Tátrai János: A forradalom falun
27-én Debrecenből jött ki a forradalmi bizottmányból egy küldöttség, hogy alakítsuk meg mi is a forradalmi bizottmányt. Elmondták, hogy meg kell alakítani. Rendben van. Hát, ki legyen a bizottságnak az elnöke? Nagyon tisztelték a tanácselnököt, mondták, hogy legyen a tanácselnök, Kovács István. Erre ő szót kér és mondja, hogy hát ő nem lehet, mert neki a tanácsügyeket kell intézni, valaki mást válasszanak. Ő az adminisztratív dolgokat jobban érti, ő inkább a titkár legyen, ne az elnök. Akkor így megválasztották titkárnak, és Daruha Jánost választották meg a bizottság elnökévé. Jó, akkor ezek elmentek. Alakítsunk egy tíztagú bizottságot. Megalakult a tíztagú bizottság. Elhatároztuk már azon az első ülésen én javasoltam, hogy minden fegyvert gyűjtsünk be, rakjuk be szekrénybe, hogy ne legyen még csak a lehetősége se annak, hogy ezen a településen valakit is károsodás ér.
A bizottság tagjai általában parasztemberek voltak, középparasztok. Hát nem is volt ott igazán kulák, a Tardi volt egyedül kulák. Főleg középparaszti réteg, akik a téeszbe nem kerültek be. Nem is volt csak egy ilyen kompetens téesz azon a településen. És akik ott a vezetők voltak, azok is idegenből kerültek oda. Tehát a lakosság őket nem fogadta be. Az egyik kollégám, az igazgatóhelyettes, az is benne volt a bizottságban: Szűcs Pista, matematika-fizika szakos középiskolai tanár. A zöme pedig parasztemberekből állt. Mind ismert és tisztelt emberek voltak. Tehát tényleg megbecsült emberek, a társadalmi elfogadottságuk megvolt. Elrendeltük, hogy adják be a vadászfegyvereket. Be is tettük egy iskolaszekrénybe. Egyszer szól a nemzetőrparancsnok, hogy a tanácselnök lakásán kommunisták gyülekeznek és gyűléseket tartanak, nehogy valamire készüljenek. Akkor ezeket a vadászfegyvereket töltény nélkül kiadtuk a nemzetőröknek, és azok cirkáltak a faluban, hogy ne legyen semmi baj. Nem tudtuk, mit csináljunk. Felhívtuk a polgári bizottmányt, telefon már akkor volt, hogy mit kell tennünk, mi a mi feladatunk. Hát megvan a községháza, minden... Hát azt mondták, hogy ők nem tudnak semmit. Erre az egyik kolléganőm elment Miskolcra, hogy kérdezze meg a miskolci munkástanácsot, hogy mi a teendő, mit kell nekünk tenni. Annyit azért tettünk, hogy határozatot hoztunk, hogy a volt kuláklakásokat záros határidőn belül adják vissza. Nem tudom, három hónapon vagy fél éven belül adják vissza a tulajdonosuknak. Korábban az egyik házba beköltözött a községháza, azt átpakoltattuk a dolgozókkal abba a helyiségbe, amelyik nem magánlakás volt, hanem egy irodahelyiség volt korábban is. Akkor megjelent a tanácstitkár, aki a szomszéd községben lakott, de az nagy kommunista volt. És nem engedtük, hogy az iratokat eltüntesse vagy elvigyen valamit, tehát arra vigyáztunk.
A faluban béke, nyugalom volt. Hozattam petróleumot, mindenki megkapta a kettő deciliter petróleumot, senki nem kaphatott többet, mint amennyi járt. Semmi feszültség nem volt. Semmi ellenállás nem volt sehol. Tehát támadás vagy más egyéb. Megmaradt a rend.
(Az 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 565. számú interjú, készült 1994-ben.)
Tátrai János (1926), tanító. 1956-ban Tiszagyulaházán iskolaigazgató, a községi forradalmi bizottmány titkára. 1957 szeptemberében letartóztatták, 1958 januárjában öt hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. 1986-os nyugdíjazásáig tanár, 1990-től Egyek község alpolgármestere.