Szerbhorváth György: A forradalom igazi gyermekei
Nem tisztünk az „események” értékelése, de egy biztos: azóta (ismét) megint másképpen látunk mindent. Az 1956-tal kapcsolatos műsorokat is, legyenek azok régi játék- vagy dokumentumfilmek.

Vasárnap még elégedetten dőlhettünk hátra fülesfotelünkben. Örvendetes, hogy nemcsak a nagy történelmi személyiségekről, a világpolitikai kontextusról van szó az újabb produkciókban, hanem a személyes történetek kerülnek a középpontba, és az 1956 utáni eseményekkel is egyre többet foglalkoznak. És a hétfő ellenére is fel kell idéznünk ezeket, mert a normalitásra utaltak. Ami azóta megint sehol.

Igaz, hétfő előtt is akadtak túl sematikusnak és patetikusnak tűnő munkák. Ilyen volt a Müller Péterrel készített film, s noha az író története érdekes, hisz egy szerelem történetébe ágyazódtak be a forradalmi események, mégis, az ötven perc soknak tűnt. Hogy is ne, ha a riporter Győrffy Miklós a már elsőre világosan érthető mondatokra is - például hogy Müllerbe hat golyót lőttek - még egyszer rákérdezett, mintha nem értené, hogy hat golyó az nem öt vagy hét golyó.

Igaz, másnap javított A szólás szabadságában - egy szerzetes az egyház egykori szándékairól, a papnövendékek szerepéről mondott újakat, illetve két amerikai magyar lány filmjéről esett szó, akik '56-ban emigrált édesapjuk itthoni életének eredtek a nyomába. Kiderült, a papa hős forradalmár volt, de felkutatták azt is, hogy az apát épp előtte kapták el sikkasztásért. S talán ezért nem mert hazajönni később sem, noha ez csak feltételezés maradt, ami a lányoknak mégiscsak traumát okozott a filmezés során.

E film elkészítésében is az 1956-os Intézet játszott fontos szerepet, ahogyan az idei termés talán egyedülien új szemléletű dokumentumfilmje is az Intézethez fűződik. A Naplófilm, 12 voltam 1956-ban érdemeit az sem csökkenti, hogy a gyereknapló könyvben is megjelent, az az eredeti. Edvy Boglárka és Silló Sándor filmje annyiban is új volt, hogy a már unalomig ismert archív felvételek mellett eddig még nem látottakat is felhasználtak, s ha már gyerekekről van szó, olykor rajzfilmesítették is. S ha már a naplóíró hegedűórákra járt, hát remek hegedűszót adtak zenei aláfestésként. A játékosság is szerepet kapott: a gyerekek, harcok ide vagy oda, fociznak, november 23-án pedig, amikor délután kettő és három közt csak az ment ki az utcára, aki Kádárral tartott, az udvarban hógolyóztak. Gyermeki ártatlanság és báj, humor jellemzi a naplót és a filmet is, miközben Gyula és a másik naplóíró, Kovács Jancsi pontosan tudja, mi történik. Naivitásuk sem az, ami - noha mindezt nemigen lehet Kertész Imre Sorstalanságával összehasonlítani, mégis, a két fiú bizonyos szempontból Köves Gyuri mellé tehető.

Külön erény, hogy a történet nem zárul le a forradalom leverésével, hanem a gyerekek szemével láthatjuk, hogyan tért vissza az élet a "normális" kerékvágásba, hogyan álltak ellen az iskolában, miképpen dolgozták fel a történteket, s hogyan nem vették be az újabb kommunista propagandamesét. Gyula például inkább a pesti vicceket értette meg (jól).

A forradalom megeszi saját gyermekeit. E ragyogó filmből az derült ki: az igazi gyerekeket sohasem, ők a valódi, romlatlan ellenállók. Nem azok, akik hétfőn ismét feltűntek a képernyőn.

Népszabadság, 2006. október 28.

Dénes Balázs: Újabb dokumentumfilmek 56-ról. Naplófilm és Forró ősz a hidegháborúban

Kínálja magát párhuzamos bemutatásra az a két ’56-os film, amelyet az 1956-os Intézetben mutattak be október 17-én. A Naplófilm- 12 voltam ’56-ban teljesen szubjektív módon, egy fiatal fiú visszaemlékezésein keresztül meséli el a forradalom történetét 1957. március 15-ig. A Forró ősz a hidegháborúban mind időben, mind térben nyit, a második világháborútól kezdve a nemzetközi politikai események közé ágyazva mutatja be a történteket.

Gyerekszemmel a forradalom
„1956. október 23-án két kiskamasz, Csics Gyula és Kovács János a Rökk Szilárd utca 10-ből naplóírásba fog - olvasható az ismertetőben. Talán nem kezdtek volna bele, hanem az események középpontjában laknak, egy háznyira a Szabad Nép székházától, egy utcányira a Rádiótól, két megállónyira a Corvin-köztől és a Kilián-laktanyától. (...)”

A Naplófilm - 12 voltam '56-ban nem egyszerűen dokumentumfilm. Olyan kísérleti alkotásról van szó, amely eredeti képsorok mellett tartalmaz rekonstruált archív felvételeket, amelyek közül néhány Super 8-assal készült, és amitől a témában a legegyedibb, kísérleti-animációs elemeket. Ezeken a képeken a gyermeki képzelet átértelmezi a korabeli valóság egy részét. A filmben látható, összesen tízpercnyi animáció az Iparművészetin nemrég végzett Edvy Boglárka diplomamunkája. Az animációnak köszönhetően játékosság is jelen van a munkába, anélkül, hogy '56 súlytalanná vagy nevetségessé válna, pusztán azért, mert egy 12 éves kiskamasz szemén keresztül látjuk a történteket, aki hol érti, hol nem, hogy miért is izgulnak körülötte a felnőttek.

