... megkísérli világosan, tárgyilagosan és tömören összefoglalni egyrészt a korabeli eseményeket, másrészt a folyamatok lényegét és a fő összefüggésseket, valamint a forradalom eszméinek és emlékének utóéletét... az ’56-os témakör nyitottsága miatt nem a monografikus feldolgozást, hanem a legfőbb kérdésekre összpontosító megoldást választotta módszeréül. A történelem fonalát a közvetlen politikatörténeti előzményeknél ragadják meg a szerzők. Litván György az általa írott első fejezetben, mint az események résztvevője, az 50-es évek közepétől kezdve tárgyalja a represszív pártállam válságát, és az annak nyomán kialakult reform-, illetve ellenzéki törekvéseket. Ezáltal elsősorban arról adva képet, hogyan született meg az a kritikai mozgalom, amely rövid időn belül (a külpolitikai viszonyok változásai közepette) elvezetett a sztálini típusú diktatúra nyílt bírálatáig.
Az 1956-os októberi válság politikai eseményláncolatát, valamint a forradalom napjainak történetét és a megtorlást három fejezetben írják le a szerzők. A felkelés és szabadságharc budapesti és jelentősebb vidéki színtereit egyaránt figyelemmel kísérő áttekintésben a döntő helyet a forradalom központjában működő erőtényezők bemutatása kapta (a tömegek, a fegyveres felkelők, a politikusok, az agressziót elkövető szovjet politikai-katonai körök stb.). A Nagy Imre által megkísérelt politika és az utcai konfrontációk és harcok, mint két fővonal kapcsolódnak össze a leírásban; így vezetik az olvasót a mindinkább bonyolulttá váló és tragédiába torkolló eseménytörténet végkifejletéig.

Benkes Mihály, új Magyarország, 1991. szeptember 28.

Könnyen áttekinthető. lehetőleg minden fontos eseményt érintő, ítéleteiben tartzkodó és világosan megírt tájékoztatót ad a forradalmi napok eseményeiről, valamint a hozzájuk vezető útról és a megtorlás éveiről.
Az ötvenhatos foradalom és szabadságharc az egész nép műve volt, abban a kommunista rendszer néhány vezető funkcionáriustól és az önkényuralmat gyakorló politikai rendőrségtől eltekintve az egész társadalom -- tevőlegesen vagy rokonszenvével kísérve -- közreműködött. Egységes azonban csak a diktatúra és a Szovjetuniótól való függés elutasításában volt, minden más kérdésben eltértek a vélemények és az érdekek.
A szóban forgó mű azt a benyomást kelti, hogy szerzői a Nagy Imrét támogató pártellenzéket tekintik a forradalom zászlóvivőjének és fő erejének. Azzal rokonszenveznek. és annak tevékenységét tartják a legjelentősebbnek. Ezt az érzést az olvasóban főleg az arányok és a hangsúlyok idézik elő... Az 1956-os Intézet munkaközösségének művét csak akkor marasztalhatnánk el, ha a szerzők a tényeket eltorzították vagy meghamisították volna. Ezt nem tették. A munkát a tények tisztelete jellemzi, és ez egyik legnagyobb értéke. Történeti művek esetében tudományosnak csak az ilyen fogadható el. Tudományos jellege -- még ha népszerű ismeretterjesztő szándékkal is -- vitathatatlan.

Borbándi Gyula, Hitel, 1994 április.

A könyv olvasása közben csak alkalmanként zökkentem ki az egyetértő, az árnyalt tárgyalásmódot tetszéssel jutalmazó hangulatomból. A szerzők gördülékenyen és logikusan mutatták be a sztálinista rendszer 1953-as megroppanásától az 1956-os októberi robbanásikg terjedő idő bonyolult történetét. A főszereplőket sem akarták a mai „korszellemhez” közelebb igazítani, meghagyták őket annak, akik voltak (lassan vagy gyorsabban kiábránduló vagy kiábrándult) kommunistáknak. Akiket azonban bármely mai demokrata elfogadhat, hiszen többen életükkel pecsételték meg néhpükhoz tartozásukat.
Tetszett a könyv tárgyilagos hangvétele, a bemutatásre és nem ítélkezésre törekvő szándéka. Ezt még a megtorlás sötét időszakát illetően is lelkiismeretesen betartották. A könyv képanyaga és a közölt dokumentumok sokoldalúan segítik a tájékozódás és élmény elmélyítését.

Tőkéczki László, Magyar Napló, 1992. február 7.