Tomasovszky Mária: „Elvették a földünket, mindenünket”
– Édesapám apja, Tomasovszky Mihály. Nyolcvan hold földje volt 45 előtt, és ott gazdálkodott. Azonkívül országgyűlési képviselő volt, több nyelven beszélt, nagyon művelt ember volt, sok funkciója volt. 1945. november 6-án megválasztották Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nemzetgyűlési képviselőnek, majd 1947-től 1949. június végéig Szabolcs vármegye kerületi szabadművelődési tanácsának is tagja volt. 1947. április 8-án a Dél-Szabolcsi Evangélikus Egyházközösség örökös tiszteletbeli felügyelőjévé választotta. 1947. május 22-én a Szabolcs vármegyei Gyümölcstároló és Értékesítő Szövetkezet igazgatósági tagja lett. Főispán is volt, de 1947-ben lemondott, mert kisgazdapárti képviselőnek jelölték.
Nagymamám az otthoni háztartással meg az irányítással foglalkozott. Édesanyám szüleinek valamivel kevesebb földjük volt, ők is a földjükön dolgoztak mind a ketten. […]
Nagyapám 48-ig volt országgyűlési képviselő, a Kisgazdapárt részéről Szabolcs-Szatmár megye képviselője. Amikor eljöttek az államosítások meg ezek a dolgok, akkor természetesen a képviselői állásától rögtön megfosztották, és az 50-es években pediglen elvették nagyapámtól a földet, elvették a földön lévő kétszobás házát melléképületekkel, jószággal, mindennel együtt.
– Pontosan hol volt a föld és a ház?
– Nyíregyháza Alsósima 14. szám alatt, körülbelül három kilométerre Kálmánháza területétől. És egy – nem tudom már így fejből a tsz-nek a nevét, amelyiknek a tulajdonába került, hogy úgy mondjam, az államosítás után a földünk. A házunkat magtárnak, szerszámok lerakására és ilyesmire használták. A melléképületeket lebontották, a szőlő-gyümölcsöst kiirtották. Mi ott éltünk körülbelül 52-ig. […]
– Magának megvannak a személyes emlékei a Tomasovszky nagypapáról?
– Hát hogyne, persze, 1891-ben született, és 1965-ben halt meg. Mindaddig dolgozott, mert nem volt meg a tízéves munkaviszonya. Mikor elvették a földünket és a házunkat Alsósimán, akkor nagyapámnak volt még egy háza Nyíregyházán, egy háromszobás összkomfortos, fürdőszobás, WC-s, spájzos nagyon szép ház. Azt a nagyapám a két kezével építette fiatalon, azt is elvették, és nagyapámat kirakták úgy, ahogy volt, az udvarra, s azt mondták, hogy menjen, amerre akar. A nagyapám akkor azt mondta, hogy abból az udvarból nem tilthatják ki, inkább egy bunkert fog ásni az udvaron, és ott fog élni, de ő nem megy el. És a házunkba beköltöztettek egy szintén kuláknak nyilvánított nagy családot – Zomborszkinak hívták őket, távoli rokonaink voltak –, akiktől szintén elvették mindenüket. […] Ők kapták meg ennek a háromszobás lakásnak a két szobáját és az előszobát. A másik szobát a konyhával, fürdőszobával, WC-vel és a spájzzal együtt pedig egy ávós család kapta. És ez a Zomborszki család úgy megsajnálta a nagyapámat és nagyanyámat, hogy az előszobát, ami tiszta ablak volt, azt odaadták nagyapámnak, hogy ennyit tudnak segíteni rajta, hogy oda költözködjön be, hogy ne az udvaron legyen télen. Ott éltek a nagyapámék, és heten jártak keresztül rajtuk. Hát ugye ott a WC kint volt az udvaron, mert az ávós család kapta meg azt a részt, ahol a WC benn volt.
