VB-titkárt, az iparügyi előadót, a mezőgazdasági, pénzügyi osztály- és csoportvezetőt, a vezető és a beosztott adófelügyelőt.[50]
A megyéből a Kalocsai járásról van a legtöbb adat. Bátyán a tanácsülés, vagyis még az 1954-ben a testületbe került tanácstagok távolították el korruptnak és szakmailag alkalmatlannak tartott vezetőiket. Dunapatajról VB-elnök és a VB-titkár elmenekült, számos településen a forradalmi bizottságok menesztették egykori vezetőiket.[51]
Nagykanizsán a leváltott városi vezető helyett a Nemzeti Bizottság egy régi közigazgatási szakembert választott a város élére.[52] A járási forradalmi szervek munkatársai figyelmeztették a községeket, hogy a legyenek óvatosak a régi vezetők leváltásakor. Ha elszámoltatás, leltár nélkül bocsátják el állásukból a régieket, az esetleges sikkasztások, visszaélések nem derülhetnek ki, s a hiányosságok az újonnan választottakat terhelik.
Az is előfordult, hogy a forradalmi bizottság vezetője visszahelyezte tanácsi állásába a megfélemlített tisztviselőt. Ez történt például Nyírcsaholyban és Vásárosnaményban.[53] Szekszárdon mind a megyében, mind a városban október 30-án vette át a forradalmi bizottság a teljhatalmat a tanács vezetőitől: addig csak felügyelték, ellenőrizték őket. A tanácselnök funkcióját a Nemzeti Bizottság testületileg töltötte be, a végrehajtó hatalmat a VB-titkár és a tanácsi hivatal helyett adminisztrációs ötös bizottság látta el. Mint az országban a legtöbb helyen az új helyhatalom itt is támogatta a hatalmi elit cseréjét: az államigazgatási szervek és az állami vállalatok éléről azoknak a kommunista vezetőknek, akiknek irányító munkájával alárendeltjeik elégedetlenek voltak, távozniuk kellett.
Az 1945-i és az 1947-es országos választások helyi eredményei a legtöbb esetben megvilágítják a településen 1956 őszén történteket.
Sellyén 1945-ben a szavazók 81%-a adta voksát a Független Kisgazdapártra, a Magyar Kommunista Párt mindössze 6%-ot kapott (az országos átlag 17%), 1947-ben az MKP már (!) 11%-os eredményt ért el (az országos átlag ennek a duplája volt), a kisgazdák és Barankovics pártja, a Demokrata Néppárt, valamint Pfeiffer Zoltán vezette Magyar Függetlenségi Párt a szavazatok hetven százalékát szerezték meg. A választási eredmények mögött felsejlik a helyi társadalom: a baranyai községben a lakosok többsége saját földjén gazdálkodott. A kommunista hatalomátvétel után a településen őket érte a legtöbb sérelem, ezért 1956 októberében igyekeztek kihasználni a lehetőséget a változásra. Ebben a baranyai községben a már október 26-án megválasztották a Munkás-Paraszt Nemzeti Bizottságot, amely még aznap felügyelete alá vonta a tanácsot és a rendőrséget (néhány rendőrt azonnal elbocsátott), feloszlatta (!) a járási pártbizottságot, lefoglalta személygépkocsiját, bevonta a fegyvereket. Mindezt azért, hogy őrködjenek községük "nyugalma és békéje felett" (gátat emeljenek "az oktalan pusztításnak, melyet a 10 éven keresztül felgyülemlett sok keserűség okozott") visszaállítandó a "tönkretett bizalmat".[54] Amikor a pártbizottságiak sérelmezték az ellenük hozott intézkedéseket, azt a választ kapták, hogy "Sellye község lakosságának kívánságára intézkedtek így". A községi forradalmi szerv felülbírálhatta az intézményi, vállalati munkástanácsválasztásokat: legitimitására bizonyíték, hogy döntéseit elfogadták. Józanság, kiegyensúlyozottság, nyitottság, bölcsesség kellett ehhez. A bizottság nem helyezte vissza állásába a kommunista hatalomátvételkor elbocsátott segédjegyzőt, mivel a gazdák szerint "igen pökhendi volt", de elutasította az egyik leváltott kommunista funkcionáriust is, aki nemzetőrnek jelentkezett. Érveik: az illető feloszlatta a kultúrotthon zenekarát, "mivel abban kulákok muzsikálnak", káderjellemzésében "kulákrokonságnak" nevezte az egyik helybelit, aki emiatt nem kerülhetett egyetemre, valamint a helyi színjátszók megbízhatatlanságára hivatkozva megakadályozta, hogy a kultúrházban előadják A kőszívű ember fiait.
Tiszaföldváron sem a helyi pártbizottság, sem a helyi tanácsi vezetés képviselői nem kerültek be a forradalmi szervekbe. Az ok: "Tiszaföldvár 1950-ig járási székhely volt. Polgári iskolával, majd gimnáziummal, jelentősebb számú értelmiséggel rendelkezett, ahol még 1956-ban is sok, Budapestről kitelepített lakos élt, akik a közeli Tisza Cipőgyárban dolgoztak. A gyümölcstermesztéséről és szeszfőzdéiről híres nagyközség gazdasági életére katasztrofális hatást jelentettek az 1950-es évek korlátozó intézkedései, a kötött gazdálkodás és a kisipar elsorvasztása. A bajokat csak tetézte az átlagosnál is merevebb helyi funkcionáriusok önkényeskedése."[55]

A forradalmi bizottságok létszáma és összetétele
Lehet-e számszerű kimutatást készíteni arról, hogy a települések hány százalékában jött létre új helyi hatalmi szervezet? Becslések szerint a települések 85-90%-ban. (Erre a belügyi jelentésekből és a bírósági iratokból lehet következtetni. Az 1957 májusában újjászervezett megyei politikai nyomozóosztályok kötelező feladatként 1959 közepéig folyamatosan gyártották jelentéseiket, összefoglalóikat, amelyekben tendenciózusan sorakoztak egymás mellett a nevek és az események. Járásokra, a járás községeire is lebontott  összefoglalók is készültek. Ezek használatát a szándékos felnagyítások, félreértelmezések mellett az is megnehezíti, hogy egybemosódnak bennük a forradalom első és az azt követő napjainak eseményei, és hiányoznak belőlük azok az események, tények, amelyek a forradalmi bizottságok rendteremtő, humánus jellegét támasztják alá.)
Az Új Zala október 31-én tudósítása szerint Zala megye valamennyi járási székhelyén, valamint a megye falvainak háromnegyedében megalakultak a forradalmi bizottságok. November 1-én pedig arról adott hírt a lap, hogy a zalaegerszegi járás 86 községében alakítottak forradalmi bizottságot. A korabeli adatok az ország valamennyi járására vonatkoztathatók. Ezt támasztják alá a restauráció időszakában született tanácsi iratok is.
Nem tudunk azonban különbséget tenni az éppen csak létrejött és a működő forradalmi bizottságok között.
 "A községekben különféle elnevezések alatt (Munkás Tanács, Nemzeti Bizottság, Forradalmi Tanács stb.) 16-60 főből álló szerv vette át a múlt községi tanácsainak államigazgatási és államhatalmi tevékenységét. Kívánatos, hogy a községekben az ideiglenes nemzeti forradalmi bizottmányok létszáma a községek nagyságától függően 20-30 legyen. [...] A demokratikus közigazgatás kialakítása a forradalom vívmányainak megerősítéséhez és szabad életünk felvirágzásához vezet."[56] A Egerben kinyomtatott korabeli röplap megállapítása a forradalom alatt létrejött helyi önkormányzati szervekről csaknem az egész országra általánosítható. A feladatkijelölés ugyanakkor - hasonlóan a kormánydeklarációkhoz - a "normális" időket idézte: amikor a helyi történéseket a központból jövő instrukciók határozták meg. A forradalom alatt megfordult az irány: a spontán kezdeményezéseket általánosították a helyi és az országos irányítók (egyes járási, megyei szervek és a kormány). Ők lettek a követők, s így mintegy a helyiek alárendeltjei.
A helyi forradalmi szervek létszámát és összetételét a közerkölcs (megbecsültség, tekintély), az arányosságra törekvés (rétegelv), az ésszerűség (szakértelem, hatékonyság), a hitbéli (vallás) és a politikai meggyőződés (eszmei elkötelezettség, párthovatartozás) egyaránt befolyásolta. A felsorolás sorrendiséget is takar, bár számos településen más és más elemre kerülhetett a hangsúly, s az események alakulása is változtathatott a prioritáson. A legszembetűnőbb, hogy a többnyire az október 30-a után színre lépő pártok részt kértek az irányításból, amit a rétegelvhez ragaszkodó forradalmi helyhatalmi szervek a legtöbb esetben ellenérzéssel fogadtak.
A fentieknek nem mond ellent, hogy számos olyan községről tudunk, ahol a forradalom alatti átalakítás mintát követett: a helyi irányítás megváltoztatásakor sok olyan település vette át a szomszédos település, a járás vagy a megye példáját, ahol nem volt meg a helyi kezdeményezőkészség, a szükség azonban arra ösztönözte a lakosságot, hogy megtalálja a rendteremtés új formáit. Különösen azokban a járásokban, megyékben volt így, ahol néhány nap alatt sikerült létrehozni a településeken is hasznosítható, a helyiek számára is rokonszenves új irányítási módokat. Ezekben az esetekben azonban nem az irányítási hierarchiába való betagozódásról volt szó, hanem kényszer szülte és meggyőződésből interiorizált mintakövetésről.
Karcagon a népgyűlésen kiválasztódott többtucatnyi forradalmi bizottsági tag testületük bővítésére és arányosítására felhívást tett közzé: "A Forradalmi Tanács felhívja mindazokat az üzemeket, szervezeteket, intézményeket, melyekben legalább 10-15-en dolgoznak, a Városi Forradalmi Tanácsba egy-egy tagot küldjenek be a legközelebbi ülésre. Ugyancsak felhívja a termelőszövetkezeteket, hogy minden 150 tag után egy-egy tagot küldjenek be. A küldötteket lássák el megbízólevéllel."[57] A képviselődelegálás eltérő módja is a demokratikus igazságérzetből következett. A városban főként kisüzemek, kisvállalatok, valamint nagy termelőszövetkezetek voltak: valamennyi képviseletét csak úgy lehetett megoldani, ha a nagy létszámú munkahelyek több dolgozójuk után állítottak küldöttet.
Komádiban a "népi érdekképviselet" megteremtése melletti érvek a következők: "egy község, járás, megye, ország életében nem az ügyintézői teendők a lényegesek", "szükségesek olyan szervek, illetve olyan érdekképviseleti személyek, akik megszabják az ügyintézők részére az irányvonalat", akik "a független Magyarország érdekben a magyar szellemnek megfelelően intézkednek és döntenek". "A nép kebeléből megválasztott" bizottság "hivatva van ezen átmeneti időben és súlyos helyzetben a község életében előforduló szükségleteket ellátni, és a községet vezetni a hazafiság szellemében, a független Magyarországért vívott harcban. Éppen ezért vált szükségessé, hogy ezen a nagygyűlésen a község jellegének és összetételének megfelelő számú népi bizottmányt válasszon, kiket felhatalmaz az időnek és szellemnek megfelelően érző, személyek útján való cselekmények végrehajtására".[58]  A Forradalmi Bizottmány javaslatát a nagygyűlés részben felülbírálta, amikor a parasztképviselők számát hatról 12-re emelte, a kisipari szövetkezeteknek javasolt két képviselői helyet pedig azzal utasította el, hogy ez a forma úgyis megszűnik. Az értelmiséget két fő, a kisipart és a kiskereskedelmet egy-egy fő képviselte. Az üzemek saját maguk jelölték munkástanácsi küldöttüket. Az ifjúság intézményes képviseletét fogadták el: a helyi Petőfi Kör és a Független Ifjúsági Szövetség egy-egy képviselőt küldhetett. Mindkettő lényegében pártképviselet is volt: a Petőfi Kör a reformkommunistákat és a veük szimpatizáló értelmiségieket tömörítette, a Független Ifjúsági Szövetség a második világháború utáni koalíciós időszakban a kisgazdapárt ifjúsági szervezete volt. (Komádiban 1945-ben az 5743 választójogosult 61%-a szavazott a kisgazdapártra!)[59]
A működési mód nem egy helyen az átmenetiség, az ideiglenesség tükre: sokan nem tudtak eleget tenni megbízatásuknak, mert eredeti munkájukat is végezni kívánták. Kabán pl. létrehozták a soros elnökséget, ami azt jelentette, hogy a Forradalmi Bizottmány tagjai felosztották maguk között a hét napjait, s ezeken más-más vállalta az egyszemélyi felelősséget a döntésekért.[60]
Az átalakulás a lakosság számától is függött. Minél nagyobb volt egy település, annál bonyolultabban zajlott a hatalomváltó folyamat. Több tízezres lakosú városban az önszerveződés általában több fázisban zajlott: meg kellett találni azokat a formákat, amelyekkel felváltható volt az erős és kiterjedt helyi hatalom. Ilyenek például az új szervek - nem egyszer többszöri - újjáválasztása, a forradalmi szervek elnevezésének módosítása vagy megváltatása, az átalakulást elősegítő kommunisták eltávolítása a forradalmi szervekből, valamint a megdöntött rendszer gyűlölt képviselői elleni intézkedések születése és végrehajtása.
Szombathelyen a megyei forradalmi bizottságnak huszonhét tagja volt, zömmel értelmiségiek (ügyvéd, orvos, író, pedagógus, pap). A városi forradalmi bizottság tizenhét tagja a lakosság szociális tagoltságát tükrözte: értelmiségiek, iparosok, munkások és parasztok egyaránt voltak köztük. Mellettük négy hivatásrendi forradalmi bizottság alakult: a pedagógusoké, a katolikus egyházé, a helyi íróké (a Magyar Írók Szövetségének kilenc főből álló helyi csoportja), valamint az ifjúságé.
Látrányban október 28-án két menetben ment végbe a helyi rendszerváltás. Délután 2-kor a moziteremben mintegy ötszázan gyűltek össze "a forradalmi megmozdulás alkalmával". "Ez a tüntetés követelte, hogy a községi tanács, mely Rákosi politikája alapján jött létre és lett megválasztva, mondjon le, és helyébe a forradalmi nemzeti tanácsot válasszák meg". Erre az aktusra este hétkor került sor: immár kétszázan kevesebben gyűltek össze. Az ülés kezdetekor lemondott a vb-elnök, a vb-titkár és a 30 tanácstag. Az ülést a Népfront helyi elnöke vezette le: "községünk vezetés nélkül nem maradhat, válasszunk forradalmi nemzeti tanácsot" - mondotta, és hat nevet ajánlott elfogadásra, egy másik bizottság 24 nevet tartalmazó jelölőlistát olvasott fel. A Népfront befolyásolási kísérlete kudarcba fulladt. "A jelenlevő dolgozók a javaslatot elutasították, és követelték, hogy a jelenlevők közül alakuljon jelölőbizottság, aki [sic!] javaslatot tesz a forradalmi nemzeti tanács tagjaira. Ez időben a jelenlevő dolgozók közül többen szinte kirobbanva rosszindulatúan az egész közgyűlést meg akarták zavarni" - olvassuk az ugyanaznap készült jegyzőkönyvben. Az indulatokat a község egyik köztiszteletben álló lakójának, Dr. Major Endrének sikerült lecsendesítenie, aki így érvelt: "e nehéz napokban mindenki jól gondolja meg, mit cselekszik, senki ne használja ki e forradalmi megmozdulást személyes bosszúállásra."[61] Végül a lemondott tanácstitkár is bekerült a forradalmi bizottságba, amelynek Major is tagja lett. Az egykori tanácstagok közül néhányan immár a forradalmi bizottságban folytathatták köztevékenységüket. "A forradalmi jelenlévő dolgozók a megválasztottakat felhatalmazzák a község közigazgatási ügyvitelével" - írja a korabeli jegyzőkönyv.[62] A fentiekből egyértelmű, hogy a helyiek a demokrácia játékszabályaihoz ragaszkodtak, és nem a megdőlt rendszer képviselői elleni harag motiválta őket. A helyi véleménykülönbségek a továbbiakban sem sikkadtak el: a szűkebb vezetés megválasztására visszamaradt huszonhét fő közül csak tizenheten szavaztak az elnökjelöltre. Az ügyvitelben jártas egykori tanácstitkár ellenben titkárjelöltként a szavazatok maximumát kapta.
Szerecsenyben a forradalmi bizottság október 31-i alakuló ülésén egyöntetűen úgy vélekedtek a jelenlévők, hogy kommunisták ne kerüljenek az új községi irányító szervbe, a reformátosuk, illetve a katolikusok arányáról azonban késhegyig menő vita folyt.[63]
A községekben (2-3000 lakosig) is változatos önkormányzati formák jöttek létre, amelyek stabilabbaknak bizonyultak, mint a nagyobb települések többségéé. Kisebb volt a rossz döntés lehetősége: a közszereplők ismerték egymást, és általában különbséget tudtak tenni az (ön)jelölt látványos, karrierista fellépése, a szereplésvágyból is adódó demagógiája és a kiválasztott tapasztalati tényekre támaszkodó szervezési  és kommunikációs képessége között. A személyes ismertség megakadályozhatta, hogy méltatlan emberek kerüljenek pozícióba. Ugyanakkor a helyi (csoport)érdekek, rokonsági, ismerősi kapcsolatok is befolyásolták a helyi forradalmi rendszerváltozást, ami érdeksérelmekhez is vezethetett.

