Kereszttűzben a Kenedi-bizottság jelentése Az akták közötti számarányánál jóval nagyobb mértékben kutatják a történészek és az érdeklődők az értelmiségről és az egyházakról szóló ügynöki jelentéseket - mondta Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója Budapesten pénteken.
A Kenedi-bizottság jelentése kapcsán szervezett konferencián a főigazgató kitért arra: annak ellenére, hogy a titkosügynöki jelentéseknek csak öt százaléka szól az értelmiségről, a kutatói jogosítványokkal rendelkezők 70 százaléka az értelmiségről szóló jelentéseket kutatja. Ugyanilyen aránytalanságot mutatott ki az egyházi személyeknél, amikor rámutatott: a 20 millió megfigyeltből elhanyagolható, alig 12 ezer volt a klerikus, ennek ellenére a mostani kutatók negyede a társadalomnak erre a rétegére fókuszál.
Ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet a Nyílt Társadalom Alapítvány és az 1956-os Intézet közös rendezvényén, hogy a másik 19 millió emberről készített jelentéseket is tanulmányozni kell, majd Konrád György írót idézve hozzátette: "az értelmiség pompásan ért ahhoz, hogy mítoszokat gyártson". Aránytalanságként értékelte, mégis érthetőnek mondta ugyanakkor, hogy noha az 1956-os forradalom és szabadságharc egy nagyon szűk metszetét teszi ki a kommunizmus időtartamának, mégis az ez után következő megtorlásokat is sokan kutatják.
Az általa vezetett levéltár iratállományáról kijelentette: az 1944 és 1990 között keletkezett, kimutathatóan meglévő titkosszolgálati dokumentumok 93 százalékát már beszállították hozzájuk, míg 7 százalék átadásra vár. A 60 millió oldalnyi irategyüttes 81 százaléka a megfigyeltekről szól, mintegy 12 százalék a titkosszolgálati szervek működését mutatja be, míg valamivel több mint 7 százalék az ügynökök azonosítására szolgál. A Kenedi-bizottság működéséről megjegyezte: a kormány által felkért kutatók, történészek jelentése "eleddig a legrészletesebben dolgozta fel, hogy mely iratokat semmisítettek meg".
Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója beszédében hangsúlyozta: a Kenedi-bizottság jelentése államigazgatási, történelmi és levéltári szempontból egyaránt fontos. A kormánynak készített dokumentum azonban nem csak a magyarországi szovjet típusú rendszer kutatásáról, hanem a rendszerváltásról és arról is szól, hogy az országnak jelenleg mi a véleménye a titkosszolgálati jelentésekről. Rév István, a Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatója kifejtette, hogy "a dossziékat fel kell szabadítani", s az egykori megfigyelteket nem illetheti meg kevesebb jog, mint a történészeket. Hozzáfűzte: "ha a történelmet nem tárjuk fel, az ellenségünkké válik".
A Kenedi János vezette bizottság egy évig vizsgálódott a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratokat őrző szerveknél, s jelentésüket szeptember 11-én adták át Szilvásy György titokminiszternek. A bizottság 16 pontos javaslatot készített a kormány számára. jelentés bírálja a hatályos törvény számos rendelkezését, sürgeti a törvény pontatlanságából, a törvényhozói mulasztásokból adódó hibák megszüntetését, lényegesen szűkebb körben javasolja lehetővé tenni az állambiztonsági iratok további titkosítását, illetve sürgeti a titkos iratok felülvizsgálatát.
A bizottság leszögezte: a diktatúra állambiztonsági szolgálataival való bárminemű együttműködés ténye közérdekű adat. Alkotmányellenesnek tekintik azt a kialakult gyakorlatot, hogy tudománytól idegen testületek, például bíróságok döntik el egy tudományos megállapítás helyességét. A testület elfogadhatatlannak tartja, hogy a "megfigyelt" kizárólag a vele kapcsolatba hozható személy személyes adatait ismerheti meg, miközben a kutató a teljes iratot. A bizottság javaslata szerint az érintett és az iratokban szereplő adatok megismerésére jogosult más személyek a kutatókhoz hasonlóan csak az iratokban szereplő érzékeny személyes adatokat ne ismerhessék meg.
