Szerkesztői előszó

Kötetünk egy csaknem négy éve, 2000-ben megkezdett gondolkodási folyamat, majd a nyomában megindult kutatás összegzése. A Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program támogatásával folytatott munka a „hatvanas évek” magyarországi történéseinek történettudományi eszközökkel való vizsgálatát tűzte ki célul. A program ebben a formájában befejeződött, így akár azt is írhatnánk, hogy a kutatás eredményeit tartalmazó kötet valamiféle lezárás. Ez azonban nem lenne teljesen igaz. Egyrészt mindvégig úgy fogtuk fel azt, amit csináltunk mint műhelymunkát, amely ugyan támaszkodik bizonyos előzményekre (az irodalomjegyzékek meggyőzően tanúsítják, hogy a „hatvanas évekre” vonatkozólag az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon is komoly és eredményes forrásfeltárás és történeti kutatómunka folyt), de nem lép fel azzal az igénnyel, hogy végleges képet adjon tárgyáról. Munkánk eredményeit folyamatosan a szakmai és a szélesebb közönség elé tártuk, s a mostani könyv sem áll önmagában – a vele egy időben megjelenő, a „hatvanas évek” emlékezetét az utolsó tizenöt-húsz évben készült életútinterjúk részleteivel megidéző kötettel együtt „érvényes”. Nyilvánvaló, hogy ez a könyv még rövid időre sem zárja le a hatvanas évekkel kapcsolatos kutatómunkát és történeti diskurzust, hiszen az csak mostanában kezdődött.

Célkitűzésünk éppen az volt, hogy a vizsgálatok kezdeti szakaszában felmérést készítsünk a korszak problémáiról, olyan időszakban, amikor már folyik ugyan történeti kutatás, de a „hatvanas évekről” szóló megállapítások nem szilárdultak nagy, kánonjellegű megállapításokkal teli történetekké. A problémák természetesen számosak, és a jellegük nagyon különböző. Csak néhány példát kiragadva az alább sorjázó tanulmányokból: a klasszikus történeti források jelentős része egyáltalán nem, vagy csak részlegesen hozzáférhető; az 1945 utáni magyar történelem, azon belül a Kádár-korszak belső periodizációja bizonytalan; ugyanez mondható el azokról a fogalmi keretekről, amelyeket az egyes megközelítések használnak. Talán még az is kérdés marad, egyáltalán jogosult-e a magyar történetben a „hatvanas évek” fogalmának használata. A legtöbb szerző e kötetben valahonnan az „ötvenes évek” második felétől indítja vizsgálódását (legtöbben 1956-tól), és az egységesen, irányadóan sohasem definiált Kádár-rendszer már kialakult, „üzemszerű” működésének időszakában zárja, a naptári értelemben vett hatvanas évek vége felé, de gyakran a hetvenes évek elején

Noha a munka közösen folyt, és a résztvevők felfogása, gondolkodásmódja szükségszerűen hatott egymásra, a szervező elv elsősorban a vizsgált korszak azonossága volt. Lehetséges, új történeti narratívák megalkotására törekedtünk, történeti képeket javasoltunk az 1956-os forradalmat követő bő másfél évtizedről, a Kádár-rendszer megalapozásának és berendezkedésének időszakáról. A kötetben szereplő tanulmányok kétségkívül nem egyenletesen fedik le a majdan lehetséges történeti tablót . A szerzők megközelítése, történetírói módszere különbözik egymásétól. Abban talán mégis azonos, hogy tárgyát, a posztsztálini szovjet rendszer magyarországi, reformált változatának kialakulását és mindennapi „üzemmenetét” minden egyes szerző mint „a dolgot magát” vette szemügyre, nem a végkifejlet perspektívájából. „Összképet” – reményeink szerint – a tanulmányok összessége, az egyes szövegekből, egymáshoz való viszonyukból, vállalt, ütköztetett, vagy éppen látens ellentmondásaikból az olvasóban felmerülő kérdések alakíthatnak a magyarországi „hatvanas évekről”.

Az áttekinthetőség kedvéért, illetve azért, hogy a kérdések feltevését valamelyest segítsük, a tanulmányokat meglehetősen laza, szabad szerkezetű „fejezetekben” adjuk közre. Az első a „hatvanas évek” hazai eseményeit és az azokról kialakítható képet nagyobb történetek részeként próbálja ábrázolni. Ugyanezt teszi tulajdonképpen a második szerkezeti egység négy szerzője is, azzal a különbséggel, hogy mondandójuk az akkori idők legnagyobb hatású változására, az 1968-as reformra, illetve annak közvetlen következményeire összpontosul. A harmadik „fejezetben” a politikai élet hétköznapjaira vonatkozó esettanulmányok és elemzések olvashatók. A negyedik rész szerzői ugyanezeket a hétköznapokat vizsgálják „hétköznapi” szereplőik hatvanas évekbeli életében, ismét csak nagyon eltérő nézőpontokból és módszerekkel. A két utóbbi „fejezet” között néhány tucat fénykép próbálja felmutatni a „hatvanas évek” mára jobbára elsüllyedt, más közegbe érve megváltozott épített környezetét, tárgyi kultúráját és emberi arcait. A kötetet a „hatvanas évek” kultúrájáról és művészetéről szóló néhány elemzés és áttekintés zárja.

Budapest, 2004. április

A szerkesztő