EÖRSI LÁSZLÓ A Széna téri felkelők a fegyverszünet idején
E tanulmány a második legnagyobb 1956-os felkelőcsoport október 29–november 4. közötti tevékenységét mutatja be. Ebben az időszakban a „pesti srácok” „ellenforradalmárokból” legalitást szerző nemzetőrökké váltak, és a fő feladatuk nem a harcolás, hanem a rendfenntartás lett. A csoport munkáját katonai tanácsadók segítették, akik katonai mintára alakították át a spontán módon szerveződő egységet, a parancsnokság Szabó János vezetésével szilárdan kézben tartotta az irányítást. A Széna tériek alaposan kiterjesztették ellenőrzési területüket a budai oldalon, és központjukat áttették a kormányőrség Maros utcai laktanyájába. A Széna tériek – nemzetőrségi feladatuknak megfelelően – mintegy 150 ÁVH-st és pártfunkcionáriust állítottak elő, és tartottak hosszabb-rövidebb ideig fogságban. Portyázó osztagaik még Szombathelyre is eljutottak, ám közülük valamennyien szovjet fogságba kerültek. |
|
|
|
|