dokumentumfilm
20' magyarul és angol felirattal

Forgatókönyvíró: Kóthy Judit és Topits Judit
Kutató szerkesztő, dramaturg: Topits Judit (topitsj@ella.hu)
Hangmérnök: Hollósi László, Giret Gábor
Vágó: Rostás Péter
Gyártásvezető: Oláh Károly
Operatőr: Halla József, Pap Ferenc
Rendező: Kóthy Judit (kothyj@chello.hu)
Gyártó: KLT Kulturális Kft. 2008

Magyarország az I. világháborút követő területvesztés nyomán természetes nyersanyagokban és energiahordozókban szegény ország lett, mert a lelőhelyek többsége az új országhatáron kívül maradt. A nyersanyag- és energiahiány a II. világháborút követő iparosítás és az ezzel összefüggő városiasodás idején vált egyre fenyegetőbbé. A hazai szén- és olajkészletek kiaknázása nem tudott lépést tartani az évről-évre növekvő igényekkel.

Az 1956-os forradalom után hatalomra jutó Kádár kormány konszolidációs törekvéseinek egyik súlypontja a rettegett energiahiány kiküszöbölése. Az ország energiamérlegében ekkor 76 százalékban szén szerepel, és mindössze 16 százalékban vannak jelen a szénhidrogének. Célul tűzik ki az energiaszerkezet átalakítását, ezért erőteljesen szorgalmazzák a hazai szénhidrogén kutatásokat. Az eredmény nem marad el. 1958–1975 között jelentős földgázkészletek tárulnak fel, amelyekkel két évtizeden át ki lehet elégíteni a lakosság fűtőanyag szükségletét. Az állam 1 milliárd dollárt fordít az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítésére.

Az 1970-es évtized elején már nyilvánvaló, hogy a hazai földgáz készletek hosszabb távon nem elegendőek a biztonságos fűtőanyag ellátásra. Az 1973-as világméretű olajárrobanás szolgáltatja a végső indokot arra, hogy a KGST tagállamok közös erővel megépítsék az első távvezetéket, amely Orenburgtól a Szovjetunió nyugati határáig szállít szibériai földgázt. Ez az 1975–79 között megvalósult beruházás előjátéka és főpróbája Európa „bűnbe esésének”. Ezzel kezdődött Európa mai napig tartó energiafüggősége.