Kádár János rádióbeszéde
1956. november 11.
Nem azért vagyunk felelős poszton ilyen nehéz időkben, hogy szépeket mondjunk, hanem azért, hogy igazat mondjunk és a nép érdekében cselekedjünk!
Munkások, parasztok, értelmiségi dolgozók, honfitársaim!
Szólni kívánok az általános helyzetről s ezzel kapcsolatban a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány álláspontjáról néhány fontos kérdésben.
Közölhetem, hogy az egész ország területén – mind a fővárosban, mind vidéken – a Magyar Népköztársaság ellen intézettnyílt fegyveres támadást leverték. A fegyveres felkelésben részt vettek nagy része vagy letette, vagy eldobta a fegyverét. A nagy tömegű eldobált fegyvert katonai és polgári szerveink most szedik össze. Budapesten és a Budapestről északnyugatra vezető utak mentén még egyes felfegyverzett személyek rejtőzködnek. Ezek szórványos lövöldözéssel és orvlövésekkel még mindig zavarják a tömegek békés életét, nyugalmát, biztonságát. De ezek ártalmatlanná tétele is gyors ütemben folyik.
Vidéken a békés napi munka megindítása mindenütt rendben folyik. A vasutak, a bányák, az üzemek, közhivatalok jelentős részében a munka megindult. Az iskolákban a tanítás megkezdődött. Kedvezőtlenebb a helyzet Budapesten. Bár itt is megkezdődött a munka a hivatalokban, a közintézményekben, a vasútnál, a fővárosi üzemeknél, és több ezren álltak munkába olyan jelentős budapesti üzemekben, mint a Ganz-Vagon, a Beloiannisz-gyár, a Mávag és más üzemekben, mindez mégis messze elmarad a vidéki helyzethez képest. A törvényes rend helyreállítását illetően is más a helyzet Budapesten és más vidéken.
Az egész ország vidéki területén – egyes Komárom megyei falvakat kivéve, ahol lövöldözéseket rendeztek a Budapesten szétvert és innen kiszorított fegyveres támadó csoportok szétszórt maradványai – teljesen helyreállt a törvényes rend. Budapest egész területéről ezt még nem lehet ma sem elmondani. A megsemmisített fegyveres támadó csoportokból megmaradt és nappal a pincékben és más helyeken rejtőzködő orvlövészek este előbújnak és kisebb bandákba verődnek. Csütörtökön este több helyen áruházakat és vasúti pályaudvarokat támadtak meg és fosztottak ki. Pénteken este szintén garázdálkodtak. Felgyújtották például a Royal Szálló épületét és fosztogattak a Rákóczi úton a Guttmann-áruházban.
A lakosságban általános az óhaj a törvényes rend, a békesség, a rendes mindennapi élet, a munka megindítása után, és elítélő hangulat lett úrrá az orvlövészekkel, a fosztogatással, a gyújtogatással szemben, amely jelenségek Budapesten még ma is sok kárt, szenvedést és megpróbáltatást okoznak békés lakosságunknak.
Az általános helyzetről szólva nyíltan meg kell mondani, hogy más, súlyos és gyors megoldást kívánó kérdésekkel is meg kell küzdeni a kormányszervek, a helyi hatóságok és a dolgozó nép egyesített erőfeszítésével.
Ennyit az általános helyzetről azzal a megjegyzéssel, hogy a kormány megítélése szerint két-három napon belül Budapesten is végezni lehet teljesen a csoportos orvlövészekkel, a fosztogatókkal, a gyújtogatókkal, s ezzel az egész országban helyre fog állni a törvényes rend, a békés építőmunka első, nélkülözhetetlen feltétele.
Három alapvető feladatról kell nyíltan beszélnem:
Mi a teendő ebben a helyzetben?
Mindenkinek a maga helyén és feladatkörében haladéktalanul munkához kell látnia, teljes erővel és nagy lendülettel. Ehhez azonban az is szükséges, hogy az ország dolgozó népe teljes egyetértésre jusson néhány alapvető kérdésben.
Milyen kérdésekre gondolok?
Tudnunk kell, hogy az ellenforradalom több vonalon indított támadást népi demokráciánk ellen.
Politikai vonalon nap mint nap jobbratolta a kormányt, amelynek az állandó személycserék is mind jobboldalibb színezetet adtak. Nem kétséges, hogy az ellenforradalom rövid időn belül magát Nagy Imrét mint egyetlen kommunistát is felesleges és elavulttá vált holmiként kidobta volna a kormányból. Ezt Mindszenty bíboros politikai fellépése sok dolgozóval megértette.