A települési, munkahelyi és rétegképviseleti forradalmi szervek kapcsolata

Az új helyi hatalmi viszonyok bonyolultsága a zalaegerszegi forradalmi szervek felsorolásával szemléltethető. Zalaegerszegen a fegyveres testületeket nem számítva a következő néphatalmi szervek jöttek létre: (Az alakulás sorrendjében. A dőlten szedettek helyi és területi szervek, a többi üzemi, hivatali - munkahelyi - szerveződés, a kövéren szedettek rétegképviseletek) október 26-án: Zalaegerszegi MÁV-állomás Forradalmi Bizottmánya, Zala Megyei MESZÖV és MÉK Munkástanácsa; október 27-én: Zalaegerszegi Városi Forradalmi Bizottság, Zala Megyei Villany- és Épületszerelő Vállalat Munkástanácsa, Zala Megyei Közraktárak Munkástanácsa, Zalaegerszegi Gépipari Vállalat Munkástanácsa, Zalaegerszegi Ruhagyár Munkástanácsa, Zalaegerszegi Népbolt Vállalat Munkástanácsa, Zala Megyei Tejipari Vállalat Munkástanácsa, Zala Megyei Terményforgalmi Vállalat Munkástanácsa, Zala Megyei Vendéglátóipari Vállalat Munkástanácsa; október 28-án: Zala Megyei Forradalmi Bizottság, Zalai Kőolajipari Vállalat Munkástanácsa; október 29-én: Zala Megyei Tanács Munkástanácsa, Zalaegerszegi Járási Tanács Munkástanácsa, Zalaegerszegi Városi Tanács Munkástanácsa, Zala Megyei Tatarozó-Építő Vállalat Munkástanácsa, Zala Megyei Állami Építőipari Vállalat Munkástanácsa, Zalaegerszegi Járási Tanács Munkástanácsa, Zala Megyei Pedagógus Forradalmi Tanács, Zalaegerszegi MÁV-fűtőház Munkástanácsa, Zala Megyei Vasipari Vállalat Munkástanácsa, Zala Megyei Állatforgalmi Vállalat Munkástanácsa; október 31-én: Zalaegerszegi Sütőipari Vállalt Munkástanácsa, november 1-jén: Járási Pedagógus Forradalmi Tanács, november 2-án: Zala megyei FÜSZÉRT Vállalat Munkástanácsa, Zalaegerszegi Húsipari Vállalat Munkástanácsa, Általános Asztalosipari Vállalat Munkástanácsa, valamint december 3-án: Zala Megyei Munkástanács.[72]
Kaposváron a teljhatalom a megyei forradalmi bizottság kezében volt, amit a forradalmi rétegszervezetek és a munkahelyi forradalmi bizottságok is elismertek. Ha vitájuk volt egymással és másokkal, a döntést a Megyei Forradalmi Tanácstól várták.
Szombathelyen a forradalmi szervek mellérendeltségéről beszélhetünk. Mind a munkástanácsok, mind az ifjúsági forradalmi bizottság vezetői feljogosítva érezték magukat, hogy beleszóljanak a megye és város irányításába. A Szombathelyi Pamutipar Munkástanácsa október 31-én levélben szólította fel a megyei Forradalmi Nemzeti Bizottságot, hogy vetesse őrizetbe a polgári öltözékben bujkáló ávéhásokat, és kobozza el fegyvereiket.[73] 
Munkástanács gyűjtőnéven a munkahelyi forradalmi szervek körébe sorolandók mindazon forradalmi szervek, amelyeket a munkahelyen alakítottak, legyen az a munkahely államigazgatási (tanácsi), erőszakszervi (kendőrség, katonaság) hivatal, kis- és nagyüzem, kereskedelmi vagy vendéglátó-ipari egység, ügyvédi kamara, iskola, gépállomás, téesz vagy egyéb olyan munkahely, ahol többen dolgoztak - néhány tíz főtől több ezerig. Ezeknek a helyzetük és homogenitásuk révén viszonylag problémamentesen megalakuló a forradalmi szerveknek változatos volt a tevékenységük, attól függően, hogy mennyire láttak el közfeladatokat - például a rendfenntartó és az oktatási intézmények - és vezetőik mennyire ambicionálták a munkahelyükön túlmutató közszereplést. Minél nagyobb és befolyásosabb volt egy munkástanács, annál nagyobb valószínűséggel került kapcsolatba a település forradalmi bizottságával. Bonyolult helyzet állt elő, ha a forradalmi bizottság és a munkástanács között személyi vagy hatásköri átfedés jött létre: erre leginkább az egykori tanács és pártbizottság helyett helyhatalmi feladatokat ellátó járási és a megyei köztestületekben volt esély.
A nagyüzemi munkástanácsoknak a forradalom legelején (Budapesten az Egyesült Izzó, vidéken a DIMÁVAG volt a legismertebb), majd főként a második szovjet beavatkozás után jutott szerep, amikor a helyhatalmi szervek már nem működhettek. Az üzemi demokrácia kiszélesítését kommunista párti jóváhagyással 1956 kora őszén a Szakszervezetek Országos Tanácsa kezdeményezte, amely a "munkásellenőrzést" a meglévő keretek között képzelte el.  Arra buzdította az üzemi dolgozókat, hogy bátran tárja a vezetés elé a problémákat, és azokat szabad pártnapokon, vagyis pártonkívüliek részvételével vitassa meg. Ezzel a lehetőséggel éltek Diósgyőrben: így vált a fiatal szakemberek által kezdeményezett reformbizottság, amely október 23-án a Munkásszervező Bizottság nevet vette fel, a megyei forradalmi eseményekben jelentős szerepet játszó munkástanács egyik csírájává (a másik az egyetemi diákság szerve volt: a Diákparlament). Ehhez persze a megyei pártvezetés rugalmasságára is szükség volt: Földvári Rudolf némi bizonytalankodás után a gyári vezetés tűrőképességét próbára tevő munkásbizottság oldalára állt.
Miskolcon, a Lenin Kohászati Művekben a sztrájkbizottság munkástanácsként is működött. A forradalom első megyei szervét az egyetemisták és a munkásképviselők hozták létre. Az egyetemi hallgatók számára nem voltak idegenek a gyáriak: tanulmányaik révén számosan kötődtek a nagyüzemhez.[74]
A munkahelyi forradalmi szervek és a települési forradalmi szerv egymásra voltak utalva, együttműködésük sokirányú volt, de az eltérő érdekek miatt olykor konfliktusok is kialakultak közöttük.                                
Szombathelyen a város legnagyobb üzemében, a MÁV Járműjavítóban már október 26-án megalakult a munkástanács, amelyet itt Forradalmi Tanácsnak neveztek. Vezetője egy orvos volt, aki a 27-én szerveződött és többször átalakult városi és megyei forradalmi bizottságnak - a Hazafias Népfront által szervezett Nemzeti Bizottságból végül Nemzeti Tanács lett - is tagja lett.
Zalában szoros együttműködés alakult ki az üzemi munkástanácsok (az olajvállalat megyei telephelyei) és a parasztgazdák között: az olajosok zöme helyi lakos volt.
Muraszemenyén október 28-án a bázarekettyei üzemi munkástanács tagja számolt be az összegyűlt 350 gazdának a forradalom járási, megyei és országos eseményeiről, s arra buzdította őket, hogy nyílt szavazással, késlekedés nélkül alakítsanak forradalmi bizottságot, ami meg is történt. A parasztokat az ideiglenes Nemzeti Bizottságban három, a munkásokat és az értelmiséget egy-egy fő képviselte. Elnöknek maguk közül egy parasztgazdát választottak.[75]
A forradalmi rétegszervek - a fiatalság, a hadsereg, a munkások, az értelmiségiek és a parasztság képviselői - azok a forradalom alatt szerveződő csoportok, amelyek - eltérően a szintén forradalomfüggő új helyhatalmi szervektől - nem egy vagy több település irányítására, hanem egy réteg vagy csoport érdekeinek képviseletére alakultak. (A munkástanácsok is rétegszervezetnek minősülnek, ha egy gyár vagy üzem dolgozóit tömörítették.) A pártoktól és a tömegszervezetektől eltérően sem a forradalmi bizottságok, sem a forradalmi rétegszervek nem a szervesen fejlődő politikai élet részei voltak, hanem a rendkívüli helyzetből adódó igények hozták őket létre. S ez nem ígért számukra jövőt: a lázas átmeneti idők prolongálhatatlanok. Csak a forradalom idején volt rájuk szükség: a forradalom legitimálta őket, így a forradalom konszolidálódása után óhatatlanul megszűntek (volna), vagy átalakultak, betagolódtak (volna) az országos hierarchiájú intézményekbe és rétegszervezetekbe.
A forradalmi rétegszervek nem egyszer egybeestek a munkahelyi szerveződésekkel, de az esetek többségében nagyobb egységekké álltak össze: egybefogták a település hasonló foglalkozású lakóit, ennyiben a szakszervezetekkel, társadalmi egyesületekkel rokoníthatók. Mivel rétegérdekeket képviseltek, nem tartottak igényt a teljes helyi irányítás szervezésére és felügyeletére, ugyanakkor részt kértek mindkettőből. Részvételi szándékukat éppen szervezettségükre, testületi mivoltukra alapozták. Ebből a szempontból a politikai pártokkal és a szakszervezetekkel is rokoníthatók, amelyek azonban a szerveződésben - az esetek többségében az újjáalakulásban - néhány nappal lemaradtak a rétegképviseletektől. A pártok "kilógtak" a forradalomból, a forradalmi rétegszerveknek ellenben a forradalom volt a lételeme.  A pártokra, mint a demokratikus politikai konszolidáció legfőbb letéteményeseire volt szükség, ami óhatatlanul szembeállította őket a forradalom győzelme után elhalásra ítélt forradalmi szervekkel: a rétegképviseletekkel, a munkahelyi forradalmi szervekkel és a települési, területi forradalmi bizottságokkal egyaránt.
A városi, megyei forradalmi szervek melletti munkás-, katonai, értelmiségi és paraszttanács foglakozás szerint differenciálta a résztvevőket, s nem politikai hovatartozás szerint (például október 26-án a Győri Nemzeti Tanács).[76]
Volt olyan megyei szerv, ahol már az elnevezés is tükrözte a társadalmi összetételt: Szolnokon például Megyei Forradalmi Munkás-, Paraszt- és Katonai Tanács alakult.[77] Másutt nem volt így. A Borsod Megyei Munkástanács neve ellenére sem csupán munkásokat tömörített, a Baranya Megyei Munkásság Nemzeti Tanácsa pedig alapvetően mérsékelt, hatalomátmentő "koalíciós" képződmény volt.
A forradalom alatti helyi önigazgatás kötődött a helyi rétegképviseletekhez, ugyanakkor ez utóbbiak tevékenységének jelentős része nem kapcsolódott a forradalmi bizottságokhoz. Itt csak e két, eltérő típusú önigazgatási forma érintkezési pontjairól lesz szó.[78]
A Somogy megyei Forradalmi Nemzeti Tanács jogi bizottságával kidolgoztatta a munkástanácsok szervezeti szabályzatát. A katonai forradalmi tanács feladatául szabta, hogy bocsásson el állásából három katonatisztet, és vegye őket őrizetbe.
Székesfehérvárott november 2-án döntött arról a megyei és a városi Nemzeti Tanács, hogy ők a hatalom legfőbb birtokosai, s nekik van alárendelve az Ifjúsági Forradalmi Tanács, a munkástanácsokat összefogó csúcs-munkástanács, a Parasztság Tanácsa (?), az Értelmiségi Forradalmi Tanács, a Katonai Forradalmi Tanács. [79] Az érintettek reagálásáról nincs információnk, feltételezhetjük azonban, hogy az egyes forradalmi szervek elkülönülési kedvét némileg visszafogta annak felismerése, hogy a mindennapi élet viteléhez szervezettség: hierarchikus irányítás szükséges.
Az egyetemi és főiskolai hallgatók október közepi lázadása, a MEFESZ-alakító üléseknek az egyetemisták között országosan ismertté váló radikális határozatai nem tartoznak témánkhoz, hiszen a helyi forradalmi szervek csak az október 23-át követő héten jöttek létre. Az ifjúságnak a forradalom győzelme után más szerep jutott, mint a forradalmat megelőző hetekben és október 23-án. Akkor szinte egyedül uralták a közéletet azzal, hogy szervezetten adtak hangot a társadalom más rétegeit is foglalkoztató problémáknak. A forradalom kitörése után betagozódtak a változást sürgetők és megvalósítók sokszínű táborába. A forradalom kiterjedésével egyre inkább háttérbe szorultak, pontosabban tevékenységük olyan területekre korlátozódott, amelyek életkori sajátosságaiknak, társadalmi helyzetüknek megfelelt: főként oktatási intézményükben tevékenykedtek, nemzetőrök lettek, információgyűjtéssel, hírszolgálattal segítették az új helyi hatalmat, esetleg futárszolgálatot láttak el.
Sopronban MEFESZ vezetők elvi bizottságot választottak, amely az elvégzendő feladatok szerint oszlott csoportokra.[80] A közigazgatás átszervezése, a település mindennapjainak irányítása a "felnőttek" kezébe került. Nem egy helyen intézményük vagy életkori csoportjuk képviseletében bekerültek a forradalmi bizottságokba is. Közismert, hogy a miskolci Diákparlamentnek és a debreceni egyetemistáknak kezdeményező szerepük volt városuk, megyéjük forradalmi szervének létrehozásában, s befolyásukat a helyi irányításra - kisebb-nagyobb mértékben - a későbbiekben is megőrizték.[81]
Az ifjúság fogalma összefonódott a forradaloméval, s ezt feltehetően egyesek ki is használták. Számos olyan röpirat, plakát jelent meg, amelyek ifjúsági szervezetek nevében nyilvánítottak politikai véleményt, ugyanakkor nem lehet tudni, valóban szervezet, vagy csupán egy-egy ember - s egyáltalán nem fiatal - áll-e a vállalkozások mögött, amelyek?, akik? a nagyobb politikai hatékonyság kedvéért hivatkoztak a "hős fiatalokra". Ilyen lehetett a Forradalmi Ifjúság Főhadiszállása vagy a Forradalmi Ifjúság Tanácsa aláírású kiáltvány is.[82]
Néhány nagyobb településen, ahol a régi vezetés nem hangolta maga ellen a lakosságot, a forradalom első napjaiban a helyi fiatalok saját követeléslistával akartak nyomást gyakorolni a pártállam helyi képviselőire. Volt, ahol külső támogatóként segítették az új helyi vezetést. A "Tolna megyei forradalmi ifjúság" röplapon hívta fel a lakosságot, hogy támogassák az újonnan megválasztott "nemzeti bizottságokat".[83]
Mivel sok helyen átalakult a helyi forradalmi szervezet, és az ifjúsági forradalmi szervek összetétele is változhatott, az együttműködés jellege és dinamikája nehezen követhető nyomon. Más ugyanis, ha egy túlzottan kommunista befolyásúnak tartott forradalmi bizottságot bírál egy alapvetően kommunistaellenes ifjúsági tömörülés, és megint más, ha reformkommunista szellemiségű fiatalok próbálnak gátat vetni a helyi jobbratolódásnak. S ez csupán a két véglet.
Szekszárdon az Ifjúsági Forradalmi Bizottság felszólította a városi tanácsot - országos és helyi vonatkozású - követelései teljesítésére, és sürgette a helyi forradalmi bizottság megalakulását. Erről a szervezetről a legújabb feldolgozásban sem találhatók információk, így az értesülés mintegy a levegőben lóg. Mivel azonban röplapot is kiadtak "Szekszárd dolgozó népe!" címmel, feltételezhető, hogy nem voltak hatástalanok, még ha esetleg csak egy-két személy állt a kezdeményezés mögött, s csupán egy fiktív szervezetről van szó.
Szombathelyen azok a fiatalok radikalizálták a forradalmat, akik elégedetlenek voltak a fontolva haladó, kompromisszumokat kereső helyi reformerekkel. Vas megye központjában október 27-én Nemzeti Bizottság vette át a teljhatalmat (s talán másfél, két napig birtokolta is). Létrehozói a megye reformer kommunista vezetői, a Hazafias Népfront elnökségének tagjai - kommunisták és "társutasok": az 1948-ban elsorvasztott pártok alkalmazkodói - voltak, valamint azok a szakszervezetiek, munkások és értelmiségiek, sőt kisiparosok és "egyháziak", akiket ők választottak ki annak bizonyítására, hogy szervezetük a lakosság egészét képviseli. A Nemzeti Bizottság befolyása alá vonta a közigazgatási és erőszakszerveket, megegyezett a szovjet laktanyák parancsnokaival; elfogadta a népköveteléseket, és ígéretet tett arra, hogy eljuttatja őket a kormányhoz. A szombathelyi fiatalok szervezete, a Forradalmi Munkás és Ifjúsági Bizottság már aznap bírálta az új hatalmi szervet. "Aki vétett hivatali hatalmával, visszaélve a nép ellen, maradjon ki a Nemzeti Bizottságokból, bűneikért a törvény előtt feleljen, új népi törvényeink szerint" - olvasható röpiratukban.[84]  A Nemzeti Bizottság az október 28-ai politikai fordulat után kiállt a "Nemzeti Kormány" mellett, amit sokan - főként a helyi fiatalok - visszalépésként érzékeltek. A Nemzeti Bizottság kényszeredetten védekezett: "Amit a nép kíván - teljesül! Ahhoz, hogy az életszínvonal emelkedjék, legelőször élni kell! Ahhoz, hogy szabadabbak legyünk, nem szűk koporsó, hanem demokratikus haza kell! Ahhoz, hogy ifjúságunk követelései teljesüljenek, a legrosszabb a testvérharc, a legjobb az összefogás, az egység! A Központi Vezetőség és a Nemzeti Kormány azt hajtja végre, amit a magyar nép akar!" [85] 
A szombathelyi Forradalmi Munkás és Ifjúsági Bizottság különleges képződmény volt. Nem csupán azért, mert intézményesíteni tudta a helyi forradalmat elindító fiatalok lelkesedését, hanem összetétele, vezetése más volt, mint a többi ifjúsági tömörülésé. Nem diákszervezetként, nem fiatal értelmiségi csoportosulásként működött, mint Budapesten a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága, vagy Miskolcon a Diákparlament, hanem területi alapon próbálta összefogni a város fiataljait. Létrehozói munkások voltak. A helyi diákok szervezete is a zömmel munkásokból álló Megyei Ifjúsági Forradalmi Bizottság alá tartozott. A testület tizenhét tagja közül tizenegyen munkások lehettek.[86] "Befészkelték" magukat a Magyar-Szovjet Társaság helyiségeibe, igénybe vették az ott található hangosítót. Vezetőjük egy huszonhét éves, normásként dolgozó munkás volt. A belügyi nyomozó hatóságok az ő nevéhez kötötték a nyomda megszállását, ahol az általa (is) összeállított követelések megjelentek. Két legközelebbi munkatársa géplakatosként, illetve cipőgyári munkásként dolgozott. Nézeteik konzervatívok, két fő elemük: a keresztény hit és a szociális elkötelezettség. Be kívánták vezetni a hitoktatást, vissza akarták állítani a nemzeti ünnepek mellett az egyházi ünnepeket is. "A magyar anyák és nők ne a termelésben, hanem a gyermeknevelésben vegyék ki részüket. A családapáknak biztosítsanak olyan fizetést, hogy családját el tudja tartani" - írják október 27-i röplapjukban.[87] Küldöttük a Dunántúli Nemzeti Tanácsban is képviselte a szervezetet.[88]
Szolnokon Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség alakult.[89] A forradalom egész ideje alatt feszült volt a viszony a megyei forradalmi bizottság és az egyetemisták között: a fiatalok túl megalkuvónak, erélytelennek tartották a kiegyensúlyozottságra törekvő helyi vezetést.[90]
Kaposváron éppen fordított volt a helyzet: a reformer kommunista beállítottságú Zrínyi Kör túl jobboldalinak találta a Somogyban teljhatalmat gyakorló megyei Forradalmi Nemzeti Tanács programját.
A forradalom második szakaszában is van példa a helyi fiatalság önszerveződésére. Bicskén október 30-án választottak Ideiglenes Ifjúsági Bizottságot.[91] Jászberényben november 1-jén alakult meg a Tanítóképző Intézet diákjaiból és a helyi üzemekben dolgozó fiatalokból a Forradalmi Ifjúsági Szövetség, amely a Nagy Imre-i vonalat követte: a helyi fiatalok, akik hallgattak a Budapestről érkező egyetemistákra, nemzeti alapokon nyugvó szocializmust szerettek volna. A helyi laktanyából fegyvereket kaptak, és november 4-én használták is őket a szovjetek ellen.[92]
A katonaság október 23-a utáni magatartása befolyásolta a forradalom menetét, ezért indokolt, hogy tevékenységük bizonyos vonatkozásairól szó essék. A helyi forradalom alakulása nagyrészt azon múlott, hogy a településeken, vagy azok közelében tartózkodó katonai egységek szembeszegülnek-e a kormányintézkedésekkel, s átállnak-e a felkelők oldalára, vagy passzivitásukkal segítetik a változást akarókat. A döntés leginkább a parancsnokokon múlott, akik nézeteiktől, személyiségüktől függően oldották meg a konfliktushelyzetet. Külső ráhatás befolyásolhatta az ingadozókat, s esetenként a legénységi állásfoglalásnak is szerepe lehetett az elrendelt parancs megszületésében.
Az összeomlott, hiteltelen helyi hatalmat nem azonnal váltotta fel a forradalmi önigazgatás.[93] Szolnokon október 26-án a párthoz (kormányhoz) hű hadsereg tartotta fenn a rendet.[94] Szegeden katonai közigazgatást vezettek be,[95] Hódmezővásárhelyen a forradalom első szakaszában katonai tanács vette át a város és a helyén maradt régi közigazgatási apparátus feletti irányítást is.[96] Miskolcon és Mosonmagyaróváron a fegyveres erők bevetése segítette elő a régi hatalom megdöntését.
A hadsereg erőszakos beavatkozása az eseményekbe eltérően hatott a helyi hatalmi viszonyok alakulására. Volt, ahol ideig-óráig elodázta a helyi rendszerváltást (Esztergomban, Kecskeméten, Nagykanizsán, Szegeden és Zalaegerszegen), máshol viszont meggyorsította: elsősorban azokon a településeken, ahol a parancsnokok az új helyi vezetés mellé álltak, és nem egyszer be is kerültek a helyi forradalmi bizottságba. Veszprémben Sánta Károly, a forradalom mellé állt katonák vezetője, a Nemzeti Forradalmi Tanács tagja "bejelentette, hogy a nép katonaruhába öltöztetett fiai, tisztjeikkel együtt a nép iránti esküjükhöz híven nem fognak soha fegyvert testvéreikre, mert teljes egészében egyetértenek az egyetemi ifjúság és az egész megye lakosságának követelésével. De megakadályoznak mindenfajta provokációt, amely a nép vagyonát veszélyezteti."[97]
Nem egy helyen a haderő helyi egységei létrehozták saját forradalmi szervüket - amelyet az esetek többségében forradalmi tanácsnak neveztek. A katonák forradalmi szervezeteinek azokon a településeken jutott szerep, ahol nagyobb létszámú hadsereg tartózkodott, s ahol vezetőik vagy maguk a katonák létrehozták "szakmai" képviseletüket. Ilyen hely sok volt, hiszen a hidegháborús időkben a hadsereget nem csupán mértéktelenül felduzzasztották, hanem arról is gondoskodtak, hogy az ország minden területén állomásozzanak egységek. Nem igazán tudható, hogy a katonai tanácsok mit tekintettek fő feladatuknak: a kormány - a honvédelmi minisztérium - támogatását vagy - éppen ellenkezően - támadását; a rendteremtést a helyi forradalmi bizottságokkal egyetértésben, vagy a saját egységük átalakítását, gyűlölt feletteseik eltávolítását.[98] Itt a vizsgálódás tárgya csupán tevékenységük egyik szegmense: viszonyuk a települési forradalmi szervekhez.
Baján október 26-án a városi forradalmi bizottság mellett katonai forradalmi bizottság is alakult.[99] A Lenti Forradalmi Tanácsa október 27-én kapta meg a helyi katonai egységek forradalmi szervezetének csatlakozó nyilatkozatát: "A Zajdai helyőrség mindenkor a nép mellett van, és mindenkor a dolgozó nép érdekeit képviseli és annak akaratát teljesíti..."[100]
A székesfehérvári helyőrség újjáválasztott Forradalmi Katonai Tanácsa október 30-án deklarálta: "a nép mellett, a szabadságharc mellett állunk. A népre nem lőttünk, nem lövünk és nem is fogunk lőni [...] a Székesfehérvári Helyőrség vállalja és feladatának tekinti a rend fenntartását a nemzetőrséggel és a rendőrséggel karöltve".[101] A térségi lövészhadtest Katonai Tanácsa feloszlatta a dunántúli munkásépítő-zászlóaljakat, többségüket leszerelte, és javasolta a forradalmi bizottságoknak, hogy a megmaradottakat vonják be a nemzetőrségekbe, és fegyverezzék fel őket.[102]
Több példa van arra, hogy a helyi forradalmi bizottságok igyekeztek megnyerni maguknak a településükön vagy annak közelében állomásozó katonai egységeket. Karcagon a forradalmi bizottság retorikailag jól felépített, a katonák érzelmeire ható felhívásban szólította fel "Mezőtúr tisztjeit, tiszthelyetteseit és harcosait", hogy csatlakozzanak hozzájuk, vagyis szegüljenek szembe a hatalommal, a kormánnyal.[103]  A Karcagon állomásozó katonai egységek talán a felhívás hatására alakították meg a katonákat összefogó és irányító Honvédelmi Bizottmányt. A települési forradalmi bizottság, az október 27-én tömeggyűlésen létrejött Forradalmi Munkástanács - amelynek megalakítását a helyi kommunisták is szorgalmazták: ők az "ideiglenes munkás-, paraszt- és katonatanács" elnevezést javasolták -, két nap múlva felvette a helyiek összességét jobban reprezentáló Forradalmi Tanács nevet, s a vele párhuzamosan alakult Honvédelmi Bizottmányt - a helyi katonai és rendfenntartó erők forradalmi szervezetét - irányítása alá rendelte. Az együttműködés zavartalan volt e két forradalmi szervezet között: a hatásköröket egyértelműen megosztották, többen mindkét testületnek tagjai lettek. 
Ott volt szorosabb kapcsolat a helyi forradalmi bizottságok és a katonai tanácsok között, ahol a katonai tanácsok szembeszegültek parancsnokaikkal. Ezeken a helyeken a spontán megválasztott katonai forradalmi szervek radikálisabbak voltak, mint a központi elvárásokhoz igazodó parancsnokaik, akik közül sokakat a katonák forradalmi szervezete le is váltott.
A katonai tanácsok és a forradalmi bizottságok közötti kapcsolat lehetett mellé-, vagy alárendelő.