Nagyapám a Mezővillhez ment el dolgozni. Azt hiszem, 51-től ott dolgozott, és kitanulta a villanyszerelő szakmát édesapámmal együtt. Járták az országot, és vezették be a falvakba, a tanyákba a villanyt. Ezzel foglalkoztak ők mind a ketten, és ebből éltek. […]
Az édesanyám szülei ott laktak Kálmánházán. Nekik is volt földjük, olyan harminc-negyven hold körülbelül, és azon gazdálkodtak. Volt egy kis parasztházuk, egyszoba-konyhás, kamrás, mellékhelyiséges nagy gyümölcsössel. Több mint egy hold gyümölcsössel, amit tőlük szintén elvettek. A gyümölcsösnek az egyik felét kiirtották, mert kellett az állami gazdaságnak, a másik felét meghagyták, és hozzá egy kis földet, nem tudom, mennyit, fél holdat talán. Azon gazdálkodtak utána.
– Ők jobban álltak, mint a Tomasovszky-ág?
– Hát jobban álltak abból a szempontból, hogy tőlük nem vettek el mindent. Akkor nagy beszolgáltatások voltak, és a föld után olyan sok terményt kellett volna beszolgáltatni, hogy képtelenség volt. Ha jól tudom, édesapám kétszer is ült börtönben azért, mert nem tudta teljesíteni a beszolgáltatási kötelezettségét. Ezzel is arra kényszerítették a nagyapámékat, hogy kénytelenek legyenek megszabadulni a földtől. Úgy csinálták az egészet, mintha saját akaratukból adták volna az államnak, holott nem igaz. Hát emlékszem rá, hogy a Bartha nagyapámékat is majdnem fegyverrel kényszerítették arra, hogy írják alá, belépnek a tsz-be. Borzasztó idők voltak azok! […]
Alsósimán éltünk 1952-ig. Én ott jártam az első két osztályt Bálint-bokorban. Három évvel ezelőtt elkocsikáztunk arra lovas kocsival. Az öcsémnek van egy szem lovacskája. Én imádom a lovat, meg a lányom is. Felültünk a szekérre, és elmentünk nosztalgiázni egy kicsit. Megkerestük azt az iskolát, és már csak a romokat láttuk. Szóval már csak a falak álltak, már évek óta ott düledezett a ház. Tehát annyira kipusztult onnan mindenki, hogy nem volt szükség az iskolára. Pedig tudom, hogy akkor nagyon sokan jártunk abba az iskolába. […]
Én vagyok a legidősebb, és van egy öcsém meg egy húgom.
– Mire emlékszik, hogyan éltek, amikor még együtt laktak?
– Nagyon-nagyon halványan emlékszem, mert nagyon régen volt, és utána elég sok rossz emlékem volt, úgyhogy nagyon sokat elfelejtettem. De emlékszem olyan dolgokra, hogy amikor még megvolt a földünk, a házunk körül, a kerítésen kívül nagy búzatábla volt. Emlékszem arra, hogy ment az aratógép, és édesapám ment az aratógép előtt, mert a tábla tele volt madarakkal, foglyokkal, és azokat zavarta, mert sajnálta volna, ha széthasítja a gép. Pont akkor rakták le a tojásaikat azok a kis madárkák – ez van előttem. Meg arra emlékszem, amikor már csépelték ki a búzát – én állandóan ott okvetetlenkedtem a cséplőgép mellett, pedig iszonyatos hangja volt –, egy búzaszálka belement a szemembe, rettenetesen fájt, és nagyon üvöltöttem. De hogy végül is hogy szedték ki, nem tudom, csak arra emlékszem, hogy rettenetesen fájt. Meg arra emlékszem, hogy sok lovunk volt. Itt van egy fénykép, ezen éppen három látszik, itt isznak a vályúból. De úgy tudom, hogy ennél több ló volt. Emlékszem az istállóra, az egyik oldalon voltak a lovak, a másik oldalon a tehenek. És akkor még volt külön a disznóknak hely, meg volt külön a tyúkól. Az állatokra úgy nagyjából emlékszem. Arra is emlékszem, hogy volt egy nagyon kedves bocikám, amit Bimbónak hívtak, és azzal mindig mellette tanultam. Kivittem legeltetni, leültem a fűbe valamilyen pokrócfélére, és ott tanultam, ő meg körbelegelt engem. Olyan aranyosan legelt, és nem ment el mellőlem. […] Meg arra is emlékszem, hogy úgy örültem, amikor tél volt. Volt egy nagy szánkónk, amit ló