Gerő Ernő 1898. július 8-án született Terbegecen kiskereskedő családban. 1916-ban felvették a Budapesti Orvostudományi Egyetemre, tanulmányait azonban nem fejezte be. 1918-tól tagja a KMP-nek. A Tanácsköztársaság idején a Kommunista Ifjúmunkások Szövetségének apparátusában dolgozott. A Tanácsköztársaság leverése után Bécsbe menekült, ahol bekapcsolódott az emigráns magyar kommunista mozgalomba. Először a Kommunista Ifjúsági Szövetség irodájában dolgozott, majd a szlovákiai és a Román Ifjúmunkás Szövetség létrehozásában vett részt. 1922-ben Magyarországra küldték a hazai kommunista szervezkedés irányítására. Szeptemberben letartóztatták, és 1923 májusában 15 év börtönbüntetésre ítélték, de 1924-ben kiadták a Szovjetuniónak, ahol hamarosan a Nemzetközi Lenin Iskola hallgatója lett. Ezt követően a Kommunista Internacionálé Vezető Bizottságához került, és Franciaországban, Belgiumban, Spanyolországban és Portugáliában végzett pártmunkát. 1939 és 1941 között ő képviselte a KMP-t a Kommunista Internacionáléban. Ez idő alatt a Szovjetunióban élő emigráns magyar kommunisták lapjának, az Új Hangnak volt a szerkesztője. Az Internacionálé feloszlatása után a Vörös Hadsereg tagjaként az ellenséges hadseregek hátországában és a hadifoglyok között végzett agitációs és propagandamunka egyik irányítója volt. 1944 novemberében részt vett a Moszkvában tárgyaló magyar fegyverszüneti delegációval folytatott megbeszéléseken. Ezt követően érkezett Farkas Mihállyal, Révai Józseffel és Nagy Imrével Moszkvából Szegedre, ahol megalakították az MKP Központi Vezetőségét. 1944 decemberében a Nemzeti Főtanács tagjává választották, majd 1945 májusától a kereskedelmi és közlekedésügyi miniszteri tárca vezetésével bízták meg. A választás után közlekedési miniszterré nevezték ki. 1948-ban tagja lett az MKP–SZDP PB-nek és a két párt egyesülését lebonyolító szervezőbizottságnak. Az MDP első kongresszusán tagja lett az MDP KV Titkárságának, majd a KV 1948. novemberi ülésén főtitkárhelyettessé választották. 1948 decemberében pénzügyminiszter, 1949 júniusában a Népgazdasági Tanács elnöke lett. Rajk László letartóztatása után Rákosival és Farkassal titkos csúcsbizottságot alkottak. 1952. november 14-én a Minisztertanács elnökhelyettese lett. Az 1953. júniusi moszkvai pártkonferencia után az MDP KV ülésén leváltották főtitkárhelyettesi posztjáról, de beválasztották a PB tagjainak sorába. Az első Nagy Imre-kormányban miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter. 1954. július végén elnökletével megalakult az MDP KV Gazdaságpolitikai Bizottsága, amely a Nagy Imre-vonal gazdasági céljai elleni támadások politikai bázisa volt. Az MDP KV 1956. júliusi plénumán első titkárrá választották. 1956. október 15-én Jugoszláviába utazott, és csak október 23-án este érkezett vissza Budapestre. 1956. október 23-án este telefonon kérte a szovjet csapatok beavatkozását Hruscsovtól. A Budapestre érkezett Mikojan és Szuszlov javaslatára az MDP KV 1956. október 25-i ülésén leváltották; 29-én családjával együtt Moszkvába szállították. Az MSZMP IIB 1957 februárjában határozatot hozott, hogy soha többet nem térhet vissza Magyarországra, de „száműzetését” már márciusban egy évre csökkentették. 1960-ban jött haza Magyarországra. Nyugdíjasként fordításokból élt. 1980. március 12-én halt meg Budapesten.