Fekete Sándor 1927. február 11-én született Miskolcon. 1945-től a Győrffy-kollégium tagjaként a budapesti tudományegyetemen magyar–olasz szakon tanult. 1947–1948-ben a Vasvári Akadémia titkára, majd 1948–1949-ben a Petőfi Politikai Tisztképző Akadémia, a Pedagógia Főiskola, valamint a Gyógypedagógiai Főiskola tanára. 1949-től egyetemi tanulmányait abbahagyva a Pártfőiskolán tanult. 1952–1953-ban az Új Hang szerkesztője, 1951–1956 között a Szabad Nép munkatársa, rovatvezetője, 1952-től a szerkesztőbizottság tagja. 1956-ban az ELTE magyar tanszékének munkatársa. 1957–1958-ban az MTA Irodalomtörténeti Intézetében dolgozott. A forradalom utóvédharcaiban vállalt szerepe és a Hungaricus álnéven megjelent írásai miatt 1959-ben a Mérei-perben kilencévi börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban amnesztiával szabadult. 1975-ig az Irodalomtudományi Intézet tudományos ügyintézője. 1976–1977-ben az Új Tükör szerkesztője, 1986-ig szerkesztője, majd 1989-ig főszerkesztője. Írásaiban rendszeresen bírálta a demokratikus ellenzéket. 1988-ban az Új Március Front egyik alapító tagja. Több könyvében foglalkozott a reformkor irodalmával és Petőfi Sándor életével. Szatirikus hangvételű színműveit, vígjátékait több budapesti színház is bemutatta. József Attila-díjas.