Schiffer Pál (1911-2001)
Hajdúszováton született, apja kereskedő volt. Budapesten kereskedelmi iskolát végzett, de az 1930-as évek végétől csak segédmunkásként, illetve alkalmi munkákból tudta eltartani a családját; felesége Szakasits Klára, Szakasits Árpád szociáldemokrata politikus leánya. 1936-ban belépett az MSZDP-be. 1937-től rendszeres szereplője volt az Országos Ifjúsági Bizottság rendezvényeinek és a pártnapoknak, a VI. kerületi szervezet bizalmija lett, tanulmányai, cikkei jelentek meg a Népszava hasábjain (1939–1941 között Kővágó Pál álnéven). 1942-ben két hónapig a budapesti Gyűjtőfogház rabja “A modern kultúra kialakulása” című előadása miatt. A második világháború idején a népfrontpolitika szellemében kiállt a munkásegység mellett, a német megszállás után betiltott SZDP részéről a Magyar Front egyik szervezője volt. 1944 júliusában letartóztatták, novemberben a Vezérkari Főnökség különbírósága hűtlenség vádjával két és fél évi fegyházra ítélte, majd Dachauba deportálták. 1945. május végén tért haza, és az SZDP főtitkárságán bekapcsolódott a pártszervezésbe. 1945. júniustól 1949-ig nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselő volt. Továbbra is a két munkáspárt szoros együttműködését, majd a pártegyesítést támogatta, az MDP alakuló kongresszusán bekerült a Központi Vezetőségbe. 1948-ban a Magyar Országos Szövetkezeti Központ ügyvezető alelnöke, majd az Országos Szövetkezeti Hitelintézet vezérigazgatója lett. A volt szociáldemokrata politikusok ellen indított eljárások idején, 1950. április 24-én koholt vádak alapján letartóztatták. Előbb egy csoportos per ötödrendű vádlottjaként állították bíróság elé, de ezt az eljárást félbeszakították; 1951. március 21-én egyéni perben zárt tárgyaláson halálra ítélték. Három év múlva, 1954. március 12-én a másodfokon eljáró katonai felsőbíróság a büntetést életfogytiglani fegyházra módosította. Feleségét és öt kisgyermekét 1950 júniusában kitelepítették Debrecenbe, édesapja a Hortobágyra került, ahonnan csak 1956-ban térhetett vissza Budapestre. 1955. november 21-én szabadon bocsátották; 1956. május 11-én rehabilitálták. Visszakapta a párttagságát; 1956. áprilistól 1957-ig az Állami Biztosító vezérigazgató-helyettese, 1958-tól az oslói, majd a berni kereskedelmi kirendeltség vezetője lett. 1961-től az MTI elnökhelyettese, 1963-tól 1967-ig az IBUSZ vezérigazgatója volt. 1968–1973 között Magyarország oslói nagykövete, ezután 1976. augusztusi nyugdíjazásáig a bécsi ENSZ-központ mellett működő magyar képviselet nagyköveti rangú vezetője.
Vélemények, javaslatok