Azokban a régiókban, ahol jelentős haderő állomásozott, különösen befolyásolta a helyi eseményeket a helyi egységparancsnokokhoz, illetve a forradalmi katonatanácsokhoz való viszony. Ez utóbbiak jellegét viszont a katonai tanács súlya - fölé-, mellé- vagy alárendeltje volt-e az egységparancsnokságnak? -, összetétele, politikai vonala határozta meg: a folytonos átalakulások, az e szervekben is végbemenő jobbratolódás miatt azonban nehéz trendeket érzékelni.
A hadseregben szolgálók eligazodását nehezítette, hogy hatalomátmentési célból a Honvédelmi Minisztérium is szorgalmazta katonai tanácsok alakítását. Elképzeléseiket október 30-án öntötték formába: "parancsot adtak katonai tanácsok létrehozására". Akkor határozták el erre magukat, amikor már a legtöbb katonai egységnél már napok óta létezett forradalmi tanács, nem egy helyen már a második összetételben: kiegészítés, elküldés vagy újraválasztás révén módosítva.[106] A katonai tanácsok joggal voltak bizalmatlanok a széthulló, ellentétes utasításokat küldözgető Honvédelmi Minisztériummal szemben. Önállósították magukat, és ezzel nem megkönnyítették, hanem megnehezítették a központ, a Honvédelmi Minisztérium dolgát, ahol csak október 30-31-én alakult meg a honvédség vezetésének Forradalmi Katonai Tanácsa, amely nyilatkozatban csatlakozott a munkás-, ifjúsági és értelmiségi forradalmi szervekhez. Ennek csupán elvi jelentősége volt, hiszen az említett szervek változatos és változó összetételben, szétszórtan és mindenféle kapcsolat nélkül működtek, ami eleve illuzórikussá tette az új forradalmi szerv bármiféle hatékonyságát. Emellett a központi katonatanácsot eleve eljelentéktelenítette, hogy a helyi katonatanácsok az egységük közelében lévő település forradalmi bizottságát érezték magukhoz közel, amelyre az állam szétesettsége miatt egyébként is rá voltak utalva. S ez kölcsönös volt: a forradalmi bizottságok tekintélyét növelte, a település biztonságát garantálta a katonai támogatás. Számos helyen a katonaság segítette, fegyverezte fel a rend fenntartására szerveződő nemzetőr, polgárőr csoportokat, amelyek a helyi forradalmi bizottságok ellenőrzése alatt működtek.
A helyi parancsnokok szorítóba kerültek: vagy a katonai tanácsokhoz alkalmazkodnak, vagy feletteseik parancsainak engedelmeskednek. A mérleg általában az erősebb, befolyásosabbnak vélt fél felé billent. A pápai hadtest vezetője szembeszállt a forradalmi bizottságok mellé állt katonai tanácsokkal, nem csupán a helyiekkel, hanem a megyei, sőt a regionális forradalmi központtal is. November 1-én parancsba adta: "Elrendelem, hogy az alakulatok parancsnokai az elkövetkezendőkben a városi, járási, megyei forradalmi tanácsok utasításait nem hajthatják végre. Ugyanez vonatkozik a Dunántúli Nemzeti Tanács utasításaira is." A parancsnokok csak az Országos Honvédelmi Bizottmányhoz fordulhattak szigorúan betartva a katonai hivatalos utat.[107] E mögött a konfliktus mögött felsejlik a kormány és a helyi forradalmi szervek közötti ellentét is. A kormányérdekeket képviselő hadtestparancsnok az anarchia elkerülése érdekében ellenezhette a széttagoltságot, a kormánnyal elégedetlen forradalmi szervek pedig befolyásuk jelentős növekedését remélhették a katonai tanácsok támogatásától.
A forradalom alatt alakult értelmiségi szervezetek - úgy tűnik - sem számukat, sem jelentőségüket tekintve nem mérhetők az ifjúsági és a katonai forradalmi szervekhez. Viszonylag késői megalakulásuk miatt - zömmel a forradalom második hetében létesültek - viszonylag kevés információ maradt fenn róluk: az akadálytalan működéshez alig egy-két nap állt rendelkezésükre. Létrejöttük mindenesetre azt jelzi, hogy a helyi értelmiségben is felmerült az igény az önkormányzatiságra, az önálló politikai érdekképviseletre. Ezek a szervek nem a forradalom előtti erjedés időszakában a reformer szellemiségű kommunista értelmiségieknek és az őket támogatóknak teret adó vitakörök, értelmiségi klubok folytatásai voltak, hanem az addig a közéletből kirekesztett vagy önként kivonult értelmiségiek által létrehozott új szervezetek, amelyek azzal a nem titkolt céllal is alakultak, hogy a megváltozott hatalmi helyzetben hatékonyabban szólhassanak bele a helyi irányításába. 
A kaposvári pedagógusok egy csoportja bírálta az iskolák "munkástanács-választását": szerintük túl sok egykori rendszerkiszolgáló kapott szerepet az iskolák új vezetésében. A helyi elitcserét mechanikusan képzelték el. Szerintük, aki kitüntetést és a vele járó béremelést kapott a letűnt rendszerben, nem kerülhet be az iskolai forradalmi szervezetbe, sőt, kiemelt fizetésüket is csökkenteni kell. Nehéz helyzetben lehetettek a Megyei Forradalmi Tanács oktatási bizottságának tagjai: ha hatalmi szóval beavatkoznak a munkahelyi választásokba, megsértik a demokráciát, ha nem tesznek semmit, a múlt rendszer kiszolgálóinak tarthatják őket.[108] A megyei Nemzeti Tanács kulturális bizottsága a beavatkozás mellett döntött: az iskolákban új munkástanács-választásokat sürgetett, mert ezekbe "vezetőkül a múltban kommunista tevékenységet kifejtő személyeket választottak". Az "elmúlt rendszer" soron kívüli előléptetéseiből származó plusz jövedelmet már a november havi fizetésükből is le szerette volna vonatni: kérte, hogy a megyei Nemzeti Tanács adjon ki erről rendeletet.[109]
Azokon a településeken, ahol az értelmiségiek létrehozták saját forradalmi szervezetüket, az egyházak helyi képviselői is szerepet vállaltak. Polgáron a római katolikus plébános és a református lelkész is tagja volt a helyi értelmiséget - tanárt, tanítót, óvónőt, bírót, gyógyszerészt, orvost - tömörítő testületnek, amelyet Értelmiségi Tanácsnak hívtak.[110]
Nyíregyháza orvostársadalma elégedetlen volt a várost irányító Munkástanáccsal: úgy gondolták, sok benne a nehezen döntő, a város, s különösen az értelmiségiek problémáit nem igazán ismerő ember. Érdekeik hatékony képviselete céljából október 30-ára értelmiségi nagygyűlést szerveztek, melyen körülbelül ötszázan jelentek meg. A nyílt szavazással megválasztott tíztagú Szabolcs-Szatmár megyei Forradalmi Értelmiségi Tanács küldötteket delegált a már megválasztott helyhatalmi szervekbe. Szorgalmazta a városi tanács egészségügyi osztályának átalakítását, kezdeményezte, hogy a munkahelyi forradalmi bizottságok vizsgálják meg, hogy a régi vezetők továbbra is alkalmasak-e funkciójukra, amelyet zömük politikai megbízásként kapott. Javasolta az ÁVH iratainak begyűjtését és őrzését. Ha kívánságuknak a megyei forradalmi bizottság nem tesz eleget - fenyegetőztek -, megvonják a bizalmat tőle. A november 2-i átirat tartalma és hangneme jelzi, hogy a megyeközpontban több hatalmi centrum jött létre, amelyek politikai beállítottsága eltérő volt, ugyanakkor e szervek egymásrautaltságuk tudatában próbálták elképzeléseiknek érvényt szerezni.[111]
Zalaegerszegen az új irányítást bonyolította, s olykor átláthatatlanná, zűrzavarossá tette, hogy a forradalmi szakmai érdekképviseletek is beleszólást kívántak ügyeik felsőbb szintű intézésébe. A pedagógusok azt a demokratikus megoldási módot eszelték ki, hogy "október 30-tól a megyei és városi oktatási osztály irányítását a Megyei Nemzeti Bizottsággal egyetértésben a Pedagógus Tanács hattagú bizottsága" vegye át.[112] Sok régi vezetőt leváltottak, újjászervezték az oktatás, miközben ügyeltek arra, hogy ne legyenek túlkapások, és elkerüljék a személyes bosszút.[113]
Az értelmiségiek helyi szervezetei nem egy helyen deklarálták különállásukat, máshol kinyilvánították, hogy együttműködnek a település forradalmi bizottságával.
Az értelmiség megosztottsága fokozatosan vált nyilvánvalóvá. A szocialista felfogás egyre inkább háttérbe szorult, s konzervatív felfogásra utaló nézetek jelentek meg. A Polgár községbeli  Értelmiségi Tanács november 2-i ülésén a település forradalmi bizottságának tanító foglalkozású tagja tiltakozott a magzatelhajtási törvény ellen, mely szerinte "a magyar nép tömeges kiirtására vezet, épp ezért népellenes". A huszonegy pontból álló, az általános követelésekkel rokon határozatukba e törvény eltörlését is belefoglalták.[114]