Múlt-kor történelmi portál, 2008. november 28. http://www.mult-kor.hu/20081128_kereszttuzben_a_kenedibizottsag_jelentese
Kutatók és a visszaforgatott idő Történészek, levéltárosok vitáztak a Kenedi-jelentés jelentéséről Akadt, aki a Kenedi-bizottságot, mások a jelentését kérdőjelezték meg egy pénteki konferencián, de abban egyetértés volt, hogy legalább kiderült, mi nincs meg.
Ha a történelmet nem tárjuk fel, az ellenségünkké válik - érvelt az állambiztonsági doszsziék még teljesebb „felszabadítása” mellett Rév István, a Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatója a Kenedi-bizottság jelentéséről az 1956-os Intézettel közösen tartott pénteki konferencián. A tanácskozáson - egy visszafelé pörgő falióra előtt - levéltárosok, történészek elemezték, mire jutott a Rákosi-, illetve a Kádár-rendszer idején keletkezett titkosszolgálati (állambiztonsági) iratok után kutató szakértői bizottság. A Kenedi János kutató vezette testület egy évig vizsgálódott a titkosszolgálati irattárakban a kormány megbízásából. Jelentésük fontos megállapítása volt, hogy évekkel a rendszerváltás után is törvénytelenül semmisítettek meg állambiztonsági aktákat az utódszervek, viszont a feltárás nem reménytelen, hiszen a nyilvántartásokat még az iratmegsemmisítések előtt mágnesszalagokra rögzítették. Ezek viszont 2060-ig titkosak. A jelentés a titkosszolgálatok által visszatartott iratok felszabadítását is sürgeti; a kormány a hírek szerint még az idén elkészít egy előterjesztést a bizottság ajánlásai nyomán.
Mészégetőben semmisítették meg a Heves megyei állambiztonsági dokumentumokat - derült ki Cseh Zita hevesi levéltáros hozzászólásából, amelyben ő is utalt rá, hogy ennek a gyakorlatnak a rendszerváltással sem lett vége. Stefano Bottoni, Kelet-Európa kommunista rendszereit kutató olasz történész szerint Kenediék arra is ráirányították a figyelmet, hogy mégsem volt olyan puha a diktatúra Magyarországon, mint azt eddig sokan hitték.
A szalagokkal, illetve a szaklevéltár elől is eltitkolt bírói különlistákkal kapcsolatban több felszólaló is utalt a politikai akarat hiányára, illetve arra, hogy a kutatók maguktól nem tudnak áttörést elérni. Néhány felszólaló az iratfeltárókat ostorozta. Gyarmati György, az állambiztonsági levéltár főigazgatója például a jelentés egyedüli érdemének azt tartotta, hogy Kenediék feltárták, mi nincs meg. Szerinte a bizottság megállapításával ellentétben az állambiztonsági iratok 97 százaléka már átkerült a levéltárhoz, más kérdés, hogy a kutatók többségét csak az értelmiség megfigyelése és az egyházakba beszervezett ügynökök érdeklik. Annak ellenére, hogy a jelentések mindössze öt százaléka szól az értelmiségről, hetven százalékban ezeket kutatják - állította a főigazgató.
Gyarmatinál is hevesebben bírálta a bizottságot és a politikai elitet Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese, aki megkérdőjelezte a testület legitimitását. Siralmasnak nevezte, hogy az MSZP, illetve az SZDSZ kisajátította az iratfeltárás ügyét, és „saját delegáltjait ültette a testületbe”. Ezt Ungváry Krisztián, a bizottság tagja határozottan visszautasította; mint mondta, ők nem tehetnek arról, hogy a testület felállításáról politikai alku köttetett.
