TÁVIRAT „FILIPPOV” ELVTÁRSNAK
Rákosi Mátyás üzenetei Sztálin titkárságának, 1949–1952

(részlet)

1949. január 15-én a Bukaresttől 38 kilométerre északra fekvő Skroviste falu mellett üzembe helyezték a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája (Kominform) rádióközpontját, amelynek egyebek mellett az volt a feladata, hogy a szervezetben tömörült pártok vezetői közötti közvetlen, titkos rádiókapcsolatot biztosítsa.(1) Új csatornával bővült tehát a közép-kelet-európai kommunista pártok központjai és Moszkva közötti, addig is bonyolult kommunikációs rendszer. A román központ közvetítésével az egyes pártvezetők rejtjelezett rádiótáviratokat válthattak egymással és a szovjet párt- és állami vezetéssel. A kapcsolat nyelve orosz volt, az egyes fővárosokban és a központi állomáson egyaránt orosz távírászok kódolták, adták és vették az üzeneteket.

1949 és 1953 között Rákosi Mátyás titkárságán évente egy-egy barna fedelű könyvecskébe jegyezték töltőtollal az orosz távírászok (az évek során a különféle egymást váltó kézírások tanúsága szerint legalább öten) az érkező, illetve kimenő üzenetek szövegét. A kapcsolatot mindenkor Rákosi Mátyás tartotta, mindössze külföldi, túlnyomórészt szovjetunióbeli tartózkodásai idején fordult elő, hogy Gerő Ernő, s pár alkalommal Farkas Mihály küldött, illetve vett táviratot – ez esetekben Rákosinak, illetve Rákositól. Az évek során a könyvekben több száz üzenetet rögzítettek, a legváltozatosabb címzettekkel; Budapestről Moszkvába a legtöbb Mihail Szuszlov, az SZKP KB Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya vezetőjének címére ment, Bukarestbe a Kominform titkárságának és lapja, a Tartós Békéért, Népi Demokráciáért! szerkesztőségének (ritkábban Gheorghiu-Dej román pártvezérnek), Szófiába Cservenkovnak, Varsóba Bierutnak, Prágába Gottwaldnak és így tovább. A táviratok címzettjeinél csak tartalmuk változatosabb: politikai üzenetektől baráti üdvözleten át vadászatra szóló meghívásig, szupertitkos futárposta átadás-átvételéről szóló rutinértesítéstől letartóztatások bejelentésén át cikkírásra való felkérésig (határidő módosításával!), és a távírászok egymás közötti technikai információcseréjéig megtalálható bennük minden.

Noha a határidőnaplókban felejtett egy-egy jellegzetes, kicsi, négyzet alakú cédula Rákosi Mátyás eltéveszthetetlen kézírásával arról árulkodik, hogy az üzeneteket általában maga a főtitkár fogalmazta (oroszul), korántsem bizonyos, hogy a címzett is minden esetben maga olvasta, s főképpen hogy maga is válaszolt. Különösen áll ez az alább közölt negyven távirat közül arra a harmincegyre, amelyet Rákosi küldött „F”-nek, „Fil”-nek, „Filippov”-nak vagy „Filippov elvtársnak”. A negyvenből azt a kilencet, amely „tőle” érkezett Budapestre „R” vagy „Rákosi elvtárs” címzéssel, biztosan maga a címzett olvasta el.

„Filippov” az egyetlen fedőnév a korrespondanciában; ma már széles forráspublikációs és szakirodalom tanúsítja, hogy Filippov azonos Sztálinnal, de azt még senki sem magyarázta meg, miért volt szükség ebben a szuperbiztonságos üzenetváltásban épp csak Sztálin esetében fedőnevet alkalmazni.(2) Filippov Sztálinnal azonos, de nem minden esetben. Nyilvánvaló, hogy Mao Ce-tunggal a koreai háborúról maga Sztálin váltott üzeneteket,(3) de valószínűtlen, hogy például maga tűnődött volna azon, ki is az az Irina Sik (az oroszban: Spik), akinek külföldön töltendő szabadsága ügyében Rákosi elvtárs táviratot intézett hozzá – még akkor sem valószínűsíthetjük ezt, ha abban az időben nem sok szovjet állampolgár töltötte szabadságát külhonban (19. sz. távirat). „Filippov” egy olyan kis ország esetében, mint Magyarország, Sztálin titkárságát jelentette. A fennmaradt harminc üzenet közül biztosan akadt olyan, amit elolvasott (vagy felolvastatott), de aligha mindet. A közölt táviratok nem annyira a Rákosi és Sztálin közötti viszonyról, még kevésbé a magyar és a szovjet vezetés kapcsolatairól adnak képet, sokkal inkább arról, hogy milyen spektrumban mozogtak azok az ügyek, amelyeket Rákosi a létező legmagasabb szinten próbált elintézni.(4)

