Szirmai Ottó 1926-ban született Budapesten. Családjának tagjai több generáción át aktív szerepet játszottak a nemzetközi kommunista munkásmozgalomban, és más forradalmi mozgalmakban. Iskolái elvégzése után egy ideig segédmunkát végzett, mivel a család igen nehéz anyagi körülmények között élt. 1943-ban került díszlettervező-gyakornokként a Nemzeti Színházhoz, a későbbiekben elvégezte az Iparművészeti Főiskolát, és a rádiónál lett dramaturg. 1945-ben belépett az MKP-ba, majd az MDP-nek is tagja volt. 1950-ben megnősült, házasságából három fia született. 1956. október 23-án részt vett a Petőfi- és a Bem-szobor előtti tüntetésen. Este igyekezett a tüntetőket lecsillapítani, majd amikor megkezdődött a Rádió ostroma, a nőket menekítette ki az épületből. 29-én még a rádió működésének demokratizálása érdekében tárgyalt a Parlamentben, ám 30-án ő is az elbocsátandók listájára került. Ekkor találkozott régi ismerősével, Angyal Istvánnal, aki elhívta fegyveres csoportjához, a Tűzoltó utcába. Fegyveres szolgálatot nem teljesíthetett – mivel jobb keze születése óta béna volt –, de mindvégig a Tűzoltó utcai egységnél maradt. A második szovjet támadáskor telefonon gyűjtött információkkal segítette a csoport küzdelmét. 5-én parlamenterként tárgyalt a Kossuth Akadémián a szovjet parancsnoksággal – eredmény nélkül. Másnap egy sebesült osztrák újságírót kísért a Bakáts téri kórházba, s mivel ekkor már a Ferenc körút a szovjet harckocsik tüze alatt állt, nem tudott visszatérni, elszakadt a csoporttól. Néhány nap múlva csatlakozott a Péterfy Sándor utcai kórházban szerveződő ellenállókhoz, részt vett röplapok megszövegezésében, előállításában. Kezdeményezte egy ifjúsági párt létrehozását, elkészítette annak programtervezetét. November 20-ától az Élünk cikkírója, kivette részét a lap terjesztéséből is. Felvette a kapcsolatot a Nagy-budapesti Központi Munkástanáccsal, valamint egyéb, a forradalom eszméjét őrző, ápoló szervezetekkel. A fegyveres harcot már nem tartotta időszerűnek, de politikailag társainál sokkal radikálisabb álláspontot foglalt el. Részt vett a nőtüntetés megszervezésében. Miután már több alkalommal házkutatást tartottak a lakásán, 1957. január 14-én letartóztatták. Elsőfokon a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette Népbírósági Tanácsa halálra ítélte 1958. április 17-én mozgalom vezetése és egyéb vádak alapján. Ítéletét a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa jogerőre emelte. Kegyelmi kérvényének elutasítása után 1959. január 22-én kivégezték.