S. Szabó Ferenc: A Petőfi Párt a forradalomban
Amikor a forradalom kirobbant, a harcok miatt három-négy napig semmi sem történhetett. De amikor Nagy Imre került ismét a kormány élére, egyszer csak elhangzott egy felhívás. Az egykori koalíciós pártok működésének, újraindításának engedélyezését, vagyis a többpártrendszert azok jelentették be, akiknek a véleményét, a magatartását, illetékességét és politikai munkáját én tudomásul vettem. Együtt hirdették meg, hogy a demokratikus pártok újjáalakulnak. Addigra pedig, amikor az a nyilatkozat elhangzott a rádióban, hogy újjá kell szervezni a demokratikus pártokat, odáig jutottam, hogy részt kell vennem ebben a folyamatban. Akkorra vált egyértelművé számomra, [...] hogy igen, ezt csinálnom kell. Elhatározásomat az is megerősítette, hogy többen egyértelműen határozott cselekvésre szólítottak fel. Zsebők Zoli például felhívott, s mondta: „Ferikém, meg kellene csinálni újra a parasztpártot.” Adott volt a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy a parasztpárt ügyében most nekem kell tehát elindulni. Amikor döntöttem, megkértem Zsebők Zolit, hogy próbáljon a rádióval szót érteni, hogy a Nemzeti Parasztpárt újjáalakításával kapcsolatban adjanak le egy nyilatkozatot, és elhatároztam, hogy összehívom másnapra a parasztpárti gyűlést. [...]
Az elhatározás tehát megszületett bennem, és Zsebők Zoli segítségével a rádióban meghirdettük, hogy a Nemzeti Parasztpárt újjáalakító gyűlését megrendezzük [a Vajdahunyad várában]. [...]
Illyés Gyulánál a legnagyobb meglepetésünkre már egy jó páran ott voltak. Ott volt Veres Péter és Farkas Feri is, s megbeszéltük a dolgokat. Ők is nagy örömmel üdvözöltek minket, majd megtárgyaltuk, hogy milyen fölállásban induljunk. Illyés Gyula lakásán arról beszéltünk, hogy a parasztpártot újraindítjuk, hiszen tulajdonképpen fel sem oszlatták. Ha jól emlékszem, Veres Péter már itt bejelentette, hogy ő le fog mondani. Azt hiszem, én tettem a javaslatot, hogy Farkas Feri - aki a legrangosabb aktív politikai figura - legyen a főtitkár, főtitkárhelyettesnek pedig ez a társaság engem ismert el. Ezt követően pedig elindultunk, hogy még idejében kijussunk mindannyian két órára a Vajdahunyad várába. [...]
A múzeumba kiérve meglepődve láttam, hogy a tanácsterem, ahova összehívtam a gyűlést, dugig volt emberekkel, sőt a kerengő is tele volt. Lényegesen többen voltak, mint amennyire számítottam. Egy gyors intézkedéssel asztalokat hozattam, és kimentünk a múzeum előtti térre, a főbejárati lépcső előtti emelvényen elhelyezett asztalhoz vonultunk. Az ülést én nyitottam meg. Pár keresetlen szóval elmarasztaltam mindazt, ami az elmúlt években történt, és kiemeltem, hogy mi itt a múzeumban ezekbe a hibákba nem estünk bele, de nem is eshettünk, mert el voltunk átkozva, pártszervezetünk sem volt. [...] Péter bácsi ezen az újjáalakuló nagygyűlésen lemondott. Beszéde közben sokan közbekiabáltak, elég lármás gyűlés volt ez. Vádolták Pétert. Péter sírva tiltakozott az ellen, hogy ő valaha is elárulta volna a zászlót. Illyés Gyula felállt, és egyértelműen kiállt Veres Péter mellett, és a rosszindulatú bekiabálásokkal szemben megvédte Péter bácsit.
Illyés Gyula a „kismadár a tigris szájában” kifejezéssel jellemezte helyzetünket. Aggodalmát ilyen csodálatos megfogalmazással fejezte ki. Hiszen, mi voltunk mi? Egy törékeny kis tollcsomó a világgal szemben, benne voltunk a tigris szájában, össze is roppantunk.
