Erre az oldalra várjuk az 1989. június 16-ával kapcsolatos dokumentumokra vonatkozó személyes történeteket! 56intezet@iif.hu
A „tárgy” mezőbe, kérjük írják be: 890616

Itt kattinthat a 890616 – Egy nap anatómiája című tartalomszolgáltatásra.

Itt kattinthat a tartalomszolgáltatás 1989. június 16-a és az állambiztonsági szervezet dokumentumai című módszertani bevezetőre.

Itt kattinthat A dokumentumok anatómiája főlapjára

„Kettős ügynök voltam, és büszke vagyok rá”
Seres László interjúja Damenija Csabával

Nemcsak Nagy Imre újratemetését, de az összes fontos rendszerváltó megmozdulást végigfilmezte a BM megbízásából interjúalanyunk, aki a III/III-4-c. alosztály titkos megbízottja volt. Az 56-os Intézet "ügynöklistáján" szereplő Damenija Csaba a Hírszerzőnek állítja: a kommunista állambiztonság titokban támogatta a jobboldali romániai magyar emigráció egyes köreit is.

Kezdjük azzal: hiteles az 56-os Intézet dokumentációja? Ön volt „Bíró”
fedőnéven 1983-tól a BM „hazafias alapon” beszervezett titkos megbízottja, akit „nacionalista-kulturális” vonalon foglalkoztattak?

Igen. Az mondjuk nem igaz a 6-os kartonon, hogy KISZ-tag voltam.

Az iratok szerint Önt 1989-ben azzal bízta meg a „nemzeti ellenzékkel” foglalkozó III/III-4-c. alosztály, hogy videózza Nagy Imre június 16-i újratemetését, valamint készítsen „operatív szempontból” felvételeket október 23-a és november 4-e között, főként ott, ahol „törvénytelen megnyilvánulások” várhatóak.

Ez így történt. Azt kell tudni, hogy az én szakmám filmrendező, mindig is filmmel foglalkoztam, a magyar állam ösztöndíjasa voltam 1981 és 1987 között Moszkvában. Édesapám egyébként grúz származású, édesanyám magyar, mi 1965-ben, ötéves koromban jöttünk Magyarországra, addig Grúziában éltünk.

1983-ban szervezték be, ez összefügg szovjetunióbeli kinntartózkodásával?

Nem igazán.

Hogyan és miért találta meg az állambiztonság?

Ennek megértéséhez tudni kell, hogy rokonaim, főleg a nagybátyám révén elég közel kerültem az észak- és latin-amerikai magyar emigrációhoz. Főleg dokumentumfilmeket forgattam, emiatt gyakran utaztam Észak- és Latin-Amerikába.

Ez gondolom nem ment hathatós BM-segítség nélkül.

Nem, de hát ez is volt az egyik fő megbízatásom: a kinti magyar emigrációval való kapcsolattartás. Forgattam, anyagot gyűjtöttem a köreikben, már a megbízatás előtt is. 1979-ben ismertem meg a Brazíliában élő Zolcsák Istvánt, az Erdélyi Világszövetség társelnökét (e szervezetet 1975-ben hozta létre a clevelandi Magyar Kongresszus - a szerk.), aki fekete bárány volt a román kormány szemében, többször merényletet kíséreltek meg ellene.

Ő volt az „erdélyi fejedelem”, aki amerikai kongresszusi képviselőknél erősen lobbizott az erdélyi magyarság ügyéért. Felvettem a kapcsolatot Wass Alberttel is (ő volt a Világszövetség másik társelnöke - a szerk.), hogy a munkássága megjelenhessen Magyarországon. 

Ezt komolyan gondolta, hogy a szocializmus idején Wass művei megjelenhetnek idehaza?

Én a nyolcvanas évek végén már elképzelhetőnek tartottam, hogy Wass Albertet be lehet hozni a köztudatba.

Szóval, hogyan talált Önre a BM?

Úgy, hogy amikor az egyik utazásom után hazajöttem, elmondták, szeretnének rajtam keresztül a Zolcsákkal kommunikálni. Zolcsák azon kevesek közé tartozott, akik pénzt is áldoztak arra, hogy Ceausescu Romániájáról információk jussanak ki külföldre - ugyanakkor baloldali beállítottságú ember volt.

Hogyan reagált Zolcsák a megkeresésre?

Elmondtam neki, hogy engem mire kért meg a III/III, és hogy nem merik vele közvetlenül felvenni a kapcsolatot. Zolcsáknak imponált, hogy rajtam keresztül kapcsolata van a magyar kormánnyal. A megbízásomat csak azért nem nevezném kémtevékenységnek, mert végül is Zolcsák tudtával és beleegyezésével mentek az információk.

Jól veszem ki a szavaiból, hogy büszke arra az időszakra?

Természetesen. Nem is gondolkodtam sokat azon, elfogadjam-e a BM megbízását. Én mindig is a magyarság érdekeit tartottam szem előtt. Felvállaltam azt, hogy a magyar emigrációs kultúrát meg kell ismertetni idehaza. Érdekes időszak volt: a kommunista kormányzat a nyolcvanas években többet törődött az erdélyi magyarsággal, mint a mai.

Az 56-os Intézet az 1989-as év főbb eseményeire fókuszál Önnel kapcsolatban is. De mikről kellett végül is 1983 és 89 között jelentenie?

