Bibó Istvánnak az 1956-os forradalomban játszott szerepéről ma már, az emigrációban, a szamizdat-irodalomban, valamint a legutóbbi években itthon legálisan megjelent publikációknak köszönhetően, meglehetősen sokat lehet tudni. Bibó 1956-57-es írásai nem csak az 1983-as berni összkiadásban, majd pedig a Magvető 199O-es hazai „pótkötetében” kaptak helyet, hanem azok több más gyűjteményes kötetben is olvashatók. Az az üzenet azonban, amelyben Bibó a magyarországi és a szuezi válságban való egyidejű közvetítésre szólította fel Eisenhower elnököt, és amelyet 1956. november 4-én kora reggel személyesen vitt el az amerikai követségre, kérve, hogy azt sürgősen továbbítsák Washingtonba, nem található meg egyik említett kiadványban sem. A levélnek ugyanis nem maradt fenn magyar nyelvű kézirata, szövegét az 197O-es évek végétől kutathatóvá vált amerikai diplomáciai iratokból ismerjük. A National Archives, illetve az Eisenhower Library anyagában található 1956. november 4-i budapesti követségi jelentést előbb Sziklay Andor tette közzé a párizsi Irodalmi ùjság 1981. októberi évfordulós számában, majd pedig a távirat 1989-ben megjelent a rendszerváltás lázában Budapesten kiadott Titkos jelentések 1956. okt 23 - nov. 4 című, a magyar forradalommal kapcsolatos angol-amerikai diplomáciai iratokat közreadó kötetben is. Mivel azonban a nagyközönség számára egyik kiadvány sem könnyen hozzáférhető, továbbá mert mindkét fordítás tartalmaz kisebb-nagyobb pontatlanságokat, úgy vélem, Bibó Istvánnak ezt a fontos, ám máig csak kevesek által ismert írását érdemes újból közreadni.

Az itt közölt irat lelőhelye: National Archives, Washington D.C. RG 59 Lot 66 D 475 Policy Planning Staff, Box 76; a zárójelbe tett szavak az angol szövegben így szerepelnek.

A budapesti amerikai követség jelentése a State Departmentnek

1956. november 4. 1 óra 3O

A budapesti követség jelenti, hogy Bibó, a parasztpárti - jelenleg Petőfi-párti - államminiszter az alábbi üzenetet hozta az Elnök részére. (A fordítás a követségen történt.):

„ Jelenlegi rendkívül súlyos helyzetében Magyarország különös bizalommal fordul az elnökhöz, aki mindezidáig oly sokszor és oly határozottan adta tanújelét a békeszeretetnek, a bölcsességnek és a bátorságnak. Bár Magyarország népe kétségbeesett elszántsággal igyekszik szembeszállni az ellene indított támadással, nem kétséges, hogy ebben az egyenlőtlen küzdelemben le fogják győzni, ha nem kap segítséget. E pillanatban legszükségesebb segítség politikai, nem katonai. Nyilvánvaló, hogy a Szovjetunió törekvéseinek ez az új szakasza az Egyiptom elleni angol-francia intervencióval van összefüggésben. Magyarország leigázása azonban nem csupán az elnyomás felújulását jelentené az országban, de egyúttal annak a felszabadulási tendenciának is véget vetne, amely oly reményteljesen indult meg a többi kelet-európai országban is; ezentúl tönkretenné a tíz éven át oly sok határozottsággal és bölcsességgel folytatott amerikai felszabadítási politika eredményeit is. Mindez megrendítené a kelet-európai népeknek az Egyesült Ållamokba és más országokba vetett bizalmát. Másfelől, tekintettel az egyiptomi intervenció kedvezőtlen hatására, ez olyan [új] elszigetelődési folyamatokat erősítene fel, amelyek eddigi tapasztalataink bizonysága alapján jelentős mértékben hozzájárultak a második világháború [kirobbanásához]. Ez az a történelmi pillanat, amelyre korábbi beszédeikben mind Eisenhower elnök, mind pedig Dulles külügyminiszter utaltak, amikor kijelentették, hogy csak egy világháború kockázatának vállalása lehet az a biztos eszköz, amelynek révén el lehet kerülni egy új világháború kirobbanását. Anélkül, hogy bármiféle tanácsot is kívánnánk adni, nem kerülhetjük el, hogy felhívjuk az elnök figyelmét arra a lehetőségre, hogy a várható súlyos következmények figyelembevételével közvetítőként módjában állna egyfelől rábírni a nyugati hatalmakat fegyverszünet elfogadására és az egyiptomi intervenció befejezésére, másfelől pedig felszólítani a Szovjetuniót, hogy sürgősen vonja vissza csapatait Magyarországról. Tisztában vagyunk azzal, hogy ennek a két lépésnek a párhuzamos megtétele legalább olyan erkölcsi jelentősséggel bír, mint amilyen gyakorlati nehézségeket jelent ezek kivitelezése. [...egy 8 soros mondat hiányzik a szövegből...] Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy tovább érveljünk ezen javaslatok mellett, de erősen hangsúlyozzuk, hogy ebben a pillanatban egész Kelet-Európa és az egész világ sorsa az Elnök cselekedeteitől függ. Az elkövetkezendő néhány kritikus nap során eldől majd, hogy a béke és felszabadulás útjára lépünk, vagy pedig az agresszió étvágyát fogjuk növelni, és egy biztos világkatasztrófa felé haladunk.