Az államhatalom ellen fegyverrel harcolók összetétele s ennek megfelelően a fegyveres felkelés jellege is gyorsan változott. Miközben kiváltak a népi hatalmat megdönteni nem kívánó ifjak a harcból, letéve vagy átadva a fegyvert, rohamos mértékben aktivizálódtak a börtönből kiszabadult, továbbá a békés polgárok álarcát mindaddig viselő személyek, végül a nyugati határainkon túl régen lesben álló, volt horthysta katona- és csendőrtisztek.
Növelte a bajt a börtönökből kiszabadított közönséges bűnözők hada. Ezek fegyverhez jutva különböző rémtetteket követtek el, növelték az anarchiát s az ellenforradalmárok szándékait segítették elő. De igazi arcát az ellenforradalom a fehérterrorral fedte fel az egész nép előtt. Mialatt Budapesten a harc első szakasza folyt és vidéken szórványosan a tömegek békés tüntetései zajlottak le, azalatt egyes helyeken, így pl. a Dunántúlon, különösen pedig Bács megye déli részén és a győr-soproni vonalon jól szervezett fegyveres ellenforradalmi banditák százával gyilkolták le állati módon a kommunistákat, egyszerű munkásokat, parasztokat, értelmiségieket, minden haladó embert, akit kezükbe kaparintottak.
Ugyanez ismétlődött meg még nagyobb mértékben és még brutálisabb roham formájában, amikor a kormány Budapesten tűzszünetet rendelt el. Miközben kormánykörökben a koalícióról és demokráciáról folyt a szóbeszéd és hallgattak a felkeléssel szemben az államot védő fegyverek, ágyúval lőtték a budapesti pártbizottság Köztársaság téri székházát, egyes fegyveres csoportok keresték fel a haladó emberek lakását egész Budapesten, Csepelen, és elhurcolták vagy a helyszínen meggyilkolták őket. A Városliget szélén a fákon megcsonkított, megölt forradalmárok függtek. Előfordult egyes esetekben, hogy a fehérterrorista gyilkosok – nem találva lakásán az általuk keresett személyt – megölték családját, a legkisebb gyermeket sem kímélve.
Ilyen volt a helyzet a múlt hét második felében Budapesten. Fenn még tárgyalásokkal szorították ki a kormányból a kommunistákat és általában még formális demokrácia volt, lent az utcákon, a házakban már dühöngött az ellenforradalmi terror – végveszélybe került a dolgozó nép hatalma, a Magyar Népköztársaság, a dolgozó nép minden vívmánya.
3. Tudni kell azt is, hogy a Nagy Imre-kormány teljesen tehetetlenné válva a jobboldali nyomással szemben, tulajdonképpen utat nyitott az ellenforradalmi erők számára.
Nekem, aki miniszter voltam Nagy Imre kormányában, teljes nyíltsággal meg kell mondanom, hogy személyes meggyőződésem szerint sem Nagy Imre maga, sem politikai csoportja nem akarta az ellenforradalmi rendszert tudatosan segíteni. Kétségtelen azonban, hogy az ellenforradalmi erők nyomása alá került és politikailag nagy bűnt követett el a nép ellen azzal, hogy látva a kialakult helyzetet, ezt nem tárta fel bátran és őszintén a nép előtt, ellenkezőleg, úszott a soviniszta árral, feladta a munkásosztály pozícióit és ellenállásra hívott fel a segítségül hívott, a népet és rendszerünket az ellenforradalommal szemben megvédeni szándékozó szovjet csapatokkal szemben.
4. Külön kell szólnom arról a fontos kérdésről, amely ma a legszélesebb tömegeket foglalkoztatja hazánkban. Arról az alapvető kérdésről, amely engem és néhány társamat, a Nagy Imre-kormány volt minisztereit, arra a döntő elhatározásra bírt, hogy kilépve ebből a kormányból, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását kezdeményezzük.
Népi demokratikus rendszerünk és nemzeti függetlenségünk ma egymástól el nem választható kérdéséről mondom el nézetemet, hozzáfűzve, hogy tapasztalatom szerint e kérdésről vallott nézetemet ma már az öntudatos dolgozók tömegei is teljes mértékben osztják és magukénak vallják.
