Elhangzott a Búvópatakok – mélyfúrások. Magyar jobboldal – 1945 után
az OSZK 1956-os Intézet – Oral History Archívum és az 1956-os Intézet Alapítvány tudományos konferenciáján
2013. december 11., Országos Széchényi Könyvtár

Vizsgálatomban azoknak az életútját dolgozom fel, akik az 1935-ös illetve az 1939-es országgyűlési választásokon valamilyen szélsőjobboldali párt jelöltjeként indultak, függetlenül attól, hogy megválasztották őket vagy sem. A vizsgálat az 1935-ös választások tekintetében az összes szélsőjobb jelöltre kiterjed, az 1939-es választásoknál viszont azokban a kerületekben, ahol több szélsőjobboldali jelöl is volt, csak azokat veszi figyelembe, akik a nyilaskeresztes párt-hungarista mozgalom színeiben indultak. A vizsgált személyek száma összesen 229 fő.
Jelentős gondot okozott, hogy a nyilas országgyűlési képviselő jelöltekről nem létezik életrajzi összeállítás. A mandátumot szerzett képviselőknek is csak egy része található meg az Országgyűlési Almanachban (a mandátumvesztések miatt, illetve más okból többen kimaradtak). Ebből adódóan a legtöbb személy esetében már a születési adatok megállapítása is komoly kutatómunkát igényelt.

A közönség	Ungváry Krisztián

A források

A kutatás alapvetően két forrásbázisra alapszik. Az egyik a Budapest Főváros Levéltára (BFL), amelyben átnéztem az összes bírósági, ügyészségi és igazolási anyagot. Bár a BFL anyagai hiányosak, a népbírósági perek hiánytalanul megtalálhatóak. Ez azt jelenti, hogy aki ellen népbírósági eljárás indult és az ítéletét a Budapesti Népbíróság, illetve a Népbíróságok Országos Tanácsa hozta, annak anyagai itt megtalálhatóak.
A másik forrásbázist az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára (ÁBTL) jelentette. Az ÁBTL anyagai azonban meglehetősen szelektívek. Tekintettel a vizsgált személyek életkorára illetve halálozási adataira, könnyen lehetséges, hogy többek megfigyelési anyagát, operatív kartonjait kiselejtezték (az operatív kartonok közül azokat szinte biztos kiselejtezték, amelyek olyan személyre vonatkoztak, aki 1978 előtt meghalt). Sajnos sem az ÁBTL, sem a BFL iratai nem tartalmaznak teljes körű kimutatást arról, hogy kik azok, akik ellen bírói ítélet nem született, de az internálást nem kerülték el – erre csak véletlenszerűen találtam adatokat.

A kutatás a következő kérdéseket vizsgálja:
- mozgalmár = szélsőjobb szervezetben tagság 1938 előtt
- mandátumvesztést szenvedett
- más pártba átlépett
- 1940 után folytatott-e politikai tevékenységet
- meghalt 1945 előtt
- meghalt börtönben 1945 után
- nincsen semmi adat 1945 utáni sorsáról
- alanya volt 1945 előtt bírósági eljárásnak
- 1945 után halálos ítéletet kapott
- 1945 után 10 évnél súlyosabb börtönbüntetést kapott
- 1945 után 10 évnél enyhébb börtönbüntetést kapott
- 1945 után 1 év alatti börtönbüntetést kapott vagy internálást szenvedett el
- 1945-1956 között emigrált
- 1956 után emigrált
- mentett zsidókat
- nem ítélték el
- 1945 után új politikai tevékenységet folytatott
- 1956-ban politikai tevékenységet folytatott
- bírói, állambiztonsági stb. anyagában nincs semmi adat antiszemitizmusra
- MSZMP tag lett
- 1944-1945 között antifasiszta tevékenységet folytatott
- 1945-1945-ben emberek kivégzésében vagy kínzásában részt vett

