Tavaly - így az előrejelzések - ismét egy kisvárosnyival, mintegy  30 ezer fővel csökkent a határokon belül élő magyarság lélekszáma.  A folyamat jóval korábban kezdődött, és különös állomása volt az első magyar fogamzásgátló tabletta bevezetésének politikai előjátéka is.

„A szülőotthonokra ki van írva, hogy szülőotthon, de azok a valóságban hatósági angyalcsináló gyárak. Én ezt nem fogom sehol így mondani, de másképpen erre nem tudok gondolni” - csattant fel Kádár János, a kommunisták első embere az MSZMP politikai bizottságának (pb) 1966. október 4-ei ülésén, ekként bírálva meg az érvényben lévő, 1956 júniusában hozott, a művi vetélést lehetővé tevő minisztertanácsi rendeletet. Ez ugyanis véget kívánt vetni a szülésből is kvázi tervfeladatot csináló, úgynevezett Ratkó-korszak e téren tanúsított drákói szigorának. Kádár viszont tíz évvel később immár azt is nehezményezte, hogy akkor az anyákra bízták a döntést: mikor és hány gyermeket kívánnak a világra hozni. „Ez nem azok közé a demokratikus szabadságjogok közé tartozik, hogy írhat-e cikket vagy nem valaki; ez hibás elgondolás” – fejtegette a párt első embere. Majd hozzátette: „Nálunk szinte mechanikusan úgy gondolkozunk, hogy az 1956. október előtti központi bizottság (kb) és kormány szektás, baloldali kormány és központi bizottság volt, s annak minden rendelete szektás, baloldali rendelet volt. Ez nem így van! Annak az időszaknak az utolsó periódusában, az utolsó két-három évben nagy horderejű dolgokban voltak ellenkező, jobboldali határozatok is, ahol az orientálás és nyomás hatása alatt nem megfelelően reagálva a kérdésekre, kapkodó, jobboldali, liberális jellegű döntések születtek. Véleményem szerint ez az alaprendelet, amely érvényben van, ezek közé sorolandó.”

A kádári megjegyzésekre az adott alkalmat, hogy 1966 őszén – 1962 júniusa után - immár másodszor kellett napirendre tűzni „a népesedési helyzet alakulását”. A pártvezetés fújta riadót az indokolta, hogy 1962-re már világviszonylatban is Magyarországon volt a legalacsonyabb a születési arányszám, ahol a csúcsot jelentő 1954-es 23 ezrelékről az elkövetkezendő két és fél évtized mélypontját elérve 12,9 ezrelékre zuhant az élve születések száma (ez ma - az ideálisnak mondott 17–18 ezrelék helyett – nem éri el a 10 ezreléket). Mindez annak ellenére, hogy a probléma társadalmi és politikai jelentőségét mindinkább tudatosítani kénytelen politikai vezetés akkor már szociális juttatásokkal és kedvezményekkel is igyekezett fékezni a folyamatot.

Kádár jó ideig mégsem mert hozzányúlni az abortuszrendelethez, hiába hangoztatta több alkalommal is, hogy „itt is túl kell jutni 1956-on, bátrabban kell szembenézni azzal, ami van, és amit le kell küzdeni”. Annyit azonban a szakemberek jelentéseinek hatására megértettek, hogy a terhességmegszakítás helyett célszerűbb lenne a megelőzés. S mivel az addigi módszerek (köztük a legelterjedtebbnek számító megszakított közösülés, a naptármódszer, a gumi óvszer és a pesszárium) nem bizonyultak eléggé hatékonynak – erről árulkodott legalábbis az éves átlagban 200 ezer körüli abortuszszám –, aligha térhettek ki a Nyugaton néhány évvel korábban feltűnt, minden, az említettnél hatásosabbnak bizonyuló, hormontartalmú fogamzásgátló tabletta bevezetése elől.

A pb már említett 1966. októberi ülésén a jelenlévők általános irányelveket fogadtak el, a november-december fordulóján megtartott soros pártkongresszus pedig áldását adta a javaslatokra. Hamarosan propagandisztikusan szorgalmazott jelszóvá emelkedett a családtervezés, hogy „a kívánt időpontban a kívánt számú gyermek szülessék”. Így aztán elhárultak az akadályok a fogamzásgátló tabletta forgalomba hozatala elől is. Pedig az októberi pb-ülésen még csak azt állapították meg, hogy a szer „hazai gyártásának vagy importjának feltételeivel” kapcsolatban „mulasztás van”. Sokat nyomott azonban a latban, hogy Kádár kijelentette: „a népgazdaság számára” ez olyan kérdés, „ami az egész nép érdekét érinti”, s ezért ezt mihamarabb meg kell oldani.

