|
SOMLAI KATALIN: A román posztsztálinista szocializmus a legújabb történetírásban (összefoglaló)
A tanulmány áttekintést nyújt az ideológiai nyomás alól 1989 után felszabadult román jelenkortörténeti kutatások főbb irányairól, a modern módszertani törekvések lassú adaptációjáról, gátjairól, valamint a történetírásnak helyet adó új intézményi keretekről. A Kádár-korszakkal párhuzamos kései Dej-éra és Ceauşescu-korszak nemzetközi megjelentetését vizsgálva, az ismertebb és legjelentékenyebb monográfiák elemzésével, arra a következtetésre jut, hogy a fiatal történészgeneráció legfrissebb kutatási eredményeinek monografikus összegzésére még várnunk kell. A posztsztálinista korszak átfogó bemutatására elsősorban külföldi, illetve egykor külföldre kényszerült román történészek vállalkoztak.
GERMUSKA PÁL: „De hát eszerint a szocializmus bedobhatja a törülközőt?”. Második gazdaság a Kádár-korszakban (összefoglaló)
A második gazdaság jelensége, sőt még megnevezése is képes volt politikai vihart kavarni az 1980-as években. 1990 óta legfeljebb tudományos vitát gerjeszt; pontosabban fogalmazva: utóda, az informális/fekete/szürke gazdaság adószakemberek, statisztikusok, közgazdászok és szociológusok kedvelt témája mai napig – mert a jelenség kiirthatatlannak tűnik. A második gazdaság fogalma az elmúlt három évtizedben tekintélyes karriert futott be külföldön és Magyarországon. Használata, tartalma és jelentéstartománya számos alkalommal változott, és úgy tűnik, máig nem jutott nyugvópontra a társadalomtudományokban. A review-esszé célja nem az első nemzetgazdaság mellett, alatt, helyett, mögött működő-megbújó szektor leírása, vagy gazdasági teljesítményének mérése, becslése; hanem kizárólag a fogalom (kutatás)történetének vázlatos bemutatása, valamint további kutatási kérdések megfogalmazása. A vonatkozó irodalom feltérképezése után egyszerű és egyértelmű definícióig juthatunk el, ugyanakkor a legnagyobb kihívás – a néha egymásról tudomást venni alig akaró – társdiszciplínák számára ma már az, hogy milyen levéltári, rendészeti, statisztikai, felmérési stb. források segítségével lehet „megfogni” a jelentős részében látens gazdasági aktivitásokat és társadalmi hatásukat. Ehhez eddig elhanyagolt és/vagy nem kutatható forrás együttesek bevonására is szükség lehet, mint például a Vám- és Pénzügyőrség iratai, (kreált) gazdasági bűnügyek anyagai, szövetkezetek és vállalatok dokumentációi stb. Esettanulmányok szükségeltetnének, olyan „alámerülő” kutatások sora, mint amilyeneket a hazai szociológia végzett az 1970–80-as években. Azt a kérdést ugyan nem biztos, hogy meg tudjuk válaszolni, emiatt dobta-e be a (magyar) szocializmus a törülközőt, de bizonyosan elmozdulást hozhat a zsurnalisztikus általánosításoktól, és behatóbb ismereteket eredményezhet a második gazdaságról.
VALUCH TIBOR: A piaci szocializmus. Közelítések, értelmezések, értékelések (összefoglaló)
A magyar történettudománynak és általában a magyar társadalomtudományosságnak komoly deficitjét jelenti, hogy a rendszerváltás óta eltelt közel két évtized során nem vagy csak részlegesen végezte el az 1949-1989 közötti szocialista korszaknak – ezen belül a gazdaság történetének – átfogó elemzését, értékelését. Az egyetlen üdítő kivételt a közgazdaságtudomány jelenti, bár a közgazdászok nagyobbik része ezt a kilencvenes évek átmenetét elemezve, azzal összefüggésben tette meg. A történettudományban csak kisebb-nagyobb újra és részelemzési kísérletekkel találkozhatunk, a szociológia, pedig lényegében nem fordított figyelmet a korszak gazdasági és társadalmi viszonyainak (újra)elemzésére és értelmezésére.
Tanulmányomban az 1990 óta megjelent közgazdasági, gazdaságtörténeti, történeti, szociológiai és politikai tudományok alapján azt vizsgálom, miként értelmezték és értékelték a piaci szocializmus fogalmát, azt remélve, hogy ez is segítheti a korszakkal kapcsolatos viták kibontakozását.