|
|
Ungváry Krisztián, a bizottság egyik tagja reagál Szabó Csaba véleményére
|
Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettesének előadása |
Népszabadság Online, 2008. november 29. http://nol.hu/lap/mo/lap-20081129-20081129_2-19
Emlékezés és politika Kereszttűzben a Kenedi-bizottság jelentése Volt, aki egyenesen vitatta az állambiztonsági iratok feltárásával foglalkozó Kenedi-bizottság „erkölcsi” legitimitását. Volt, aki szerint semmi újdonságot nem tártak fel. A többség viszont elismeréssel adózott a jelentés előtt. A legtöbbet „emlegetett szamár” a pontosabban meg nem határozott politika és a jogalkotó volt az OSA Archivum gyorskonferenciáján.
A Kenedi János által vezetett történészekből és levéltárosokból álló csoportot Gyurcsány Ferenc kérte fel tavaly annak feltárására, hogy mi történt az egykori állambiztonsági iratokkal, hogy igazolják vagy cáfolják meg azt a közvélekedést, miszerint az iratok jelentős része azért nem kutatható, mert azt a nemzetbiztonság szervek maguknál tartalékolják. A bizottság munkáját befejezte, jelentését „megbízójának” átadta, de egyelőre a kormány, azon túl, hogy a vaskos dokumentumot nyilvánossá tette, az abban felvetett javaslatokkal érdemben nem foglalkozott.
Az OSA Archivum pénteki konferenciája éppen az egyre nagyobb csöndet akarja megtörni azzal, hogy a történészeknek és levéltárosoknak lehetőséget ad álláspontjuk kifejtésére. A vitanap első előadói nem fukarkodtak a jelentés bírálatával. Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁSZTL) főigazgatója például csak azt tartotta a jelentés elismerésre méltó érdemének, hogy az mérte fel eddig a legrészletesebben a „nincset”, készített a legteljesebb hiánylistát. Gyarmati szerint talán a legfájóbb a teljes audiovizuális anyag (fotók, hang- és filmanyag) eltüntetése. A főigazgató ostorozta a kutatókat, hogy miközben a levéltáruk által dokumentált 1944 és 1990 közötti időszakban mindössze 5 százalék lehetett a diplomás értelmiségi az országban, a kutatási kérelmeknek mégis a 70 százaléka rájuk vonatkozik. Még szembetűnőbb az aránytalanság az egyházi személyek esetében, hiszen a kérelmek 26 százaléka rájuk kíváncsi, miközben a teljes korszakban alig voltak 12 ezren. Nem szólt viszont arról, hogy az egykori szervek anyagából mekkora az „értelmiségre vonatkozó” rész. Több kutató később felvette, nem igen tehetnek mást, mint azt kutatják, amit nekik a levéltár a kezükbe ad.
Egyenesen megkérdőjelezte „etikai legitimitását” a Kenedi-bizottságnak Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgató-helyettese, aki szerint az egykori kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ alkujának köszönhetően felálló grémium tagjainak kiválogatását politikai szempontok határozták meg. Ezt Ungváry Krisztián, a bizottság egyik tagja határozottan visszautasította. Szabó indulatos előadásában elsősorban a poltikát kárhoztatta, hogy „húsz évvel a rendszerváltás után még nem történt semmi”. Majd arról beszélt, hogy a már eddig hozzáférhetővé vált iratanyag (mintegy 60 millió oldal) lehetőségeit sem használja ki a szakma, és például társadalomtörténeti kutatások céljaira sem veszik igénybe. Szabó szerint az egykori megfigyeltek információs kárpótlása az időmúlás miatt ma már nem lehetséges.