Már a múlt hét közepén világossá vált, hogy a bekövetkezett súlyos helyzetből csak kétféle kivezető út van:
Az egyik: továbbjárva a Nagy Imre-kormány összeomlásra vezető útját, előtérbe állítjuk a szovjet csapatok kivonásának kérdését, és annak nyomántehetetlenül szemléljük, hogy az ellenforradalmi fehérterror lemészárolja előbb Budapesten, majd vidéken a kommunista munkások, parasztok, értelmiségiek aktív tömegét, azután a kommunistákkal rokonszenvezőket, majd valamennyi demokratikus hazafit, azután félredobja az ellenforradalom a Nagy Imre- és minden más demokratikus összefogásra alapozott kormányt, hogy tiszta ellenforradalmi kormányt hozzon létre. Ez az ellenforradalmi kormány azután megsemmisítve a néphatalom utolsó maradványait is, visszaadva mindent: a gyárakat, a bányákat, a bankokat, a földet a régi tulajdonosoknak, visszaültetve a nép nyakára a főjegyzőket, az arisztokratákat, és a csendőröket, visszaállítja hazánkban a kapitalista földesúri rendszert. Végül pedig a nép erejének szétzúzása után eladja hazánk függetlenségét a gyarmattartó imperialistáknak. Ez volt az egyik lehetséges út.
A másik út: minden erővel, a szovjet csapatok segítségét is igénybe véve, gátat vetni az ellenforradalmi hullámnak, megvédeni munkásosztályunkat, parasztságunkat, egész népünket, népi demokratikus rendszerünket, szocialista vívmányainkat és jövőnket a megsemmisítéstől, helyreállítani a törvényes és alkotmányos rendünket, a békés, normális életet, a jogrendet, és hozzálátni égető és fontos kérdések megoldásához, a sebek begyógyításához, új és szebb életünk kiépítéséhez.
A megoldandó kérdések között szerepel, hogy a rend helyreállta után leüljünk tárgyalni a Varsói Szerződést aláíró országok kormányaival a szovjet csapatok Magyarország területéről való kivonásáról. A szocialista, a népi demokratikus Magyarország, a népi hatalom megvédése, a nemzeti függetlenség és szuverenitás teljes biztosítása csak ilyen módon lehetséges.
A súlyos helyzetből csak ezt az egyetlen kivezető utat írta elő kötelezően számunkra az ország és a nép érdeke.
Mi ezt az utat választottuk!
Nyíltan meg kell mondani azt is: aki ma azt a nézetet vallja, hogy előbb vonják ki az országból a szovjet csapatokat, az akár akarja ezt, akár nem, az ellenforradalom, az imperialista járom, s a nemzeti függetlenség elvesztése mellett adja le szavazatát.
Ma igazán csak az áll a népi hatalom és a nemzeti függetlenség ügye mellett, aki meggyőződéssel vallja, hogy minden erővel és lehetséges segítséggel – a szovjet csapatok segítségét is igénybe véve – zúzzuk szét az ellenforradalmat, erősítsük meg népi köztársaságunkat, és azután üljünk le, tárgyaljuk meg a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásának kérdését.
Ezeken az alapvető kérdéseken kívül van még néhány fontos politikai kérdés, melyek népünket ma különösen foglalkoztatják.
Elsősorban a megbántott nemzeti érzéssel kapcsolatos kérdésekre gondolok. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány azon a nézeten van, hogy címerünk a Kossuth-címer legyen, honvédeink egyenruhája feleljen meg a magyar hagyományoknak, és március 15-e ismét a magyar szabadságharc piros betűs ünnepe legyen.
A kormány két nappal ezelőtt rendeletet adott ki, hogy a kötelező idegen nyelvet az iskolában a tanuló szabadon, maga választhassa meg. Szintén hagyományainkhoz híven vissza kell majd állítani iskoláinkban az osztályozásnak nálunk régen megszokott módját, hogy a legjobb az egyes osztályzat és ne az ötös legyen.
Meg kell mondanom azt is, hogy azokra a torz, szolgai és talpnyaló intézkedésekre, amelyekkel Rákosiék népünk nemzeti érzését súlyosan megbántották és amelyeket most nekünk késlekedés nélkül helyre kell hoznunk, nem a Szovjetuniónak vagy a szovjet népnek volt szüksége, hanem azoknak a hízelgőknek, akik saját népüktől elszakadva, a szolgai másolással akarták magukat igazolni és hazánkban a szovjet-barátságot a maguk számára monopolizálni.
Sokat foglalkoztatja ma a közvélemény egy részét a különböző pártok kérdése is. E kérdéssel kapcsolatban a következőket mondhatom. Nem tudjuk másképp jövő feladataink megoldását elképzelni, mint úgy, hogy a legkülönbözőbb pártállásponton és világnézeten levő emberek részt és felelősséget kapnak és vállalnak az ország ügyeinek vitelében, minden fokon.