húzott. A lovacskának csengőt tettünk a nyakába, és úgy mentünk valamerre. Emlékszem, amikor otthagytuk a tanyát, mert édesanyám megbetegedett. Kificamodott a bokája, és annyira fájt a lába, hogy körülbelül egy évig kínlódott vele. Hiába mondta édesapám, hogy menjen orvoshoz, nem ért rá. Ugye ott volt a három gyerek, ott volt a föld, az állatok, és nem foglalkozott magával. Akkor mentünk be Nyíregyházára lakni, amikor már végképp nem tudta ellátni az ottani dolgokat. Akkor már elvették a földünket, mindenünket, csak épp hogy ott maradhattunk az alsósimai házban. Beköltözködtünk, és arra emlékszem, hogy milyen szomorúan jöttem el onnan, mert addig nekem szép és jó volt minden. […]
Tízéves voltam, amikor meghalt édesanyám, és tizenkettő, amikor édesapám. Édesanyám nem törődött a lábával, és a csontok csuszorálódtak egymáshoz, és ettől kapott ő szarkómát, ami olyan két-három év múlva alakult ki. Nyíregyházán négy helyen is laktunk. Laktunk a nagyapám sufnijában, egy deszkaépület volt az egész. Amikor zuhogott az eső, nagyon féltünk, hogy beázunk, és nagyon fáztunk. […] Laktunk még egy távoli rokonnak az egyik szobájában is egy darabig. Utána a nyíregyházi kórház környékén béreltünk egy szoba-konyhás lakást valameddig. Végül legeslegutoljára, ahol az utolsó éveinket töltöttük együtt, az Nyíregyházán az Iskola utca 5. szám alatt volt, az ott van az evangélikus templomtól nem messze. És amikor bekerültünk Nyíregyházára, akkor én először a református templom mellett levő iskolába jártam két évig. […] Amikor már annyira fájt az édesanyám lába, hogy nem tudott minket egyáltalán ellátni, akkor, 56 elején visszaköltözködött a szüleihez, a Bartha nagyszüleimhez. Magával vitte az öcsémet és a húgomat, ők még túl kicsik voltak. Édesapám pedig járta a határt. Hogy én be tudjam fejezni az iskolaévet, Nyíregyházán maradtam. […] Nyáron meghalt édesanyám. Akkor édesapám úgy döntött, hogy mivel a Bartha nagyszülők nem tudtak volna még engem is ellátni, elvisz Ököritófülpösre egy leánynevelő otthonba. Én ott kezdtem az ötödik osztályt. Szerettek a tanárnők az iskolában, meg az ottani gondozónők is, nem volt velem különösebben baj, de hát azt elmondani nem lehet, milyen érzés volt, hogy nem elég, hogy meghalt édesanyám, nem elég, hogy nem lehetek a testvéreimmel, hanem... De hát tudtam, megbeszéltük édesapámmal, hogy másképp nem lehet.
Tomasovszky Mária-interjú. Készítette Hoffmann Gertrud 1995-ben. 1956-os Intézet OHA, 664 sz. (Részletek)
Tomasovszky Mária (1945–) nyomdász. Nagyapja, Tomasovszky Mihály nyolcvanholdas birtokon gazdálkodott a családjával. 1945-től kisgazdapárti képviselő, 1946–1947-ben Szabolcs vármegye főispánja volt. Az 1950-es évek elején kuláklistára került, betagosították a földjét, és kisajátították a házát. András fiával együtt kitanulta a villanyszerelő szakmát, és a tanyák villamosításán dolgoztak. 1956 októberében részt vett a Független Kisgazdapárt újjáalakításában. A forradalom leverése után elbocsátották az állásából. Kubikosként helyezkedett el, még hetvenéves korában is dolgozott.
Apját, Tomasovszky Andrást, aki a forradalom egyik vezetője volt Nyíregyházán, 1958-ban halálra ítélték, és kivégezték.
Mária 1956-ban, anyja halála után nevelőotthonba került. Apja letartóztatása után apai nagyszülei nevelték. Mint „ellenforradalmár” gyermekét jó felvételi eredménye ellenére sem vették fel a mezőgazdasági technikumba. Esti tagozaton gyors- és gépíróiskolát végzett, azonban csak takarítónőként kapott munkát. 1963-ban Budapestre költözött, a Pénzjegynyomdában helyezkedett el. Esti tagozaton nyomdaipari technikumot végzett.
Vélemények, javaslatok