Káosz, metamorfózis,
Rendkívüli helyzetben - a forradalom ilyen - a káosz kialakulását számos tényező segíti. Ezek közé tartozik, hogy megszaporodnak a törvényi legitimációt nélkülöző szervek, amelyek úgy igyekeznek megsemmisíteni, lebontani, átalakítani a régi hatalmi szerveket, hogy ehhez nem egyeztetnek a rokon szervezetekkel, amelyek saját elképzeléseik szerint csinálják ugyanazt. Megbomlik a korábbi hatalmi hierarchia, és az olajozott működéshez szükséges alá- fölérendeltségi viszonyt pedig egy településen belül is úgy kell a települési forradalmi bizottságoknak megteremteniük, hogy sem saját hatáskörükkel, sem a többiekével nincsenek tisztában. Információik szegényesek és ellentmondásosak.
Budapesten különösen kaotikus viszonyok alakultak ki. A felbomló kerületi vezetés helyett szerveződő bizottságokban, új végrehajtó szervekben egymást nem ismerő emberek is kerültek. A káosz olykor életmentőnek bizonyult. Az egyik kerületi telefonügyeletes például kommunista apja ösztönzésére vállalta a forradalmi funkciót: hozzá futottak be a feljelentések az elfogandó ávéhásokról, aki az információt nem a letartóztatással foglalkozó fegyveres felkelőknek továbbította, hanem figyelmeztette a veszélyeztetetteket, hogy tűnjenek el.[115]
Az egyes szerveknek több tucat tagja volt: a forradalom tömegeket mozgatott meg, az emberek azonban csoportokra osztódva, többnyire egymástól elszigetelten, más-más érdekek képviseletében tevékenykedtek. A legtágabb hatóköre a városi és megyei forradalmi bizottságnak volt, de e szervek tagjai főként a megoldandó napi problémákkal küszködtek, és el voltak foglalva saját feladatkörük meghatározásával. 1956-ban központi forradalmi szerv híján a helyi forradalmi szervek felsőbb iránymutatásban sem reménykedhettek. A szétesettségnek, a magára maradottságnak nem egyszer kapkodás, hibás döntések sorozata lett a következménye. Minél összetettebb, többrétegű volt a helyi hatalmi struktúra, annál nehezebb volt kialakítani a forradalom összehangoltan működő helyi szerveit. A különféle helyi forradalmi szervek a rendteremtés, az ügyek összehangolása miatt rákényszerültek az együttműködésre, rivalizálásuk pedig a rendezetlen hatalmi viszonyokból és az újonnan élre kerültek ambícióiból következett.
A miskolci forradalmi szerv alakulásának kommunista szemtanúja így írja le a 25-i történéseket. "Felszólalok. Megszavazzák nagy huzavona után, hogy ott maradhatok. Szörnyű állapot, kb. százan döntenek mindenben. Mindenen óriási vita, nem haladnak semmivel. Pl. elhatározzák, hogy legyen szesztilalom. Megbízzák az egyik tagot, hogy vezesse be. Ez kimegy, néhány perc múlva visszajön: "Hogy kell ezt bevezetni?". Ajánlkozom, hogy majd én elintézem. Nagy meglepődés, de megszavazzák, percek alatt el is intézzük. Pillanatonként berohan valaki valami hírrel. A legnagyobb zavart az okozta, hogy Nagy Attila berontott, hogy Pestre kell menni teherautókkal a pestieknek segíteni. Mindenki menni akart. Végül is 11 teherautó ment el főleg diákokkal [...] Magyarázzuk nekik, hogy ez így nem lesz jó, hogy egy ilyen teremre való ember dönt minden kérdésben. Az az egyetemista, aki ott van, megcsömörlött az egésztől. Elismerik, hogy elnökség kell, vagy valami kisebb operatív szerv."[116]
Miskolcon szinte egy időben létezett három új hatalmi központ, amelyek befolyása, hatóköre különböző volt, abban azonban megegyeztek, hogy egyik sem volt igazán elégedett a másikkal, és valamennyiüknek ellentmondásos információk alapján kellett azonnali döntést hozniuk. A 25-i, 26-i véres atrocitások kikezdték a városházán székelő, reformista kommunistákat is magában foglaló Megyei Munkástanács tekintélyét, amely gyakorlatilag felbomlott, a megmaradtak immár a megye forradalmi bizottságai küldötteinek részvételével 29-ét tűzték ki az újjáalakulás dátumának. Az elsősorban a közvetítő, rendfenntartó szerepet preferáló Diákparlament is lényegében csődöt mondott, amikor képviselői az első napok organizációs teljesítményét nem tudták megismételni: a lincselő tömeg nem volt tekintettel rájuk. A legnagyobb, viszonylag egységes és szervezett tömeg fölött rendelkező DIMÁVAG munkástanácsa 28-án új Megyei Munkástanácsot alakított, és tartani lehetett attól, hogy a két munkástanács konfliktusba keveredik egymással. A fegyveres potenciállal rendelkezők egyeztetési kísérletét siker koronázta: a helyőrség és az egyetem katonai vezetői elfogadtatták a megyei küldöttekkel, hogy a DIMÁVAG munkástanácsának vezetői irányítsák a megyét.
Az ország legtöbb településén a forradalom első hetének végén - október 26-a és 30-a között - megalakult új önkormányzati szervek a forradalom mellé álló helyiek nyomására folyamatosan átalakultak: az esetek többségében kivetették magukból a "régi rend" képviselőit.
Szombathelyen az október 27-i Ideiglenes Megyei Nemzeti Bizottságot, amely a helyi népfront (és a kommunista párt) mérsékeltjeinek kezdeményezésére jött létre, két nap múlva váltotta fel egy immár más személyi összetételű forradalmi bizottság. A tanácselnök helyett egy ügyvéd került a testület élére. A megyei és a városi irányítás elkülönült egymástól: a nagyobb súlyú továbbra is a megyei forradalmi bizottság maradt.
Az október 26-án alakult Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány élére egy alezredes, a helyőrség parancsnoka került, egy levéltáros, egy vagongyári munkás és egy egyetemi tanársegéd - ez utóbbi megyei pártbizottsági tag is volt - tette teljessé a testületet. A Bizottmány 27-én megszakította a kapcsolatot a kommunista párttal, amely ezzel teljesen elvesztette befolyását a városra. Az új hatalmi szerv feloszlatta az MDP szervezeteit. A jobbratolódást jelzi, hogy a "bizottmány" három jelzője közül elmaradt a "szocialista".
Bács-Kiskun megyében a forradalmi szervezet élére az október 30-án (?) kiválasztott népfrontelnök helyére november 2-án a megyei tanács VB-elnöke került.[117]
Hajdúböszörményben kétszer alakult át a forradalmi bizottság. Az elsőt még Forradalmi Tanácsnak hívták, 70 főből állott, és két kommunista - a helyi fegyveres erők vezetői - is tagja volt. A hatalmat október 28-án a Tanács által választott Forradalmi Bizottmány vette át, amely a korábbi, 1954-ben választott végrehajtó bizottság helyét foglalta el.
A forradalom fokozatos jobbratolódása a helyi irányítás átalakulásaival is illusztrálható.
November első napjaiban több helyen nem bíztak már az egyes forradalmi bizottsági tagokban, emellett az újjáalakuló pártok képviselői helyet kívántak maguknak a forradalmi helyhatalmi szervekben. Akik a további változások ellen voltak, óhatatlanul a visszahúzók, - a radikálisok szerint - a maradiak táborába kerültek. Nem egyszer megvádolták őket azzal, hogy a megbuktatott rendszer híveivel cimborálnak.[118]
E példák is mutatják, hogy a forradalmi helyhatalmi szervek többségére talán a legjellemzőbb a változás volt. Csupán néhány nap kellett a végeredményt tekintve gyökeres átalakuláshoz: az átstrukturálódáshoz és az új vezetők választásához. A többszörös átalakulás oka egy Zala megyei röplaprészlettel illusztrálható: "Az október 28-án létrejött Ideiglenes Megyei Nemzeti Bizottság a már akkor működő forradalmi tanácsok és munkástanácsok küldötteiből alakult meg. Ezen idő óta [a röpirat kelte: október 31.] újabb munkástanácsok, járási nemzeti bizottságok és üzemi munkástanácsok alakultak, valamint a politikai pártok is megkezdték működésüket. Éppen ezért szükségessé vált az Ideiglenes Nemzeti Bizottság demokratikus alapon való újjászervezése."[119]
Nagy vonalakban az egész országra jellemző, ami Szabolcs-Szatmár megyében végbement. Ebben a megyében a járási forradalmi bizottságok a forradalom első szakaszában budapesti utasításra hatalomátmentő céllal alakultak a helyi (párt)vezetők sugalmazására és közreműködésével, a második szakaszban ezeket váltották fel/le a községi forradalmi bizottságok küldöttei.
Az új közigazgatási egységek zökkenőmentes működése főként azoknak a közigazgatásban jártas szakembereknek volt köszönhető, akiket a kommunsita hatalomátvétel alatt és után félreállítottak. Ők az ügyintézés racionalizálására, létszámcsökkentésre törekedtek, s a (párt)politikát ki szerették volna zárni a helyi közigazgatásból.[120]

A településeken túli forradalmi szervek: a járási és a megyei forradalmi bizottságok