A legszélesebb demokratikus nemzeti összefogás, az igazi népfrontpolitika alapján állunk, s ennek megfelelően a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a szó legtisztább értelmében vett nemzeti egységfrontkormány, és az is marad.
Népköztársaságunkban a közügyek intézésében helyet és szerepet kapnak mindazok, akik e rendszer alapján állanak, de ki kell azokból rekeszteni mindazokat, akik népi demokratikus rendszerünkkel szemben ellenséges érzésekkel viseltetnek. A társadalmi munka széles területén pedig együtt kívánunk dolgozni mindazokkal a hazafiakkal, akik készek népünk legalapvetőbb közös ügyét, a béke ügyét velünk együtt védelmezni.
Vannak emberek, akiket a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulása után kétség fogott el, hogy nem akarják-e egyesek ismét visszahozni a régi bürokratikus párt- és államvezetési módszereket.
Személyes tapasztalatom alapján állíthatom, hogy Magyarországon ma nincs egyetlen ember sem vezető, párt- vagy állami poszton, aki a régi hibás politikát vagy vezetési módszereket vissza kívánná állítani.
De még ha akadna is olyan ember, aki a régi módszereket vissza akarná állítani, olyan ember már nincs, aki képes is volna rá, mert a tömegek nem akarják a régi hibákat viszontlátni, s kérlelhetetlenül elsöpörnék helyéről azt a vezetőt, aki ilyesmire vállalkoznék.
A vezetés eltökéltségére, a régi hibák leküzdésére két példát akarok megemlíteni:
A Magyar Szocialista Munkáspárt Intéző Bizottsága szombati ülésén határozatot hozott több tucat olyan ember ügyében, akik a Rákosi-klikk politikáját képviselték a párt-, társadalmi és állami élet vezető posztjain. Ezeket a volt párt- és állami vezetőket arra kötelezzük, hogy térjenek vissza eredeti foglalkozásukhoz és dolgozzanak úgy, mint az állam bármely más polgára a termelésben, az építőmunkában.
Az állami vezetés bürokratikus és néptől elszakadt módszereinek felszámolása érdekében a kormány elvi határozatot hozott a minisztériumok és más állami főhatóságok összevonására, számuk csökkentésére, ideértve a volt Államvédelmi Hatóság felszámolását elrendelő belügyminiszteri végrehajtási utasítást is, amely már meg is jelent.
El vagyunk tökélve a múlt hibáinak gyökeres felszámolására, nem vezet közülünk senkit a bosszúállás szelleme és ezt nem tűrjük meg semmiféle helyi szervnél, beosztottnál sem. Ellenkezőleg. Tudatában vagyunk annak, hogy a dolgozó nép, elsősorban a munkásosztály és a vele szövetséges parasztság bizalmát bírva lehet csak vezetni és kormányozni hazánkban. Ez kötelességünkké teszi, hogy a dolgozók minden jogos kívánságát megvizsgáljuk, és közülük mindazt, amely a közérdek károsodása nélkül megoldható, megoldjuk.
Tudjuk, hogy az országban rengeteg megoldásra váró kérdés van, s ezeket nem lehet egyik napról a másikra megoldani. Ezért elhatároztuk, hogy ha egy kérdés megoldásához még nincs meg a szükséges erő és lehetőség, azt nyíltan és kertelés nélkül megmondjuk. Felfogásunk szerint ugyanis nem azért vagyunk felelős poszton ilyen nehéz időkben, hogy szépeket mondjunk, hanem azért, hogy az igazat mondjuk és a nép érdekében cselekedjünk.
A kormány november 10-i ülésén elhatároztuk, hogy legkésőbb január 1-jei végrehajtási határidővel a munkabéralapot fel kell emelni 10 százalékkal, mégpedig úgy, hogy az 1200 forintnál kevesebbet kereső munkások bérét 15 százalékkal, az 1200–1500 forint közötti keresetű munkások bérét 8–10 százalékkal fel kell emelni.
Ugyanezen az ülésen elhatároztuk, hogy a gyermektelenségi adót eltöröljük.
Megerősítette a kormány a dolgozó parasztságot sújtó beszolgáltatási rendszer eltörléséről hozott korábbi határozatot is. Ezeken a rendszabályokon túl ma tovább nem mehetünk. Ellenkező esetben az 1945–46-os évhez hasonlóan pénzromlás, infláció kezdődne hazánkban. Ez pedig nem a dolgozók javát szolgálná, hanem csak a szenvedéseit fokozná.
