Sokat tudunk már 1956-ról, de olykor kiderül, hogy mégis keveset. Most készült el egy film – október 23-án, a nemzeti ünnepen mutatja be a Duna TV – amely olyan sorsokat mutat be, amelyekkel eddig nemigen találkoztunk. Az Oly távol, messze van hazám... című torokszorító alkotás öt történetet mutat be. Disszidensekét, akik a forradalom idején elhagyták az országot, majd nem sokkal ezután meggondolták magukat. Hiányzott a haza és a család, ezért a normális utat választva felkeresték a magyar követséget, és – ismerve Kádár János amnesztiarendeletét – annak rendje és módja szerint visszakéredzkedtek Magyarországra. Mi tagadás, örömmel fogadták őket a hatóságok, volt akinek pénzt is adtak, hogy hazatérhessen. Aztán többnyire már a határon letartóztatták őket, majd valamennyiüket kivégezték.

És itt most ne essék szó bizonyos bűnök elévülhetetlenségéről.

Az egyórás mű szerkesztő–riportere Méry Zsuzsa, rendező–operatőre Góczán Flórián, producere Sárközy Réka, történész szakértője Szakolczai Attila. Ők az 56-os Intézet megbízásából keresték fel az egykor kivégzettek ma élő hozzátartozóit és megdöbbentő reakciókat tapasztaltak. Sokan a kamera elé sem voltak hajlandóak beállni, mert ma is tartanak a nyilvános emlékezés esetleges következményeitől. Aki végül is vállalkozott a szereplésre, elmondhatta például, hogy a gyerekek mind a mai napig nem tudják, mi történt a hozzátartozójukkal. Valami szívproblémával magyarázták a halált, annyira féltek, mi lesz, ha a kicsik bármilyen társaságban beszélni kezdenek.

Egy másik esetben a gyerek büszkén vállalta édesapja 56-os múltját, s ettől még az sem térítette el, hogy rendszeresen megverték az iskolában.

Szakolczai Attila szerint itt számosan építgetik 1990 óta a saját 56-os emlékművűket, politikai céloknak megfelelően olykor az események megítélése is változik, de a névtelen szenvedőkről kevés szó esik. Ebben a filmben a közvélemény számára jobbára tökéletesen ismeretlenek beszélnek, s az alkotók célja nem is a rettenet és a borzongás újraélesztése volt. Inkább megtartó gesztusokat láthatunk, ahogy megszólal az egykori pertárs, siralomházi zárkatárs, a gyerek és a barát.

Az Oly távol, messze van hazám... egy újabb adalék a forradalom utáni megtorlások időszakához, a hatalmi mechanizmusok működéséről, amellyel párhuzamosan – a számos aljasság mellett – létezett egy másik világ, amely a rettenet korszakában is képes volt felmutatni valami emberit. És persze ma is kérdés, amit az 1956. október 6-i Rajk-temetés híradófelvételének alámondója tett fel: „mindez hogyan történhetett?”

Magyar Hírlap, 2000. október 21. 13. o.