Ács Lajos 1922. szeptember 22-én született Budapesten. 1943-ban munkásmozgalmi kapcsolatai miatt kényszerült abbahagyni egyetemi tanulmányait. 1945-ben belépett az MKP-be, 1948 szeptemberében lett a KV Instruktorosztályának vezetője. 1949-ben az KV Szervezési Osztályán dolgozott, majd a következő évben Somogy megyei első titkárnak nevezték ki. 1951 februárjában az MDP II. kongresszusán KV-póttagnak választották. Moszkvában pártakadémiát végzett. 1951 szeptemberében a KV Párt- és Tömegszervezetek Osztályának helyettes vezetője lett. 1953. június 26–27-én, az MDP KV újraválasztásakor PB-tag lett, Rákosit támogatta Nagy Imrével szemben. 1954-ben, az MDP III. kongresszusán a KV Titkárságának tagjává nevezték ki. 1955 áprilisától 1956 októberéig ideológiai titkárként dolgozott. 1955-ben tagja volt a Moszkvában tárgyaló MDP delegációnak. A magyar párt- és kormánydelegáció 1956. októberi jugoszláviai útja idején Gerő Ernőt helyettesítette. Az 1956. október 23–24-re virradó éjszakán tartott KV-ülésen kimaradt a vezető testületekből, október 30-án a lengyel követségen kapott menedéket. 1958 őszétől a Magyar Nemzeti Bank osztályvezetője. 1961-ben Közgazdaság-tudományi kandidátusi címet szerzett, két év múlva főosztályvezető-helyettessé léptették elő. 1965–66-ban Ford-ösztöndíjjal az Egyesült Államokban tanult. Hazatérése után a Pénzügyminisztériumba került főosztályvezető-helyettesként, nemzetközi pénzügyekkel és pénzelmélettel foglalkozott. 1968. szeptember 14-én munkahelyén öngyilkos lett.


Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Utolsó módosítás: 2001. december 1.
Copyright © 2000 Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány