Kopácsi Sándor 1922. március 5-én született Miskolcon. Apja vasesztergályosként dolgozott Győrben, 1919-ben vöröskatona volt. A Tanácsköztársaság bukása után a Szociáldemokrata Párt vezetőségi tagjának választották. Kopácsi Sándor már 15 évesen részt vett egy nyilasellenes akcióban, ahol comblövést kapott. Iskoláit, a négy reálgimnáziumot és a fémipari szakiskolát Miskolcon végezte el. A háború alatt a DIMÁVAG-ban esztergályosként helyezkedett el. A német megszállás után családjával együtt csatlakozott a Mokán ellenállási mozgalomhoz. Miskolc felszabadulása után beosztották az új karhatalmi szervezetbe, így lett rendőr és a kommunista párt tagja. 1949-ben a rendőrtiszti iskola és két pártiskola elvégzése után a pártközpont karhatalmi osztályára helyezték. 1949 őszén kétéves pártfőiskolára küldték. Ennek elvégzése után a rendőrségi pártapparátus élére nevezték ki, majd 1952-ben Budapest rendőrfőkapitányává. A Nagy Imre-program hatására megrendült az addig csalhatatlannak vélt vezetőkbe vetett hite. Az SZKP XX. kongresszusa után egy nyílt rendőrségi pártértekezleten fellépett Rákosi ellen. A poznani események hatására a honvédség és rendőrség főtisztjeinek értekezletén több társával együtt kijelentette, hogy a népre nem lőnek. A forradalom alatt a felkelő csapatok bizalmát megnyerve, 1956. november 1-jén a Kilián laktanyában a Karhatalmi Bizottság ülésén a Nemzetőrség helyettes parancsnokává választották. November 1-jén jelölték a Magyar Szocialista Munkáspárt héttagú Intéző Bizottságába is. A szovjet intervenciót követően 1956. november 5-én Szerov hadseregtábornok letartóztatta. 1958. június 15-én a Nagy Imre per hatodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélték. 1963-ban az általános amnesztiával szabadult. Ezután 1963–65 között vasesztergályosként dolgozott a Telefongyárban, majd 1965-ben műszaki tisztviselőként helyezkedett el Solymáron. 1969-ben engedélyt kapott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán államvizsgája letételére, de doktorrá avatása után nem kapott állást. 1975-ben feleségével kivándorolt Kanadába, éttermi felszolgálóként, hűtőgépgyári munkásként, majd a torontói elektromos műveknél fizikai munkásként dolgozott. 1987-ben ment nyugdíjba. 1989-ben hazatért Magyarországra. Rehabilitálták: 1990-ben visszakapta rendfokozatát, később vezérőrnaggyá léptették elő.