Futó Dezső: Tiszta párt, tiszta újság, tiszta út
Tisztességes lapot akarunk az olvasó kezébe adni. Tisztességes lapot, amely most átveszi a fegyvert azoknak az egyszerű hősöknek a kezéből, akik a magyarságért, hazánk függetlenségéért harcoltak, s kivívták az első győzelmet. Hőskölteményt látott a világ, tiszteletadással veszik ma körül a magyar nevet.
De a harc nem ért véget.
Átvesszük a fegyvert, és átveszi azt minden tisztességes magyar. A Kisgazdapárt éledező szervezetei, tömörülő régi tagjai most teszik az első lépéseket, és a cselekvés ezen első perceiben érezzük – fokozott felelősséggel kell mindannyiunknak dolgozni. Mert már az első lépéseknél érezzük, hogy még nem szabadult meg az ezerszer átkozott közelmúlt gyalázatos örökségétől a Kisgazdapárt sem.
Tisztességes lap akarunk lenni, ezért mondjuk meg őszintén és magyarán – tisztogatni kell a saját portánkon is.
A hírközlés, a rádió, a lapok, a röpcédulák még bizonytalanul tájékoztatják az olvasókat. Kilométereket kell gyalogolni az értesülésekért. A fővárost ért kíméletlen pusztítás megnehezíti az élet indulását. Egyet azonban már tudunk; tudjuk, halljuk és láttuk is, hogy a Kisgazdapárt jelenlegi élvonalában olyanok is előmerészkednek, akiknek semmi keresnivalójuk nincs a mi sorainkban. Ők azok, akik a sorok élére akarnak szökkenni, akik átmenteni óhajtják silány személyüket, akik halásznak a zavarosban, és a parlamenti bőrkarosszékek mélyében elterpeszkedve tartják tanácskozásaikat.
Ebből elég volt.
A hitvány cirkuszi mutatványszámokkal le kell számolni. Követeljük azonnali eltávolítását azoknak az álkisgazdapártiaknak, akiknek politikai szemfényvesztései nem akadályozhatják meg többé a tiszta célok megvalósítását.
Nem tűrjük, hogy a Rákosi-zsarnokság leghívebb csatlósai és egyéb nagy állású talpnyalói most egyszerre ráébredjenek egykori kisgazdapárti mivoltukra.
Nem urak, „elvtársurak”, ebből elég volt.
Aki beállt a népakarat megtiprói közé akkor, amikor a nemzet megalázva szenvedett – aki szívünktől, lelkünktől idegen ideológiai előadásokat tartott, amikor a börtönök mélyén, az internáló táborok poklában a mieink hörögtek és szenvedtek –, aki habozás nélkül vállalt bármilyen megbízatást véres kezű gazdája kezéből csak azért, hogy biztosítsa magának a koncot, a függönyös autót, a külön közértet, az ávós őrséget villája előtt, aki szemrebbenés nélkül árulta el minden nemzeti eszményünket, aki árulója lett pártjának, nemzetének csak azért, hogy felcsaphasson az idegen eszmék bérencévé – és aki most szenvedés, vér és könnyek tengerén is száraz lábbal akar átgázolni –, az ilyen takarodjék.
Felhívjuk a párt minden szervezetét, minden becsületes tagját, söpörjön ki mindenkit, aki az elmúlt években áruló volt, átállt, s megbukott a magyar becsület vizsgáján.
Ugyanakkor követeljük felfelé, hogy az előbb körvonalazott karrieristák, akik azt hiszik, hogy még mindig lehet visszaélni a türelmünkkel, ne piszkolhassák be jelenlétükkel azt a tiszta lobogót, amelynek győzelméért szabadságharcunk hősei küzdöttek és meghaltak.
A Kisgazdapárt elindul útján, hogy teljesítse kötelességét. De első lépésünk – megtisztítani a vezetést, minden sorunkat azoktól, akik görcsösen, az eszelős értelmetlenségig ragaszkodnak a „hatalomhoz”.
Tiszta párt, tiszta újság: ez a Kis Újság programja. És tudjuk – szabadságharcos hőseink éppen most bizonyították be –, egy tiszta gondolat erősebb minden zsarnoki elnyomó fegyvernél.
(Közli: Kis Újság, 1956. november 1.)
(Megjelent: 1956 sajtója. Október 23. – november 4. Válogatta: Szalay Hanna. Budapest, 1989. 281-282. l.)