Az előadók többsége később is így-úgy a politikán köszörülte a nyelvét. Eközben mindössze két pozícióban lévő politikust, az MSZP-s Mécs Imrét és az SZDSZ-es Gulyás Józsefet lehetett látni a teremben. Utóbbi nem értett egyet azzal, hogy már a mostani iratnyilvánosságával is meg kellene elégedni, mert a cél az egykori állambiztonsági szervek tevékenységének legteljesebb átláthatósága volna. Mécs szerint viszont betarthatatlanok azok a szigorú adatvédelmi előírások, amelyek a kor kutatóira is vonatkoznak. Trócsányi Sára, az adatvédelmi biztos munkatársa magánemberként viszont azt kifogásolta, ha a törvényalkotók ennyire abszurdnak tartják az általános adatvédelmi rendelkezések alkalmazását a közelmúlt megismerésére és bemutatására, miért nem alkotnak róla „kivételes” (ún. szekrotális) törvényt.
|
|
Trócsányi Sára, az adatvédelmi biztos munkatársa
|
Mécs Imre, országgyűlési képviselő |
Az állambiztonsági múlt feltására kapcsán Rév István, Rainer M. János történészek és Cs. Gyimesi Éva esztéta is megfogalmazta, nem egyszerűen történeti forrásokról van szó, hanem a mostani országról, amelyben élünk, végeredményben demokráciánk minőségéről. Utóbbi egyenesen úgy találta, a pártállami múlt megismerése a szabadság értékének a nemzedékek közti átadására ad lehetőséget, mert pusztán azzal, hogy létrehoztuk a demokrácia intézményeit még nem lettünk szabadok.
Stefano Bottoni olasz történész szerint a nyugat idegenkedve és finnyásan tekint a kelet-európai „emlékezéspoltikai csatározásokra”. A nyugati történészi elit egyenesen elutasítja, hogy „emlékezési megbízatásokat” fogadjon el a politikától, miközben Kelet-Európában érzékelhetően a térség „márkajelének” tekintik a kommunista múlt felmutatását. Bottoni maga is részt vett egy román történészi bizottság munkájában, amely a köztársasági elnök „megrendelésére” állt fel, és az volt a feladata, hogy bizonyítsa, mennyire rossz volt a kommunizmus. Az olasz kutató szerint a magyar szakma hozzáállása se nem keleti, se nem nyugati, mert jóval árnyaltabban látják a negyven év történetét. Amely rezsim persze a maga hajlékonysága, transzfomációs képessége meg is különböztet a többi kelet-európai pártállami szisztémától. Ebből a szempontból külön is kiemelte az ún. Koordinációs Bizottságok tevékenységét.
|
|
A közönség soraiban Kenedi János, a bizottság vezetője és Varga László, a bizottság egyik tagja
|
Stefano Bottoni előadása |
Mészégetőben tüntették el a Heves megyei állambiztonsági papírokat – tudhattuk meg Cseh Zita levéltáros hozzászólásáből, aki szerint tragikusan sok iratot semmisítettek meg a rendszerváltás idején és utána. Ő is nagy reményeket fűz azonban azokhoz a nyolcvanas években készített mágneszalagokhoz, amelyek a szervek teljes nyilvántartását tartalmazzák (Egységes Gépi Prioráló Rendszer), s amelyekre a Kenedi-bizottság külön is felhívta a figyelmet. A mostani titkosszolgálatok állítása szerint ezek a szalagok ma már lejátszhatatlanok, adataik nem rekonstruálhatók. Csakhogy a bizottság szerint 1992-ben másolatot készítettek róla. Gyarmati György, az ÁSZTL főigazgatója is adatokkal bizonyította, hogy 2003-ban és 2007-ben levéltáruk kapott olyan adatokat, amelyek ezekről származtak.
Révész Béla történész szemléletes példával igazolta, nem csak az egykori irat-megsemmisítés, hanem a mai bürokrácia is akadályozza a kutatók munkáját. Így tűnt el szőrén-szálán egy 600 oldalas irategyüttes, amely az állambiztonsági szolgálatok az 1990-es Duna-gate-ügy nyomán elrendelt vizsgálati anyagait tartalmazza. Ugyan az iratjegyzékben szerepel a titkosság alól feloldott irategyüttes, de nyomát nem találni. Valószínű, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal magához vonta - minden valószínűség szerint törvénytelenül.
HVG.hu, 2008. november 29. http://hvg.hu/itthon/20081128_kenedi_bizottsag_osa_archivum.aspx |