Ezen a nagygyűlésen kétszáz-kétszázötvenen lehettek. Sok régi arc, sok régi ismerős volt jelen, de sok olyan ember is eljött, aki korábban nem volt parasztpárti. [...]
Az újjáalakuló nagygyűlést követően majdnem folyamatosan üléseztünk, szinte reggeltől estig a Dorottya utcában voltunk.
[...] többen fölvetették, hogy meg kellene a párt nevét változtatni. Volt, aki azt mondta, [...], hogy legyen Kossuth Párt. Ha jól emlékszem, Illyés Gyula és Farkas Feri mondták: Petőfi Párt leszünk. A Petőfi név akkor jól csengett, mert az ifjúság, kvázi a márciusi ifjúság szellemében lépett föl követelésével. És a Petőfi Kör volt az, amelyik szervezte az új világot vagy az elérni kívánt új politikai helyzetet. Feltételezem, hogy az akkor jól hangzó Petőfi-vonulatba ezzel az elnevezéssel akarták beemelni a Nemzeti Parasztpártot, megszabadulván ezzel a „nemzeti” miatt is sokszor sovinisztává, antiszemitává meg nem tudom mivé gyalázott névtől, meg a parasztiságtól is, mert a Dunántúl népe nem szerette a „paraszti” elnevezést. Annak, hogy „nemzeti” és „paraszt”, voltak olyan hátrányai, amelyek nem csengtek mindig, mindenkinek jól, de az, hogy Petőfi, az a népi vonalon is nagyon jól hangzott. Így lettünk mi a Nemzeti Parasztpártból Petőfi Párt, és ezen a néven éltünk vagy három napig. [...]
Mindent az idő rövidsége határozott meg, s ez nem engedte, hogy bármi is kibontakozzék. A szervezés alig indult el, mert kevés idő állt rendelkezésre. [...]
Ezekben a napokban a Dorottya utcai épület újra visszakerült a Nemzeti Parasztpárt, illetve a Petőfi Párt használatába. [...]
A Dorottya utcai pártházban tartott megbeszélésekről - emlékezetem szerint - nem készült jegyzőkönyv, mert ezek az ülések, beszélgetések nem voltak formálisak. Ha valaki előadott valamit, akkor leültünk egy hosszú asztal mellé, de ennek nem volt értekezlet jellege, csak tanácskoztunk. Egyébként is pártunk sose volt formálisan jól megszervezve. Nem lebecsülően, hanem inkább felértékelően mondom: népi, gyülevész, olyan „kaszahegyen”, „csülökre magyar” formában népség voltunk. Szóval nem volt ez egy igazi párt. Nekünk nem volt rendezőgárdánk meg fegyveres testületünk.
(Az 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 110. számú interjú, készült 1987–1989-ben.)
(Megjelent: Pártok 1956. Szerk.: Kőrösi Zsuzsanna, Tóth Pál Péter. Budapest, 1997.)
S. Szabó Ferenc (1912) agrármérnök, tanár, politikus. 1944-ben Orosházán létrehozta a Nemzeti Parasztpárt helyi szervezetét, tagja lett az orosházi Nemzeti Bizottságnak, ahonnan az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe delegálták. 1944. december 23-án a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkárává nevezték ki. 1945–1947 között országgyűlési képviselő. 1948–1957 között a Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója. 1956-ban részt vett a Nemzeti Parasztpárt újjáalakításában, annak főtitkárhelyettese volt. 1957 után az Országos Mezőgazdasági Könyvtár főmunkatársa, majd 1962-től természetvédelmi területen dolgozott. 1968–1972 között a Természetvédelmi Hivatal elnökhelyettese. 1972-es nyugdíjazása után mint a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Környezetvédelmi Bizottságának elnöke és az MTA Tihanyi Biológiai Intézetének tudományos tanácsadója, egyik megteremtője a hazai természet- és környezetvédelemi társadalmi mozgalmaknak.