|
Az 1992-ben megjelent első Évkönyv bevezető tanulmányát Litván György írta... Litván 1956 négy irányzatáról szólva megemlíti, hogy legismertebbnek és legfeldolgozottabbnak a reformszocialistának vagy Nagy Imré-snek nevezett irányzatot tekinti, amelynek tekintélyét nemcsak képviselőinek magas színvonalú munkája, hanem a külföldi baloldal rokonszenve is emelte. A nemzeti-demokratikus irányt a népi-parasztpárti-kisdazda szemléket formálta, és különösen az emigrációban volt jelentős a szerepe. Abban a szerzőnek kétségtelenól igaza van, hogy ez a „formszocialistákhoz képest némi történyszerű fáziskésésben" volt, és inkább a forradalom második felében, az utóvédharcokban, valamint vidéken játoszott fontos szerepet. Nem hinném azonban, hogy ez iráányzat szemléletété és ítéletét bármiként is befolyásolta volna az a körülmény, hogy a kommunista párt sztálinista uralkodó csoportja elleni nyilvános fellépése később kezdődött, mint a mga korában revizionistának nevezett Nagy Imré-seké. A fő különbség a két - Litván által helyesen baloldalinak nevezett -- irányzat között inkább abban állott, hogy "szocializmus és demokrácia" kettősségében a nemzeti-demokratikus irányzat a hangsúlyt nem az előbire, hanem az utóbbira helyezte. Nem jó és demokratikus szocializmust akart, hanem szociális érzékenységű demokráciát. A harmadik irányzatot Litván konzervatív-jobboldalinaké s a negyediket szélsőjobboldalinak nevezi. A rájuk jellemző jegyekkel egyet lehet érteni, legfeljebb az látszik aggályosnak, hogy a szélsőjobboldali irányzat legjellegzetesebb vonásának a differenciálatlan antikommunizmust nevezi. Találóbb lenne a demokráciától való idegenkedést és a tekintélyi elvekkkel való kiegyezést tekinteni fő tulajdonságnak, ami -- természetesen ellenkező előjellel -- a szélsőbaloldallal rokonítja.
Borbándi Gyula, Hitel, 1994 április. |
|
|
|
|
|
|