A forradalom idején bonyolult viszonyrendszerekbe szerveződött a közélet. Október 23-át követően az önállóság, a szabad sorsalakítás lehetősége sokakra mámorítóan hatott, amíg az emberek néhány nap elteltével rá nem döbbentek arra, hogy a legitim helyi és központi hatalom hiánya párhuzamosságokhoz, ügyintézési nehézségekhez, és előbb vagy utóbb anarchiához vezet. A kaotikus összevisszaságot csak napok múltán váltotta fel a formálódó helyi rend. Még egy megyén belül is nehéz volt kapcsolatot teremteni a megyeközponttól kicsit is távolabb eső településsel. Az országos rendetlenség a forradalom végéig megmaradt. A járási és a megyei forradalmi bizottságok valahol a két szint - az egyre áttekinthetetlenebb országos és az egyre rendezettebb helyi - között váltak kísérletező, rendteremtő központokká, koordinálták az eltérő érdekű és egyformán tájékozatlan és magukra utalt helyi - városi és községi - forradalmi szervezeteket. A járások a köztes közigazgatási méret miatt a megyéknél könnyebben tudtak kapcsolatot teremteni a településekkel.
A fentiekből következően nagyobb sikerrel kecsegtet a kisebb településeken, illetve az azokat összefogó kisebb és nagyobb közigazgatási egységben zajló történések vizsgálata, mint a régióké, és különösen nehéz Budapesté. A megváltozott viszonyok, a központi irányítás hiánya miatt a forradalom napjaiban helyi, járási és megyei szinten is spontán alakult ki valamiféle alá-fölérendeltség.
A járási és a megyei forradalmi bizottságok együttes vizsgálata mellett érvek és ellenérvek egyaránt felsorakoztathatók. Mindkét közigazgatási egységhez települések tartoztak, s mindkettő irányítási és információs igényeket elégített ki. Szerkezetük, működési módjuk révén folyamatosságot képviseltek, és keretet adtak a felmerülő feladatok megvalósításához.  Működésüknek voltak demokratikusnak mondható szakaszai is, így a múlt demokratikus kísérleteit kiteljesíteni igyekvő forradalom mind a járások, mind a megyék hagyományaira építhetett.
A különbségek jórészt a járás és a megye eltérő szerkezetéből, egymáshoz való viszonyából adódtak. A megyék történelmi képződmények voltak, önkormányzatiságuk több évszázados múltra tekintett vissza. A nagyobb városoknak is voltak önigazgató tradícióik. A megyék (és a nagyobb városok) jellegüknél fogva a parlamenti pluralizmus időszakában politikai csatározások színterei voltak, s ez a helyi közigazgatásra is kihatott. A járások funkciója a kormánytól és a megyétől jövő utasítások, rendelkezések végrehajtása volt. A járásokat a politikai küzdelmek csak áttételesen, személyeken keresztül érintették: vagyis a járások többnyire a megye politikai viszonyait képezték le. A járások 1950-ig csupán adminisztratív egységek voltak. Választott tanácsú szervekké a pártállami diktatúra kiépülésekor váltak, akkor tehát, amikor a megyék, valamint a szintén korlátozott önkormányzati autonómiával rendelkező városok és községek az állampárti direktívák, a központi tervutasítások szolgai végrehajtóivá degradálódtak. A demokratikusnak hazudott önkormányzatok a velük párhuzamos struktúrájú pártszervek alárendeltjei lettek.
A járások 1950 utáni új státusza ugyanakkor keretet adhatott valamiféle kistérségi öntudat kialakulásának: a járás községei "választott" képviselőinek alkalmuk nyílt közös érdekeik felismerésére, a személyi kapcsolatok kiépítésére. A diktatúra1953-54-es átmeneti oldódása erősítette ezeket a lehetőségeket. A Hazafias Népfront 1954 végi és 1956-os megújulása, a járási népfrontszervezetek létrehozása már-már a civil szféra újjászerveződése felé mutatott. Az egykori koalíciós pártok társutas képviselői használták ki leginkább a kínálkozó alkalmat. Bár az 1954-es módosított tanácstörvény egyes városokat kivett a járások felügyelete alól, és önálló önkormányzati hatáskörrel látta el őket, ez nem vetette vissza a járásokon belüli erősödő egymásrautaltsági érzést. Sőt, a járások megszabadulva a városok másfajta feladataitól, jobban összpontosíthattak a többnyire agrárjellegű helyi problémákra. Méretük alkalmas volt a szinte azonnali kapcsolatteremtésre és a közös elképzelések kidolgozására és hatékony megvalósítására. Ezzel magyarázható, hogy a forradalom idején számos járás az önállóság útjára lépve létrehozta forradalmi bizottságát, és jó kapcsolatot tudott kiépíteni a hozzá tartozó települések új irányítóival, akik közül sokan éppen a járásiak sürgetésének, szervezésének köszönhették élre kerülésüket.
Járási és megyei székhelyeken, a városokban, ahol szakapparátusokkal bővült a helyi végrehajtó szerv, a hivatali apparátus is létrehozta a maga "forradalmi bizottságát", a munkástanácsot. A járási és megyei bizottságok feladatuknak tekintették az irányításuk alá tartozó közigazgatási egységek, települések tájékoztatását, átszervezését is. A megyei és a járási forradalmi szervek zöme november elejére megerősödött. Tekintélyüket növelte, hogy számos településen kezdeményezésükre jöttek létre a forradalmi bizottságok. Az idő is nekik dolgozott: az emberek vágytak a rend, az információk, a problémáik megoldását segítő felsőbb utasítások iránt. A megyei és a járási forradalmi bizottságok a nem működő kormányszervek helyett egyre alkalmasabbnak tűntek az irányító, tájékoztató szerepre. A forradalom sok kis városállam-köztársasága elfogadta a legerősebb, a legtekintélyesebb irányítását.
1956-ban az embereknek még gyakorlaton alapuló emlékeik voltak a politikai pluralizmusról: volt mit elvetniük, vagy - éppen ellenkezően - feleleveníteniük. A pluralizmus Horthy-korszakbeli és koalíciós időkbeli példája egyaránt talált követőkre és bírálókra: pontosabban mindkét praxishoz kritikusan viszonyultak: mindkettőben a "nagypolitika" túlburjánzását, az állami beavatkozást látták veszélyesnek, olyannak, ami sérti a helyi érdekeket és a helyi autonómiát. Idegenkedtek a két korszak uralkodó politikai ideológiájától is: sem az 1945 előtti tekintélyelvű, magyarkodó urambátyám világot, sem a szovjet érdekektől uralt, szélsőségekig fajuló koalíciós hatalmi harcot nem kívánták vissza. Egyértelműen ellenszenves volt számukra a kommunista hatalomátvétel utáni diktatúra, amely mind a megyét, mind a járást, mind az egyes településeket adminisztratív végrehajtó szervekké silányította, élükön a szigorúan centralizált párt- és tanácsi apparátussal. Nem véletlen, hogy a forradalom idején ez utóbbiakat söpörték el legelébb. A fentiek fényében nem meglepő, hogy az 1945-1948 közötti pártviszonyok felélesztése sem volt népszerű. Mindenekelőtt a közigazgatás akkori tendenciózus pártmegszállása miatt. A helyi önkormányzatokat a második világháborút követően a győztes Szovjetunió magyarországi képviselői által engedélyezett pártok képviselőiből létrehozott nemzeti bizottságok alakították újjá. A pártok paritásos alapon delegálták képviselőtestületi és törvényhatósági bizottsági tagjaikat, ami nem esett egybe a pártok valós támogatottságával. (Lásd az 1945-ös és 1947-es parlamenti választásoknak a kiegyensúlyozatlan erőviszonyokról tanúskodó eredményeit!) A népakarat helyi érvényesülését az önkormányzati választások állandó halasztásával lehetett kijátszani: a kommunista párt, amely uralta a Belügyminisztériumot, hatékonyan tudta képviselni saját hatalmi érdekeit: ez a helyi politizálás teljes kiürüléséhez, az önkormányzatiság elsatnyulásához vezetett. Nem véletlen tehát, hogy 1956-ban a társutas népfrontosok és tanácsi vezetők buzgólkodása a nemzeti bizottságok létrehozására sokak számára az ügyes kommunista machinációkkal egyre kilátástalanabb pártharcokba süllyedő háború utáni éveket idézte föl. 
A települési és területi hatalomgyakorlás avítt és ellenszenves múltbéli formái a forradalom idején nehezítették, már-már lehetetlenné tették a modern polgári társadalomra jellemző politikai és intézményi struktúra megjelenését. A lemaradásnak nem csupán történelmi okai voltak: a forradalomból magából következett, hogy a közvetett, participációs demokrácia helyett a közvetlen demokráciára volt igény és idő. Az emberek azonnali döntést, igazságtételt és jóvátételt vártak, ehhez azonban hiányoztak az intézményi keretek. Nem a felszámolt, működésképtelenné vált pártállami struktúra eltűnte okozta a problémát, hanem a forradalmi hatalmi központ hiánya, illetve a megmaradt hatalmi szervek - mindenekelőtt a kormány - iránti bizalmatlanság. Azt az űrt, amelyet az országos forradalmi szervek hiánya keltett, a magukra utalt megyei, városi, járási és települési forradalmi szerveknek kellett kitölteniük. A sokközpontúság, az összehangolatlanság felértékelte ezeket a szerveket, és a magukra utaltság nem egyszer önteltté tette őket: miért éppen ők alkalmazkodjanak a szomszéd községhez (járáshoz, megyéhez), amikor maguk teremtették meg forradalmi szerveiket, maguk kínlódták ki a helyi irányításnak a helyzethez leginkább adekvát formáit? Mi a garancia arra, hogy mások jobban csinálják?
Az elkülönüléssel szinte egyidejűleg felmerült a rendezettség, a hierarchiába tagozódás kívánalma is. Ezt a kétirányú folyamatot a helyi hatalmi átrendeződés elhúzódása, a forradalmi bizottságok újjáválasztása, kiegészítése lelassította. Minél népesebb volt egy település, annál nagyobb volt az esély arra, hogy a helyi hatalom csak lassan stabilizálódik. A járások és a megyék esetében még bonyolultabb volt a helyzet, hiszen a járási és a megyei forradalmi bizottságoknak az alsóbb szintek forradalmi bizottságainak érdekeit is képviselniük kellett, aminek nem csupán az volt a feltétele, hogy ezek már létezzenek, hanem meg is kellett szervezni a felsőbb szintek bizottságainak demokratikus - alulról építkező - választását. Ez lépcsőzetes megoldást kívánt: a közvetlen demokráciát - a spontán népgyűléseket - szükségszerűen váltotta fel a delegálás, vagyis a közvetett hatalomgyakorlás, ami viszont hatalmi súrlódást okozott a területi és hivatásrendi alapon szerveződő forradalmi bizottságok és a közvetett demokrácia természetes letéteményesei, a politikai pártok között. Nem tudható, mi lett volna, ha a második szovjet beavatkozás november 4-én véget nem vet ennek spontán centralizációs folyamatnak. November 4-e után a forradalmi bizottságok "megszabadultak" a hierarchizálódás kényszerétől, és néhány hétig ott folytathatták, ahol elkezdték, vagyis a közvetlen, a települési, a járási és a megyei forradalmi bizottságra szorítkozó hatalomgyakorlásnál. Az új konstellációban sem energiájuk, sem lehetőségük nem volt együttműködésük megszervezésére, a forradalom továbbvitelének, konszolidálásának - megszűnésének - végiggondolására.

Megalakulásuk módja
A 144 járás összehasonlító vizsgálata még megoldandó feladat. A megyék összevetésére már akad példa.[121]
A megyék és a nagyvárosok új hatalmi szervei nem egy időben jöttek létre, bár az egy-két nap, esetleg egy hét eltérésnek nincs különösebb jelentősége. A korábbi dátum - október 25., illetve 26.: Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Sopron, Hajdú-Bihar, Nógrád, Szabolcs-Szatmár Szolnok, Veszprém megye - a régi vezetők rugalmasságáról, alkalmazkodó-készségéről tanúskodik. A későbbi dátum - október 28-30.: Baranya, Békés, Heves, Zala, Csongrád, Tolna, Bács-Kiskun megye - jelezheti azt, hogy a korábbi vezetők erőszakkal ideig-óráig meg tudták őrizni hatalmukat, de utalhat arra is, hogy hosszú napokba tellett, amíg kiválasztódtak az új helyi vezetők, kialakultak az új hatalmi formák.
A legtöbb megyében legalább egyszer újjáválasztották a megyei forradalmi bizottságot. Minél később alakult meg az új szerv, annál nagyobb esély volt arra, hogy összetétele nem változik lényegesen. Ez érvényes Baranya és Tolna megyére, de nem áll a többire: Győr-Sopronra, Hajdú-Biharra, Nógrádra, Szabolcs-Szatmárra és Szolnokra: ezekben a megyékben olyan erőskezű, jó szervezőképességű vezetők kerültek az élre, akiket a lakosság nagy része elfogadott - függetlenül az illető pártállami múltjától. Az október 28-a után létrejött forradalmi bizottságokban jóval nagyobb szerephez jutottak a kommunista hatalomátvétel előtti közigazgatási vezetők, mint azokban, amelyek korábban szerveződtek. (Az október 29-én alakult esztergomi Nemzeti Tanács élére például a város egykori polgármestere került.)[122]
A járások forradalmi szervezete létrejöhetett felülről: ilyen esetekben a megyei forradalmi bizottság volt a kezdeményező. Megalakíthatták a járás forradalmi szerveinek küldöttei is, ami az alulról szerveződésre bizonyíték. Példák következnek mindkettőre. 
A Somogy megyei Forradalmi Nemzeti Tanács titkára az október 30-i a tömeggyűlésen jelentette be: a Tanács "átvette a megye politikai és gazdasági életének irányítását". Az ő tollából maradt fenn a Tájékoztató címet viselő struktúravázlat. Ebben olvasható: "A különböző vállalatok és intézmények demokratikus úton munkástanácsokat választanak. Ezek a munkástanácsok irányítják a gyárakban és az üzemekben a gyár gazdasági életét, képviselik és megtestesítik a dolgozók tényleges hatalmát. A munkástanács egyúttal politikai szerv is, amelynek feladata megvizsgálni, hogy az üzemek, gyárak, iskolák és egyéb intézmények vezetésében olyan személyek vegyenek részt, akik személy szerint az elnyomó rendszerben nem kompromittálták magukat, szakmailag kiválók és a magyar függetlenségi harc lelkes, odaadó hívei. [...] A forradalmi munkástanácsok létszámuknak megfelelően delegálnak küldötteket a községi, városi és járási forradalmi nemzeti tanácsokba. A községek küldöttei választják a járási forradalmi nemzeti tanács tagjait, akik magukból választás útján intézőbizottságot hoznak létre." A képviseleti demokrácia következő szintje a megyei nemzeti tanács lett volna, ennek megválasztási módjára azonban már nem tér ki a tájékoztató. Ez országos szabályozásra várt, amihez hiányoztak a feltételek: nem volt semmiféle legfelsőbb forradalmi szerv, valamiféle alkotmányozó nemzetgyűlés.
A Tájékoztató leszögezi: "további intézkedésig a megye területén lévő vállalatok tekintet nélkül eddigi főhatóságukra a Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács fennhatósága alá tartoznak", amelynek hivatalos sajtóorgánuma az új megyei lap, a Szabad Somogy. A pártok működését "a helyzet tisztázásáig" a Tanács engedélyezi.[123]
A közigazgatás átalakításának szükségességét programszerűen csak kevés középszintű forradalmi szervezet fogalmazta meg, a gyakorlatban ugyanakkor a demokratikus polgári közigazgatás megteremtésén fáradoztak. A legtöbb járásban és megyében autarkia érvényesült, ami forradalmi átmenet idején a hatalomváltás természetes velejárója - hosszabb idő pedig nem állt rendelkezésre. 
Azok a járási forradalmi bizottságok, amelyek olyan városban, illetve megyeközpontban működtek, ahol már a forradalom első napjaiban létrejött a városi, illetve a megyei forradalmi bizottság, zömmel adminisztrációs céllal alakultak. Forradalmi centralizációs igényt elégítettek ki: betagozódtak a már meglévő hatalmi hierarchiába. A legtöbb esetben a megrostált járási tanácsi hivatal alakult át forradalmi bizottsággá.
Az ebbe a csoportba sorolható zalaegerszegi járási forradalmi bizottság sem tűnt ki aktivitásával: a megyeközpontban lévő hivatal eleve nem kényszerült arra, hogy átvegye a megbomlott helyi és térségi közigazgatást, hiszen erre ott volt a város és a megye forradalmi szervezete. Az a belügyminisztériumi lista, amely a Zalaegerszegen létrejött forradalmi szerveket sorolja fel, pontatlan. A korabeli dokumentumokból ugyanis kiderül, hogy létezett a Zalaegerszegi Járási Munkás Bizottság - s nem Zalaegerszegi Járási Tanács Munkástanácsa, ahogy a forradalom leverése után készült BM-összesítő írja -, amely október 30-án tette közzé 26 pontból álló, redundáns felhívását. A pontokhoz fűzött kiegészítésből kiviláglik, hogy a járási hivatal munkatársai a népfrontos kommunista vonallal rokonszenveztek, amin ekkorra már túlhaladt az idő.[124] Ők is érezhették időszerűtlenségüket, s nem kizárt, hogy féltették saját testi épségüket is, ezért a későbbiekben átengedték a terepet az invenciózusabb, a változásokkal haladni képes megyei forradalmi bizottságnak.
A Nagyatádi Járási Nemzeti Tanács átmenet a felülről és az alulról szerveződő járási forradalmi bizottságok között. Létrehozói a helyi üzemek, vállalatok és a lakosság képviselői voltak. A megalakulásukkor, október 29-én közzétett nyilatkozatukban kérték a községeket, hogy forradalmi bizottságuk válasszon küldötteket a járási testületbe, egyben tudatták őket arról, hogy "a nép bizalmát nem élvező személyeket", vagyis a korábbi járási tanács elnökét, helyettesét, titkárát és szervezési csoportvezetőjét "félreállították".[125]
Alulról szervezték meg a járási forradalmi bizottságot Derecskén, ahol a járás községeinek küldöttei október 31-én alakították meg a Járási Forradalmi Bizottmányt. "A Járási Bizottmány megalakulása azért vált szükségessé, mert a széjjelaprózódott forradalmi bizottmányokat nincs, mi összetartsa, s nincs meg a közbeeső szerv a megye felé, illetve meg kell indítani a járásokon keresztül a megyei bizottmány megalakítását" - érvelt a korelnök, aki vagy nem tudott arról, hogy a megyei bizottmány már október 26-án létrejött - ez a kevésbé valószínű -, vagy a meglévőt nem fogadta el.[126]
Monoron a járás községeinek küldöttei november 3-án alakították meg a Járási Nemzeti Bizottmányt. Kőnyomatosuk szerint az elnök egykori kisgazdapárti lett, titkárnak az egykori jegyzőt tették.[127] Lényegében átvették a megszűnt pártbizottság és a tanács funkcióit, de csupán közellátási, szociális és jogi osztályt alakítottak. A forradalmi bizottság egyházi személyekből, a fegyveres szervek, valamint az ifjúság képviselőiből tevődött össze: ez a napi igényeket és a forradalom akkori, visszarendező állapotát tükrözte. Ekkor már nem a társadalmi rétegek arányos képviselete volt a cél, hanem a működőképesség biztosítása és a világnézeti és védelmi igények kielégítése.