A vizsgálat alanyainak kiválasztása

A vizsgált csoport reprezentatív mintának tekinthető arra, hogy kikből állt a nyilas politikai elit. Létszámából adódóan statisztikailag már jól értékelhető halmaz a több mint kétszáz életút. Tekintettel arra, hogy sokszor csak a véletlen döntötte el, hogy kit választanak meg és kit nem (előzetesen a NYKP csak minimális választási előkészületeket tudott tenni) ezért indokolt a jelöltek vizsgálata is. Egy külön vizsgálat tanulmányozza azok körét, akik nem csak képviselőjelöltek, hanem megválasztott képviselők is voltak. Ezt indokolja, hogy az 1939-es választásokon sokszor csak véletleneken múlott hogy ki indul szélsőjobb pártok támogatásával. A választási megszorítások, és a magas kaució miatt sokszor került sor szükségmegoldásokra és a választások után ez a NYKP frakciója illetve pártaktivistái között folyamatosan feszültséget is okozott.

A későbbiek során eredményeimet egy kontroll csoporton tesztelem. Ebbe a csoportba azok tartoznak, akik nem voltak országgyűlési képviselők, ill. jelöltek, de (1) szélsőjobboldali pártok vezetői voltak 1920-1944 között (összesen 50 ilyen pártot azonosítottam be), (2) a NYKP országos vezetésének tagjai voltak (főkerületvezető, megyevezető), kormánytagok voltak, szerepelnek a Szálasi-naplóban vagy a Sombor-Schweinitzer József által 1943-ban szerkesztett szélsőjobboldali mozgalmakról készült összefoglalóban. Ez utóbbi kontroll csoport létszáma 241 fős. A rájuk vonatkozó eredményeket külön tanulmányban teszem közzé.

A vizsgált csoport főbb jellemzői:

Sorsuk 1945 előtt

Feltűnő, hogy a 241 fős létszámból csak 57 olyan személyről tudunk, aki már az 1938 előtti időszakban is szélsőjobboldalon politizált. Ez a szám azonban még csekélyebb, ha figyelembe vesszük, hogy zöme (39 fő) olyan személyeket takar, akik az 1935-ös választáson indultak ugyan, de ezt követően semmilyen adat nincs politikai tevékenységükre. Csupán öt olyan személy van, aki 1935-ben és 1939-ben is indult választáson (Meskó, Jandl, Pálffy Fidél, Eitner Sándor, Eitner Ákos, Festetich Sándor). Heten vesztették el mandátumukat, kivétel nélkül az 1939-ben mandátumot nyertek közül (Wirth Károly, Nesz Ferenc, Vágó Pál, Hubay Kálmán, Sütő Gyula, Nyireő Andor, Kerekes Béla, Kovarcz Emil, Gruber Lajos). A mandátumvesztések mellett figyelemre méltó, hogy 15 személy állt 1944 előtt bíróság előtt – ez a két adat mutatja, hogy a Horthy-rendszer meglehetősen intenzíven próbálta visszaszorítani a szélsőjobb politikai erőket.
24 főről lehet tudni, hogy átlépett a NYKP-ból 1939 után más pártba, de a nyilas pártot elhagyók és más pártot választók száma ennél minden bizonnyal lényegesen nagyobb. Hat személyről azt tudhatjuk bizonyossággal, hogy 1940 után semmilyen módon nem politizált. 137 személy esetében nincs több adat annál, minthogy 1935-ben illetve 1939-ben indultak a választáson. Öten meghaltak 1945 előtt. Ezek az adatok arra utalnak, hogy a szélsőjobb rendkívül heterogén összetételű volt. 1944-ben tíz fő esetében volt megállapítható antifasiszta tevékenység, négy személyről pedig azt lehetett tudni, hogy 1939 előtt a baloldali munkásmozgalom tagja volt (Sütő Gyula, Zsámboki Pál, Kaposi József, Koltay József – mivel ők egy kivétellel mandátumot szerzett képviselők, alaposan feltételezhető hogy a mandátumot nem szerzettek között még számos hasonló egyén akad). Ezzel szemben ebből a meglehetősen nagy csoportból csupán négy személyről állapították meg, hogy 1944-ben erőszakos cselekményekben részt vett. A vizsgált csoportnak csak töredékéről mondható el, hogy életútjaik konzekvens szélsőjobb eszmerendszert tükröz.

