___A másik Magyarország___Vissza
A másik Magyarország – kritikai-ellenzéki mozgalmak és csoportok Magyarországon a Kádár-korszakban

Az 1956-os Intézet Közalapítvány „A másik Magyarország – kritikai-ellenzéki mozgalmak és csoportok Magyarországon a Kádár-korszakban” címmel kutatási programot indított el 2005-ben. A kutatási program célja a címben jelzett mozgalmak legszélesebb körére kiterjedő vizsgálat a történettudomány és történeti szociológia eszközeivel.

Miközben az utóbbi időkben mind több nosztalgia övezi a Kádár-korszakot, amely hovatovább „boldog békeidővé” stilizálódik, a közbeszédben alig esik szó (s akkor sem túl hízelgő kontextusban) a hazai szovjet típusú rendszer politikai, kulturális és morális ellenzékéről. Tiszteletreméltó kezdetek után majd tíz éve a témában releváns kutatás alig folyik. Az oktatásban (beleértve a felsőoktatást is) alig tanítanak erről. Olyan nemzedékek nőnek fel, akiknek alig van fogalma arról, hogy ezekben az évtizedekben is létezett egy „másik Magyarország”, melynek képviselői különféle módokon, más-más eszközökkel érzékeltették a hatalommal, hogy elutasítják a hazai szovjet típusú rendszert, akik nemcsak magukban „ápolták” a szembenállás tudatát, hanem készek voltak ezt megmutatni, vállalva a represszió kockázatát is.

Kutatásunk célja, hogy összegyűjtsük a „másik” Magyarországra vonatkozó adatokat, azokat feldolgozzuk, és hozzáférhetővé tegyük az oktatás, valamint minden érdeklődő számára. Nem tagadjuk, személyes elkötelezettségünk is közrejátszik abban a szándékban, hogy erre a feledésbe merülő történetre felhívjuk a köz figyelmét.

A több éves kutatás során mintegy 60-80 oral history életútinterjú készítését tervezzük, fel kívánjuk dolgozni a kritikai-ellenzéki csoportok és mozgalmak terjedelmes állambiztonsági iratanyagát, számba vesszük azokat az írásbeli és más (például művészeti) megnyilvánulásokat, melyek e mozgalmakhoz és csoportokhoz köthetők, fotókat és filmeket gyűjtünk, melyek eredményeként nyomtatott publikációk mellett a hálón elérhető adattárat, komplex, multimédia tartalomszolgáltatást kívánunk készíteni, amely célzott oktatási programok alapjául szolgálna.

Az 1970-es évek közepére már formálódott a később önmagát demokratikus ellenzékként definiáló, főleg fővárosi humánértelmiségiekből álló konglomerátum. Több olyan eseménye is volt ennek a korszaknak, amely megmutatta, hogy léteznek egymással szolidaritást vállaló személyek, akik vállalják a rendszerrel való szembefordulást. Léteztek már informális csoportok, amelyeken belül rendszeres volt a nyílt vita, a rendszer állandó kritikai elemzése. Ezek között a csoportok között természetesen volt átjárás, és sokan voltak, akik egyik csoporthoz sem tartoztak, de ismerték ezek egyes tagjait, ismerték gondolataikat. A hetvenes évek második felére a különböző társadalomtudományi műhelyekben kialakultak azok a csoportok, amelyek nyíltan vagy burkoltan szembe fordultak a létezett szocializmussal, s tudományos munkásságukban éles rendszerkritikát jelenítettek meg. Eddigre már a volt 56-os értelmiségiek „normális” állásba kerülhettek, az ő börtönélményeik is meghatározóak voltak számukra.

A prágai tavasz 1968-as szovjet leverése néhány magyar filozófust a jugoszláviai Korcsula szigetén ért, s az ott jelenlévő nemzetközi konferencia résztvevői közösen tiltakoztak a Varsó Szerződés országainak beavatkozása ellen. Ebbe a magyarországi hangulatba csapott be mennykőként a prágai per híre, amelyben 1977-ben Petr Uhlt, Vaclav Bendát, Jirzi Dienstbiert, Vaclav Havelt, Otta Bendarovát és Dana Nemcovát letartóztatták. A CHARTA’77 prágai polgárjogi mozgalom vezetői által kibocsátott memorandum „hangadói” ellen foganatosított eljárás ebben a régióban egyáltalán nem volt szokatlannak tekinthető (ha a Szovjetunióra jobban figyeltünk volna, ott talán hetente találkozhattunk volna ilyen esetekkel), de Prága 1968 óta nyomasztotta a magyar értelmiségieket, a magyar bevonulás szégyenét valahogy jóvá kellett tenni. Amikor jött a hír, hogy Prágában súlyos ítéleteket szabtak ki a polgárjogi mozgalom vezetőire, már nem volt kérdés, hogy valamilyen módon szolidárisnak kell lenni velük. Így születtek meg azok a levelek, amelyeket akkor példátlanul sokan, több mint 250-en írtak alá tiltakozásra szólítva fel a magyar államfőt és a párt első titkárát.

A két levél aláíróit különböző mértékű retorzióval sújtották. 1979-re nyilvánvalóvá vált, hogy a kádárista hatalom adminisztratív eszközei nagyon szűk határok között mozogtak, leginkább az állásból való elbocsátást jelentették, de még ennek a felelősségét is igyekeztek a főhatóságon keresztül a munkahelyi vezetőre átruházni, nehogy központi retorziónak tűnjék az aláírók megbüntetése.

A kutatás itt indult, és az „oral history” eszközeivel próbál közelebb jutni a történelmet mozgató személyiségek motivációihoz, „kemény” adataihoz, szociológiai jellemzőihez, a magyarországi ellenzéki mozgalom, a „másik” Magyarország kialakulásához. Az első fázis lezárulásával mintegy 30 interjú készült a két levél aláírói közül választva és megjelentettük az 1985-ös Monori Tanácskozás jegyzőkönyvét faximile kiadásban. A folytatásban interjú készítést, adatlapos feldolgozást és levéltári kutatást tervezünk.


Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2006. október 1. vasárnap

Keresés a honlapon