Mindennek hatására is a pb 1967. április 6-ai ülésén már az első - ne feledjük, azért ez volt a gyes útjára bocsátásának éve is - eredményekről is szó eshetett. A kb Óvári Miklós által vezetett tudományos, közoktatási és kulturális osztálya készítette előterjesztés például jelentette, hogy „megtörtént az intézkedés a korszerű, szájon keresztül szedhető fogamzásgátló szer termelésére és forgalomba hozatalának előkészítésére. Az Infecundin néven szereplő gyógyszer a szükséges mennyiségben rendelkezésre áll, és forgalomba hozatala április 15-én megtörténhet.” Már addig és akkor is élénk vita kísérte azonban a hogyan kérdését. Óvári végül azt a döntést ismertette, hogy a tablettát szigorú orvosi felügyelet mellett kell használni, nőgyógyászati szakrendelésen írják majd fel, és nem lehet kedvezményesen hozzájutni. A procedúrát - az értetlenkedő Czinege Lajos honvédelmi miniszter, pb-póttag kérdésére - azzal indokolta, hogy „az Infecundin lényegében hormonális készítmény, amelynek hatására a menstruáció megszűnik”. Ennek – mármint a nehezített forgalmazás – hallatán Komócsin Zoltán kb-titkár csalódottságának adott hangot, mondván, úgy gondolta, amolyan recept nélkül kapható, „népi gyógyszerről” lesz szó. Így azonban – fogalmazott – „szemérmesség és kényelmesség miatt nemigen fogják igénybe venni”, főként azok nem, „akiknél, sajnos, a mi nevelési eszközeink és orvosi felvilágosításaink kevésbé hatásosak, s akik egyénileg nem tartoznak a társadalom legfejlettebb tagjai közé”.

A nyolc nappal később miniszterelnök-helyettesből kormányfővé avanzsált Fock Jenő végül azzal intette le az okvetetlenkedőket, hogy nem a pb hatásköre eldönteni, vajon „ki milyen gyógyszert szedjen a fogamzás meggátolására”, s ezért ne hozzanak olyan határozatot, hogy „szájon keresztül gátoljuk meg a gyerekáldást”. Ehhez az állásponthoz csatlakozott Kádár is, aki óvott attól is, hogy az ügynek az előterjesztésben javasolt felhajtást csináljanak, például hogy az Infecundint bárki is egyszersmind a probléma megoldásának, csodagyógyszernek tekintse, s még inkább, hogy bevezetését egy miniszteri sajtótájékoztatón jelentsék be.

Kádár útmutatásainak és ebből következően a pb döntésének megfelelően így az Infecundin premierjéről csupán rövid hírben számolt be a három országos napilap. Eleget tettek, sőt túlteljesítették az MSZMP vezetőjének azon - személyes szemérmességét is tükröző - kívánságát is, miszerint „ne lássunk a villamosokon plakátokat”, illetve hogy „nem újságokban kell hirdetni a dolgokat, hanem megfelelő ízléssel és diszkrécióval kell kezelni ezt a kérdést”.

A kádári elvárásokat figyelembe véve 1967-1968-ban még a szükséges ismeretek átadására kifejezetten megfelelő fórum, az akkoriban még félmilliónál is nagyobb példányszámban nyomott Nők Lapja is csupán indirekt módon foglalkozott a kérdéssel, amikor is 1968 késő nyarán reagált VI. Pál pápa akkoriban született, Humanae vitae kezdetű enciklikájára, melyben a családtervezés egyetlen módjaként a házastársak nemi életének a terméketlen időszakra való korlátozását engedélyezte. A Nők Lapja ennek ellentmondva úgy vélte, hogy a fogamzásgátlás gyakorlati alternatívája az abortusz, a családtervezés leghatékonyabb eszköze pedig „a nagy körültekintéssel kidolgozott sokféle fogamzásgátló tabletta”.

Az Infecundin szigorú használati előírásainak némelyikén egyébként 1968 elején némileg enyhítettek ugyan, ám azt körzeti orvos vagy magánorvos receptjére a gyógyszertárak továbbra sem szolgáltathatták ki. Ezenkívül Budapesten kerületenként csak egy, a kisebb városokban pedig egyetlen patikában lehetett hozzájutni. Komócsinnak a tekintetben igaza lett, hogy a megelőzésnek ez a módja nem jutott el azokhoz, akik az abortuszbizottságok elé visszatérők nagy tömegét alkották.

A jelentkező problémákról azonban legfeljebb a nem túlságosan széles olvasótáborral rendelkező Egészségügyi Dolgozó című szakszervezeti folyóirat számolhatott be. Sokatmondó és jellemző tény, hogy észlelhető mértékű sikerről a bevezetés utáni időszakban csak a főváros II. kerületéből tudtak beszámolni, ahol közel hétszáz nő szedte rendszeresen a tablettát. De még e helyütt is megemlítették, hogy az abortuszok száma a bevezetést követő 15 hónapban itt sem csökkent – vagyis valószínűleg javarészt az addig másképp is sikeresen védekező asszonyok tértek át erre a nyilván kényelmesebb újdonságra. Ugyanekkor a zuglói kórházak statisztikáiból az derült ki, hogy a művi beavatkozást igénylők 80 százaléka nem is hallott a fogamzásgátló tablettáról. Ami a lényeg: az Infecundin és az azt hamarosan követő Bisecurin nem volt képes az abortuszok számának mérséklésére. Sőt 1969-ben a terhességmegszakítás rekordot döntött: csaknem 207 ezer beavatkozást hajtottak végre. A dicstelen állapotokon az Aczél György köréhez tartozó Schulteisz Emil vezetésével kidolgozott, 1973-ban életbe lépett komplex népesedéspolitikai program tudott segíteni, amely egyébként átmenetileg még lassította is a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat, és - igaz, csak hét–nyolc évre – kitolta az így végül csak 1981-ben meginduló népességfogyást.

Heti világgazdaság, 2004. január 8.