„Furcsa könyvet, furcsa memoárt tart kezében az olvasó. Nem az 1956-os forradalomról szól közvetlenül, mégis minden sorában erről van szó. Lapról lapra szinte majdnem rekonstruálhatók az események, ha nem is teljességükben, de teljes fontosságukban. Nem az eseményekről szól e könyv – arról született már néhány munka –, hanem arról, ami mögötte volt.
November 4-e után a Nagy Imre által New Yorkba, az ENSZ-hez küldött delegáció tagjaként elkísértem Kéthly Annát, aki mint a kormány államminisztere vezette a küldöttséget. Az októberi napok nem adtak lehetőséget (időt sem, kedvet sem) arra, hogy valaki az események krónikásaként bármit is naplószerűen feljegyezzen. De a hiábavaló várakozás New Yorkban, az UNO küszöbén szinte kényszerítőleg hatott rám, hogy vegyek egy szép füzetet, és nap mint nap feljegyezzem mindazt, ami történt, vagy amit arról gondoltam, hogy az, amire várok, miért nem történik meg. Már csak azért is, mert akkoriban abban a hitben éltem, hogy mihamarabb visszatérhetek Magyarországra, talán a nagyon remélt kéksisakosokkal együtt, és akkor mindenről pontosan számot kell majd adnom.
Nem így történt. Ezután a nyugati országokba menekült mindegy 6000 egyetemistát képviselő diákszövetség, az ún. UFHS útnak indította saját küldöttségét a délkelet-ázsiai országokba, legfőképpen azért, mert úgy tűnt, hogy az ottani kormányok, de főleg az egyetemisták elég szkeptikusan viseltetnek a Magyarországról jövő hírekkel szemben, mert ezekben a Szovjetunió marasztaltatik el, tehát nyilvánvalóan a CIA áll mögötte. Amerikát se, de főleg a CIA-t nem szerették. Ennek a delegációnak lettem ismét a tagja, és ezen az úton is, amely majdnem fél évig tartott, megtartottam azt a szokásomat, hogy naplószerűen feljegyeztem az eseményeket, de azt is, amilyennek ezt az új világot láttam, vagy ahogy a küldöttség tagjai megfértek egymással.
Az út végén a napló fiókba került. 1960 nyarán néhány kíváncsi érdeklődőnek kellemes nyári estéken felidéztem a történteket, szigorúan a napló bejegyzéseire támaszkodva. A beszélgetéseket hangszalagra vettük. A jelen kötetben közreadott szöveg a hangszalagra felvett anyag szerkesztett változata, tehát a napló rekonstrukciója, amelyet még egyszer szorosan összevetettem a füzetbe kézzel írt anyaggal, s elláttam lábjegyzetekkel. A könyvben foglaltak tehát nem emlékek, s így hitelesnek tekinthetők. Az ominózus füzet egyelőre a szerző birtokában van, de később az OSZK-ban lesz kutatható.
Nem a forradalom újabb interpretációját teszem az olvasó elé. A szöveg első furcsa mondata éppen ezt a lehetőséget próbálja kizárni. De nem csupán arról van szó, hogy mit érzett akkor egy – az eseményekben eléggé involvált – diák, akit „a történelem szele felkapott” (Kéthly Anna), és olyan feladatok elé állított, melyeket ugyan huszonegy évesen viszonylag könnyen el tudott végezni, hanem arról is, hogy mind a mai napig hiányzik a várt reflexió, az a bizonyos visszaigazolás.
Emiatt, és az itt leírtak hitelessége miatt nyújtom át bízvást e könyvet az olvasónak.” (Bujdosó Alpár)

Bujdosó Alpár 1935-ben született Budapesten. Bécsben élő író, szerkesztő, vizuális művész. Szövegirodalommal, számítógépes vizuális költészettel és irodalmi performansszal foglalkozik. Művészeti munkássága elismeréseként Kassák-díjat (1978) és a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét (2002), az 1956-os forradalom és szabadságharcban végzett tevékenységéért Nagy Imre-emlékplakettet kapott (1993).