A kormány határozatot hozott arra is, hogy a harcok következtében hajléktalanná vált károsultak lakáskérdésének mielőbbi megoldása érdekében az összevonás révén felszabaduló egyes minisztériumi épületeket lakás céljaira kell átadni.
Ugyancsak örömmel fogadta a kormány a Magyar Szocialista Munkáspárt Intéző Bizottságának azt a bejelentését, hogy korábban irodáknak használt épületeket a kormányszervek rendelkezésére bocsátja azzal, hogy velük a dolgozók lakásigényeit segítsük kielégíteni.
A kormány látja a rendkívül felgyülemlett és égető kérdéseket. De a tennivalókat nem lehet felülről, varázsszavakkal megoldani, csak az egész nép összefogott erejével és munkájával.
Segítsen a feladatok megoldásában munkás, bányász, vasutas, parasztember éppen úgy, mint szellemi életünknek azok a képviselői, írók, újságírók, művészek, tudósok és diákok, akik a múlt hibáinak feltárásában oly jelentős szerepet játszottak.
Külön fordulunk a budapesti dolgozókhoz.
A Budapesten még mindig előforduló orvlövészek, fosztogatás, rablás és gyújtogatás felszámolása, a még mindig fegyverrel kóborlók lefegyverzése, a börtönökből kiszabadult bűnözők összeszedése, a lakosság életének és vagyonának védelme, a törvényes rend, a normális élet, a munka feltételeinek teljes helyreállítása ma már nem annyira katonai, mint inkább karhatalmi és rendészeti feladat. Ennek gyors befejezéséhez azonban a lakosság önvédelmi segítsége is szükséges. A házak lakói a sok helyen már alkalmazott öntevékenységgel óvják saját házukat, életüket és vagyonukat. Ne engedjenek házaikba fegyverrel kóborló idegeneket! Ha ilyenek mutatkoznak, fegyverezzék le őket, és az így összeszedett fegyvereket – éppen úgy, mint az utcán összeszedett fegyvereket – szedjék össze és adják át a legközelebbi magyar karhatalmi rendőr vagy szovjet katonai alakulatoknak.
Honfitársaim! Dolgozó testvéreim!
Igen súlyos napok vannak mögöttünk és sok nehéz feladat megoldása vár még mindnyájunkra. De ezek nem leküzdhetetlen nehézségek és nem megoldhatatlan feladatok.
Ha a nép legöntudatosabb férfiai és női példamutatóan talpra állnak, kezükbe veszik néphatalmunk védelmének és megerősítésének ügyét, mindnyájan egy akarattal munkához látunk – eddigi szocialista vívmányainkra támaszkodva –, kilábalunk a bajokból, s a múlt káros árnyai után tisztább, boldogabb és barátságosabb élet napja virrad népünkre.
Örvendetes, és biztató jelenség az is, hogy harcunkban nem vagyunk magunkra hagyatva. A testvéri szocialista országokban éppen úgy, mint a kapitalista országokban, milliók és milliók ügyelik aggódva, hogy leküzdjük-e az ellenforradalom hidráját. Hiszem, hogy igen, és tudom, hogy már a nehezén túl vagyunk.
A szocializmus hívei, valamint azok a nem szocialista, de az igazság és a haladás ügyét őszintén szolgáló, igaz emberbarátok, akik népünk javát akarják és nem a reakció felülkerekedését, nemcsak rokonszenvvel néznek felénk az egész világon, hanem kinyújtották segítő kezüket is. Értékes támogatást jelentenek számunkra a nyugati országokból a Vöröskereszt útján hozzánk eljuttatott adományok is.
Felhívásunkra a testvéri országok egész sora válaszolt máris jelentős segítséggel. Az albán, a bolgár, a csehszlovák, a kínai, a lengyel, a mongol, a német, a román és a szovjet szocialista országok jelentékeny segítség nyújtását határozták el és indítottak el hazánk felé.
Munkások, parasztok, értelmiségiek, honfitársaim!
Országunk és népünk nemegyszer volt már a maihoz hasonló súlyos helyzetben. Ezeken a nehézségeken népünk összefogott erejével, lelkesedésével, forró hazaszeretetével még mindig úrrá lettünk. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány rendületlenül bízik népünk alkotóerejében, s bizton hiszi, hogy sikeresen leküzdjük mai nehézségeinket is és győzelemre visszük a dolgozó nép ügyét.
(Közli: Népszabadság, 1956. november 12.)
(Megjelent: Egy népfelkelés dokumentumaiból, 1956. Vál.: Korányi G. Tamás. Budapest, 1989. 140-145. l.)