Tevékenységük
A megyei és a járási forradalmi bizottságok ugyanazokkal az időszerű problémákkal küszködtek, mint a kisebb települések. Térségi centrumszerepükből adódóan speciális feladataik is voltak. Nem egyszer határozatban rögzítették az MDP és tömegszervezetei megszűnését. A járási és megyei székhelyeken ugyanis a kommunista hatalomátvétel és a tanácsrendszer kiépülése után az apparátus megkettőződött: a pártbizottság mintegy leképezte a tanácsi apparátust, miközben politikai, agitációs- és propagandaközpontként is működött. Ennek a hatalmi helyzetnek a felszámolása a lakosság többségének legfőbb kívánsága volt. A Nógrád megyei Nemzeti Bizottság, mintegy nyomatékosítva a tényeket, közleményben tudatta, hogy az egykori megyei, járási és városi pártbizottság és a szakszervezetek megyei tanácsa nem adhat ki semmiféle utasítást.[128] A Dabasi Járási Nemzeti Bizottság elnöke az alábbi helyi rendeletet hozta: "a járási pártvégrehajtó-bizottságokat, további a községek csúcs- és összes helyi - községi, vállalati stb. - pártszervezeteit, valamint a járásban lévő összes DISZ-szervezetet azonnali hatállyal feloszlatom. Szervezeti helyiségeiket, irattáraikat és berendezési tárgyaikat hiánytalanul azonnal adják át a helyi nemzeti bizottságnak."[129]
A járási forradalmi bizottságok létrejöttével gördülékenyebbé vált a megbomlott közigazgatás, és a megyei forradalmi bizottságok átadhatták nekik a feladatok egy részét.
A Veszprémi Járás Ideiglenes Nemzeti Forradalmi Tanácsa - amely az azonos nevű megyei mintájára alakult - pontos utasításokkal látta el a hozzá tartozó községeket: a helyi népfrontszervezetek kisebb községekben nagygyűlésen, nagyobb településeken küldöttek révén szervezzék meg a helyi nemzeti bizottság-választásokat. "A nép bizalmát élvező és a nemzeti szabadságkövetelésekkel együtt érző tanácsi dolgozók maradjanak a helyükön. A községi forradalmi bizottságok vegyék át a község közigazgatásának irányítását" - utasítottak. Körülbelül úgy cselekedtek, mint a kormány: szentesítették a már kialakult állapotokat s közben úgy tettek, mintha az átalakulásokat ők kezdeményezték volna.[130]
A Somogy megyei Forradalmi Nemzeti Tanács elbocsátotta a meghagyott megyei közigazgatási apparátus legtöbb vezetőjét, és helyettük saját jelöltjeit nevezte ki. Utasította a tanácsi apparátust, hogy az újjáalakuló szervezeteknek juttassa vissza régi székházukat. Döntött a rendőri és a katonai posztokról. Megszüntette a politikai tiszti intézményt, amely a kommunista ideológia katonaságon belüli terjesztésére szolgált, és mindenféle politikai oktatást betiltott. Elmozdította állásából a megyei ügyészt, elrendelte a megdöntött rendszerben szerepet játszók politikai felülvizsgálatát. Határozatot hozott az ávéhások őrizetbe vételéről. Kihirdette a vallásgyakorlás szabadságát és fakultatívvá tette az orosz nyelv tanulását.[131] A Tiszalöki járás Forradalmi Tanácsának elnöke a járás községeiből érkező küldöttekkel egyetértésben döntött 33 járási alkalmazott elbocsátásáról.[132] A Csurgói járásban november 3-án jelölték ki a feladatokat: a helyi "nemzeti bizottságok" vizsgálják felül a tantestületeket, váltsák le azokat, akik népellenes cselekedetet követtek el - agitáltak a téeszek mellett és a hittanoktatás ellen -; függesszék fel a kommunista rendszert propagáló alkotmánytan tanítását, és az iskola igazgatója "magyar szíve szerint" döntsön a felszabaduló két tanóráról.[133]
Sátoraljaújhelyen a megyei munkástanács egyetemista megbízottja feloszlattatta a járási nemzeti bizottságot, amelyet nem demokratikusan - az apparátus képviselőiből - választottak meg.[134]
"Több megyében - Veszprém, Hajdú-Bihar, Komárom, Somogy - az új szervek szabályos határozatokat, általuk jogilag érvényesnek tekintett döntéseket hoztak. Különféle kérdéseket a megyére érvényesen szabályoztak. Néhány helyen ezek a döntések a gazdasági, a politikai, a társadalmi, sőt a kulturális kérdések egész sorát érintették".[135] Nógrád megye forradalmi vezetését a helyi lap felszólította, hogy a Forradalmi Nemzeti Bizottság váltsa le a térség országgyűlési képviselőjét.[136]
A gyöngyösi járási forradalmi bizottság felszólította a falvak lakóit, hogy alakítsanak ők is munkástanácsot. Nyitott kapukat döngetett: forradalmi szervek már a legtöbb településen működtek, ha a nevük nem is volt mindig azonos a javasolttal. A járásiak arra kérték a községi forradalmi szerveket, hogy szorítsák vissza a felvásárlási lázat, s ne adjanak hitelt az inflációról szóló rémhíreknek. (A válságszituációkra emlékező emberek most már biztosak voltak abban, hogy áruhiány lesz, s a forint veszíteni fog vásárlóértékéből.) A Váci Járási Ideiglenes Nemzeti Forradalmi Bizottság a gyöngyösiekhez hasonló felhívást tett közzé. Ők is a rend és nyugalom megteremtésére szólították fel a községeket.[137]
A derecskei járási forradalmi bizottság határozatai nem tértek el a szokásostól. Ők is a népre hivatkoztak, amikor helyeselték a gyűlölt funkcionáriusok eltávolítását, valamint a párttevékenység átmeneti szüneteltetését.[138]
A berettyóújfalui járási forradalmi bizottság tagjai kiszálltak Nagyrábéra, és lefoglalták a kommunista párthelyiségben található káderlapokat, a pénztárkönyvet és más iratokat, melyeket lepecsételve elszállítottak.[139] November 3-án már együttes értekezletre gyűltek össze három járás - a Berettyóújfalui, a Biharkeresztesi és a Drecskei - forradalmi bizottmányai, ami a kistérségi integráció igényére utal.[140]
Szekszárdon a megyei forradalmi szerv létrehozásáig a városi Nemzeti Bizottság igyekezett hatókörét az egész megyére kiterjeszteni. Szabadságolták a megyei bíróság, az ügyészség és a börtön vezetőjét, eltiltották őket attól, hogy politikai pártnak tagjai legyenek. Menesztették a korábbi tanácsi vezetőket (az osztályvezetőket is!). A közigazgatás irányítását egy öttagú testület vette át. A megyei újság élére új főszerkesztőt neveztek ki.[141]

Kapcsolatuk egymással és a községi forradalmi bizottságokkal
A forradalom második szakaszában létrejött járási forradalmi bizottságok nem egyszer jobbra álltak a náluk korábban alakult, így még az akkori hatalmi viszonyokat is tükröző megyei forradalmi bizottságtól, és ebből konfliktusok adódhattak.
Zalaegerszegen a járási forradalmi szervezet elégedetlen volt a megyei változásokkal: úgy látták, még mindig sok a sztálinista közöttük: leváltásukat javasolták. Hasonlóan vélekedett a Lenti Járási Forradalmi Tanács is. Nehezményezték, hogy nélkülük hoztak olyan döntéseket, melyek szellemiségével nem értenek egyet.[142] November elejére a hatáskörök tisztázódni látszottak. Az egyik megyei forradalmi bizottsági vezető szerint: "Ha egyszer a községi és járási forradalmi bizottságokat a nép választotta meg, szükségtelen, hogy mi, akik nem ismerjük a megválasztottakat, mi erősítsük meg őket. Ellenkezne a demokráciával, ha a megye mást mondana. Ha egyszer egy község választott magának egy vezetőt, abba nem szólhatunk bele."[143]
A fenti példa az önkormányzati autonómia iránti erős igényt példázza.
A megyei forradalmi bizottságok vezetői sokszor a megyén belül sem tudtak mindenhol érvényt szerezni akaratuknak. Egyes járási és helyi szervek makacsul védték a maguk teremtette "köztársaságot", és döntéseikbe nem engedtek beleszólást, pontosabban nem vették figyelembe a megyéből jövő utasításokat.
Bár nem egy helyen katonaság és saját fegyveres erő is az új megyei hatalmi szerv rendelkezésére állt, a széttagoltság és a keresztintézkedések miatt vezetőik nem lehetettek biztos hatalmuk érvényesíthetőségében.
Székesfehérvárott a községi forradalmi bizottságok saját raktárukból nem akartak kukoricát kiadni a megyének, s így veszélybe került a sertéstelepek ellátása.[144] 
A Putnoki járásban a forradalom alatt élre kerültek nem értettek egyet a megyei munkástanács október 29-i felhívásával, amely felszólította őket is, hogy szervezzék meg a járási forradalmi bizottságot. A községi Munkástanács a járást idejétmúlt, bürokratikus közigazgatási egységnek tekintette, s bár végül a helyiek hozzájárultak a járás újjászervezéséhez, a beleszólási jogot fenntartották maguknak. Rossz tapasztalataikból kiindulva tartottak attól, hogy az erős megye a továbbiakban is a székhelytelepülés érdekei ellenére működteti majd a járási hivatalt.[145]
A megyei forradalmi bizottságok kísérletet tettek hatalmuk intézményesítésére. A közigazgatási és a politikai funkciójú forradalmi önigazgató szervek elkülönültek. A városokban ez a folyamat úgy zajlott, hogy a tanácsi végrehajtó bizottságot felváltó forradalmi bizottságok mellett a korábbi tanácsi apparátus, a hivatal is létrehozta a maga forradalmi szervét. Az ügymenet gyakorlatilag a régi maradt, csupán a vezető posztoknál voltak személycserék. A városi, megyei, vagy járási közigazgatási apparátus - a munkahelyi forradalmi szerv: a munkástanács - felettes politikai szerve pedig a városi, megyei, vagy járási forradalmi bizottság lett. A községekben általában nem alakult ki ez a kettős struktúra: a községi forradalmi bizottság politikai és hivatali, szakmai feladatokat egyaránt hatáskörébe vont. Ez akkor lett konfliktusok forrása, amikor a felettes közigazgatási hatóságok engedelmességet vártak el az alsóbb szintű szervektől, ehelyett és a korábbi engedelmes VB-titkár helyett azonban öntudatos helyi aktorokkal kellett szembesülniük. Ezt a helyzetet távlatilag csak a helyi önigazgató szervek hatalmának korlátozása változtathatta volna meg, ami viszont újabb konfliktusokat generált volna. (Hasonló folyamat zajlott le 1945 legelején, amikor az ideiglenes kormány politikai tanácsadó testületté degradálta a front elvonulása után spontán létrejött helyi önigazgató szerveket.)
A Győr-Sopron Megyei Nemzeti Tanács már október 29-én megkísérelte felügyelete alá vonni a megye településeit. Rádiófelhívásban tudatta, hogy megalakult a neki alárendelt Munkástanács: "Ennek megfelelően a városi, járási és községi tanácsok nemzeti bizottságai, nemzeti tanácsai, munkás- és paraszttanácsai a közigazgatási feladatok szempontjából a megyei munkástanácshoz tartoznak." A helyi rétegszervek, különösen az "ifjúsággal kapcsolatos elvi kérdésekben" a döntést azonban saját magának tartotta fenn.[146] A szándék ismert tehát, a megvalósulásról azonban nincsenek egyértelmű források: a meglévők a centralizációs szándék nehézségeiről szólnak.
Székesfehérváron a megyei Nemzeti Tanácsnak az önellátásra berendezkedő vállaltokkal gyűlt meg a baja. A vállalatok nem akarták befizetni a megyei bankba napi nyereségüket, amivel a teljes megyei hatalom felett diszponálni akaró Tanács érdekeit sértették, hiszen a befolyó összeg fölött ő maga szeretett volna rendelkezni. A megyei és városi forradalmi szerv vezetése kísérletet tett arra is, hogy egységesítse a munkahelyeken a fizetések kifizetését. Dönteniük kellett a sztrájkolók és a folyamatosan dolgozók bérezéséről. Végül is inflációt gerjesztő módon döntöttek: akik nem dolgoztak, 100% bért kaptak, a ténylegesen dolgozók a dupláját.[147]