Sorsuk 1945 után

Mivel 137 esetben az 1939 utáni tevékenységről minden adat hiányzik, ezért csupán 104 személy életútja követhető a továbbiakban nyomon. Bár 137 ismeretlen túlnyomó többsége mandátumot nem szerzett személy, négyen vannak a mandátumot szerzettek közül, akikről semmi adat sincsen arra vonatkozóan, hogy mi történt velük 1945 után. Magyarán az összlétszám kb. 60%-áról nem lehet tudni politikai aktivitás szempontjából semmit (és ez részben már az 1939 utáni időszakra is vonatkozik)! Ez elképesztően magas arány, hiszen az állambiztonság megfigyelései több százezer emberre terjedtek ki. Természetesen lehetséges, hogy az említett 137 személy közül többeket internáltak, az is nyilvánvaló, hogy közülük többen az emigrációt választhatták (bár alacsony szociális státusuk miatt ez nem lehetett annyira tömeges). Az azonban biztosra vehető, hogy bírói ítélet nem született ellenük.

18 személyről teljes bizonyossággal tudható, hogy nem született ellenük ítélet és nem is internálták őket. Négy személyről, akit népbíróság elé állítottak, megállapítható volt, hogy annak ellenére, hogy nyilasok, semmilyen antiszemita megnyilvánulásuk nem volt, nyolc esetben pedig a zsidómentő tevékenységet tanúk sokaságával is tudták bizonyítani.

Ketten pusztultak el vizsgálati fogságban, 15 személyt kivégeztek (kivétel nélkül a nyilas kormány prominenseit), hárman kaptak életfogytiglani, heten 10 év feletti, 22-en 1-10 év közötti, négyen egy év alatti ítéletet. 16 személy elkerülhette a felelősségrevonást azzal, hogy emigrált (zömmel 1946-ig, de van, aki csak 1952-ben). Az iratok jelentős részében van adat arra, hogy a letartóztatottakat kínozták illetve kényszerrel vették rá vallomásokra, amelyeket azonban az érintettek a bíróság előtt rendre visszavontak.

Csupán öt személyről állapítható meg, hogy 1945 után a népbírósági pereken túlmenően valamilyen új politikai eljárás áldozatai is lettek, de ezek egyike sem jelentett aktív szélsőjobboldali szervezkedést. Egy személy vett csupán részt az 1956-os forradalomban, négyen emigráltak 1956 után, zömmel olyan személyek, akik ekkor a börtönből szabadultak. Némileg meglepő módon nincs adat, hogy az érintettek közül bárki az MDP illetve az MSZMP tagja lett volna.

Összegzés

Több mint elgondolkodtató, hogy a vizsgált 241 főből csupán néhány tucat azoknak a száma, akikre az állambiztonság 1945 illetve a börtönből való szabadulás után valamilyen adatot tudott gyűjteni. Ez arra mutat, hogy a szélsőjobboldal, mint ellenségkép nem volt sem a Rákosi- sem a Kádár-rendszer számára meghatározó. Mindez persze nem meglepő ha figyelembe vesszük, hogy igazából egyetlen egy esetben sem volt kimutatható aktív ellenséges tevékenység vagy szervezkedés. Összehasonlítva azonban a volt koalíciós pártok vonalán végzett tömeges megfigyelési ügyekkel, vagy a volt katonatisztek, csendőrök rendkívül alapos nyilvántartásával, szembetűnő, mennyire enyhébb elbírálás alá esett a szélsőjobboldali politikai elit. Ennek a hozzáállásnak a politikai motívumai ma még feltáratlanok, az ezzel kapcsolatos kutatás a jövő feladata.