Nagy Sándor (1922-1990)
Nagybaracskán született. A polgári iskola négy osztályát végezte el, a bajai tanítóképzőből kizárták, kubikosként, favágóként és summásként kereste kenyerét. 1942-ben csatlakozott az illegális kommunista mozgalomhoz. 1943-ban katonaként hadifogságba esett a keleti fronton, és a fogságban antifasiszta kiképzést kapott. 1945-ben a demokratikus nemzeti hadseregben szolgált. 1945-től a Nemzeti Parasztpárt tisztségviselője volt, de 1948-ban átlépett a kommunista pártba, és a NÉKOSZ gazdasági szervezője lett Szegeden. 1946–1947-ben jogot hallgatott, de tanulmányait félbeszakította. 1949-ben a Délmagyarország, 1949–1951 között a Szabad Nép, 1952-től a Tiszatáj munkatársa volt. 1955-től a Művelt Népnél dolgozott, 1957-től a Hétfői Hírek rovatvezetője lett. 1959–1961 között kollégiumi nevelőtanár volt Szegeden. 1960–1964 között elvégezte a szegedi egyetem magyar–történelem szakát. Novelláit 1947-től publikálta, nevét a Megbékélés című elbeszéléséért 1952-ben kapott Sztálin-díj tette ismertté. 1956. október 23-án este a Parlamentben ő is – Aczél Tamással, Sztálin-díjas társával együtt – a kormány lemondását és Nagy Imre miniszterelnöki kinevezését követelte, de a forradalmi fordulattól megrettent. 1957 februárjában hűségnyilatkozatot tett a Kádár-kormány mellett, de szemellenzős módon továbbra is hitt az "eszményi proletárdiktatúra" lehetőségében, ezért fönn kívánta tartani az elv igazához ragaszkodó "balos" függetlenségét. 1964-ben letartóztatták, és a "kínai–albán perben" elítélték. 1967-ben szellemileg megrokkanva került ki a börtönből. 1967–1971 között gyári munkás volt, majd leszázalékolták. Újabb műveket nem publikált. 1990. április 4-én halt meg Budapesten.
Vélemények, javaslatok