Összegzés

"[A forradalmi] tanácsok kétségkívül mindig demokratikusak, de bizonyos értelemben korábban sohasem látott vagy elgondolt képződmények. Mivel pedig senki, sem államférfiak, sem politikatudósok, sem pártok soha nem fordítottak komoly figyelmet erre az új és teljesen kipróbálatlan szervezeti formára, az a tény, hogy több mint egy évszázada makacsul felbukkan, spontenaitására és külső érdekektől vagy elméletektől való teljes függetlenségére vall. [...] A [forradalmi] tanácsok megjelenése és nem a pártok visszaállítása volt a világos jele annak, hogy valóban a demokrácia lázadt fel a diktatúra, és a szabadság a zsarnokság ellen. [...] Lakóhelyi tanácsok jöttek létre pusztán azon az alapon, hogy emberek együtt laktak, s ezek járási és más területi tanácsokká fejlődtek tovább [...] Az egyes csoportokban a tanács megalakítása a pusztán esetleges együttlétet politikai intézménnyé változtatta." Hannah Arendt fentebbi következtetését az 1956-os magyarországi forradalom tanulságaira is alapozva vonta le.[148]
A forradalomról szóló összefoglalók éppen csak érintik a helyi forradalmi szervek tevékenységét, és ugyanazokat az általánosságokat tartalmazzák. A már-már elméletté sűrített általánosítások Clifford Geertz szavait juttatják eszünkbe: "Az elméleti megfogalmazások oly alacsonyan lebegnek az általuk irányított értelmezések fölött, hogy ezektől függetlenül nincs sok értelmük, és nem is nagyon érdekesek (ha nem általánosak, nem is elméletiek), inkább az a baj, hogy alkalmazásaiktól elszakítva vagy közhelyesnek, vagy üresnek látszanak.[149]
Nem állja meg a helyét az a vélekedés, miszerint a forradalmi bizottságok a valódi forradalmiságot képviselő munkástanácsokkal szemben csak helyi irányítási szervek, tanácspótlékok voltak: a "központ stabil háttere". Kozák Gyula szerint a legitimációs struktúrába beilleszkedő nemzeti bizottságok "a forradalom fő áramlatához kapcsolódva fejtették ki tevékenységüket, tehát igyekeztek követni a központ [?!] utasításait, részben a forradalom célkitűzéseit megkísérelték lefordítani a helyi közösség nyelvére [?!], vagyis [?!] a lokális problémákra igyekeztek meg választ adni. Természetesen túl azon, hogy a közigazgatási rutinfeladatokat elvégezték."[150] Ez az általánosító összegzés csak annyiban igaz, hogy minden helyi szervet elsősorban saját megoldandó problémái foglalkoztatnak. Rossz beidegződésnek tűnik minden történelmi kérdésre a (feltételezett) hatalmi központból kiindulva keresni a választ, különösen akkor, amikor a felsőbb irányítás léte igen csak megkérdőjelezhető. Az emberek a "központról" kialakított véleményüket vágyaikhoz igazították, s ennek a több irányból érkező nyomás hatására lassan mozduló, tétova Nagy Imre-kormány nem felelt meg. Ez bizonyítja folyamatosan átalakulása - jobbra tolódása - is, amelyre a forradalom történései, szóvivőinek tanácsai és a delegációk beszámolói kényszerítették. A sokcentrumú, irányítatlan forradalomnak nem volt "fő áramlata", hacsak nem tekintjük annak, hogy az emberek többsége diktatúraellenes volt, és fel akarta számolni az ország függését a Szovjetuniótól. Ennek mindig is meglévő nemzeti vágynak a kielégítésére a forradalom lehetőséget teremtett, de a megvalósítás módjára vonatkozó elképzelések kiforratlanok voltak, s nem mentek át a szélesebb nyilvánosság szűrőjén. Az október 23-át követő heteket egyszerre uralta a káosz, és jellemezte a rendteremtés igénye. Különféle politikai nézetek, világfelfogások kavarogtak, amelyek leginkább a helyi forradalmi szervekben, vagy e szervek révén jutottak nyilvánosság elé. Valójában a forradalmi bizottságok a közigazgatásnál jóval szélesebb tevékenységi kört fogtak át: a közéleti demokrácia fórumai voltak.
Számos vidéki településen október 26-a volt a földindulás napja: ekkor került sor a legtöbb tömegmegmozdulásra, s ekkor alakultak meg a legtöbb helyen a forradalmi szervezetek.
Nagy Imre október 28-i, a rádióban délután sugárzott, az események megítélésében fordulatot hozó beszédében mintegy legalizálta "az önkormányzati hajlamot": "A kormány felkarolja a nép kezdeményezésére létrejött új, demokratikus önkormányzati formákat, s arra fog törekedni, hogy azokat beiktassa az államigazgatásba".[151] E kijelentés csak akkor befolyásolta volna a helyi forradalmi önigazgató szerveket, ha rá lettek volna utalva a kormányra, ha a kormánynak tekintélye lett volna előttük - ha a kormány legális lett volna. Egyik sem állt fenn. A hatalomcsere ekkor már a legtöbb településen napok óta zajlott.
A forradalom alatt a pártközpontban folyó hatalmi csatározások lényegében nem érintették a helyi közigazgatást és a közéletet. Vidéken egyre inkább a Budapesten történtektől függetlenül alakult át a hatalmi és irányítási struktúra, amelyet a hagyomány és a helyiek hozzáértése alakított. Az első napokban a helyi párt- és állami vezetők még többé-kevésbé befolyásolni tudták az átalakulás menetét, akik kétségbeesetten és egyre kilátástalanabbul próbálták - nem egyszer meggyőződésük ellenére tett engedményekkel is - hatalmukat fenntartani. A kényszerűen kezdeményező pártitkárokat, közigazgatási vezetőket a legtöbb helyen a megdőlt rendszer romjai maguk alá temették. Egyre gyakoribbá vált azoknak a felelősségre vonása, akiket erőszakos magatartásuk, hatalmi arroganciájuk miatt gyűlöltek a helyiek. Közülük ki elmenekült, ki kényszerűen-kelletlenül tűrte a forradalmi igazságszolgáltatást (az állásvesztést, a nyilvános bírálatot, az esetleges őrizetbe vételt), nem keveseket közülük tettlegesen is bántalmaztak.
A helyi közigazgatás és közélet átalakulásának folyamata nem egyszer egymásba kapcsolódott, a különféle testületekben sokszor ugyanazok tevékenykedtek. A radikalizálódás, a forradalom előtti irányítási struktúra több szakaszban zajló leépülése miatt az újonnan élre kerültek cserélődtek. A jelölés körülményei olykor véletlenszerűnek tűnhetnek, az azonban bizonyos, hogy a helyi közösség múltja befolyásolta, hogy ki került az élre, és ki maradt meg pozíciójában. Az első napokban a megzavarodott, de még működő helyi pártvezetés reformhajlandóságú tagjai a befolyásuk alatt álló Hazafias Népfronton keresztül próbálták ellenőrzésük alá vonni a történéseket. Ha az élre kerülők bírták a nép bizalmát, a Népfront eltűnése után is pozícióikban maradhattak, s ez még akkor is így volt, ha korábban esetleg tanácselnökként álltak a település élén.
A visszatérőket egyre "régebbiek" váltották fel. A diktatúrában meggyűlölt irányítókat a reformer kommunisták és a Hazafias Népfront változást óhajtó vezetői követték, őket az 1947 és 1950 között félreállítottak váltották föl, az ő helyükre pedig az 1945-1947-ben mellőzöttek kerültek. Nem ritkán az is előfordult, hogy Horthy-érabeli helyi közszereplők lettek az új vezetők.
A felbomlott államhatalom helyett a nép lett a legitimáció forrása. Az új hatalmat a kisebb és nagyobb legitimációk összessége, a különféle forradalmi szervek együttese képviselte. Ennek települési megjelenési formái voltak a változatos elnevezésű forradalmi bizottságok. A népcentrikus forradalmi szellemiség ünnepélyes manifesztációja a következő idézet, amely több ezer forradalmi szervezet több tízezer tagjának politikai hitvallásaként értelmezhető: "Azokat a vezetőket, akik nem váltották be a nép ügye iránti szeretetüket, és erősen kompromittálták magukat a nép és saját érdekükben is, sürgősen váltsák le, s csak azokat hagyjuk meg a helyeiken, akik bírják továbbra is a nép bizalmát, s mindenben a nép érdekeit védik" - olvasható a Derecskei Járási Forradalmi Bizottmány 1956. október 31-i alakuló ülésének jegyzőkönyvében.[152]
A települési forradalmi bizottságokat nem lehet sémába szuszakolni. Csupán tendenciák fogalmazhatók meg. Ezek közül kettő emelhető ki. Az egyik: minden településen megszűnt a kommunista párt, az MDP mindenre kiterjedő hatalma. A másik: az állampártnak alárendelt és a neki kiszolgáltatott helyi közigazgatás a forradalmi bizottságok felügyelete alá került: vagy úgy, hogy az új forradalmi szervek vezetői ellenőrzésük alá vonták a tanácsot, vagy pedig átvették az apparátus vezetését. Ez utóbbi esetben közigazgatási funkciójukhoz politikaiak is társultak. A korábbi legfőbb tisztségviselőket - a politikai komisszár funkciót betöltő, az esetek többségében más településről odahelyezett elnököt - ha önként nem távoztak, leváltották, alacsonyabb beosztásba helyezték, esetleg szabadságolták.
A forradalmi bizottságok testesítették meg a helyi végrehajtó és törvényhozói hatalmat, felügyelték az erőszakszerveket, képviselték a forradalmi törvényességet, és őrködtek a közerkölcsök felett. E sokirányú feladatkört a helyiek mérvadó csoportjainak bizalmából élre került néhány ember látta el. Elvileg ugyan a teljes forradalmi bizottság ellenőrizte őket, a gyakorlatban azonban a kontrollfunkció nem működött: hiányoztak a feltételek - a tapasztalat, a szakértelem, a keret, a hatáskör stb. - az ellenőrzés gyakorlásához. A forradalmi bizottságok átmeneti időre korrigálták a tanácsrendszer hibáit, de természetszerűen nem lehettek a majdani szakapparátus és a képviselőtestület "őssejtjei": speciális feladatok elvégzésére kapták a "néptől" mandátumukat. A forradalom jellegénél fogva óhatatlanul egy leegyszerűsített, differenciálatlan hatalomgyakorláshoz vezetett, ami a feladatok sokfélesége és bonyolultsága miatt tartósan nem állhatott volna fenn. A fenti folyamatnak negatív olvasata is lehetséges: "Az új szervek rendkívül képlékeny, folyékony, rendkívül heterogén politikai és szociális erőket összetartani igyekvő szervezetek voltak. Az átfogó politikai programhoz szükséges minimális egység szintjére szinte soha nem tudtak eljutni. Belső, ellentétes indítékú és célú csoportjaik egymás ellenőrzésére és a többieknek a hatalomból való kiszorítására törekedtek."[153]
November első napjaiban a Nagy Imre-kormány a semlegesség deklarálásával és a Varsó Szerződés megszüntetésével bizalmat keltett maga iránt. Az addigra már többszörös átalakuláson keresztülment helyi forradalmi szervek stabilizálódni látszottak. A kormány közeledett nézeteikhez, elvárásaikhoz, ami táplálta a konszolidációs reményeket. A legtöbb helyen felfüggesztették a sztrájkot, és az addig magukat a régi-új helyi közigazgatás ellenfelének tekintett forradalmi csoportok igyekeztek felajánlani szolgálataikat a vezetésnek, a kormányt pedig a korábbi kritikus megjegyzések helyett támogatásukról biztosították. E konszolidációs igényt az a felismerés szülte, hogy rend, szervezettség nélkül előbb-utóbb állandósul a káosz.
Minél inkább törekszünk az általánosításra, annál hamisabb lesz a kép: a generalizálás közben ugyanis elszürkülnek a települések, és a benne lakók forradalom alatti élete is unalmas sémák illusztrációjává satnyul.[154] A helytörténet és a személyiségtörténet kombinációja adhatná vissza igazán az 1956-os forradalom lényegét, azonban még igen messze vagyunk attól, hogy a több ezer kis mozaikkockából kirjazolódhasson előttünk 1956 tablója. Ennek egyik példaszerű darabját Tyekvicska Árpád készítette el Nógrád községről írott munkájával: szociológiai módszerekkel mutatta ki a forradalom alatt élre kerültek közötti rokoni és ismerősi kapcsolatokat.[155]

Századok, 140. évf. 2006. 5. sz. 1235–1287. o.

Jegyzetek:

1 Victor Turner: Liminalitás és communitas. In Politikai antropológia, 1997. 60. 
2 A forradalom alatt létrejött új, változatos elnevezésű helyhatalmi szerveket összefoglaló néven forradalmi bizottságnak nevezem, az intézményi - munkahelyi - forradalmi szerveket pedig munkástanácsnak.
3 Litván György: Vidéki helyzetkép, 1956. október 23-27. (Forrásközlés) História 1995. 7. 34.
4 Uo. 32.
5 Zala, 1956. október 23. Rendkívüli kiadás.
6 Népújság, 1956. október 24.
7 1956 Kézikönyve. I. (Kronológia), II. (Bibliográfia), III. (Megtorlás és emlékezés). Főszerk.: Hegedűs B. András. 1956-os Intézet, Budapest, 1996. (A továbbiakban: Kronológia) 95.
8 "Nehéz forradalmi időket élünk, feltámadt a nép igazi alkotóereje." A Nép Lapja október 27-i számát idézi Molnár János: A politikai struktúra változásai 1956 őszén Magyarországon. Párttörténeti Közlemények, 1988. 2.  94.
9 Kenedi János (szerk.): A forradalom hangja. Magyarországi rádióadások 1956. október 23-november 9. Budapest, Századvég-Nyilvánosság Klub, 1989. (A továbbiakban: A forradalom hangja) 146.
10 Molnár János: A politikai struktúra... I. m. 94.
11 Cseh Géza: Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megye kapcsolata az 1956-os forradalom időszakában. In Á. Varga László (szerk). Nagy Imre és kora. Tanulmányok, forrásközlések. II. Nagy Imre Alapítvány Budapest, 2003. 167-173.
12 A forradalom hangja, 126.
13 Uo.
14 Kronológia, 123., Ellenforradalom Somogyban. MSZMP Somogy megyei Bizottsága, Kaposvár, 1957. 26.
15 A forradalom hangja, 145.
16 Kronológia, 135. Vö. Orgoványi István: Tolna megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. 1956-os Intézet-Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2006. 859-396.
17 Veszprémi Népújság, 1956. október 29. és Vasi Hírlap, 1956. november 1. Lásd Molnár János: A politikai struktúra... I. m. J.  95.
18 Balázs Béla: Népmozgalom és nemzeti bizottságok, 1945-1946. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1961. 50.
19 Hubai László: Magyarország XX. századi választási atlasza, I-III., CD-Rom. Napvilág Kiadó, Budapest, 2001.
20 Izsák Lajos és mások (összeáll. és szerk.): 1956 plakátjai és röplapjai. Október 22-november 5. Budapest, Zrínyi, 199l. (A továbbiakban: 1956 plakátjai) 484, 486, 489.
21 Uo. 491.
22 A Hazafias Népfront 1956. november 30-i titkári értekezletének jegyzőkönyve. Magántulajdonban. (A továbbiakban: HNF jkv.) Figyeljünk a kor hivatalos bikkfa-nyelvére, valamint az utólagos önigazoló szándékra.
23 HNF jkv.
24 Dosztál Béla-interjú. Készítette Bánkuti Emese 1992-ben. 1956-os Intézet Oral History Archívuma. 423. sz. 35. Vö. Csurgai Horváth József: Fejér megye. In Szakolczai Attila (szerk.) A vidék forradalma, 1956. II. I. m. 85-140.
25 Mészöly Gyula Kossuth-díjas, a Duna-Tisza-közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet igazgatója.
26 Pilishegyi Péter:  A forradalom Szarvason, 1956. október 24-november 3. Szarvasi Krónika. 1996. 10. sz. 1996, 50-51.
27 Szigethy október 25-én este érkezett munkahelyéről, Kapuvárról Győrbe. Az első ténykedése volt, hogy felhívta a Hazafias Népfront központjában régi ismerősét, Gosztonyi Jánost, hogy tájékozódjon, és tanácsot kérjen tőle. Gosztonyi javasolta, hogy az 1945-ös tapasztalatok alapján, "haladó erők" bevonásával alakítsanak nemzeti bizottságot. Ez lett a 26-án megalakított héttagú - köztük az egykori szociáldemokrata Szabó György, a kommunista Földes Gábor - Nemzeti Tanács, amely 28-án a városiak követelésére - köztük Rokop József , a Győri Tervezőiroda mérnöke és dr. Germán László egykori közjegyző - jobbra tolódott, és megyei szervvé alakult. BM-jelentés, 1958. január 8. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára III/1-4. Vö. Szakolczai Attila: Győr-Sopron megye. In Szakolczai Attila (szerk.) A vidék forradalma, 1956. II. I. m. 141-210.
28 HNF jkv.
29 HNF jkv.
30 Standeisky Éva: Veszprém megye. In Szakolczai Attila (szerk.) A vidék forradalma, 1956. II. I. m. 397-436.
31 A forradalom hangja, 143.
32 1956 plakátjai, 382.
33 1956 plakátjai, 386.
34 Az 1956. november 1-jei népgyűlés jegyzőkönyve, Csomor Erzsébet-Kapiller Imre (szerk.): '56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai, 1956-1958. Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 1996. 190-191.
35 Jegyzőkönyv a sarkadi forradalmi bizottság üléséről. Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár (PIL) 290. f. 63. ő. e.
36 Veszprémi röplap. 1956 plakátjai, 563.
37 Az 1949-es alkotmányban mindez szerepelt, de a gyakorlat egészen más volt: az egypárti diktatúra eleve kizárt bármiféle szabad véleménynyilvánítást.
38 Filep Tibor-Valuch Tibor (szerk.): 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. Az 1956-os forradalom Hajdú-Bihar megyei történetének válogatott dokumentumai. Az 1956-os Intézet Hajdú-Bihar Megyei Kutatócsoportja, Debrecen, 1993. 69-70.
39 1956-ban a katonatanácsok elnevezés is előfordult. Itt a katonai tanács elnevezést használjuk: így az 1956-os katonai forradalmi szerveket könnyebb megkülönböztetni az 1918-1919-ban létesültektől.
40 BFL XXV. 60. e. Kósa Pál és társai-per. Rainer M. János: Helyi politikai szerveződés 1956-ban - az újpesti példa. In: Bencsik Zsuzsanna-Kresalek Gábor (szerk.): Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Budapest, Budapesti Fővárosi Levéltár, 1990. 101-112.
41 1956. október 29. Vida István (szerk.): 1956 és a politikai pártok. Válogatott dokumentumok.  MTA Jelenkor-kutató Bizottság, Budapest, 1998. 117.
42 Jegyzőkönyv, 1956. október 29. Szántó László (szerk.): Az 1956-os forradalom Somogyban. Válogatott dokumentumok. Somogy Megyei Levéltár, Kaposvár, 1995. 95.
43 Az október 27-i alakuló ülés jegyzőkönyve. Filep Tibor-Valuch Tibor (szerk.): 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. I. m. 76-77.
44 Filep Tibor-Valuch Tibor (szerk.): 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. I. m. 126.
45 Szántó László (szerk.): Az 1956-os forradalom Somogyban. I. m. 108.
46 Uo.
47 PIL 290. f. 63. ő. e.
48 1956 plakátjai, 363.
49 Felszólalás az 1956. október 27-i mátészalkai forradalmi bizottsági ülésen. Dikán Nóra: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dokumentumai. I/2. köt. A Mátészalkai járás. Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 1993. 84.
50 Röplap, 1956. október. 1956 plakátjai, 328.
51 Lásd részletesebben Iványosi-Szabó Tibor: A közigazgatás alakulása a mai Bács-Kiskun megye területén a polgári forradalom után. In Tóth Ágnes (szerk.): Bács-Kiskun megye múltjából, XV. Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Levéltára, Kecskemét, 1999. 70-73.
52 1956 plakátjai, 576.
53 Dikán Nóra: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dokumentumai. I/2. köt. I. m. 92.; Dikán Nóra: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dokumentumai. I/6. köt. A Vásárosnaményi járás. Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 1994. 256.