A táviratokra először Farkas Vladimir hívta fel a szakma és az érdeklődők figyelmét.(5) Az iratok ma is „Rákosi Mátyás határidő-naplói” megjelöléssel szerepelnek a Magyar Országos Levéltár (MOL) 276. fond, 65. csoport – Rákosi Mátyás pártfőtitkári (első titkári) iratai – két utolsó, 390. és 391. őrzési egységeként. Az egyes köteteken nincsen évszám, a lapok máig számozatlanok. Az üzenetek tartalmából azonban megállapítható, hogy melyik évből származnak. A táviratok szövegét 1949–50-ben az adás napjának oldalára írták, később már nem feltétlenül, ám a szöveg elejének vagy végének formulái (iktatószám, sorszám, hullámhossz vagy más azonosító adatok) között szerepel a dátum is. (A sürgős minősítés jelzésére érdekes módon az orosz távírászok is az angol „urgent” szót alkalmazták, és angol formulát használtak a címzésben is: „to X”, vagyis Moszkvának, „to I”, vagyis Bukarestnek.) A közölt iratokból ezeket az adatokat elhagytuk, kizárólag a címzett és aláíró (feladó) nevét tüntettük fel az eredetinek megfelelően, de kiegészített formában. A számozás és az egyes dokumentumok címeként szereplő dátum a közlőtől ered. Az 1–39. számú táviratszövegek a 390. őrzési egységben, értelemszerűen az 1949., 1950. és 1951. évi táviratokat tartalmazó kötetekben találhatók, pontosabb megjelölést adni (paginázatlan iratokról lévén szó) nem állt módunkban. A 40. sz. távirat a 391. őrzési egységben, az 1952. évi kötetben található. Az iratokat Szőke György fordította.

A táviratok tematikája, nyelvezete önmagáért beszél. Nem politikatörténeti dokumentumként, inkább adalékként adjuk közre egy „távoli, s mégis oly közeli” kapcsolat, s egy sajátos formákban megnyilvánuló gondolkodás lenyomataként. Hogy ezt a belvilágot kissé értelmezhetőbbé tegyük, a szövegeket szűkszavú tájékoztató, itt-ott pedig kissé bővebb „kontextuális” jegyzetekkel láttuk el; ez utóbbiak más dokumentumokkal próbálják megvilágítani, milyen többletjelentést hordozhatott néha egy-egy szó.

1. 1949. április 4.

R[ákosinak]

Március 30-ról kelt, a Csehszlovákiából Jugoszláviába irányuló hadianyagokról tájékoztató táviratát megkaptuk, és továbbítottuk Gottwaldnak.(6)

Moszkvai barátaik helyeslik, hogy leállíttatta a Jugoszláviába küldött repülőgépmotorok és teherautók szállítását, valamint helyeslik az említett, Gottwaldnak küldött táviratot.(7)

F[ilippov]

(1)Grant M. Agyibekov: Kominform i poszlevojennaja Jevropa. Moszkva, 1994, Rosszija Molodaja. 189–191. p.

(2)Lásd e kötetben az 1997. októberi Sztálin-konferenciára készült tanulmányokat, köztük Rainer M. János: Sztálin és Rákosi, Sztálin és Magyarország – 1949–1953 című írását, s azok jegyzeteit.

(3)Kathryn Weathersby: New Russian Documents on the Korean War. Cold War International History Project Bulletin, Issue 6, 1996.

(4)A kapcsolatok kontextusában elemzi a táviratokat a szerző 2. jegyzetben említett munkája.

(5)Farkas Vladimir: Milyen hosszú volt a póráz? Rákosi és Sztálin titkos táviratváltásai. Magyar Hírlap, 1993. június 23.

(6)Klement Gottwald (1896–1953) 1945-től a Csehszlovák Kommunista Párt elnöke, 1948-tól haláláig köztársasági elnök.

(7)A táviratok szövegét tartalmazó könyvben csak Rákosi 1949. március 30-án Klement Gottwaldnak küldött távirata található, amelyben közli, hogy leállította a szállításokat, s kéri, hogy Gottwald nézzen utána a dolognak. Nyilvánvalóan ennek szövegét küldte Moszkvába tájékoztatásul.