Marosán György 1908. május 15-én született Hosszúpályiban. Péklegényként dolgozott. 1923-tól vett részt a munkásmozgalomban. 1927-től tagja a Szociáldemokrata Pártnak. 1939-ben az Élelmezési Munkások Országos Szövetségének a főtitkára lett. 1941-től az SZDP Fővárosi vezetőségének a tagja. 1942-ben a József Attila Emlékbizottság egyik megalapítója. 1942 nyarán letartóztatták, ősszel szabadult. 1943-ban az SZDP vidéki szervező titkára és az Élelmezési Munkások Országos Szövetségének főtitkárából elnök lett. 1944. március 19. után újra letartóztatták, Nagykanizsára internálták. 1945. augusztusáig az SZDP országos titkára, majd 1945–47-ben vezető titkára. Az MKP és SZDP egyesítésének egyik fő szorgalmazója, kulcsszerepe volt abban, hogy Szakasits Árpád távollétében a szociáldemokraták elfogadták a fúziót. 1948. március 10-én az ekkor létrehozott MKP–SZDP Közös Politikai Bizottságának elnökhelyettese és a Közös Szervező Bizottság tagja lett. 1947. decemberi felterjesztés alapján 1948. elején jugoszláv kitüntetést kapott J. B. Titótól – ez később az ellene felhozott vádak egyik alapja. 1948. augusztus 18-tól 1949. július 1-ig az MDP Budapesti Pártbizottság első titkára, korábbi tisztségei megtartásával. 1949. június 11-től 1950. augusztus 4-ig könnyűipari miniszter. Az 1950. májusi MDP KV ülésen felügyelete alá helyezték az Adminisztratív Osztályt. 1950. július 7-én az ÁVH őrizetbe vette. 1950. november 24-én elsőfokon, december 11-én jogerősen halálra ítélték, majd tárgyalás nélkül életfogytiglani börtönbüntetésre módosították az ítéletet. 1956. március 29-én szabadult büntetése félbeszakításával. Az MDP KV 1956. július 18–21-i ülésén PB-taggá választották. Július 30-tól a Minisztertanács elnökhelyettese lett. Az 1956. október 23-i MDP PB ülésen ellenforradalmi veszélyre hivatkozva tűzparancs kiadását követelte. Október 28-án kimaradt a szűkebb vezetésből. 1956. november 7-től tagja lett a Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Intéző Bizottságának és a Forradalmi Munkás–Paraszt Kormánynak. Az MSZMP KB 1957. februári ülésén adminisztratív KB-titkárrá, Kádár János helyettesévé választották. Április 30-tól az MSZMP Budapesti Pártbizottság Ideiglenes Intéző Bizottságának az elnöke majd a Budapesti Pártbizottság titkára. 1957. május 9-től 1960. január 15-ig államminiszter. Az MSZMP KB 1962 októberében – miután Marosán levélben fordult a testülethez – október 11–12-i ülésén visszahívta a PB-ből, felmentette KB-titkári posztjáról és kizárta a KB-ből. 1964. novemberében egyszerű párttagként Moszkvában részt vett az ünnepi felvonuláson, ezután támadások érték a párton belül. 1965-ben kilépett az MSZMP-ből. 1968-ban megjelent önéletrajzi írása, a „Tüzes kemence”. 1972-ben hosszas huzavona után látott napvilágot visszaemlékezéseinek második része, „Az úton végig kell menni”. Ugyanebben az évben visszalépett az MSZMP-be. A következő években több visszaemlékezését megjelentették: „Ember és kenyér” (1979), „A mozgalom” (1984), „Nincs visszaút” (1988), „A tanúk még élnek” (1989), „Fel kellett állnom” (1989). 1989-ben ellenezte az MSZMP feloszlatását, és részt vett az új MSZMP megalakításában. 1992-ben halt meg Budapesten.