54 PIL 290. f. 61. ő. e.
55 Cseh Géza: Szolnok megye. In Szakolczai Attila-Á. Varga László (szerk.): A vidék forradalma, 1956. I. 1956-os Intézet-Budapest Főváros levéltára, Budapest, 2003. 351-352.
56 Az egri főiskolások tájékoztatója. 1956 plakátjai, 434.
57 Karcagi Híradó, 1956. november 1.
58 Filep Tibor-Valuch Tibor (szerk.): 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. I. m. 112. 59 Hubai László: Magyarország XX. századi választási atlasza, I-III., CD-Rom. I. m.
60 Debrecenben ez a vád érte Dede Lászlót, a forradalmi bizottság egyik legtevékenyebb, legnépszerűbb képviselőjét. Filep Tibor-Valuch Tibor (szerk.): 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. I. m. 186.
61 Szántó László (szerk.): Az 1956-os forradalom Somogyban. I. m. 92.
62 Uo.
63 A Pápai Járási Tanács 1957. február 15-i ülésének jegyzőkönyve. Veszprém megyei Levéltár XXIII. 276. a.
64 P. J. felszólalása a Zala megyei forradalmi bizottság 1956. november 3-i ülésén. Csomor Erzsébet-Kapiller Imre (szerk.): '56 Zalában. I. m. 250.
65 ÁBTL V-150 395.
66 Csomor Erzsébet-Kapiller Imre (szerk.): '56 Zalában. I. m. 153.
67 Filep Tibor-Valuch Tibor (szerk.): 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. I. m. 71-75.  A további idézetek is innen valók.
68 Filep Tibor-Valuch Tibor (szerk.): 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. I. m. 114-115.
69 Eredeti helyesírás szerint. Távirat 1956. október 27. 20. 07. Telefonon bemondva 22. 04. A baranyai katolikus kisközség ismert búcsújáró hely, ezért különösen furcsa, hogy a települési forradalmi bizottságot munkástanácsnak hívták: feltehetően a megyei forradalmi szerv elnevezését vették át.  PIL 290. f. 61. ő. e.
70 1956 plakátjai, 294.
71 OHA-interjú Nagy Károllyal. Készítette Standeisky Éva 2003-ban. 1956-os Intézet Oral History Archívuma. 769. sz.
72 '56 Csomor Erzsébet-Kapiller Imre (szerk.): '56 Zalában. I. m. 459-518.
73 Faximiléjét lásd Ez történt Vas megyében. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1957. 17.
74 A miskolci munkástanács története sokoldalúan feldolgozott. Lásd például Szakolczai Attila: Borsod-Abaúj-Zemplém megye. In Szakolczai Attila-Á. Varga László (szerk.): A vidék forradalma, 1956. I. 1956-os Intézet-Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2003. 151-198.; Uő.: Tömegmozgalmak Miskolcon, 1956. október 25-26. In Kőrösi Zsuzsanna és mások (szerk.): Évkönyv, 2000. Magyarország a jelenkorban. Budapest, 1956-os Intézet, 2000. 303-323.; Kozák Gyula-Molnár Adrienne (szerk.): "Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni!" Válogatás 1956-os munkástanács-vezetők visszaemlékezéseiből. Budapest, Századvég-1956-os Intézet, 1993.
75 Csomor Erzsébet-Kapiller Imre (szerk.): '56 Zalában. I. m. 104-105.
76 Lásd erről bővebben Szakolczai Attila: Győr-Sopron megye. In Szakolczai Attila (szerk.) A vidék forradalma, 1956. II. 1956-os Intézet-Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2006. 141-210. o.
77 Az elnevezésnek ideológiai tartalma is van: emlékeztet az 1918-19-es forradalmak tanácsaira, amelyek 1919 elejétől egyre inkább kommunista befolyás alá kerültek. Az 1956-os szolnoki szervezetet névadásában a forradalomhoz alkalmazkodni kívánó, a hatalom megőrizni kívánó kommunisták jelentős szerepet játszhattak.
78 A forradalom alatti rétegszervezetek története feldolgozatlan. A legtöbb talán a munkástanácsokról tudható, de ezek szisztematikus vizsgálata, ellentmondásainak feltárása még várat magára.
79 Csurgai Horváth József (szerk.): "Egy nép kiáltott, aztán csend lett": Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott. Székesfehérvár, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, 1996. 1996, 387.
80 Katonai, letartóztató, vöröskeresztes, szállító, hírszerző és falujáró csoportra. Kronológia, 80. o.
81 Lásd bővebben Szakolczai Attila: Borsod-Abaúj-Zemplém megye, Valuch Tibor: Hajdú-Bihar megye. Mindkettő a következő kötetben található: Szakolczai Attila-Á. Varga László (szerk.): A vidék forradalma, 1956. I. I. m. 121-198., 233-266.
82 1956 plakátjai, 110, 113.
83 1956 plakátjai, 533, 534.
84 1956 plakátjai, 540.
85 1956 plakátjai, 541. A "magyar nép", mint a Szombathelyin túl az országos példák is mutatják, nem volt ebben ilyen biztos. A Savaria Gimnázium keményhangú, számonkérő röpiratot intézett az új városi vezetéshez: "Tájékoztassanak bennünket a helyi Nemzeti Bizottság rendelkezéseiről, terveiről, tagjainak politikai múltjáról." A város diákjai tanáraikkal sem voltak kíméletesebbek. "Személyi felülvizsgálást követelünk az igazgatóságban, illetőleg a tanári karban az ifjúság meghallgatásával" - olvasható a Nagy Lajos Gimnázium Ifjúsági Tanácsának röpiratában. 1956 plakátjai, 542, 543.
86 Az óvatosság a belügyes forrásnak szól, amely szerint öt munkásból, egy kisiparosból, öt huligánból, egy tanítóból, egy értelmiségiből (?!) és négy "egyéb"-ből állt a bizottság. ÁBTL V-150 378. 
87 1956 plakátjai, 537.
88 Szakolczai Attila: Győr-Sopron megye. In Szakolczai Attila (szerk.) A vidék forradalma, 1956. II. I. m. 187.
89 Cseh Géza: A Damjanich Rádió hullámhosszán. Szolnok - 1956. Szolnok, 2003. 94.
90 Cseh Géza: Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megye kapcsolata az 1956-os forradalom időszakában. In Á. Varga László (szerk). Nagy Imre és kora. 165-176. 356.
91 Kronológia, 155.
92 Kronológia, 180.; Cseh Géza: Csendes radikalizmus. Örökségünk. A Nagy Imre Társaság kiadványa. 2004. október 23. 6.
93 Sok városban magától omlott össze a helyi hatalom, vagyis nem került sor erőszak alkalmazására. A megyeközpontok közül ide sorolható Győr, Veszprém, Szolnok és Nyíregyháza. Szakolczai Attila az 1956. október 26-i helyzetet vizsgálta. Szakolczai Attila: Az 1956-os forradalom és szabadságharc. 1956-os Intézet, Budapest, 2001. 44-45. o.
94 A forradalom hangja, 88.
95 1956 plakátjai, 363.
96 1956-ban a katonatanács és a katonai tanács elnevezés egyaránt előfordult. Ebben az írásban ez utóbbi az általános, így az 1918-19-es forradalmak katonatanácsai és az 1956-os katonai tanácsok az elnevezésben is elkülöníthetők egymástól.
97 Megalakult a Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács, 1956. október 27. PIL 290. f. 77. ő. e.
98 Lásd erről bővebben Horváth Miklós monográfiáját: Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003.
99 Kronológia, 103.
100 Csomor Erzsébet-Kapiller Imre (szerk.): '56 Zalában. I. m. 289.
101 Hadtörténeti Levéltár (HL) 1956-os Gyűjtemény. Idézi Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. I. m. 376.
102 Uo. 377.
103 1956 plakátjai, 511, Filep Tibor-Valuch Tibor (szerk.): 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. I. m. 22.
104 Faximiléjét lásd Ez történt Vas megyében, I. m. 47.
105 A forradalom hangja, 210.
106 Molnár János: A politikai struktúra változásai 1956 őszén Magyarországon. I. m. 97.; Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. I. m. 362-379.
107 Moór ezredes, a pápai 32. lövészhadosztály vezetősének parancsa. HL 1956-os Gyűjtemény, 3. ő. e. 315. Idézi Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. I. m. 365.    
108 A pedagógus-memorandum szövegét lásd: Ellenforradalom Somogyban. I. m. 54-55. 
109 PIL 290. f. 72. ő. e.
110 Filep Tibor-Valuch Tibor (szerk.): 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. I. m. 216-218.
111 Dikán Nóra: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dokumentumai. I/5. köt. Nyíregyháza. Jósa András Múzeum, Nyíregyháza, 1993. 147-148.
112 Csomor Erzsébet: 1956 Zalaegerszegen. Millecentenáriumi Közalapítvány, Zalaegerszeg 2001. 27.
113 Uo. 58-59.
114 Filep Tibor-Valuch Tibor (szerk.): 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. I. m. 217.
115 Sz. G. szóbeli közlése.
116 Szubjektív feljegyzések. Szerző nélkül. Rásó József: 1956 dokumentumai a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban. Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, 1998. /Acta Archivistica 5./ 137.
117 Orgoványi István-Tóth Ágnes: Bács-Kiskun megye. In Á. Varga László-Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. I. I. m. 29-76.
118 Debrecenben ez a vád érte Dede Lászlót, a forradalmi bizottság egyik legtevékenyebb, legnépszerűbb képviselőjét. Filep Tibor-Valuch Tibor (szerk.): 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. I. m. 186.
119 1956 plakátjai, 577.
120 Dikán Nóra: Szabolcs-Szatmár megye. In Szakolczai Attila-Á. Varga László (szerk.): A vidék forradalma, 1956. I. I. m. 330-331.
121 Molnár János: A politikai struktúra változásai 1956 őszén Magyarországon. I. m.
122 Kronológia, 144.
123 PIL 290. f. 72. ő. e.
124 Csomor Erzsébet-Kapiller Imre (szerk.): '56 Zalában. I. m. 148-150.
125 Szántó László (szerk.): Az 1956-os forradalom Somogyban. I. m. 103-104.
126 Filep Tibor-Valuch Tibor (szerk.): 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. I. m. 156.
127 Szabad Haza, független napilap. (Pest megyei Fehér könyv, 14. )
128 Nógrád Népe, 1956. november 1.
129 PIL 290. f. 79. ő. e.
130 1956 plakátjai, 564.
131 Szabad Somogy, 1956. november 1.
132 Kronológia, 180.
133 Ellenforradalom Somogyban. I. m. 77.
134 Szakolczai Attila: Borsod-Abaúj-Zemplém megye. In Szakolczai Attila-Á. Varga László (szerk.) A vidék forradalma, 1956. I.  I. m. 172.
135 Molnár János: A politikai struktúra változásai 1956 őszén Magyarországon. I. m. 102. o.
136 Vonjuk vissza a szökevény Hajdú József képviselői megbízatását! Nógrád Népe, 1956. október 31.
137 1956. október 29. 1956 plakátjai, 472, 474.
138 Filep Tibor-Valuch Tibor (szerk.): 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. I. m. 156.
139 Uo. 174.
140 Valuch Tibor: Adalékok Hajdú-Bihar megye forradalmi bizottmányának történetéhez. In: Évkönyv II. 1956-os Intézet, 1993. 183.
141 Kronológia, 169.
142 Csomor Erzsébet-Kapiller Imre (szerk.): '56 Zalában. I. m. 111.
143 Uo. 247.
144 Csurgai Horváth József (szerk.): "Egy nép kiáltott, aztán csend lett": Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott. I. m. 382.
145 Szakolczai Attila: Borsod-Abaúj-Zemplém megye. In Szakolczai Attila-Á. Varga László (szerk.) A vidék forradalma, 1956. I.  I. m. 169.
146 A forradalom hangja, 209.
147 Csurgai Horváth József (szerk.): "Egy nép kiáltott, aztán csend lett": Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott. I. m. 386.
148 Hannah Arendt: A totalitarizmus gyökerei. Európa kiadó, Budapest, 1992. 638.
149 Clifford Geertz: Sűrű leírás. Út a kultúra értelmező elméletéhez. In Misszionáriusok a csónakban. Válogatta Vári András. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988. 51-52.
150 Kozák Gyula: Szervezetek az 1956-os forradalomban. In Évkönyv VIII. 2000, Magyarország a jelenkorban. I. m. 236.
151 A forradalom hangja, 132.
152 Filep Tibor-Valuch Tibor (szerk.): 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. I. m. 156.
153 Molnár János: A politikai struktúra változásai 1956 őszén Magyarországon. I. m. 108.
154 Lásd a fentebbi Geertz-idézetet.
155 Tyekvicska Árpád: Helyi forradalom. Önszerveződés Nógrád községben 1956-ban. Szociológiai Szemle, 1992. 2. sz. 61-84. Uő: Helyi forradalom. Társadalmi önszerveződés a Rétsági járásban 1956-ban. In Paraszti kiszolgáltatottság - paraszti érdekvédelem, önigazgatás. Gyula, 1994. Békés Megyei Levéltár, 264-274.