Elsősorban az Erdélyi Világszövetség és a magyar kormány közti összekötő kapocs voltam. A magyar kormány számára az volt a fontos, hogy milyen lobbifeladatai és intézkedései voltak a Világszövetségnek Románia és különösen Erdély ügyében. Mit nyújtottak be és mely amerikai képviselőhöz, szenátorhoz?

Nagyon érdekelték a hírszerzést az észak-amerikai emigráción belüli különféle szélsőjobboldali körök, vagy pl. New York-i magyar rádiók. Az érdekelte a magyarokat, hogy ki mögött áll pénz, ki mögött nem, milyen csoportosulások vannak. Ezeket az információkat Zolcsáktól meg is kapták. Viszont ne felejtsük el: az, hogy a világ tudomást szerzett arról, milyen szinten nyomja el Ceausescu-rezsim a magyarokat, az jórészt Zolcsáknak köszönhető. És a sokat szidott kommunistáknak, akik hajlandók voltak neki támogatást nyújtani.

Ezt a támogatást hogyan képzeljük el? A kommunista hírszerzés pénzt küldött a jobboldali emigrációnak?

Például amikor 1990. június 2-3-ára megszerveztünk Temesvárra egy magyar felvonulást a „Barátság vonattal”, akkor az összes ezzel kapcsolatos előzetes ügyintézés, engedélyeztetés stb. mögött a hírszerzés volt. Ezenkívül a Belügyminisztérium maga is adatokat adott az Erdélyi Világszövetségnek a romániai magyar elnyomásról.

Zolcsákon kívül tudták az emigrációban, hogy Ön ügynök?

Nem. Én Zolcsák által tudtam beférkőzni az észak-amerikai emigrációs
körökbe.

Az 56-os Intézet kutatása szerint az Ön dossziéja nem került elő. Szóban vagy írásban jelentett?

Írásban. Egyes szám harmadik személyben.

Volt olyan jelentése, amit ma már vállalhatatlannak tart?

Nincs. Én soha nem jelentettem személyes dolgokról, hogy mondjuk a társa mit csinál, kivel telefonál, kivel szeretkezik. Soha senkinek nem ártottam. Amit tettem, vállalom.

Beszéljünk akkor 1989-ről. Mi volt pontosan a feladata, milyen „operatív szempontú” videofelvételeket kellett készítenie?

Semmilyen instrukciót nem kaptam, szabad kezet kaptam. Nemcsak a Nagy Imre-újratemetést kellett filmeznem, hanem a Jurta Színháztól kezdve mindent, az összes lényeges rendezvényt, megmozdulást. Nagyon örültem a felkérésnek, hiszen ez volt a szakmám. Végigfilmeztem az egész rendszerváltást. Ezekből a felvételekből dolgoznak ma is a kutatók és az újságírók.

Pénzt kapott a BM-től ezekért a munkákért?

Nem pénzért dolgoztam, kizárólag akkor fogadtam el, ha a kameramanjaimat ki kellett fizetnem.

Milyen rendszeresen és hol találkozott általában a tartótisztjével, Hajnal Zoltán századossal?

Volt a Vár alatt egy konspiratív lakás, olyan, amilyet egykori, pl. nyugdíjas, vagy megbízható BM-es kollégák kölcsön adtak erre a célra. Ezért egy kis pénzt is kaptak. A szobában volt egy rádió, azt felhangosították, és akkor beszélgettünk. Általában akkor találkoztunk, mielőtt kiutaztam volna Argentínába vagy Brazíliába. Ezeket az utakat egyébként nem a BM, hanem Zolcsák fizette. A BM csak azt intézte el, hogy bármikor bárhová utazhattam.

Hogyan látta Ön Hajnalt és a magyar BM-et?

Úgy láttam, mélységesen elítélik Ceausecuék rémuralmát, a falurombolást. Nagyon drukkoltak nekünk. 1989-ben aztán kétségbe voltak esve, elindult egyfajta jobbratolódás. Akkoriban szaporodtak a megbízásaim, egyre idegesebbek voltak, egyre több információ ment ki Romániáról Zolcsák felé, ezeket az információkat fogta a Zolcsák, és ment velük a Kongresszusig.

Ezek szerint Ön kettős ügynök volt. Hozta és vitte az információkat.

Kettős ügynök voltam, az Erdélyi Világszövetségnek és a magyar kormánynak is dolgoztam.

Még egyszer: soha semmi olyat nem tett, amit megbánt vagy szégyellt
volna? Mégiscsak a kommunista állambiztonság ügynöke volt.

Én büszke vagyok a múltamra, nagyon sokat tettem az erdélyi magyarságért. Sokkal többet, mint azok, akik csak a bokájukat csapdosták össze, de amikor pl. a müncheni Magyar Bálon adakozni kellett volna a csángó papok, egyházuk részére, bevarrt volt a zsebük, mindaddig, amíg a cigány hegedűs homlokára fel nem ragasztották a százmárkást. Na abban adakozóak voltak.

A forradalom idején több millió forintnyi árut, könyvet vittünk át Romániába, akkori ellenzéki vezetőkkel együtt, ezt meg kellett szervezni. És hát nem volt olyan rossz feladat minden télen három hónapot Latin- meg Észak-Amerikában tölteni. Azóta - sajnos - már máshogy látom a dolgokat. Most már nem dolgozom ingyen, az ördögnek is felveszek bármit, ha megfizet. Elvégre filmes vagyok.

Hírszerző, 2009. június 22.
http://www.hirszerzo.hu/cikk.kettos_ugynok_voltam_es_buszke_vagyok_ra.112901.html