Pártay Tivadar: A kisgazdapárt a forradalomban
1956-ban Nagy Imre olyan koalíciós kormányzást akart, amelyben a kisgazdapárt is részt vett volna. Ennek következtében Nagy Imréhez mi abszolút lojálisak voltunk. Ez független volt attól, hogy személyileg nemcsak nekem, hanem a többieknek is szimpatikus volt, mert nem tartozott a kommunista párt fenegyerekei közé. Nem tartozott Révai, Kossa, az üvöltözők közé. Rendkívül higgadt, nyugodt, kiegyensúlyozott személyiség volt. Hogy pártjában milyen konfliktusai voltak, az minket nem érdekelt, miután fogalmunk se volt arról, hogy milyen hatalmi harcok folytak a kommunisták között. Hol Rákosi, hol Nagy Imre volt felül. Ki tudta, hogy melyik kerül ki győztesen? Lojálisak voltunk Nagy Imréhez, és az volt az elképzelésünk, hogy a jövőben hajlandók vagyunk együttműködni vele, és támogatjuk őt. Tudtuk, hogy itt szovjet befolyás érvényesül, hogy a koalíciós kormányzás első éveiben vagy első évében rendkívül nehéz helyzet lesz, mert gazdaságilag az ország csődben volt. És természetesen mindezt a világpolitikai események alakulása is befolyásolta. A kisgazdapárton belül is voltak irányzatok, de úgy gondoltuk, hogy ameddig helyzetünk nem rendeződik, a párt egységes fellépését biztosítani kell. 1956 októberében a kisgazdapárt nem készített pártprogramot, nem volt időnk erre.
1956-ban a kormány egy kabinet s nem egy megválasztott kormány volt. Ennek a kabinetnek kisgazdapárti tagja Tildy és Bognár volt. Bevették Kovács Bélát, és november 2-án került be államminiszternek B. Szabó István.
Körülbelül október 27-28-a volt, mire a Semmelweis utcában összerázódtunk, és november 3-ig tulajdonképpen csak pár napunk maradt. Az ideiglenes intézőbizottság ténykedése abban merült ki, hogy a reszortokat elosztottuk, a titkárságot megalakítottuk és a munkatársakat összeszedtük. [...]
Természetesen 1956-ban nem gondoltunk arra, hogy a korábbi évek változásaiból mindent vissza kell venni. De nem is gondolhattunk erre, hiszen ha valaki vesz annyi fáradságot, hogy a harmincas évekből előveszi a kisgazdapárti programokat, abban a bankok állami felügyelete, a kartellek, a trösztök feloszlatása és a földbirtokreform követelése benne van. A húszas években Zsilinszky 500 holdban akarta megszabni a birtokhatárt. Később az Eckhardt-féle földreformtervezet szintén 500 holdban. Azon lehetett vitatkozni, hogy az 500 holdas birtokhatár helyes-e. Mert 1945 után a földreform 300 holdban maximálta a határt. Nyilvánvaló, hogy a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni kellett, de nem az alapvető kérdésekben. Senkinek nem fájt nálunk a bányák államosítása. Nem volt köztünk egy bányatulajdonos sem, de már vita volt például a malmok államosításánál. Mert a malmok államosításával kapcsolatban a kisgazdapárt álláspontja az volt, hogy a kis malmokat, a vízimalmokat, illetve azokat a malmokat, ahol maga a tulajdonos a molnár, nem szabad államosítani. Nem úgy alakultak ki a vízimalmok és a kis malmok, hogy valaki a fejére ütött, hogy alapítok egy malmot. A szükség hozta létre ott, ahol felépítették. Választani lehetett, hogy vagy megszüntetjük, és akkor ott hiány keletkezik, vagy nem szüntetjük meg, s akkor jön egy vízfejű adminisztráció. Mert ha állami, akkor kell egy vezető, egy könyvelő, egy ellenőr, míg korábban mindezt a molnár egy segéddel csinálta. A bánya nem okozott gondot, mert egyszemélyes bánya nem volt, de vita volt például az ipar államosításánál, mert az első törvény úgy szólt, hogy a 200 munkásnál többet foglalkoztató üzemeket államosítják, de nem tartották be.
(Az 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 85. számú interjú, készült 1986-ban, valamint 1994-ben.)
(Megjelent: Pártok 1956. Szerk.: Kőrösi Zsuzsanna, Tóth Pál Péter. Budapest, 1997.)
Pártay Tivadar (1908), tanító, újságíró, kisgazdapárti politikus. 1932-ben a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKgP) alapító tagja. 1933-tól a párt felsőmagyarországi szervezetének főtitkára, 1939-től képviselőjelölt, majd pártigazgató. 1944-ben letartóztatták, internálták, de sikerült megszöknie. 1945–1948 között nemzetgyűlési képviselő. 1949-ben letartóztatták, Kistarcsára, majd Recskre internálták. 1953. szeptember végén szabadult. Ezt követően fizikai munkásként dolgozott. 1956. október 26-tól a Magyar Nemzet egyik irányítója. 1956. október 30-án beválasztották az FKgP Országos Ideiglenes Intézőbizottságába. 1957. május 23-án letartóztatták, 1958. július 3-án szabadult. Ezt követően különböző szállítási vállalatoknál dolgozott, 1973-ban a Volán Tröszt szaktanácsadójaként ment nyugdíjba. 1988-ban aktívan részt vett az FKgP újjászervezésében; a párt elnökévé, majd 1989-ben örökös tiszteletbeli elnökévé választották. 1991 júniusában kilépett a Független Kisgazdapártból.