LÉNÁRT ANDRÁS: Újra „otthon”. Hazalátogató ötvenhatos emigránsok (összefoglaló)
A tanulmány az 1956-ban Ausztriába emigrált fiatalok első magyarországi látogatásának élményeit elemzi. Ausztria földrajzi közelsége eleve korai, illetve rendszeres hazalátogatásra predesztinálta az ott élő emigránsokat. A turistaforgalom statisztikai adataiból egyértelműen kiderül, hogy a nyugati országok közül az NSZK-ból és Ausztriából jöttek Magyarországra a legnagyobb számban.
A tizenéves menekülteknek az első látogatás egyben a gyermekkor lezárultát is jelentette. Az elszakadással megtörtént ugyan a leválás a szülőkről, hazatérésük idején már mindegyikük évek óta új életének kialakításán fáradozott az emigrációban, de ahhoz fizikailag is Magyarországra kellett utazniuk, hogy a fejükben élő Magyarország-képet a valós itthoni helyzettel szembesítsék – életük korábbi színtereit és szerepeit csak így tudták magukban újra elrendezni.
A hazalátogatók sokszor nem egyedül érkeztek. Elhozták partnerüket vagy házastársukat, gyermeküket, esetleg a partner hozzátartozóit. Egyszóval nem a megtért, de még mindig fiatal – azaz magyarországi újrakezdésre, családalapításra kész – vándor figuráját mutatták, sokkal inkább egy önálló, tudatos embert reprezentáltak új életük „tartozékaival”.
A hazautazást hosszú készülődés előzte meg. A történetek felelevenítésekor a leggyakoribb kiindulópont az osztrák állampolgárság felvétele, a hivatalos papírok beszerzése volt. A másik visszatérő motívum a félelem. A kíváncsiság és a józan ész azonban – osztrák állampolgárként nem érheti őket bántódás – legyőzte a határon mindannyiukat hatalmába kerítő félelmet. A félelem érthető, hiszen a magyarországi diktatúrában végbement politikai szocializációjuk alapján semmi jót nem várhattak, és politikai menekültből lett állampolgárokként kicsit bizarr lehetett visszamerészkedni oda, ahol azok voltak hatalmon, akik elől elmenekültek.
A hazautak leírásában az eseménytelen feszültség, az izgalom és kielégületlenség érzékeltetésére helyezték a hangsúlyt. Nem történt semmi, de az nagyon kellemetlen volt, ezért a hazalátogatás fő célja önkéntelenül is a második „menekülés”, a visszaút lett. A feszültségen és a kívülálláson mintha a család sem tudott volna segíteni. A történetek egy részében az otthon változatlan maradt: érintetlen, meseszerűen kicsi és kedvesen egyszerű, vagy negatív olvasatban: végtelenül elmaradott, koszos, fejlődésre képtelen. Más történetekben éppen a változás, a testvérek felnőtté érése és megváltozott státusa, az óhatatlanul megváltozott, illetve az övéktől nagyon különböző életkörülmények tették idegenné a várva várt viszontlátáskor az otthont. A család, bármennyire szívesen és örömmel látta viszont, ölelte keblére régen elveszett gyermekét, szintén nyomaszthatta a látogatókat, mert tagjai is a másik, otthagyott rendszer „hordozói”, részei lettek. A közvetlen érintkezés 8–10 éves kényszerű szünetelése – ilyen vagy olyan okból – mindenképpen eltávolodáshoz vezetett, a viszontlátást (egy esetet leszámítva) sokkal inkább szomorkás, zavarodott hangulat, mint felszabadult öröm jellemezte.
KASZA LÁSZLÓ: A magyar állambiztonsági szervezet és a Szabad Európa Rádió (összefoglaló)
Az elmúlt években számos írás jelent meg a kommunista diktatúra
állambiztonsági szerveinek magyarországi tevékenységéről. A titkos
szolgálatok külföldi munkájáról azonban kevesebbet tudunk. Ezt a
hiányt igyekszik részben pótolni Kasza László készülő könyve „Ügynökök
a Szabad Európa Rádiónál”. Az Évkönyben közölt rész a BM SZER ellenes
erőszakos akcióiról,robbantás, betörés, emberrablás számol be.
BÉKÉS CSABA: Kádár János és az 1968-as csehszlovákiai válság – források (összefoglaló)
Békés Csaba a közelmúltban részletesen elemezte Kádár Jánosnak a csehszlovákiai válsággal kapcsolatos közvetítő szerepét (Kádár János és a prágai tavasz. Beszélő, 2008, 7-8.).