Az 1956-ban éppen 12 éves Csics Gyula első próbálkozásai a naplóírással, arról tanúskodnak, hogy igyekszik rálátni saját magára és környezetére. Szemtanú, aki annak ellenére, hogy bizonyos értelemben távol marad az eseményektől naplóját, barátjával együtt, történelmi alapossággal írja, rajzolja. Ő ketten gyűjtötték az újságokat, röpiratokat, falakra írt jelszavakat, rádióbeszédeket, felnőttek kommentárjait és Kádár-vicceket. A jól ismert tények így kapnak más megvilágítást, amelyek mellett egyenlő súllyal szerepelnek olyan visszatérő elemek, mint a hegedűóra, vagy a „most éppen naplót írok”-aktus.
A másik napló útja: a szemétből az Ecserin át a kiadóhoz

A film alkotói, Silló Sándor és Edvy Boglárka, a bemutató után elmondták, hogy a Naplófilm sajátos megközelítésével alkalmas arra, hogy a kissé szárazabb Forró ősz a hidegháborúban mellett egy sokkal személyesebb történettel szólítsa meg a fiatal generáció tagjait. A film országos moziforgalmazásba nem kerül, egyelőre az Uránia Nemzeti Filmszínházban október 21-én esedékes bemutató után csak Győrben lesz majd látható, de a Naplófilm és Forró ősz... DVD-n elérhető az Intézetben és a könyvesboltokban.
A forradalom után Csics Gyula sokáig rejtegette írását, míg végül maga ajánlotta fel az Intézetnek, ezzel szemben Kovács János naplója, amely eredetileg szintén szerepelt volna a filmben, a forgatás megkezdésekor nem volt fellelhető. Pontosabban a munkálatok végefelé kiderült, hogy mégis megvan, a szemétből halászta ki valaki, majd az Ecseri piacra került, onnan Kieselbach Tamáshoz, aki kiadta azt. Így a másik napló már nem került  bele az Intézet felkérésére készült filmbe. (...)

magyar.film.hu, 2006. október 20.

Pócsik Andrea: A mi kis dokumentumfilmjeinkről

Egészen formabontó módon, műfaji határokra helyezkedve alkotta meg animációs dokumentumfilmjét Edvy Boglárka, fiatal animátor és Silló Sándor filmrendező (Naplófilm – 12 voltam 56-ban). Jellemző a magyarországi viszonyokra, hogy művüket említésre sem méltatták, holott rendkívüli művészi teljesítménynek és a magyar dokumentumfilm-készítésben olyannyira hiányzó kísérleti vállalkozásnak tekinthető. A mű alapja a forradalom idején 12 éves kisfiú, Csics Gyula naplója. A nemcsak történelmi, hanem életmódtörténeti értékekkel is bíró dokumentum tárgyi emlékeket, rajzokat, és az eseményeket különös, gyermeki látószögből felsorakoztató leírásokat tartalmaz.

A film szerzői kiváló atmoszférateremtőképességgel formálják meg a hirtelen – szinte hetek leforgása alatt – felnőtté érni kényszerülő gyermek képzeletvilágát, és az őt körülvevő valóságot. Bár a filmben helyenként a képi és zenei információk olyannyira sűrítettek, hogy befogadásuk már-már képtelenség, egyszerűen kioltják egymást, más pillanatokban (például a gangon zajló futballozás jelenetében) olyan élmények birtokába jutunk, amelyek előidézése csak ehhez hasonló formajátékkal érhető el.

Filmtett

Báron György: Dokumentumfilmek. Végtelen történetek

 (...) A ma is gyermeki lelkületű Nellikével ellentétben a felnőttesen bölcs Gyuszika még csak 12 éves, de mindent érteni látszik. Kint az utcákon forradalom zajlik, ő meg naplót vezet. Pontosan látja, mire megy ki a játék, még azt is tudja, hogyan kell okosan konspirálni: a rendszerellenes vicceknek például nem szabad megneveznie a forrását, a kedves nagybácsit, célszerűbb eképp bejegyezni a naplójába: „az utcán a következő viccet hallottam”. 1956-os Anna Frank-történetet regél el Edvy Boglárka és Silló Sándor Naplófilm, 12 voltam 56-ban című munkája, azzal a nem kis különbséggel, hogy Gyuszika ma is él, s éltes úriemberként fűz kommentárokat hajdani naplójához. Hinnénk, 1956-ról, akárcsak az ötvenes évekről, nemigen lehet már újat mondani, ugyanannak a történetnek a végtelen variációi ismételhetők csak. Az Edvy–Silló szerzőpáros filmjében a forradalom úgy jelenik meg, mint gyerekmese vagy kalandfilm: a valóság eggyéfonódik a kiskamasz-képzelettel. Macskássy Katalin rajzfilmjeire emlékeztető játékos animációkba tűnnek át a forradalom dokumentumképei, ahogy a napló kiskamasz szerzője kiszínezi-igazítgatja kedve szerint a történelmet.

Filmvilág, 2007. április