Parragi György (1902–1963)

Pécs-bányatelepi bányászcsaládban született. A középiskola befejezése után előbb a pécsi gombgyár alkalmazottja, majd újságíró egy helyi lapnál. A Tanácsköztársaság alatt vöröskatona. 1922-ben Sopronban beiratkozott az erdőmérnöki karra, de tanulmányait nem fejezete be, mert állást kapott a Sopron Vármegye című lapnál. 1925-től szerkesztő. 1938-ban Budapestre költözött, a Magyar Nemzet és a Mai Nap újságírója, de írt a Független Magyarországba is. Cikkeiben határozott náciellenes álláspontot képviselt. 1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság tevékenységében. 1944-ben csatlakozott a kisgazdapárthoz. A német megszállás napján a Gestapo őrizetbe vette, majd 25-én a mauthauseni koncentrációs táborba szállították, ahol több mint egyéves raboskodás után, 1945. május 5-én szabadították fel. Hazatérése után folytatta újságírói pályáját, a Magyar Nemzet főmunkatársaként dolgozott. 1945 nyarán bekerült az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, majd novemberben a Nemzetgyűlésbe; az októberi fővárosi választáson törvényhatósági mandátumot is szerzett. 1946-ban ő szerkesztette az FKGP Igazság című hetilapját. 1946. szeptemberben bekerült a párt intézőbizottságába. 1947. február 5-én kilépett az FKGP-ből. Az 1947. augusztusi választások előtt Balogh Istvánnal együtt megalapította a mérsékelt ellenzéki (de a hároméves tervet elfogadó) Független Magyar Demokrata Pártot, ahol alelnöki tisztséget töltött be, 1948–1950 között a párt nem hivatalos lapja, a Magyar Vasárnap főszerkesztője volt. A szavazáson csak pótképviselő lett, 1947. decemberben behívás útján került vissza a törvényhozásba, amelynek később is tagja maradt; 1951. december 14.–1958. november 26-ig az Elnöki Tanács tagja. A FMDP képviseletében az 1949. évi választások előtt újra életre hívott Magyar Függetlenségi Népfront Ideiglenes Országos Tanácsa tagja; 1954. októberben a Hazafias Népfront OT elnökségi tagjává választották. 1955 májusában kinevezték a Magyar Nemzet főszerkesztőjévé; 1957-től 1962. évi nyugdíjazásáig a Hétfői Hírek főszerkesztője. 1956. október végén részt vett a rövid életű Kereszténydemokrata Párt megalakításában.


Vélemények, javaslatok

Az oldal létrehozásának dátuma: 2000. november 29. szerda
Utolsó módosítás: 2000. november 29. szerda
Copyright © Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány

Elejére