Jelen forrásközlésben a magyar vezetőnek az 1968 folyamán megtartott három legfontosabb multilaterális tanácskozáson elmondott beszédét adja közre egyidejűleg készített keletnémet illetve szovjet jegyzőkönyvek alapján. A Varsó Szerződés döntéshozatali mechanizmusának vizsgálata szempontjából kulcsfontosságú drezdai, (március 23. – hatok), moszkvai, (május 8. – ötök) és varsói (július 14-15. – ötök) találkozókon Kádár a szovjeteket és a tábor többi vezetőjét arról igyekezett meggyőzni, hogy tanúsítsanak több megértést és nagyobb türelmet a prágai fejlemények iránt, azt hangsúlyozva, hogy a politikai megoldás keretei még nem merültek ki Csehszlovákiában. Dubčeket és társait ugyanakkor – elsősorban az 1968 folyamán megtartott számos kétoldalú találkozón – mindvégig óvatosságra, önkorlátozásra, a reformok lassítására és mindenekelőtt a szovjet blokk létéből adódó politikai realitások tudomásul vételére intette.
KÓTHY JUDIT–TOPITS JUDIT: A rozsdás kerekű zsilip. Hogyan lett Magyarország a földgázellátás terén Európa egyik éllovasa? (összefoglaló)
Az 1956-os forradalom után hatalomra jutó Kádár kormány konszolidációs törekvéseinek egyik súlypontja a rettegett energiahiány kiküszöbölése. Átszervezik az 1949 óta állami kézben lévő olajipart és erőteljesen szorgalmazzák a hazai kutatásokat. A gazdaság egésze pénzhiánnyal küzd, amelyet 1958–60 között egy 110 millió rubeles hosszúlejáratú szovjet hitel enyhít. Ebből jut az olajiparnak is, hogy elavult eszközeit korszerüsítse és nagy lendülettel vágjon bele az alföldi kutatásokba. Az eredmény nem marad el. Pusztaföldvár, Hajdúszoboszló, Szank, Algyő, Szeged, Zsana térségében sorra tárulnak fel a jelentős földgázkészletek. A hazai készletekre alapozott földgáz program egyre terebélyesedik, de tíz éven belül az is kiderül, hogy a fogyasztók csillapíthatatlan energiaéhsége hosszú távon csak importból elégíthető ki.
Magyarország a Kádár korszakban a szénhidrogénipar fejlesztésével és az atomerőmű megépítésével lett úrrá a fenyegető energiahiányon. (1975-ben az energiamérlegben 57 % a szénhidrogének aránya.) Az atyáskodó állam titkolózása ugyanakkor megfosztotta a magyar társadalmat attól, hogy megismerje, milyen áldozatok árán jut a megtévesztően olcsó energiahordozókhoz. Az energiapolitikai döntések zárt ajtók mögött születtek, az energiagazdálkodás nem válhatott olyan közüggyé, amely iránt mindenki személyes felelősséggel tartozik.
Interjú a gázprogramról Dr. Laklia Tibor vegyészmérnökkel
MOLNÁR ADRIENNE: „88 egy furcsa év volt”. 1988 emlékezete az OHA interjúiban (összefoglaló)
Az Oral History Archívum gyűjteményéből készült válogatásban az emlékezők felidézik a húsz évvel ezelőtt történteket, az események hangulatát, még erős és lassan oldódó félelmeiket, bontakozó reményeiket, csalódásaikat, örömeiket és a szabadság hosszú idő után először megtapasztalt mámorító érzését.
Az összeállítás nem tekinthető reprezentatívnak sem az emlékezők, sem az események, sem az idő tekintetében, hiszen az interjúalanyok között – a gyűjtemény jellegéből adódóan – túlreprezentáltak az ötvenhatosok, a politikai elítéltek és a Kádár-rendszer ellenzékéhez tartozók. Többségüknek a meghatározó élményt 56 átértékelése, az ötvenhatosok rehabilitációja, kárpótlása mellett az egypártrendszer megroppanása jelentette. A válogatásba korabeli és néhány hónappal ezelőtt készült interjúk részletei is bekerültek, így a személyes emlékek húsz év kollektív emlékezetét is hordozzák.
SZAKOLCZAI ATTILA: Szegény Jankó Piroska. Megsemmisítő eljárás (összefoglaló)
Az 1956. október 30-án a Köztársaság téren állítólag bestiális gyilkosságot elkövető Jankó Piroska története és megítélése a rendszerváltozás óta mit sem változott. Ez a tanulmány feltárja, hogy került a bűntettben ártatlan lány a politikai rendőrség látókörébe, hogy bírták együttműködésre, beismerő, feltáró vallomásokra, hogy működött a vizsgálati osztály a megtorlás korában. Bizonyítja, hogy a fennmaradt dokumentumok kivonatolása helyett tudományos, kritikai elemzésükkel azokból az iratokból is megismerhető, leírható a múlt, amelyek nem a valódi történetet, hanem a nyomozás kezdetén felállított prekoncepciót igyekeztek igazolni; a forradalom története megtisztítható a keményen, vastagon rárakódott kádárista guanótól.
A szerző új módszert kínál a forradalom történetének megismeréséhez nélkülözhetetlen forrásbázis, a periratok tudományos használatára.
|