Mától kezdve egy jól ismert, végtelenül szeretett arc ércbe öntött képmása őrködik Budapest felett: Ma délelőtt leplezik le méltó ünnepség keretében Sztálin elvtárs szobrát.

Ezen a decemberi szoborleleplezési napon, amelyen a magyar dolgozók milliói egy munkában, harcban és sikerekben gazdag évre néznek vissza, s egy még nagyobb feladatokat és győzelmeket ígérő évre, ötéves tervünk harmadik esztendejére tekinthetnek előre – lehetetlen nem emlékezni azokra a hét esztendővel ezelőtti decemberi napokra, amikor a fasiszták markában vergődő Budapest körül a szovjet ágyúk torkolattüze felvillantotta a szabadság fényét. Egész népünk tudja, hogy Sztálin küldte a felszabadítókat, Sztálin óvta meg a városunkat és hazánkat a pusztulástól. Sztálin segítségével jött létre mindaz, amit azóta alkottunk. Akármilyen sokan fognak is a szoborleleplezéshez felvonulni, csak kis töredékét teszik majd ki azoknak, akik gondolatban ott lesznek az ünnepségen. Egész népünk ott lesz, Sztálinra gondol a munkás, aki Inotán, vagy a Sztálin nevét viselő városban a béke erődjeit építi; Sztálinhoz száll a paraszt hálája, aki gond nélkül néz a tél elébe, s a még gondtalanabb szövetkezeti jövőre készül; Sztálinnak köszöni a szabad alkotómunkát az építő, kutató, tanító, gyógyító magyar értelmiség; Sztálint ünnepli ezen a napon minden anya, aki egészséges, jóltáplált gyermeke fölé hajol; Sztálinnak köszöni a boldog jövőt legnagyobb kincsünk, ifjúságunk. Minden becsületes ember, aki pihen, szórakozik, tanul vagy dolgozik Sztálint ünnepli, mert őnélküle nem lenne a dolgozók számára sem emberhez méltó pihenés, sem emberhez méltó munka.

Azért állítunk szobrot Sztálin elvtársnak, hogy kifejezzük forró szeretetünket, leróhatatlan hálánkat és azt a meggyőződésünket, hogy a szovjet nép lángeszű fia, a kommunizmus építője, a világot átfogó béketábor vezére – a mienk, magyaroké is. Hazánk sorsának legnagyobb fordulata az ő nevéhez fűződik. Ő a magyar történelemnek is a legnagyobb alakja. István király államalapító munkája, a Hunyadiak és a Zrínyiek halált megvető honvédelme, Rákóczi hősi szabadságküzdelme, Kossuth Lajos, 1848–49. dicsőséges forradalma, Petőfi, Ady, József Attila álma, a Tanácsköztársaság roppant kezdeményezése, a magyar kommunisták három évtizedes, vértanúságban gazdag harca – a Szovjet Hadsereg győzelmével győzött. A Szózat kérdésére – “Egy ezredévi szenvedés kér éltet, vagy halált” – a Szovjetunió adta meg a választ, Sztálin elvtársnak köszönhetjük, hogy az élet és a szabadság lett az osztályrészünk.

De a nagy Sztálin neve nemcsak a nemzeti felemelkedést jelenti számunkra, hanem azt a nemzetközi segítséget, a Szovjetunió segítségét is, amely szabadságunkat kivívta és felemelkedésünket lehetővé tette. Sztálin neve a győzelem tudományát, a marxizmus-leninizmust jelenti, amelyet pártunk, Rákosi elvtárs oly döntő sikerrel alkalmazott népünk harcaiban. Sztálin neve a Szovjetunió tapasztalatainak kimeríthetetlen tárházát jelenti, amelyből két marokkal meríthetünk a szocializmus építése, ötéves tervünk végrehajtása során. Sztálin neve a Szovjetunió legyőzhetetlen erejét jelenti, amelyre támaszkodva a Magyar Népköztársaság megvédi függetlenségét, szuverenitását, méltóságát az amerikai imperialisták és csatlósaik minden provokációjával szemben. A városunk fölé magasodó Sztálin-szobor azt hirdeti számunkra, hogy népünk szabad akaratából összekötötte sorsát a nemzetközi haladás ügyével. Sztálin ügyével, mert látja, hogy ez az igaz ügy győzelmét jelenti; azt hirdeti, hogy a hazát szeretni és hűnek lenni a Szovjetunióhoz, hazafiasnak lenni és proletár módra nemzetközinek lenni – egyet jelent.

Sztálin elvtársnak szobrot állítani: nagy ünnep és nagy kötelezettségvállalás. Legyen a szobor annak a jelképe, hogy a magyar dolgozó nép egyemberként követi a világ dolgozóinak nagy vezérét. Legyen a szobor leleplezése a fogadalomtétel pillanata: törekedjünk arra, hogy olyan törhetetlen következetességgel, olyan vasfegyelemmel, olyan elaltathatatlan éberséggel szolgáljuk a nép és a béke ügyét, mint ő.

Elejére